A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 44. szám - A közjegyzői állások szaporítása kérdéséhez. Válasz-a Jog 25. számában megjelent cikkre

A JOG 313 ben állnak a bírálat tárgyát képező ítélet ama részével mely szerint «két ember megölését több ember megölésének tekinteni nem lehet*; 1890. máj. 14. (u. o. 20 k. 204. 1.) a btkv. 280. §-át alkalmazza «mert vádlott két, tehát kétségtelenül több ember ellen követte el a szándékos emberölést*; 1892. évi nov. 2. (U. o. 25 k. 186. 1.) életfogytig tartó fegyháznak alkalmazásával kimondja, hogy az alsóbiróságilag alkalmazott 15 évi fegyházbüntetés «a 279. §. szerint már akkor is szabható, ha a szándékos emberölésnek egy ember esik áldozatául, mig ugyanazon bűntett, ha az egynél több — mint jelen esetben két — egyén ellenében követtetik el» stb. De talán az idézetekből elég ennyi. Minthogy ezeknél fogva a bírálat tárgyává tett Ítélet: a) mathematikai igazságba ütközik; b) a törvény szövegével ellenkezik; c) a Curiának 32 sz. döntvényével, s ismételten elfoglalt és indokolt álláspontjával ellentétben áll, mig d) ezúttal elfoglalt álláspontját mivel sem indokolja, remélhető, hogy legfőbb itélőszékünk visszatér eddig elfoglalt helyes álláspontjához, s ez az ítélet ^kivétel utódok nélküb maradand. A közjegyzői állások szaporítása kérdéséhez. Irta: Dr. NOZDROVICKY FERENC közjegyzőn. Magyar-Óvár. "V (Válasz-a «Jog» 25. számában megjelent cikkre) Be kker István ur karunknak e fiatal tagja fogadja elsősorban köszönetemet, hogy cikkemhez hozzászólt, vajha többen tették volna, és minél több oldalról világították volna meg e kérdésnek hézagait. Első pillanatra ugyan mi ketten nagyon ellentétes álláspontot látszunk elfoglalni, de ha közelebbről vesszük szemügyre a dolgot, a mi álláspontunk nem áthidalhatlan. Mindketten tiszteljük felettes hatóságainkat a kamarákat, súlyt tulajdonítunk azok véleményeinek, kartárs ur feltétlent, én nem egész feltétlent, a menyiben én részben tekintetnie vétetni akarom a most fenálló közjegyzők egyike vagy másikának érdekeivel ellentétbe helyezkedő közóhajt; s ebbeli véleményüket, a menyiben anyagi érdekeikkel is közvetlen összeköttetésben van, nem tekintem egészen az ebbeli befolyástól teljesen mentnek. Kartárs ur a szaporítást a szó tulajdonképi és legszorosabb értelmében ellenzi; én kívánom, kívánom azonban a2 eddig kimutatott legkisebb ügyforgalmi átlagok alapján, és pedig azért ezek alapján, mivel más biztosabb mérvet megjelölni nem tudok. A népesség száma, a járásbíróság kerülete, kerületi nagysága nem egészen biztos, mert ezen belül a nép műveltsége, forgalomra termettsége, vagyonossága nagyon különböző, pontosan ki nem számitható viszonyokat eredményezhet, mert a hol a nép szegény, kevesebb a jogügylet, kisebb a forgalom, a hol gazdagabb, több. Ha azonban a kimutatott ügyek számát veszem, és ezt a területtel és az ottani vagyoni viszonyokkal kellőleg combinálva mégis megközelitő mérvet alkalmazhatok az uj területi beosztásra, és a közjegyzők kereset viszonyainak lehető egyenlősítésére, mert ez nekem főcélom. Ha az én nézetem emelkedik érvényre, az átlagon alul álló közjegyzőknek — ez pedig több mint fele — anyagi érdeke egyáltalán nem, ''4-nek érdeke kevés, és csupán 1 4-nek érdeke szenved érzékenyebb csorbát és miért ? azért, hogy polgártársaik jogviszonyainak közhitelű rendezése könyebbé és olcsóabbá válik. Hogy arányban áll-e ezen csekély töredéknek érdeke és mennyiben a köznek hasznával, nem bírálom el, azt nálamnál okosabb, és elfogulatlanabb emberek Ítéletére bízom. Ha én szerintem eszközöltetik a szaporítási müvelet, az eddig fenállott aránytalanság lehetőleg megszüntettetik és az egyes közjegyzők ügyforgalma emberileg kiszámítható módon egyformává tétetik. Én tehát mint a fentiekből következik, a szó tulajdonképi értelmében csak arányosítást, és csupán ennek eszközeként kérem a szaporítást, mert arra, mint több tekintélyes oldalról kívántatott, hogy minden járásbíróság területén legyen közjegyző, a viszonyokat ma megérettnek még nem tartom. A mi a létminimum kérdését illeti, t. kartárs ur keveseli az 1,900 frt tiszta jövedelmet, én is, habár most is merem állítani, hogy 1,900 fttal megmernék tisztességesen élni; erre válaszom az, hogy ez egyéni dolog, és nehéz e fölött vitatkozni. Erre egyébként én oly rendkívüli súlyt nem fektettem, és miután a hatáskör kibővítésének kérdése még a levegőben függ, és tulradikálisnak lenni nem szándékom, cikkemben nem akarom ezen mérvet alkalmaztatni, nehogy szükkeblüséggel vádoltassam és ne sértsem és vonjam el túlságosan azoknak jövedelmeit, a kiknek fáradsága gyümölcseként ez intézmény felvirágzott. A hagyatéki átlagot e tekintetben 300-al és az összes ügyforgalmi átlagot 1,400-al, tehát mindkét esetben többel mint az 189i évi átlagot szeretném felvétetni stb.» Ha 200 hagyaték után mostoha viszonyok közt jövedelemként 992 frtot, 800 egyébb ügyforgalmi szám után 1,092 frtot, mindössze 2,684 frt, tisztán 1,900 frtot hozok ki jövedelműi, fenti szaporítási mérvek alkalmazásánál 1,488 frt és 2,538 frt összesen 4,026 frt, a dijnokok, adó, irodaszer levonása után 2,600 frt tiszta jövedelmet érendek el, mi azt hiszem talán megfelelő és egy kis nyugdíj gyűjtést, és e mellett rangszerü tisztességes, de egyszerű életet megenged. Számításaim kifogásolásánál — nem állítom — csupán hiszem és gyanítom, hogy t. kartárs ur egy kicsit tévedett, vagy azokat nem ugy fogta fel, mint azokat én felfogandóknak hittem és kifejteni akartam. Én készakarva rosz viszonyokat vettem alapul, nehogy azt mondhassák, hogy még e tekintetben is tulelfogult vagyok. Az összlétszámot véve alapul ugyanis, én minden 5-ik hagyatékot díjtalannak, minden negyediket 200 frton alulinak, minden negyediket 500 frt alulinak, tehát 10 hagyaték közül 7-et vagyis 70°'o 500 frt alulinak vettem fel és az 5,000 frton felüli hagyatékot egyáltalán nem is vettem számításba; szóval azt mondtam, hogy egy kerületben — melynek lakossága az esetleges jövő beosztásra való tekintettel 30—40 ezer lélek közt ingadozik - ötven oly ember — ennyi az átlagos életkor nálunk — nincs a kinek látható vagyona az 5,0U0 frtot meghaladná. Ha a kifogásolt 12 db 2,000 frtos és 8 db 5,000 frtos hagyatékot is mind csupán 500—1,000 frt köztinek veszem fel, akkor is csak 112 írt leend a jövedelmi differentia. Egyébként azt hiszem — ez az én szerény és nem csalhatatlan — meggyőződésem, rosszabb alakulatot t. kartárs ur most sem fog találni. A t. kartárs ur által közölt hagyatéki kimutatás az én állításaimat csak megerősíti, a mennyiben 405 hagyatékból 152, tehát 38°/0, 312-ből 97 tehát 36°,'0, 52-ből 21 tehát 40°« átlagban 3(i °/o volt 200 fton aluli, én pedig ily cimen sokkal kedvezőtlenebb arányt 45°,'o vettem fel számitásom alapjául. Az ügyforgalmi számokra alapított számitásom, azt hiszem, szinte megüti a mértéket, s e tekintetben ismételhetem, hogy itt is a legkedvezőtlenebb és az aránylag kevesebbet jövedelmező ténykedést vettem alapul, de ebbe belevontam — miként a részletes költség felszámításnál is kitűnik — az ügykönyvből ki nem tünő másolatok, kereskedelmi könyvkivonat hitelesítések, óvások, óvásróli értesítések, bírói megbízások, beadványok és fordításokat, és számításba vettem az irásdij, a kiadványok hitelesítési, adóbizonylat bemutatási stb mellékes dijjakat; ugy hogy az én számításomban a t. kartárs ur cikkében 1 fttal jelesitett nyilatkozat irás és kiadvány hitelesítési dijjal együtt 1 ft 70 krral szerepel; ha tehát mindezen jórészt külön számot nem nyerő, az ügyforgalmi számokat részben befolyásoló ténykedéseket, melyeknek megoszlása az egyes nemek közt vidékenkint különböző — összefoglalom, t. tagtárs ur megfogja engedni, hogy minden közjegyzőnek, vagy ha már kevesebbet concedálok is 0'9 részének volt 800 drb I egyéb ügyforgalmi száma és talán csak azt fogja kifogásolni, hogy miért vettem itt is 70°/0-ot 50 kr. egész 2 frttal dijjazottnak és csupán 30% ebből is 10°'», 10°,o-ot 3—4 frttal 6 és 4°/o pedig 5 és 6 frttal dijjazottnak és miért hagytam ki a különböző, ha talán némely helyütt nem is sok, de az ügyforgalmi kimutatásból ki nem tünő, legkülönfélébb magánmegbizásokat, szerényül dijjazott utánjárás, tlkvi szemlék, levelezések stbieket. Különben ez nézetem szerint az ügynek egészben! elbírálásánál nem oly mérvadó mint az, hogy mig az egyik közjegyzőnek alig van több a megélhetés és egy kis nyugdijgyüjtéshez szükséges legkisebb számnál, addig a másik hason qualificatioval és ranggal, de nagyobb szerencse, hogy ne mondjam protectióval bírónak ezen számok kétszerese és háromszorosa is megvan. Nem vagyok socialista, de ha bele képzelem magam annak a kicsinynek helyzetébe, mégis megesik rajta a szivem. Mint eddig tagadásba nem vett tényt ismételve azt, hogy az eddig létesített közjegyzők közt — legalább én még nem hallottam — hogy egy is panaszkodott volna a megélhetés lehetetlensége miatt, merem állítani, hogy ha az általam felállított mérv vétetik lehetőleg alapul, nem fog egyike sem az újonnan rendszeresítendő állásokra kinevezendők közül — ha csak tulvérmes reményeket nem táplál — és meglesz rátermettsége jelentékenyen csalódni, mert én az 1891. évi adatok alapján dolgozván, szemügyön kivül hagytam a hagyatéki ügyekben várható 10—15°/o forgalom emelkedést, és az újonnan rendszeresítendő állások székhelyein az ottani bíróságok által végzett, tehát a közjegyzői kimutatásokban fel nem tüntetett hitelesítések, váltóóvásokat, mi ugyan némely helyütt nem oly rendkívüli sok, de mégis nyom valamit a mérlegben. Ezen körülmény miatt szerettem volna ép az illető járásbíróságok vezetőinek véleményeire súlyt fektetni, mert tudok magam is egy oly helyet, a hol csak most rendszeresítettek egy uj állást, és a hol a járásbíróság évente 2C0—250 hitelesítés avagy 450—500 óvást vett fel. A most fennálló közjegyzők egyike vagy másika ugyan érezni fogja a jövedelem apadást, de existentiája evvel nem lesz veszélyeztetve, személyzetét kellend talán neki egy személylyel apasztania és magát — ha eddig nem tette — belterjesebben irodájának szentelnie. Az a fölötti elkeseredés, minél inkább előtérbe nyomul idővel az igazságosság és méltányosság belátása, tompulni fog és az önvédelmi harc meg fog szűnni. Miután én a szaporítást nem az 1,900 frtos minimum alapul vétele mellett akarom, mint fent kimutattam, az e tekintetben felvetett és általam is méltányolt kérdésekre való feleletem önkényt elesik, mert én is ugy, miként t. kartárs ur a karnak szellemi nívóját fenn akarom tartani és ép azért, hogy ennek alászállása be ne következzék, vettem fel a legkisebb forgalmi átlagot, mely mellett eddig még minden közjegyző ebbeli kötelezettségének megtudott felelni, és ép azért, csakis egyes helyeken és kisebb számban s mint t. kartárs is szükségesnek látja, kívántam az arányosítás eszközeként a szaporiiást.