A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 39. szám - A bűnvádi eljárási javaslat bírálatához. A kir. ügyészség állása

270 A. JOó gondnoki teendőket is végezni s ez esetben tömeggondnoki elkeseredésekről nem lehetne szó, de addig, a meddig épen a sorrendnél fogva egyik ügyvéd kap öt olyan csődöt, a melynek mindenike képes a tömeggondnokot díjazni, a másik öt olyan csődöt kap, a melyek mindenike vagyon hiányából szüntettetik meg: addig semmi kárhoztatni való nem lehet abban, ha az ügyvéd a reá nézve nyilvános kárral járó csődtömeg-gondnokságot elvállalni vonakodik. Hogy az ügyvédi kamarának eme, felebbezés hiányában fájdalom jogerős határozata a törvény szigorú kritikáját ki nem állja, az világos az 1874. évi XXXIV. t.-c. 51. §-ából, mely szerint a bíróság által történt kirendelést az 50. §. a)—e) pontjaiban foglalt esetek kivételével, az ügyéd elfogadni köteles. Feltéve, hogy ha a díjazás nélküli megbízatás elfogadása nem is volna kötelező, ha tehát csak díjazás melletti megbízást köteles a bíróságtól az említett törvényszakasz értelmében elfogadni, ez esetben is, midőn a csődbíróság csődöt nyitván tömeggondnokul kirendelte, miután a tömeggondnoki dijak és költségek a tömegből első sorban egyenlitendök ki, köteles és fog is gondoskodni arról, hogy legalább a hírlapi hirdetési dijak, melyek tömeggondnok által előlegeztetnek vagy a tömegből, vagy a csődöt kérőktől utólag behajtassanak. Nincs rá tudtommal eset, hogy a tömeggondnok egy megnyitott csődnél a hírlapi hirdetési s leltározási dijait meg ne kapta volna. A fenforgó kellemetlen eset azonban annak a szüleménye, hogy az illető csődbíróságnál sorrendel tartanak és az ügyvédeket tömeggondnokok gyanánt sorrendben nevezik ki. E gyakorlat azonban nézetem szerint helytelen. A csődtrv. 88. §-a szerint a bíróság a tömeggondnokot és ennek helyettesét kinevezni jogosítva, de egyszersmind kötelezve van. E törvényszakasz tehát, melyet csakis a törvényhozás változtathat meg, a csődbíróság kezébe adja azt a discretionális hatalmat, hogy a tömeggondnok személyét megválogathassa, kiszemelhesse és reá ruházza e tömeggondnokra azt a rendelkezési jogot a csődtömeg felett, melyet az 1881. évi XVII. t.-c. 100. §-a részletesen megállapít. Kétségtelen tehát, hogy a tömeggondnok személyét a kinevezésre hivatott csődbíróság a leggondosabban köteles kiválogatni s hogy ennek személyében meg kell, hogy legyenek mind ama tulajdonságok, melyek biztosítékot nyújtanak atra nézve, hogy a tömeggondnok a vagyon kezelése tekintetében, mint azt a törvény 100-ik §-a 2-ik bekezdése előírja, a rendes családapa gondosságával fog eljárni, a vagyonkezelésről pontos számadást fog vezetni, a tömeg felosztása tekintetében reá ruházott teendőket teljesíteni, ugy a csőd-hitelezőknek felosztási terv szerint jutó összegeket kifizetni fogja. A csődbíróságra tehát súlyos felelősség nehezedik akkor, midőn a csődnyitási határozatban a tömeggondnokot kirendeli. Mig az 1881. évi XVII. t.-c. érvényben van, addig a tömeggondnok kirendelése bizalmi kérdést képez s a határozat hozatalában résztvevő bírói tanácstagok a tömeggondnok személyének megválasztását bizalmi kérdésnek kell, hogy tekintsék; miután a tanácstagok gyakran változnak, a kötelező erővel semmiesetre nem biró ama gyakorlat, hogy a sorrend megtartassák, igen ingatag alapokon nyugszik, de másfelől íme egy ügyvédi kamara sem találja e gyakorlatot helyesnek és igazságosnak s arra kívánja kötelezni a bíróságot, hogy előre állapítsa meg valljon a tömeggondnok igényei szempontjából melyik lesz a jó csőd, s melyik a rossz, minek megállapítása a csődnyitás alkalmával teljesen lehetetlen. Mint ezt a fenforgó eset is bizonyította, hol az elmozdított tömeggondnok helyett kinevezett tömeggondnok 1,836 frt 46 kr. értékű csődvagyont leltározott. Leghelyesebb volna talán, ha az egyes törvényszékeknél teljes tanácsülésben kijelölnék szavazattöbbséggel a törvényszék területén működő ügyvédek sorából azokat az ügyvédeket, a kiket a kir. törvényszék teljes bizalmával megajándékoz s ezek közt osztaná föl a tömeggondnoki tisztségeket; ilyképen több lévén a fóka s kevesebb az eszkimó, a jó és rossz csődök e kevesebb számú ügyvéd között arányosabban s jobban volnának feloszthatók, legfeljebb azon ügyvéd urak panaszkodhatnának, kiknek neve a bizalmi listából kihagyatott. Nem akarom én kétségbe vonni az ügyvédi kar tiszteletreméltó voltát, — sőt jogszolgáltatásunk hatalmas védő bástyájának tekintem, — de az is kétségtelen, hogy minden karban vannak erősek és gyengék, s a tömeggondnokságok osztogatásánál a tömeggondnok személyében ugy a szellemi erő valamint a vagyoni helyzet kell, hogy a bíróság mérlegelésének tárgyát képezze. Mindaddig, mig az 1881. évi XVII. t.-c, melynek intenciója szerint a tömeggondnok kinevezése a bíróságra nézve bizalmi kérdést képez, érvényben van, a t. ügyvédi kar jogosan nem panaszkodhatik, ha egyik vagy másik tagja nem nagy előnynyel járó tömeggondnokságokat kap vagy egyáltalában ilyet soha élnem nyer, — mig egy másik talán jó csődök tömeggondnokává lesz, mert a bizalom sem panaszokkal, sem hírlapi cikkekkel senkire rá nem erőszakolható. A bűnvádi eljárási javaslat bírálatához.*) (A kir. ügyészség állása.) Irta: EISERTH ISTVÁN kir. ügyész Lőcsén. Egy előző cikkben a bünperrendtartási javaslat mielőbb törvényerőre emelkedését hangsúlyozva, annak vívmányait és előnyeit fejtettük ki. Akkor a védelemről szóltunk, ma a váddal, a kir. ügyészséggel kívánunk foglalkozni és lássuk csak: hogy a vád urának a kezéből mit tervez elvenni a javaslat és milyen uj kötelezettségeket kiván reá róni. Az, hogy hazánkban a vádrendszer az inquisitorius per hagyományai felé vissza nem fejlődhetik, tisztán áll, s ebből kifolyóan bünperrendtartási javaslatunk, a mint egyrészt a kir. ügyészség hatalmának ellensúlyozását a sértett félnek a btő. perben engedett befolyással biztosítja, ugy más részt a kir. ügyészt oly hatáskörrel ruházza fel, mely nézetünk szerint a büntető per természetes evolutiója gyanánt jelentkezik. A büntető per előkészítése, annak megállapítása: forog-e fenn s ha igen, milyen büntetendő cselekmény és ki a tettes ? a kir. ügyész feladata. Tehát ezen felelősségteljes, eddig vizsgálóbírói sürgős teendők súlya is a kir. ügyészség vállaira nehezül, amennyiben a javaslat 84. §. értelmében a kir. ügyész nemcsak a nyomozás elrendelésére és vezetésére, hanem annak teljesítésére is feljogosittatik. A kir. ügyész jogkörének ilyen módon való kiterjesztését sokan perhorrescálják ; olvastunk több opponáló cikket a rendőri lapokban és tudjuk, hogy ezen kérdés a bizottságban is élénk vita tárgyát képezte. Varga Ferenc kitűnő tollából jelent meg egy cikk (B. J. Tára XXXI. kötet 233 1.) mely telve nyomós érvekkel sikra száll a javaslat ezen tervbe vett intézkedései mellett. Ezen lapok egyik mult számában a javaslatnak a védelemre vonatkozó részével foglalkozva,tárt karokkal fogadtuk azokat a garanciákat, a melyek a terheltet a bünper kezdetétől annak végéig körülövedzik s most a midőn a kir. ügyészséggel foglalkozunk, ép oly őszinte meggyőződéssel kardot rántunk a javaslat azon részének védelmére, mely a kir. ügyészség jogkörének a nyomozás folyamán való kiterjesztését célozza. Ma a kir. ügyész a rendőri nyomozatokból, vagy csendőri jelentések illetve tényvázlatokból többnyire csak felületesen tájékoztathatja magát a feljelentés alapossága iránt, ha ellenben ő maga nyomoz vagy ellenőrzi a nyomozást, a vád tárgyát képező esetnek lehetőleg tiszta képét fogja nyújtani: ez pedig számot tévő külömbség. Nézetünk szerint bár mily külömbözök is a kir. ügyészség tagjai vérmérséklet, életkor és tapasztalásra nézve, a gyakorlati élet küzdelmeiben kiélesedett tapintatuk és jogérzetük sokkal több biztosítékot nyújt, mintsem hogy azokat a javaslat emiitettük részének ellenzői meggyőződése alól teljesen emancipáltaknak ne találnók. Ezt a jogot a vádelv fokozatos érvényesülése és saját megbízhatósága mindjárt a bünper kezdetén biztosítja a kir. ügyészségnek és ettől a jogától a jövő fejleményei sem lesznek képesek őt kiszorítani, annál kevésbbé, mert ezen jog megtagadásával a jó és gyors igazságszolgáltatás gyökereiben megtámadtatnék. Ebből, valamint a javaslatnak számos egyéb rendelkezéseiből constatálhatjuk, hogy a kir. ügyészség teendői megint csak szaporodnak, s igy a mint egyrészt a szóbeliség behozatala a főügyészi helyettesek számának a szaporítását teszi kívánatossá, ugy másrészt a kir. törvényszékek mellett működő kir. alügyészi állásoknak a szaporítása is mellőzhetlen, mert ha feltesszük is, hogy a kir. ügyészek csak a súlyosabb beszámitásu és fontosabb feljelentések eseteiben rendelik, vezetik illetve teljesitik majd a nyomozást, ezzel idejüknek egy jelentékeny része még is igénybe lesz véve. Nézetünk szerint a felségsértés, a király és a királyi család valamelyik tagjának bántalmazása által elkövetett bűntett, továbbá a hűtlenség, a lázadás, izgatás, pénzhamisítás, hamis eskü, a gyilkosság, szándékos emberölés, halált okozó súlyos testi sértés, rablás, gyújtogatás de sokszor sikkasztás, kivált hivatali sikkasztás, csalás és csalárd bukás, valamint közveszélyü megrongálás büntette oly büntetendő cselekmények, a melyek java részének nyomozása a jövőben a kir. ügyészség gondját képezi. Azt, hogy a kir. ügyészség maga mikor nyomozzon, törvény alig határozhatná meg, ezt a kir. ügyészség tapintatára kell bízni s meg vagyunk róla győződve, hogy a hivatása magaslatán álló kir. ügyészségünk nem veti el a sulykot, és ha mégis tenné, tág tere nyílik nemcsak az ellenőrzésnek és correctivumoknak, de van mód a méltó megtorlásra is. Nézzük csak, yajjon a nyomozás teljesítése mily mérvben veheti igénybe a kir. ügyészség idejét. Vegyünk egy kisebb ügyészséget, például a lőcseit, a melynek központi fogházában az elmúlt félévben 60 vizsgálati fogoly volt letartóztatva s a kik közül 15 egyén emberélet elleni delictum (gyilkosság, szándékos emberölés büntette) miatt, 3 rablás, 1 egyén gyújtogatás, kettő pedig hivatali sikkasztás büntette miatt volt terhelve, ugyanannyi lesz előreláthatólag a Il-ik félévben is s igy — nem számítva a *) Jóllehet ezen cikk az időközi képviselőházi tanácskozások folytán tárgytalanná vált, mégis helyénvalónak látjuk kitűnő munkatársunk ebbeli nézetét — pro futuro —nyilvánosságra hozni. A szerkesztőség.