A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 38. szám - Bolgár igazságügy. [II. Új büntető törvénykönyv]

A JOG 151 többféle szinü volt és mert a pozsonyi közraktár részéről az alperesnek küldött mustrát ez utóbbi a felperestől kapott mustrával egybehasonlitva ez alapon személyesen megállapította, hogy a szállított árpa az eredeti mustrának meg nem felel, ugy erre nézve is lényegileg helyes az elsőbiróság ítéletének vonatkozó megokolása, mert jóllehet az alperes azt, hogy az eredeti mustrát szakértők előtt felmutatta volna nem is állítván, a mustra azonosságának igazolatlan voltára fektetett indokolás meg nem állhat. Tekintve azonban, hogy a kereset alapjául szolgáló vétel a peres felek beismerése szerint mustra szerinti vételnek bizonyult, tekintve, hogy ilyen esetben a mustra szakszerűségének bizonyítása az eladót csakis a mustrának az alperes részéről történt felmutatása és azonosságának előzetes megállapítása után terheli, az esetben annál is inkább, mert az alperes azt, hogy a mustrát felperes pecsétjével vagy hivatalos pecséttel elzárva vette volna át, nem is állítván a nyitott mustra azonosságának előzetes megállapítása feltétlenül szükségesnek jelentkezett, mindezekből okszerűen az következik, hogy a vevő a mustrát még a peres eljárás befejezte előtt felmutatni tartozott volna. Tekintve már most, hogy az alperes ennek a kötelezettségének meg nem felelt, a mennyiben a mustrát a per folyamán egyáltalán fel nem mutatta, az a .körülmény, hogy a mustrát szükség esetére kért szemle alkalmára felmutatni késznek ajánlkozott, figyelembe vehető azért nem volt, mert a mustra azonossága felől felmerülhető vitás kérdések tárgyalása a birói szemle foganatosításának idejére nem hagyható, nyilvánvaló, hogy az áru minősége ellen emelt alperesi kifogás alaptalannak és a felperestől szállított áru mustraszerünek volt kimondandó. Miután azonban a felperes az 1894. évi január hó 2ő-én és az ugyanazon évi április hó 25-én felvett jegyzőkönyvekben ismételten kijelentette, hogy a vétel tárgyául szolgált és időközben romlásnak indult árpát a per folyamán a pozsonyi közraktár közvetítésével eladatta, a befolyt 392 írt és 65 krnyi összeget felkezelte s miután ennek az eladásnak hatályát és kötelező voltát az alperes magára nézve elismerni azért vonakodik, mert ezúttal sem a K. T. 35. §-ának esete fenn nem forog, sem alperes az eladásnál a keresk. törvénynek most hivatkozott s a 347. §-ában előirt alakszerűségeket meg nem tartotta s mert a felperes azzal, hogy az áru felett egyoldalúan és szabadon rendelkezett, a rendelkezésére bocsájtásának elfogadását és az ügylettől elállását fejezte ki, döntő körülményt ebben a perben az előre bocsájtottak folytán most már csupán az képez, A) jogosítva volt-e a felperes az árpát az alperes rovására eladni- s B) a felperesnek azért, mert a romlásnak indult árpát a pozsonyi közraktár közvetítésével ugyan, de nem nyilvános árverésen, még pedig métermázsánként 5 frt 75 krjával eladta, az alperessel kötött vételügylettől elállottnak tekintendő-e ? A mi az első kérdést illeti, ugy a már kifejtett előzményekből, vagyis abból, hogy az eladót a teljesítés körül késedelem nem terheli s hogy a szállított áru is mustraszerünek bizonyult, megállapítható, hogy a felperes eladó saját részéről szerződési kötelezettségének egészben megfelelt, köteles volt volna tehát a vevő alperes a kifogástalan árut átvenni s a vételárt az eladónak megfizetni, ezt az alperes nem tevén, hanem az árut minden alap nélkül a felperesnek rendelkezésére bocsájtván, ennek folytán a tényleges átvétel tekintetében késedelembe esett, minek következtében joga nyilt felperesnek ahhoz, hogy az árut a K. T. 351. §-a értelmében az alperes veszélyére s költségére eladhassa az esetben annál is inkább, mert az árpa a közraktár értesítése szerint megromolván és szárnyas állapotánál fogva tovább tartható nem lévén, annak eladása az alperes érdekében is szükségessé vált. A második kérdésre pedig, vagyis arra, hogy az eladás a kereset alapjául szolgált vételtől való elállásnak tekinthető-e, csakis nemmel felelhetni, mert abból, hogy az árpa romlásnak indult, tehát továbbra eltartható nem volt és hogy az ily körülmények közt az alperes érdekében szükségessé vált eladást az alperes eszközölte, a kinek emez eladáshoz az alperes késedelme következtében amúgy is joga volt, nem az következik, hogy evvel az eladással a felperes az áru visszavételére irányuló akaratát tettlegesitette, hanem az, hogy a felperes jogánál fogva emez eladást alperes érdekében is eszközölte, hogy tehát az eladás következményeiben az alperest kötelezi annál is inkább, mert a közraktár közvetítésével elért vételárnak valódiságát az alperes sem tagadta, mert továbbá azt, hogy az árpa 5 frt 75 krnál magasabb árban volt volna eladható, a bizonyításra kötelezett alperes mivel sem igazolta, de ha igazolta volna is, ugy még a körülmény önmagába véve nem az eladásnak az alperessel szemben hatálytalanítását, hanem csakis azt eredményezné, hogy a netáni árkülönbözet megtérítéséhez, illetve beszámításához az alperesnek joga nyílna s végül, mert a közraktárnak 2) és 7) alatt csatolt számláiban részletezett kiadások szükséges voltát és mennyiségét az alperes nem kifogásolta; miből kifolyóan bizonyítottnak veendő, hogy a felperes emez eladás következtében 392 frt 62 krt vett át, mely összeget az árpának a kereset szerinti vételárából vagyis 576 frt 30 krból az alperesnek javára beszámítván, kétségtelen, hogy a 258 frt 65 krra leszállított kereseti összegből a felperest vételhátralék cimen 183 frt 65 kr. jogosan megilleti s hogy ezzel szemben alaptalan az alperesnek a jogalap változtatásra alapított kifogása is, mert a felperes a leszállított árösszeget nem kártérítés címén, hanem mint a kereseti vételár hátrálékát követeli, ehhez pedig a kifejtettek alapján kétségtelen joga volt. Mindezek alapján az elsőbiróság ítéletét megváltoztatni, az alperest az árpa 576 frt 30 krnyi vételárának 185 frt 65 krnyi hátralékában stbben. Ellenben a 150 drb zsák egyenértékének megtérítése tárgyában az elsőbiróság Ítéletét azért kellett megváltoztatni s a felperest eme 75 frtra irányuló keresetével feltétlenül elutasítani, mert a zsákok az eladott árunak csupán a begöngyölésére szolgálván, midőn a felperes az árut eladatta, evvel a zsákok felett is intézkedett, de a 8 /. alatt csatolt levél és Sch. Gyula tanúnak vallomása szerint a zsákok a felperesnek a közraktártól különben is visszaküldettek, mihez képest felperes többé sem a zsákoknak természetben kiadását, sem azok értékét az alperestől jogosan nem követelheti stb. A m. kir. Curia (1896. évi június hó 3-án 895. sz. a.) A másodbiróság ítéletének az alperest 183 frt 65 krnyi tőke stb. megfizetésében marasztaló része megváltoztattatik és e tekintetben az elsőbiróság ítéletének helybenhagyásával, felperes ez iránti keresetével is elutasittatik stb, Indokok: Felperes saját előadása szerint is, a vétel tárgyát képezett és a pozsonyi raktár részvénytársulatnál beraktározott árpát a per folyama alatt eladatta, az eladásnál pedig a keresk. törv. 351., illetve 347. §-ának rendelkezését meg nem tartotta, a mennyiben a romlásnak indult és ebből folyóan sem tőzsdei sem piaci árral nem biró árpát nem hiteles személy közbenjöttével, hanem a fentnevezett raktárvállalat által szabad kézből adatta el. Felperes ez által az alperesnek eladott áru felett mint sajátja felett rendelkezvén, ez által a szerződéstől egyszerűen elállott és igy többé nem követelheti a keresk. törv. 352. §-a részére biztosított vagylagos jogai alapján sem a szerződés teljesítését, sem esetleges kárának megtérítését és pedig annál kevésbé, mert azt sem igazolta, hogy az általa eszközölt eladásnál elért vételár az azon időben fennállott piaci árnak megfelelne. Mellőzve ebből folyóan annak mérlegelését, hogy a szállított árpa mustraszerü volt-e vagy sem, felperest a másodbiróság ítéletének e részbeni megváltoztatása és az elsőbiróság ítéletének helybenhagyása mellett keresetével elutasítani kellett stb. Bűnügyekben. Puszta házassági igéret nem képez oly ravasz fondorlatot, melynek alapján csalás miatt vádat lehet emelni, ha vádlott igéretét be nem váltja, bár a sértett a házasság reményében pénzzel segélyezte vádlottat. (B. T. K. 389. §.) A debreceni kir. törvényszék: K. István ellen csalás büntette miatt folyamatba tett büntető eljárás, büntethető cselekmény tényálladékának meg nem állapithatása miatt megszüntettetik. Indokok : K. A. panaszolja, hogy vádlott vele évek hosszú során át szerelmi viszonyban állott, őt folyton házassági ígéreteivel biztatta s ez által tévedésbe ejtve, tőle apránként 400 frtnyi összeget kicsalt, melynek visszafizetését a feljelentés előtt pár nappal megtagadta, sőt más nővel jegyet is váltott, miért is megbüntetését kéri. Tekintve azonban, hogy házassági igéret mellett történt pénzadás csalárd kieszközlése, a megállapodott joggyakorlat szerint csak akkor képez ravasz fondorlatot, ha a házasság megkötése lehetetlen volt; tekintve, hogy a jelen esetben házassági akadály fenforgását maga panaszos sem állitja; tekintve, hogy 1&94. augusztus 1-én beadott feljelentésében maga panaszos elismeri, hogy vádlott tőle egy év előtt megszökött, becsatolt levelei között egy sincs, melyben vádlott tőle a feljelentést megelőző 3 hó alatt házassági igéret mellet pénzt kért volna s panaszos nem is állitja, annál kevésbbé bizonyítja, hogy vádlottnak a feljelentést megelőző 3 hó alatt pénzt küldött volna; tekintve tehát, hogy ha a curiailag megállapított joggyakorlattal szemben csalásról egyáltalában szó lehetne is, az a magáninditványnak a B. T. K. 112. §-ában körülirt 3 havi elévülése következtében többé nem üldözhető : mindezeknél fogva a további bűnvádi eljárást megszüntetni kellett. (1895. január 17-én, 462. sz.) A debreceni kir. itélő tábla: A kir. törvényszék végzése helybenhagyatik. Indokok: K. A. sértett feljelentésében azt állította, hogy arról, miként K István terhelt házassági ígéretétől ellátott és hogy a házassági ígéretek ürügye alatt birtokába kerített mintegy 40u frtját megfizetni nem akarja, a feljelentések beadása előtt csak rövid idővel, néhány nappal előbb értesült; az 1894. évi október 22-én felvett jegyzőkönyv szerint pedig kihallgatása alkalmával is azt állította, miként csak az 1894. június vagy július hónapban jutott annak tudomására, hogy K. István terhelt házassági ígéreteit beváltani nem akarja és hogy pénzét megfizetni nem szándékozik. Minthogy a vizsgálat adataiból . K. A. sértett, emez állításai megcáfoltaknak nem tekinthetők, sőt amaz állításai K. István terheltnek az 1893. évi május hó 14-én és július hó 30-án kelt bizalmas jellegű s ujabb pénzküídeményeket szorgalmazó leveleivel is támogattatnak és valószínűvé tétetnek; minthogy ezek szerint a fenforgó körülményekből az állapitható meg, hogy K. A. sértett az 1894. évi augusztus hó 1-én vádinditványozási jogát a B. T. K. 112. §-ában meghatározott három hónapon belül, tehát kellő időben érvényesítette : ezeknél fogva a kir. törvényszék végzésének a magán vádinditvány elévüléséből merített indoka mellőzendő volt ugyan, mindazonáltal az elsőfokú bíróság végzése egyéb indokainál fogva és azért hagyatott helyben, mert a vizsgálat adatai szerint az a tényállás derittetett fel, miként K.