A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 38. szám - Bolgár igazságügy. [II. Új büntető törvénykönyv]

150 A JOG által képviselt H. Károly Jakab alperes ellen 651 frt 30 kr. töke és jár. iránti rendes perében következőleg itélt: Ha K. Mayer lelperes leteszi a tó'esküt arra, hogy azon 150 drb zsákot, a melyekben 1892. évi szeptember 4-én a szürtei állomáson alperes H, Károly Jakab megrendelése folytán a ^Pozsonyi raktárrészvénytársulat» cimére 10,291 kgr. sulyu árpát elküldött, vissza nem kapta, ez esetben alperes köteles felperesnek 75 frtot megfizetni, mig ellenben keresetének ezt meghaladó részével feltétlenül elutasittatik stb. Erdekében áll tehát felperesnek ezen itélet jogerőre emelkedésétől számított 3 nap alatt ezen kir. törvényszék mint keresk. bíróságnál az ez úttal megítélt főeskü letételére írásban jelentkezni s azt a kitűzendő határnapon le is tenni, mivel ha felperes az esküt le nem tenné az esetben keresetének e részével is elutasittatik s köteles stb. Indokok: Felperes keresetében 651 frt 30 kr. árpa és a küldött zsákok ára mint tőkében és ennek járulékaiban kérte alperest elmarasztalni, előadván ugyanis, hogy a közöttük 1892. évi augusztus 4-én szürtei vasúti állomáson átadott egy vasúti kocsi árpát, melynek vételára az általa szolgáltatott 150 drb zsákkal együtt kiteszi a kereseti összeget s a melyet alperes neki megfizetni vonakodott. Alperes beismerte, hogy megvett felperestől egy kocsi árpát tagadta azonban, hogy felperesnek a vételárt megfizetni köteles volna, miután az árpát át nem vette, nem pedig azért, mert felperes szerződésszerű kötelezettségének eleget nem tett, a menynyiben a szállítást nem kellő időben, tehát elkésve teljesítette és nem szolgáltatott szerződésszerű, helyesebben mustraszerü árut. Alperes az elkésve történt szállításra alapított kifogását a jelen perben nem érvényesítheti, mert beismerte, hogy az akkor, a mikor már a feladóvevényből látta, hogy az árpa szeptember hó 4-én lett feladva, azt táviratozta felperesnek, hogy az árpát, a mikor az Pozsonyba érkezik, megfogja vizsgáltatni s ha kellő minőségű, azt esetleg még is átfogja venni s ezzel beismerte azt is, hogy felperes kellő időben eszközölte a szállítást, vagyis a felperes által teljesített szállítást elkésés indokából nem kifogásolta. Alperes azt állítja, hogy felperes által szállított áru rossz s nem mustraszerü volt, tekintettel azonban arra, hogy alperest azt, hogy a szakértők előtt felmutatott mustra egy és ugyanazonos volna, a felperes által adott mustrával nem igazolta: Helyt nem foghat azon kijelentése, hogy azt felperesnek kellene igazolni, mivel a keresk. törv. 363. §-a szerint, ha a vevő a neki átadott mustrát vagy próbát fel nem mutathatja, az áru mustra, illetőleg próbaszerűnek vélelmeztetik és mert az erre vonatkozólag kifejlődött joggyakorlat szerint a mintaszerű vételnél, ha az áru minőség hiánya miatt kifogásoltatik a kapott mustrát felmutatni és a mustra azonosságát bizonyítani a vevő köteles és csak az eladónak bizonyítási kötelezettsége az áru szerződésszerű minőségének bizonyítása. Tekintve, hogy alperes a per folyamán többször is beismerte, hogy a per tárgyát képező vétel mustraszerü volt s hogy a mustra neki átadatott, azonban a mustrát sem fel nem mutatta s még kevésbé bizonyította annak azonosságát, minélfogva a vétel tárgyát képező árunak a «Pozsonyi raktál részvény társulat > által a mustra felmutatása és hiteles személy közbejötte nélkül eszközölt megvizsgálásának eredménye birói figyelembe nem jöhet: Ily körülmények között pedig felperes kereseti kérelmének helyt adni s alperest ahhoz képest marasztalni kellett volna. Tekintve azonban, hogy felperes azon önmaga által is beismert ténye által, miszerint a rendelkezésére bocsájtott árut utóbb a per folyama alatt a «Pozsonyi raktárrészvény társulat > közbejöttével eladatva a befolyt vételárt felkezelte és így az árunak alperes által történt rendelkezésére bocsájtását elfogadta, a menynyiben azzal tényleg rendelkezett, a vételári összeget e szerint felvette, kereshetőségi jogát alperes ellenében elvesztette, annál is inkább, mert az árunak általa történt eladása még csak a vevő rovására eszközöltnek sem tekinthető, eltekintve egyéb okokból már csak azért sem, mert tekintettel arra, hogy felperes maga is beismeri, hogy az áru az eladáskor már romlott volt és igy annak sem tőzsdei sem piaci ára nem lehetett, miért az eladásnak a keresk. törv. 347. §-ában kijelölt módon, vagyis hiteles személy közbenjöttével nyilvános árverés utján kellett volna eszközöltetnie, a minek megtörténtét felperes még csak nem is állította, annál kevésbé bizonyította és mert az eladást minden jogfentartás nélkül eszközöltette. Tekintve tehát, hogy ezek szerint felperesnek, alperes ellenében kereshetőségi joga nincs, ennélfogva őt keresetének az árpa vételára iránti részével feltétlenül el kellett utasítani. A mi a 150 zsákot illeti erre nézve kétségtelen, hogy azokhoz felperesnek joga van, mert alperes maga is beismerte, hogy felperes zsákjaiban lett az árpa szállítva, vitatván a perben azt is, hogy azok felperesnek vissza lettek küldve. Tekintve azonban, hogy alperes tagadta, mintha azokat visszakapta volna; Tekintve, hogy alperes erre vonatkozólag felperest a tagadó főesküvel megkínálta és ez azt elfogadta; Tekintve, hogy alperes által ugyanancsak a tekintetben javaslatba hozott tanuk általi bizonyítás eredményre nem vezetett, a mennyiben kihallgatott két tanuja közül csak egynek van tudomása arról, hogy a 150 drb zsák a Pozsonyi raktárrészvénytársulat által felperesnek vissza lett küldve, ez pedig teljes bizonyítékul már csak ez okból sem fogadható el, mert azon tényből, hogy a zsákok felperes cimére elküldettek, még nem következik szükségszerűen, hogy azokat meg is kapta, a vasúttársaság megkeresése pedig mellőzendő volt, mert eltekintve attól, hogy ezen bizonyítékokra csak az észrevételekben hivatkozott, de azt, hogy a zsákok feladattak és kézbesítettek, hivatalos igazolványnyal is bizonyítható volna, mindezeknél fogva tehát felperesnek e tekintetben a főesküt megítélni s annak le vagy le nem tételétől kellett függővé tenni azt, hogy alperes köteles-e a zsákokért 75 frtot megfizetni vagy sem. Ezen 75 frt után azonban a kamatokat az eskü letétele esetére nem lehetett megítélni, mert a kifejtett joggyakorlat szerint természetben visszakövetelhető ingók után kamatok meg nem ítélhetők stb. A kassai kir. ítélőtábla (1895. évi február hó 18-án 5,51/. sz. a.j A kir. ítélőtábla az elsőbiróság ítéletét a per főtárgyára s a perköltségre nézve megváltoztatja s az alperest arra kötelezi, hogy felperesnek 183 frt 63 kr. tőkét stbit megfizessen, ellenben a felperest keresetének többi részével elutasítja stb. Indokok: A felperes keresetét az A) és B) alatt csatolt levelek szerint az 1892. évi augusztus 18-án létrejött vételszerződésre alapítja, nem tagadja azonban az alperesnek védekezése közben felhozott amaz állítását, hogy utólag, vagyis 1892. évi augusztus hó 30-án Bécsben egyrészt a felperest, másrészt pedig H. Zsigmond, mint alperes megbízottja közt ugyancsak az adásvétel tárgyában egy a teljesítés módját szabályozó, uj megállapodást követő másodnapon vagyis 1892. évi szeptember hó 2-án az alperes részéről történt rendelkezésnek megfelelően tényleg eljárt, kétséget nem szenved tehát, hogy a kereset alapjául szolgáló | vételi szerződésnek nem csupán az eredeti, hanem az emiitett utólagos megállapodással kapcsolatos tartalom is figyelembe veendő. A vételi szerződés eredeti tartalma akként hangzott, hogy az alperes a felperestől mustraként 5 frt 60 krjával «ab...» megveszi. Ellenben az emiitett utólagos megállapodás az volt, hogy egyrészt a felperes az alperestől megvett árpát kölcsön, díjmentes zsákokban szállítja, másrészt az alperes H. Zsigmondnak Bécs, Vág-Ujhelyre érkeztével fog az árpa elküldése iránt intézkedni. A most nevezett meghatalmazott szeptember hó 1-én érkezett ' Vág-Ujhelyre s az alperes táviró utján még az nap rendelkezett I az iránt, hogy a felperes az árpát, ha ez be van szállítva a po) zsonyi közraktárba küldje, a feladóként alperest nevezze meg. A felperes ennek folytán az árut a szürtei vasúti állomáson az alperes neve alatt szeptember 4-én vasútra adta s e küldemény szeptember hó 14-én érkezett megrendeltetési helyére Pozsonyba s a felperes zsákjaival együtt az ottani közraktárba el is helyeztetett. A peres felek beismerésén alapuló most kifejtett tényállás kétségtelenné teszi azt, hogy az 1892. évi szeptember elseje előtti időre vonatkozó megállapodás, a mennyiben az a későbbi megállapodástól eltér, e per elbírálásánál jelentőséggel többé nem bír, mert a teljesítés és az átvétel körülményeire már az utólagos megállapodás, illetve az alperesnek szeptember hó 1-én történt rendelkezése az ilányadó. Minthogy pedig felperes önmaga is beismeri, hogy az árpa szeptember hó 1-én vagyis alperes rendelkezése idejében a szürtei állomáson nem volt és ugy nyilvánvaló, hogy a felperes az árpát a nevezett vasúti állomáson csak szeptembtr hó 4-én vagyis a feladás napján szállította, minthogy továbbá alperes a feladásról és igy a teljesítésről is csak utólagosan értesülvén, módjában sem állott az árut másutt mint annak rendeltetési helyén vagyis a pozsonyi közraktárban megvizsgáltatni s netáni kifogást érvényesíteni s minthogy az áru a pozsonyi közraktárba csakis szeptember hó 14-én érkezett meg, azt pedig alperes 47. és 5 /. alatti másolatban csatolt sürgönynyel és levéllel már másnap, vagyis szeptember hó 15-én bocsátotta a felperes rendelkezésére, ennélfogva kétségtelen, hogy a rendelkezésre bocsájtás idő- és helyszerüsége ellen emelt kifogások alaptalanok és hogy a felhozottakkal szemben teljesen közömbös az a körülmény is, hogy az áru vett utasítás folytán a szürtei vasúti állomáson már az alperes neve alatt adatott fel. Hogy pedig a többször emiitett rendelkezésre bocsájtásról a felperes a megfelelő időben tudomást vett, kitűnik abból, hogy az alperestől arra nézve kinált főesküt, hogy a felperes sem a 47. alatti sürgönyt sem az 57. alatti levelet meg nem kapta ez utóbbi el nem fogadta, emez eskü visszakinálása pedig figyelembe vehető azért nem volt, mert a jelzett esküvel bizonyítandó tényről csupán a felperes bír közvetlen tudomással. Mindezekkel szemben tehát most már az alperes kifogásai alaposságának kérdése lép előtérbe, jelesül első sorban az való-e, hogy a felperest a teljesítés körül késedelem terheli azért, mert ez utóbbi az alperestől szeptember hó 1-én vett utasítást csak 4 nap multán teljesítette, a mennyiben az árpát a szürtei vasúti állomáson csak szeptember hó 1-én adta fel. Erre vonatkozóan helyes alapon nyugszik az elsőbiróság Ítéletének megfelelő ama megokolása, hogy az alperesnek ez a kifogása alappal nem bir, mert az alperes azzal a kijelentéssel, «hogy az árpát, a mikor Pozsonyba érkezik, meg fogja vizsgáltatni s ha kellő minőségű esetleg mégis át fogja venni> az áru átvételét csupán mustraszerüségétől függősitette, következően a felperest a teljesítés körül késedelem nem terhelte. A mi pedig az alperes kifogásainak azt a részét illeti, hogy az árpa minőség tekintetében nem felel meg a mustrának, mert a pozsonyi közraktár vizsgálata szerint a szállított árpa egyenlőtlen és