A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 3. szám - A mulasztás orvoslásának rendszere polgári perrendtartásunkban. Harmadik közlemény

A JOG 19 lesz is, — a gyakorlati szükség folytán történő administrativ intézkedések következtében — lényegileg változáson kell átmennie. Az intézmény lényege az, hogy az egy-egy törvényszék körzetén belől felmerülő bünvizsgálatok — a törvényszék székhelyén és kebeléből kirendelt vizsgáló biró ellátása alá összpontosittassanak, — mint a hol a vádhatóság és a vádtanács is székel, s ahol a sikeres bünvizsgálatnak egyéb anyagi föltételei is leginkább együtt vannak. Ekként vélte a törvényhozás a bűnvádi eljárási törvény megalkotásáig a vizsgálati szakban felette kívánatos gyorsasági elvet megvalósítani. S talán még egyebet is gondolt a törvényhozás. Gondolhatott például arra, hogy a polgári peres és perenkivüli eljárás reformálása a járásbíróságokra oly munkahalmazt fog zúdítani, a mely mellett ezek - mint vizsgálóbiróságok — sikerrel nem működhetnének. Ezért a büntető ügyviteli szabályok 13. §-a <fontos célszerűségi ok> fenforgásától teszi függővé azt, hogy az egész vizsgálatnak foganatosítása a törvényszék területén levő járásbíróságra bízassák. Gondolt a törvényhozó arra is, hogy a vidéki járásbíróságok legtöbbjének ugy berendezett fogháza, hogy ott a letartóztatások az e részben fennálló utasítások értelmében foganatosíthatók legyenek, — nincs, és — a mi az indokolásból ki is tűnik — az is szem előtt tartatott, hogy a vizsgálatok vezetését tapasztalt, képzett birák lássák el. Meg is történt minden a fenti kívánalmakhoz képest, mégis a vezéreszme — a gyors eljárás — nem tudott megvalósulni. Egyes helyeken a bünvizsgálati ügyek összetorlódtak, ebből hátralékok származtak, a mely jelenség a jogkereső közönség türelmetlenségét keltette föl. És most már egyesek hajlandók követ dobni a vizsgáló birói intézményre, azt tartván, hogy nem valósította meg a hozzá fűzött reményeket. Az már a jogászok között eldöntött dolog, hogy a vizsgálóbírói intézmény alapeszméje kitűnő, s mint ilyen okvetlenül íentartandó, hanem egyúttal tovább is fejlesztendő. A fejlesztés irányát és módozatait az erre hivatottak fogják megállapítani; én az intézményhez ugyanazon álláspontból óhajtok szólani, a miből kiindulva e lapok egyik előző számában dr. Makucz Arthur bpesti albiró ur szólott, t. i. az albiráknak az uj intézmény keretében juttatott szerep szempontjából. Elsőbb is al bíróval szemben nem tartom helyén valónak a «segéd» elnevezést. — Ennek törvényes alapja nincs; mert a vizsgálóbírói intézményt létesített 1891. évi XVII. t.-cikk 33. §-a megengedi ugyan, hogy a vizsgálóbíró segítségére albiró is kirendeltessék, — s mint ilyet, alárendeli ugyan a vizsgálóbíró vezetésének, — azonban azt, a mit az ügyviteli szabályok mondanak, hogy t. i. az ily kirendelt albiró a hozzá utalt bünvizsgálatok tekintetében a vizsgálóbíró utasításait tartozik teljesíteni, a törvény nem is érinti. Már pedig szemban a birói működés önállóságát több helyütt hangoztató törvényeinkkel, az, hogy a biró utasítások szerint járjon el, olyan kivétel, a melyet csakis a törvényhozás jelenthet ki. Én ugyan a büntető ügyviteli szabályok jelzett intézkedését nem tekintem olyannak, a mely közjogi sérelmet tartalmazna, de csak addig nem, a míg a birót a bünvizsgálatnak olyan sarkában köti meg, mely lényegileg nem más, mint anyaggyűjtés. Ámde épen a jelzett megkötöttség hozza magával, hogy ilyen adatgyűjtő albiró a vizsgálóbíró mellett önállóan el nem járhat; mert például már letartóztatásra irányuló határozatot nem hozhat a nélkül, hogy a vizsgálóbíró véleményét ki ne kérje, ha pedig ezt tennie kell, akkor már nem önállóan jár el, vagyis közjogunk értelmében nem független biró. De fel sem tehető a törvényhozóról, hogy olyan segítséget akart volna adni a vizsgálóbirák mellé — az albirák személyében is, a kiknek minden fontosabb lépését ellenőrizniük, intézkedéseiket felülbirálniok kelljen, — hanem ellenkezőleg úgy kívánt rajtuk segíteni, hogy a tetszésök szerint kiválasztandó ügyekben az albirák hivatásuk szerint önállóan saját felelősségök mellett járjanak el. Az albirákra nézve ugyan kényelmesebb dolog a vizsgáló biró felelőssége alatt dolgozni, — de az által abba a veszélybe jutnak, hogy megszokják a felelősség érzete nélküli munkát, a mi a kirendeltség megszűnése után, más munka körben felette megboszulhatja magát. Azokkal szemben, a kik azt hoznák fel, hogy a vizsgálóbíró mellé kirendelt albirónak teljes önállósággal való felruházása az intézmény lényegét veszélyeztetné, hivatkozom magára a törvényre, mely a vizsgálóbíró részére a vezetés jogát a mellé rendelt «segédekkel» szemben feltétlenül biztosítja. E szerint az egyes ügyeket tárgyaló megbízás tőle ered; oly ügyeket, a melyek nagyobb gyakorlottságot igényelnek, magának tarthat meg; a kezelési könyvek betekintése utján vagy az Írásokból az ügy miben állása felől bármikor tudomást szerezhet; személyes érintkezés utján informátiót adhat és nyerhet; megteheti, hogy az u. n. foglyos ügyeket egyáltalán maga intézi el: mindezen momentumok elég garantiai lehetnek annak, hogy a vizsgálóbírói működés törvényes jellege épen tartassák a nélkül, hogy vele szemben a segítségül kirendelt albirák birói jellegejcsorbát szenvedjen. A törvény kifejezetten a jegyzőkkel szemben rendeli, hogy ezek a vizsgálóbíró utasítása szerint járjanak el; ámde ezekre egész bünvizsgálat vezetése nem is bizható. Itt tehát az utasításért — ha netalán téves lenne is — egyedül a vizsgálóbírót érhetné gáncs. Tegyük fel azonban, hogy a bünvizsgálati ügy teljes keresztülvitelével megbízott albiró járt el, oly utasítás szerint, a mely a vizsgálóbírótól eredt, s a mely az ügy későbbi stádiumában tévesnek bizonyult: elég szerény lesz-e az albiró elvállalni, hogy bizony ő tévedett; vagy pedig hevesebb temperamentumában ki fog kelni az utasítás szerzője ellen? Ez egy példa is mutatja, hogy a vizsgálóbírói hatáskör céltalan kiterjesztést nyert abban, hogy a törvényeink szerint különben is felelősség terhe alatt működő albirákkal szemben való utasítás jogával is kiszélesbittetett. Ezek folyományául az én nézetem is az, hogy a vizsgálóbírói intézmény rugékonyságát növelné a most érvényben levő büntető ügyvitelnek oly irányú módosítása, a mely szerint a szabad müködhetés joga a vizsgálóbíró vezetése alá rendelt albiráknak is visszaadassék. A mulasztás orvoslásának rendszere polgári perrendtartásunkban. Irta : SPENGEL SÁNDOR, aranyos-maróthi kir. tvszéki biró. (Harmadik közlemény.) A sommás eljárásról szóló törvény a tárgyalás egész menetén át következetesen keresztülviszi azt az elvet, hogy a félnek minden önhibáján kivül eső mulasztása, — a mennyiben az egyes jogcselekményekre vonatkozik és a mennyiben a bíróság segélynyújtása az eljárás rendes lefolyását nem hátráltatja, — a peranyag keretén belül külön orvoslás igénybevétele nélkül elhárítható. Kiterjed ez a bizonyítás felvételére ép ugy, mint a tényállítások és nyilatkozatok előadására, szóval: az első- és a felebbezési bíróság előtti tárgyalás egész lefolyására. Áttérve a törvény egyes különös rendelkezéseire, melyek a tárgyalás rendén előállható mulasztásokat szabályozzák, mindenek előtt külön és részletesebben tárgyalandónak vélem azt az esetet, midőn afélhelyett fellépett, képviseletre jogosult személy meghatalmazotti minőségét nem igazolja, mert a sommás eljárásról szóló törvény ide vonatkozó rendelkezéseit hibásaknak és azok szövegét ellentétes értelműnek tartom. A felperes helyett, illetve annak nevében meghatalmazás nélkül fellépett személyt a kir. járásbíróság (ép ugy, mint a rendes perben a törvényszék) a meghatalmazás pótlására felhívja s neki e végből keresetét záros határidő kitűzése mellett kijavítás végett visszaadja, sőt a járásbíróság a székhelyén lakó felet ezen célból meg is idézheti. (17. §.) A fellépett személynek tehát alkalma nyilik meghatalmazását a kitűzött záros határidőben a visszaadott kereset kapcsán bemutatni s oly esetben a kereset olyképen intéztetik el, mintha eredetileg helyesen lett volna beadva. De mi történik akkor, ha a meghatalmazottként fellépett személy ebbeli minőségét nem igazolja ? Itt meg kell jegyezni, hogy a felperes helyett, de saját neve alatt és a felperes nevében fellépett személy között különbség azért nem tehető, mivel a fél meghatalmazása mind a két esetben szükséges, minek indoka abban rejlik, hogy azokat a személyeket, a kik perbeli cselekményeket más javára személyesen végezni jogosultak, a törvény 7-ik §-ának első bekezdése külön megjelöli. Az előbb felvetett kérdésre a 8-ik §. tartalmaz utasítást, midőn a bíróság kötelességévé teszi, hogy ebben az esetben a meghatalmazás utólagos igazolására nyolc napnál tovább nem terjedhető rövid határidőt tűzzön. Ugyan-e szakasz közvetlenül ez után azt rendeli, hogy a meghatalmazás nélkül fellépett személyt, a bíróság az ellenfél kívánatára egyelőre az eljárásban való részvételre bocsátani köteles s hogy ezzel a jogával belátása szerint az ellenfél beleegyezése nélkül is élhet és a további szövegezésben világosan megállapítja azokat a következményeket, melyek akkor állanak be, ha az illető személy a tárgyalás közben (és annak elhalasztása mellett) kitűzött határidő alatt meghatalmazását be nem mutatja. Hogy azonban álláspontomat megvilágítsam, a törvényszakasznek a következményeket szabályozó egész szövegét kell idéznem: «Ha a zárhatáridő alatt a szabályszerű meghatalmazás be nem mutattatik: a meghatalmazás nélkül inditottkereset végzéssel hivatalból megszüntetendő, a meghatalmazás hiányának egyéb eseteiben pedig a fél meg nem jelentnek tekintetvén, ellene további eljárás nélkül a meg nem jelenés törvényes okvetkezményei alkalmazandók*. Az imént reproducalt rendelkezés félremagyarázhatatlan értelme szerint az első következmény leiperesre, a második pedig alperesre vonatkozik. Az alperest illetőleg egészen helyesen rendelkezik a törvény, midőn lehetővé teszi, hogy az ellene indított kereset folytán távollétében megtartandó tárgyalásra helyette a 7. § 1., esetleg 2. pontjában felsorolt személyek bármelyike meghatalmazás nélkül megjelenvén, az ő személyes mulasztásának következményeit egyelőre feltétlenül elháríthassa s őt a midőn a biróság az alperes és a helyette megjelent személy közötti viszonyt ismeri vagy a felperesnek a tárgyalás megtartása érdekében áll, az ilyen személy egyelőre az eljárásba is belebocsáttassék és teljesen megfelelő, de következetes is az a további passus, hogyha az ily személy meghatalmazását záros határidő alatt be nem mutatja, a fél ellen a