A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 37. szám - Királyi közjegyzők millenáris közgyűlése

258 biztosítják, de veszélyeztetni is alkalmasak. Az ily veszélyes állapot tehát szintén felette sürgős orvoslást igényel. Ad. 8. Bányatársaságoknak a törvényben megszabandó határidő alatt kötelező módon leendő átalakulására, és keletkezőknek törvény szerinti alakulására nézve a kereskedelmi törvény lehető alkalmazását annyiban ajánljuk, a mennyiben a régi bányatársulati alapszabályok átalakítására időt nem szabott osztrák általános bányatörvény 168. §-nak föltétlen érvényt nélkülöző rendelkezése mellett, a máig sem átalakult régi bányatársaságok bányarészei régi módon nem a bányahatóságnál, hanem folyton még a bányatelekkönyvben vezettetnek, mi a törvény 158. §-ának végrehajtásában már sok controversiát, zavart idézett elő és még előidézni fog. Továbbá, mert per abusum vannak már a bányatörvényben nem emiitett bányarészvénytársaságok is, melyek üzlete, cége a törvényszékeknél kereskedelmileg már bejegyeztetett. A két szempont t. i. a bányaüzem és a bányaüzlet tekintetéből az ily részvénytársaságok majd a kereskedelmi, majd a bányászati eljárás alá esnek, s ily vegyes bírósági felügyelet alatt állanak. A miért szinte csodálni való, hogy ez állapot több hatásköri és illetékességi vitát nem idézett elő. Egyébként pedig a bányatársaságok alakulási szabályainak meghatározásánál az üzleti szempont a bányászatival összeegyeztetendő; s ez utóbbi a közönséges kereskedelmi törvénynyel szemben szükségképen különlegesen szintén szabályozandó volna. Ad 9. A régi bányajogositványu bányatelkek időnkénti kicövekelésének kötelező kimondását a bányabirtok biztonsága végett s a perek megelőzése szempontjából az osztrák általános bányatörvény 282. §-ával s a végrehajtási szabályok 133. §-ával párhuzamosan találtuk szükségesnek. Nézetünk szerint nemcsak az osztrák bányatörvény 185. §-ában emiitett esetben, hanem az alkotandó törvénybe fölvétetni óhajtott fentebbi rendelkezéssel egyidejűleg kifejezetten kimondandó volna az is, hogy minden régi bánya birtokosa évente a pontosan szerkesztendő bányaüzemi mérnöki térképet a térképpel egyező bányamüvelés idejének kitüntetése mellett a bányahatóságnak bemutatni köteles. Különösen pedig a régi bányatelek tulajdonosa által készítendő, bemutatandó, és a bányatelek s a telér fölismeréséhez szükséges méretek kiindulási pontjait is tartalmazó ilyen pontos üzemi térképekre annál inkább szükség i van, mert a végrehajtási szabályok 101. §-ában emiitett áttöré- ! seknél számos esetben az elroncsolt, bedőlt, avagy szándékosan ! lemüvelt s betemetett eredeti vállapok hiánya miatt, a hosszmér- \ tékszerü régi bányajogositványok sokszor meg sem határozhatók j Ad 10. A jogerősen elvont bányajogositványoknak idő multán, érdekelteknek árverési kérelme nélküli megszüntetése nézetünk szerint azért szükséges, mert a mostani eljárás szerint az osztrák általános bányatörvény 25B—259. §§-aiban meghatározott árverési eljárás hiányában, az elvont bányatelkek a bányahatóságnál vezetett bányaadományozási s a bányabiróságnál lévő bányatelekönyvben az elvonás után is folyton még nyilvántartatnak. Azért történik meg az, hogy például az erről tudomással nem biró ujabbi kutató a régen elhagyott, elvont és bedőlt bányában, avagy annak telkében kutatván, esetleg kitűnő ércre bukkan. Ez egy másiknak, ki a bányakönyvi állapotokkal ismerős, tudomására jővén, a régi bányatelekre bármely cimen árverést kérhet, így például azon egyszerű állítással, hogy egy szomszédos zárkutatással vagy másként is érdekelt. Az elvont bányatelekre a hivatkozott szakaszok alapján kieszközölt árverést megtartja. Minthogy pedig a vételár-fölösleg a régi tulajdonost illeti, ő ezzel összebeszélhet; ketten azután képesek a vételárt tetszés szerint fölcsigázni, fölverni. Mert a rendszerint csekélyebb közterhek és a gazdag föltárás kitűnő értékével szemben, nagy figyelmet nem is érdemlő netáni magántérnek kielégítése után, a vételár fölöslegét megegyezés szerint — a régi tulajdonostól a vevő visszakapja. Ugyancsak a régi tulajdonosból és az árverezőből álló titkos üzlettársaság ekként igen olcsó módon, a más által feltárt kitűnő bánya birtokába kerül. Sőt ha sikerül a régi bányatelket az uj kutatóra is árverelni, az ez által fizetett nagy vételárból fenmaradt felesleg is az emiitettük üzlettársaknak busás s nem remélt nyereséget biztosit. Már ez is elég indok arra, hogy az ily visszaéléseknek valahára vége vettessék és az emiitett, nemzetgazdaságilag felette káros, bizonytalan és nagyon is szomorú állapotnak megszüntetésére a kellő intézkedések megtétessenek. Mi felette könnyen eszközölhető akként, hogy az elvont bányajogositvány bizonyos törvényileg meghatározandó idő lefolyása után, minden további magánintézkedés nélkül s hivatalból, az adományozott s engedélyezett bányajogositványok sorából törültessék és szabad területté nyilvánittassék. Még számos más az alkotandó bányatörvény létesítésénél nézetünk s meggyőződésünk szerint figyelembe veendő, javaslatrészletét lehetne előterjesztenünk: azonban ugy jelen emlékiratunk célja, s már is hosszabbra vont terjedelme akadályoz abban hogy ez alkalommal a részünkről főbbeknek jelzett elvek további részleteinek előterjesztésébe és indokolásába bocsátkozzunk. Különben abbeli óhajunknak s alázatos kérelmünknek adunk kifejezést, hogy Nagyméltóságod a törvényhozás elé terjesztendő bányatörvényjavaslatot előzőleg országos egyesületünkkel közölni s észrevételeinket azon alkalommal is méltánylóan figyelembe venni méltóztatik. Mindezek tekintetbe vételével azon hódolattal telt s alázatos esedezéssel bátorkodunk Nagyméltóságod elé járulni, hogy nem csupán mint egyesületünknek egyik díszhelyét elfoglaló tiszteletbeli elnöke és a magas kormánynak pénzügyminisztere, de mint hazánknak egyik kiváló lelkes bányásza személyéhez s magas befolyásához ezúttal oly várakozásteljesen kötött^ rernéI nyeinket s óhajainkat megvalósítani, ezekhez képest az égetően szükséges bányatörvény megalkotásához immár nagyon is elérkezett s előrehaladt időt és a most kínálkozó alkalmat kegyesen megragadni, megfelelő bányatörvényjavaslat előterjesztésével s törvénynyé leendő szentesítésével a hazánk fennállása óta küszöbön lévő második évezred kezdő éveit minden magyar bányász előtt hálásan emlegetett szent évekként Nagyméltóságodnak fényes nevéhez méltókként, a magyar történelem s törvényhozásunk törvénytábláira pedig szintén mint egyik dicső alkotáséveit igtatni méltóztassék, Alázatos kérésünket az általunk képviselt ^Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület* részéről hódolón ismételve, | vagyunk mély tisztelettel a nagyméltóságú m. kir. pénzügyminiszter Urnák s kegyelmes Urunknak alázatos szolgái Sóltz Vilmos, Hoznék János, a bizottság elnöke. bizottsági előadó. Litschauer Lajos, a bizottság jegyzője. Belföld. A. Királyi közjegyzők millenáris közgyűlése. A királyi közjegyzők országos egylete tizedik évi közgyűlését f. hó 6-án hivták össze a fővárosba. Erre az alkalomra, melyet a milleniumra tekintettel bizonyos ünnepséggel ültek meg, az ország minden részéből összejöttek az'egyesület tagjai, akik két napra tervezték a gyűlést. Ugy rendezték a dolgot, hogy az első napot tisztán az ünnepnek szentelték, mig az egyesület belső ügyeinek tárgyalását a második napra halasztották. A közgyűlésen Z i m á n y i Alajos (Budapest) elnökölt, aki a jegyzőkönyv vezetésére Jakab Géza kiskőrösi kir. közjegyzőt kérte fel. A napirend első pontjaként Zi mányi Alajos egyesületi elnök annak kijelentésével nyitotta meg az ünnepies ülést, hogy ez a közgyűlés a magyar nemzet honfoglalásának s a magyar állam ezredéves fönnállásának ünnepével összeesvén, kell, hogy a királyi közjegyzőknek is ünnepük legyen. Megjegyzi, hogy bár a közjegyzőség mai szervezetében uj intézmény, a közbizalom és közhitelesség, amelylyel a törvény felruházza, a lefolyt év alatt a jogéletben mindenkor megvolt. Az újkori jogfejlődés, a gazdasági és társadalmi átalakulás a jogéletben és a jogügyletek kötése körül felette nagy változást idézett elö, s ennélfogva az igazságszolgáltatás körében a jogfejlődés és kodifikacionalis rend maga is még csak a fejlődés folyamában van. Az elnök szerint el lehet mondani a közjegyzői intézményre is, hogy épen nincs a fejlődés kellő fokán, s mind a hatáskör, mind a díjazás, mind a helyettesítés kérdésében a fejlődés még sok kívánni valót hagy fönn. Kétségtelen, hogy a törvényhozás a jogi közhitelesség és jogbiztosság közérdekéből az erre hivatott közjegyzőséget fejleszteni fogja, de az ehez szükséges gyakorlati tapasztalatokat és a törvényalkotásnak szükséges adatokat összegyűjteni magok a közjegyzők kötelesek és legilletékesebbek. A megnyitó után R u p p Zsigmond sürü éljenzések közt szép ünnepi beszédet mondott. Első sorban arra utalt, hogy minden magyar hazafi szivére milyen hatalmas vonzóerőt gyakorol az a gyöngyörü épületcsoport, amelyet hazánk dicső története ezredik évének betöltése templommá avatott föl; ott mereng áhítattal azokon a megbecsülhetlen értékű kincseken, amelyek multunkat annyi dicsőséggel és annyi fényponttal bírónak mutatják meg a legszomorúbb időkben is. Mindenikünk fölkeresi ez épületeket, melyekben nemzeti kultúránkon lehet gyönyörködni s fölkeresi különösen ezt a kiállítást, melyben saját szakbeli érdeklődését elégítheti ki. Ebből látszik, hogy közjegyzők már hazánk múltjában is szerepeltek. Nagy figyelemtől kisérve fejtegeti ezután az okiratszerkesztés és közhitelesség institúcióinak, különösen a pristaldok intézményét, kik részben bírósági megbízottak és ügyvédek, a közhitelességnek legrégibb közegei voltak. A kir. jegyzők intézményét. — melyet meg kell különböztetni a közjegyzőségtőí, mert amazok a királyok szolgálatában voltak. — ismertetve, megjegyezte, hogy abból keletkezett később a királyi udvari kancellária. A közjegyzők azonban mindig csak magánosok ügyében szerepeltek. A közjegyzőségnek különben Olaszország a bölcsője, hanem azt minden európai állam recipiálta. Nálunk a közjegyzők császári vagy pápai megerősítést nyertek s a XI. századtol kezdve reánk maradt okiratok közt nincs is egy sem, amelyet magyar királytól megerősített közjegyző vett föl. Jellemző, hogy a közjegyzők majdnem valamennyien papok voltak. Valójában a közjegyzőség tehát csak türt, azaz sem törvény, sem királyi dekrétummal szankcionált intézmény volt, mit az is mutat, hogy vele sem a corpus juris, sem Verbőcy egyáltalán nem foglalkozik. Miután Rupp még hosszasan tárgyalta a közjegyzőség történetének kérdését, beszédjét igy végezte: — Ne felejtsük el, hogy ezeréves állami életünkben közjegyzői intézményünk fönnállásának csak huszonegyedik évét töltötte be. Tehát gyönge csemete még, amelynek gyökerein elplántálásának már első éveiben is rágódtak férgek, mely tehát a kertész ápoló kezére szorul mindaddig, mig csak terebélyes fává nem nőtte ki magát. A kertészek mi vagyunk! Vegyük ki részünket nemzeti ünnepünkből egy szent fogadással: Fogadjuk meg, hogy zsenge csemeténket ezentúl' ideális