A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 37. szám - A bányászok mozgalma

A JOG gosan megszűnt ; s mai nap oly bányaregáléröl, mely a bányatermékekre a fölség tulajdonát jelentené, szólni többé nem is lehet. E «bányaurjog > az ötvenes években is már «bányafelségjoggá» szállt alá, mely jogot különben a bányaregále önmagában foglalja; tudniillik a felség bányaadományozási s felügyeleti jocrát. így már az 18öí. évi osztrák általános bányatörvény 3. §-ában, tekintve különösen a törvény következő §§-ait és az ezek alapján kifejtett gyakorlatot, a fentartott ásványok forgalmában már nem a felség «tulajdonát», hanem ><rendelkezését<• említi, mely absolut hatalmú felség akkoriban az államhatalmat képviselte! S minthogy pedig mai nap, az alkotmányos kormányforma alatt, kell hogy ezen utóbbi jusson kifejezésre; még ily változott viszonyok között is. a következetesség, a rázkodtatás nélküli átmenet, s a bányaszabadságot igénylő bányászat érdekében szükséges, hogy nem a közgazdasági szabadosság s az ebben domináló magánérdek, hanem a régi, jó bányászati jogelveknek lehető fentartásával, a törvényhozás közjogi hatalmában rejlő alkotmánjogi «felségjog», mint az ^államhatalom* kifejezője tekintessék az alkotandó bányatörvény kiindulásául és alapjául. Ily keretben pedig a törvényhozásnak — fentieK szerint — teljesen szabad keze van, anélkül, hogy valaki is magánjogának sérelmét jogosan fölpanaszolhatná. Ezért ismételten súlyt helyezünk arra, hogy a mostanig föntartottaknak tekintett ásványokhoz nyilvánvalóan a kőszén is tartozik. Hogy erre nézve a földbirtokost csak a törvényhozás intézkedésétől függő és ez intézkedés folytán megszűnő előjog illeti meg. Ekként a jogfolytonoság, illetőleg a jogi tényállás, a következetesség, sőt önmaguk a magánjogi kérdések, de még a méltányossági szempontok is nyilván csak azt indokolják, hogy mindennemű kőszéntermény a földbirtokosi előjognak gyakorolhatására törvényhozásilag meghatározni kért határidőn tul teljesen felszabadittassék. A bányaszabadságot másként felfogni nagy tévedés és a bányaszabadság elveinek figyelmen kívül való hagyásával járó kiviteli mód volna. Mert már tisztába hozott fogalom, hogy «bányaszabadság» alatt a bányaügy törvényhozási rendezésének oly módját kell érteni, mely szerint a közgazdasági munkásságnak egyik önálló és igen fontos ágazatát képező bányászat, a föld feletti közönséges javaktól s magánviszonyoktól lehetőleg tüggetlennek tekintessék. A miért is a föld fólszine tulajdonától függetlenül mindenki, kit a törvény abból határozottan ki nem zár, bányajogositványokat s bányatulajdont «prior tempore>, «potior jure> elv szerint szabadon fölkérhessen, nyerhessen és bírhasson. Ezeknél fogva a bányaszabadség elvén jól megalkotott bányatörvénynyel rendelkező s azt betartó rendezett államban, a bányászat a földbirtok érdekének sohasem lehet alárendelve, hanem mindkettő érdeke egymás mellé helyezendő, s legalább is a méltányosság elveinek megfelelően Ítélendő meg már annál is inkább, mert a virágzó bányászat az érdekelt földbirtoknak értékét mindenkor csak emeli, tehát a földtulajdonosnak csak használ. Ellenben az eddigiekhez hasonló eljárás nem csupán a bányászat és az ipar egészséges fejlődését, de az egész közgazdasági functiót is ellankasztja. S ép ezért minden kétség eloszlatása végett helyesnek talál nók, ha a törvényhozás az úgynevezett fentartott ásványok fogalmának általános meghatározása mellett, az ez idő szerint fentartottakat is részletesen felsorolná, köztük a köszénfajokat. Általános fogalom alá zárná mindazon szilárd és folyó állapotban lévő, a bányászati üzemmel avagy bányászati célból eszközölt, mély fúrással nyert ásványnemüeknek felvett termékeket, melyek a törvény meghatalmazásából a legfőbb bányahatóság által, mint bányahasznot hajtók időnként mint fentartott bányatermékek, hatósági rendelkezés alá tartozókként nyilváníttatnának. Ily — nézetünk szerint — már magában a törvényben is részletezve felsorolandó fentartott ásványtermékek az 185i. évi osztrák általános bányatörvény 3. §-ában emiitetteken kivül és a konyhasó kizárásával, az amúgy is a gyakorlat által fentartottaknak elismert kőolaj, a naphta és ezek válófajai volnának. Ad 3. A kutatásra, zárkutatásra, bányaadományozásra, bányamértékekre és az ezekkel kapcsolatosakra vonatkozó főbb elvek az 1858. évi osztrák általános bányatörvényből merittetnének; azonban tekintve az osztrák általános bányatörvénynek homályos és zavaros terminológiáját, a bányajogi fogalmak meghatározására annál is inkább nagy figyelem fordíttatnék, mert hibás avagy hiányos törvényes terminológia számtalan s folytonos controversiáknak előidézője. Hogy a zárkutatás mellett mi, egyesületünk részéről, még az egyszerű, az általános kutatásnak fentartását is óhajtjuk, az abban leli magyarázatát, mert nézetünk szerint a zárkutatás már is valamelyes előző munkálatot, avagy némi geológiai elővizsgálatot, de legalább is helyszinismeretet kiván, milyeneket idegen birtokán — véleményünk szerint - csakis a bányahatóságtól nyert engedélylyel lehet jogosan s háboritlanul elővenni. Máskülönben az egyszerű kutatási engedélynek mellőzése esetén, eltekintve attól, hogy a kutató a helyszínén való jogos megjelenését sem tudná igazolni, avagy enélkül a földbirlokosi engedélyt gyakran meg sem kaphatná, ily körülmények közt ösztönözve érezné magát minden legkisebb s talán nagyon is távoli és még egészen jelentéktelen — mintegy lopva fölfedezett — nyomra is azonnal teljesen felesleges zárkutatásokat is bejelenteni. ! Ez tehát a zárkutatásokat mód nélkül s hiábavalóan megszapori' taná. Mi sem közgazdasági, sem hatósági, sem más szempontból helyes és egészséges állapot nem lehetne. Ad 4. Bányatisztektől honi oklevélnek s a bányaaltisztektől hazai bányaiskola végzéséről szóló bizonyítványoknak követelése, nézetünk szerint, viszonyaink közt annál is inkább indokolt, mert azt még az egy nemzetiségű államok is megkövetelik. Nálunk pedig, hol a bányászat jobbára nemzetiségi vidékeken van, meg sem engedhető, hogy a rendszerint jámbor s vallásos lelkületű bányásznép idegen, a magyar állam és a nemzeti érdekek iránt egyáltalán nem lelkesülő, avagy talán ép ellenséges indulatú, államellenes nemzetiségi izgatók vezetésére bizassék. Ennek megakadályozását követeli nem csupán a honi bányászatnak érdeke, j de nemzeti létünk és állami életünk biztosítása is. Ad 5. Társpénztáraknak kötelező alkotása s reformálását j indokolni felesleges. Nézetünk szerint minden körülmények közt | gondoskodni kellene különösen arról, hogy a kötelező rendelkezés I alól — a mint az most számtalan esetben történik — senki se vonhassa ki magát. Hiszen köztudomású, hogy sok kisebb bányáj nál azon ürügy alatt, hogy állandó üzem nincsen, a bányamunj kásoknak valamely társpénztárhoz való tartozását hiába kérdeznők. Ad 6. A bányahatóság teendője főleg a bányarendőrség, az államhatalomnak fentartott bányajogositványok és engedélyezések felett döntő és teljesen elfogulatlan hatósági rendelkezésből áll; a legfőbb bányahatóság hatalmi köre is ilyképen a teendők, a dolog természete szerint addig is, mig a közigazgatási bíróságok szerveztetnek, legmegfelelőbben a belügyi avagy kereskedelemügyi m. kir. minisztérium kebelében szervezhető külön bányahatósági ügyosztályra volna bizandó. Az alárendelt bányahatóságok s közegek szaporításának kérdése pedig már sokkal régibb óhaj és szükség, semhogy azt különösen hangsúlyoznunk kellene. Ez már csak azért is előveendő volna, mert a bányászat pangásának, a felügyelet hiányának, a sok hiábavaló s csak szédelgő üzéreknek kedves volt hegyzárlatnak, továbbá az általános bányatörvény által elrendelt, de soha sem elkészült bányakerületi térképek hiányának oka jó nagy részben a bányahatósági székhelyek távoli fekvésében, kis számában s ezek közegeinek hiányában keresendő. A bányabirtokos boldogulása mégis igen sokszor függ attól, váljon valamely bányahatósági közeg saját maga hajlandó-e neki a fektetési vagy az üzemi térképet elkészíteni. Ily térképek pedig hivatalos s az e fajta magánmunkákkal tulhalmozott bányahatósági közegek által természetesen csak hosszú idő multán készíttetnek el. Bizonyos ekként, hogy minden jó s rendezett állami functióval és a jó közigazgatási állapottal ellenkező az oly eljárás, hogy az, illető közeg, mely a csekély számú bányahatósági személyzet miatt amúgy sem képes feladata nagy részének megfelelni, nyilván hivatalos idejének s teendőinek hátrányára, még oly magánmunkát is vállalhasson s végezzen, melynek sok esetben saját maga lesz felülbírálója. S ezért már, t. i. hogy a bányahatósági közegek oly mellékkereset hajhászására ne szoruljanak, s gond nélkül megélhessenek, szükséges, hogy javadalmazásuk az eddiginél kellőképen javittassék, s a bányakapitányok tekintélyesebb fizetési osztályba soroztassanak. Önálló hites bányamérnöki intézmény szervezését s a bányahatóságokhoz való beosztását már az utóbbi körülmény is eléggé indokolja. Ad 7. Egyetlen egy kir. bányatörvényszék szervezését indokolja az, hogy a bányabiráskodással most felruházott nyolc bányatörvényszék egyikének sincsen annyi bányaügye, hogy a bányaügyi előadók legalább idővel megfelelő bányabirói ismereteket s gyakorlatot szerezhessenek. De különben is, a midőn például Pozsony vidéki bányásznak a bányabirósághoz Besztercebányára kell fáradnia, s viszont egy helyi szemléhez a bányabirónak Pozsony vidékére kell kirándulnia: a székes főváros felé az ut — kevés kivétellel — az ország bármely részéből könnyebb, kevésbbé körülményes s közvetlenebb. A bányabirák bányajogi képzettsége pedig csakugyan szintén oly követelmény, milyennek ez idő szerinti hiánya nagyon is érezhető. Mert a bányabiró a tárgynak ismerete nélkül alapos ítéletet nem hozhat. A bányatelekkönyvi mizéria pedig már teljesen tűrhetetlen. E telekkönyv mindenütt helyi szokások szerint különféleképen vezettetik. Régente például az oly fontos tulajdontárgyak, mint bányarészvények s más jogok törlésének foganatosításával valamely, e törlést elrendelő bírói intézkedés s meghagyás száma sem említtetett; hanem a bányatelekkönyvvezető egész egyszerűen fogott egy szines rajzónt vagy tollat, s a törlést egyszerű keresztvonásokkal eszközölte. Csak ezen példát is véve szemügyre, s eltekintve a bányatelekkönyvek teljes rendszertelenségétől és e részben a helyi szokások elütő voltától, önként is az a kérdés merül föl, hogy az oly régi, jogerőseknek vett egyszerű törlések, jogmegszüntetések fenforgása mellett, váljon mely bányabirtokos biztos abban most is, hogy az ő régi bányabirtokára vonatkozó ilyen, esetleg ujabbi időben csak ugy «brevi manu» eszközölt törlés érvényes régiként nem-e csúszik el, anélkül, hogy a bányatelekkönyveknek minden kritikán alól álló emiitett fonákságai mellett, a törlésnek ujabbkori minősége esetleg megállapittathatnék? Ily körülményeknél fogva az eddigi bányatelekkönyvek jelen állapotukban a bányabirtokot nemcsak kellőképen nem