A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 30. szám - A szavatosságról

1 is A JOCkamatlábhoz képest nagyobb kamatot volt kénytelen fizetni, mint a milyent a szerződés módozatai szerint a conversio megtörténte esetében tőkekamatot fizetett volna: Téves ez azért, mert ilyen jogi felfogás szerint az alperes a kamatkülönbözetet mindaddig lenne köteles fizetni, a mig csak a kölcsön az eredeti bekebelezés szerint fennáll, már pedig az alperes csak az ő mulasztásából eredő vagyoni érdeknek a megtérítésére kötelezhető. Az alperes mulasztásával okozati összefüggésben csak az a kár állhat, a mely a szerződés feltételére tekintettel bekövetkezett volna akkor, ha a conversiót maguk a felperesek vitték volna keresztül. A felebbezési bíróság tényállása azonban azoknak a ténykörülményeknek megállapítására nem terjeszkedik ki, a melyekből meg lenne állapitható, hogy a felperesek az alperesek mulasztása esetében milyen körülmények között és milyen feltételek alatt vihették volna keresztül a szerződés módozataihoz képest a conversiót ? Mindezekhez képest tehát a felebbező bíróságnak tényállása a félüivizsgálatnak megejtésére alkalmasnak nem tekinthetvén, a felebbezési bíróság ítélete a S. E. 21)4. §. szerint feloldandó s további eljárás és ujabb ítéletnek hozatala elrendelendő volt. stb. Kereskedelmi, csöd- és váltó-ügyekben. Az 1883. évi XXII. t.-c. 19. §-a, mely szerint a kamatok elévülnek, ha a hitelező azokat három esztendő alatt nem követeli, a kamatokra vonatkozó kereseti jogot veti alá a 3 évi elévülésnek. A kereseti jog elévülésétől azonban különbözik a végrehajtási jog elévülése. Ez utóbbiról a fenti t.-c. nem rendelkezik, sőt ellenkezőleg az ott használt kifejezések világosan arra mutatnak, hogy a törvényhozó nem a már keresetileg érvényesített, tehát követelt és bíróságilag meg is itélt kamatokra vonatkozó végrehajtási jogot, hanem a kamatokra vonatkozó követelési, tehát kereseti jogot. A budapesti kir. kereskedelmi- és váltótörvényszék mint váltóbiróság (1«94. évi június hó 6-án 39,416. sz. a.) Dr. Haag Ödön ügyvéd által képviselt W. szül. M. Matild és W. Lajos felpereseknek dr. K e s z i t s Antal ügyvéd által képviselt K. Ödön alperes ellen 20U frt erejéig elrendelt végrehajtás megszüntetése s jár. iránti rendes perében következő Ítéletet hozott: A kir. törvényszék a 27,487/81 sz. végzéssel 200 frt váltóösszeg és jár. erejéig elrendelt kielégítési végrehajtást, megszünteti és kötelezi végrehajtó alperest, hogy végrehajtást szenvedő felpereseknek 83 frt 52 krt stbt visszafizessen stb. Indokok: Végrehajtást szenvedő felperesek a keresetben előadott és az ellenirat előterjesztése előtt kibővített kérelmüket arra alapították, hogy az általuk 1893. október 7-én végrehajtató alperes részére fizetett 278 frt 05. krral a 27,487/81. sz. végzéssel elrendelt kielégítési végrehajtás megszűnt, hanem alperes, a kinek eszerint az 1893. évi október hó 23-án kelt árverési hirdetménynyel 1893. évi november hó 7-én kitűzött árveréshez joga nem volt, az ezen árverésnek megakadályozása végett felperesek által még fizetett 111 frtot visszafizetni tartozik. Végrehajtó alperes ezzel szemben azt vitatta, hogy őt 1893. évi október 7-én azaz a felperesek által 278 frt 05 kr. erejéig teljesített fizetés napján a 27,487/81. sz. végzéssel elrendelt kielégítési végrehajtásból kifolyólag tőke, kamat stb. fejében összesen 408 frt 52 kr. tehát 127 frt 83 krral több illette meg, mint a mennyit neki felperesek fizettek és így ő jogosítva volt az 1893. évi november hó 7-ére kitűzött árverést az ezen összegnél kevesebb 103 frt 36 kr. erejéig kitüzetni. Az előadottak szerint s tekintettel arra, hogy a peres felek a végrehajtási tőkének 200 frttal stbnek felszámítását a per folyamán helyesnek elismerték, jelen per elbírálásánál perdöntő kérdést kizárólag annak megállapítása képezi, hogy végrehajtó alperest mennyi kamat illeti meg. Felperesek e tekintetben azt vitatták, hogy alperes a 200 frt tőke után csupán 1893. szeptember hó 4-től visszafelé számított 3 évre és 1893. évi szeptember hó 4-től 1893. év október hó 7-ig terjedő időre járó 6°/o kamatot van jogosítva követelni, mert a többi időre esedékes kamat, tekintettel arra, hogy az az alperes által 1881. évi november hó 24-től, mint a kérdéses óhajtási foglalás foganatosításának napjától 1893. évi szeptember hó 4-ig; mint a végrehajtás folytatása végett alperes által beadott kérvény iktatási napjáig, tehát több mint 11 éven át, nem köveltetett, az 1893, évi XXV. t.-c. 19. §-a értelmében elévült. Ezzel szemben alperes tagadta, hogy jogerős birói határozattal megállapított és már végrehajtási zálogjoggal is biztosított kamatra nézve az 1883. évi XXV. t.-c. 19. §-ában meghatározott elévülésnek helye lehetne. A kamat elévülésnek jelen esetben vitás kérdésére nézve a kir. törvényszék azt az elvet fogadván az irányadóul, hogy a valamely birói határozattal megállapított s ezen határozat jogerőre emelkedéséig lejárt kamat, az 1881. évi LX. t.-c. 23. §-a értelmében 32 év alatt a jogerőre emelkedés után folyó kamat azonban, melyre nézve az iélet csak elvileg állapítja meg a fizetési kötelezettséget, tekintet nélkül arra, hogy az végrehajtási zálogjoggal biztosítva volt-e vagy nem, az 1883. évi XXV t.-c. 19 §-a értelmében elévül ha három év alatt nem követeltetik. Ezek szerint a felperesek által megszüntetni kert vegrehaj ás alapját képező 1107'81. sz. sommás végzésben megállapított időpontúi azaz 1880. év január hó 9-től az ezen vegzes jogerőre emelkedése napjáig azaz 1881. évi január 16-ig esedékessé vált kamat összeg azaz 12 frt 23 kr. el nem évült s ugy végrehajtató alperest jogosan megilleti. Ellenben az idézett 1,107/81. sz. végzés jogerőre emelkedésétől azaz 1881. január hó 16-tól folyó kamatból, tekintettel arra hogy azt alperes a mint fenntebb már előadatott, több mint 11 év alatt nem követelte, s hogy továbbbá az 1883. évi. XXV. t.-c. 19. §-ában megállapított elévülési határidő mindig azon esztendő végével kezdődik, a melyben a kamat jogilag követelhető volt; alperest jogosan csupán 1893. évi szeptember 4-től visszafelé napjától a felperesek által teljesített fizetés napjáig azaz 1893. évi október hó 7-ig számított s alperest szintén jogosan megillető 1 frt 30 krnyi kamat összeg járul. A fent előadattak szerint tehát az el nem évült s igy alperest jogosan megülő kamatösszeg 1893. évi október hó 7-én mint a felperesek által 278 frt 05 kr erejéig teljesített fizetés napján 57 frt 46 krral (12 frt 23 kr. + 44 frt 10 kr. + 1 frt 10 kr.) állott fenn, ugy hogy ezen a napon alperes összes követelése nem a felperesek által fizetett 278 frt 05 krra, hanem tényleg 298 frt 41 krra (200 frt + 40 frt 95 kr. + 57 frt 46 kr.) rúgván; alperes az 1893. évi november hó 7-ikére kitűzött árverést jogosítva volt nem ugyan 103 frt 36 kr., hanem csupán 20 frt 36 kr. erejéig tűzetni, a miből folyólag alperest az ezen az árverési eljárásért felperesek ellen részére megállapitot 7 frt 12 kr. költségösszeg is jogosan megilleti. Minthogy pedig felperesek 1893. év november hó 7-én az ekkorra kitűzött árverés meggátlása céljából alperesnek még 111 frtot fizettek, holott azt a már fizetett 278 frt 05 kron felül a fenn előadottak szerint már csak 27 frt 48 kr. illete meg (20 frt 36 kr + 7 frt 12 kr.). Minthogy e szerint felperesek összesen 305 frt 53 krt kitevő tartozásukra 389 frt 05 krt (278 frt 05 kr + 111 frt) tehát 83 frt 52 krral többet fizettek, mind a mennyi alperest jogosan megillette; 27,487/81. sz. végzéssel elrendelt kielégítési végrehajtást meg szüntnek kimondani s alperest a részére felperesek által tartozatlanul fizetett és jelen perben viszonkövetelésbe helyezett 83 frt 52 krnak a kamatnak visszafizetésére kötelezni kellett. A budapesti kir. ítélőtábla (1895 év január 9-én 3,622 sz. a.) A kir. ítélőtábla az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja; felpereseket keresetükkel elutasítja, stb. Indokok: 1883. évi XXV. t.-c. 19 §-a, mely szerint a kamatok elévülnek, ha a hitelező azokat három esztendő alatt nem követeli, a kamatokra vonatkozó kereseti jogot veti alá a három évi elévülésnek. A kereseti jog elévülésétől azonban különbözik a végrehajtási jog elévülése. Ez utóbbiról az 1883. évi XXV. t.-c. 19. §-a nem rendelkezik, sőt ellenkezőleg az ott használt kifejezések («ha a hitelező azokat 3 esztendő alatt nem követeli*. Ezen elévülési idő azon esztendő végével kezdődik, melyben a kamatok jogilag követelhetők lettek) világosan arra mutatnak, hogy a törvényhozó nem a már keresetileg érvényesített, tehát követelt és bíróilag meg is itélt kamatokra vonatkozó végrehajtási jogot, hanem a kamatokra vonatkozó követelési, tehát kereseti jogot akarta az uj 3 évi elévülésnek alá vetni, ebből pedig annál kevésbé lehet azt következtetni, hogy a végrehajtási jognak is hasonló idő alatt kell elévülnie, mert mig a kereseti jog elévülése a követelés minősége és jogcíme s a legkülönbözőbb módon van a különböző törvényekben (pl. a kereskedelmi, váltó, és más törvényekben) szabályozva, addig a végrehajási jog az 1881 évi LX. t.-c. 23. §-a értelmében a követelés minőségére és jogcímére való tekintet nélkül az ítélet jogerőre emelkedésétől számított rendes magánjogi (tehát 32 évi) elévülési határidő alatt évül el. Az imént mondottak szerint az 1883 évi XXV. t.-c. 19. §. rendelkezése a bíróilag megítélt kamatokra, melyekre nézve a a kertset elévülés többé szóba sem jöhet, vagy általában nem alkalmazható. És e tekintetben nem bir alappal az a különböztetés sem, melyet a neheztelt ítélet a marasztaló határozat jogerőre emelkedése időpontjáig lejárt és azontúl járó kamatra nézve tesz, mert eltekintve attól, hogy a neheztelt ítélet kifogása azon viszás eredményre vezetne, hogy a későbben lejárt kamat hamarább évülne el mint a régibb kamat, a marasztaló birói határozat a jogerőre emelkedése időpontján tul járó kamatra nézve is nem pusztán elvileg állapítja meg a fizetési kötelezettséget, hanem valóságos marasztalást tartalmaz, a mi kitűnik abból, hogy e kamatra nézve sincs helye ujabb keresetnek (ellentállván ennek a res iudicata kifogása) hanem a jogerős marasztaló határozat alapján az abban megítélt összes kamatra nézve, tehát a határozat jogerőre emelkedéséig lejárt s azontúl lejáró kamatra nézve egyaránt kielégítési végrehajtásnak van helye. Már pedig a végrehajtási jog egy és ugyanazon marasztaló határozata alapján az 1881. évi LX. t.-c. 23. §-ához képest csak egységesen és egy időben, de nem részekben évülhet el. Ezek szerint felpereseknek az az állítása, mintha az alperes által az 1,107'81. számú jogerős sommás végzés alapján felszámi-