A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 30. szám - A szavatosságról

\ JOG 119 tott és végrehajtásilag érvényesített kamatkövetelésnek az 1880. évi január hó 9-től 1890. évi szeptember hó 4-ig terjedő időre eső része elévülés által szűnt volna meg, alaptalan lévén, vizsgálat tárgya csak az lehet, hogy felperesek a sommás végzéssel megállapított tartozásukból mennyit törlesztettek. Erre nézve állították ugyan keresetükben, hogy 1882. évben részletfizetést teljesítettek, válaszukban pedig még tovább menve azt vitatták, hogy 1883. évi október hó 11-ig negyedévenként 24 frtot fizettek; ezen állításukat azonban alperes tagadásával szemben azokban a periratokban, a hol bizonyítékaikat elő tartoztak adni, t. i. a keresetben és válaszban, bizonyítani meg sem kisérlették, sőt kijelentették, hogy azokat bizonyítani nem képesek. A mi pedig a végirat mellett E) alatt csatolt 1880. évi november hó 20-án kamatra fizetett 24 frtról szóló nyugtát illeti, az figyelembe nem vehető: egyrészt mert végrehajtás megszüntetése iránti perekben, melyek az 1881. évi LX. t.-c. 30. §-a értelmében jegyzőkönyvi uton tárgyalandók, az 1881. évi LIX. t.-c. 19. §-a értelmében végiratnak és ebben végiratnak még a felek kölcsönös megegyezésének nincs helye, a törvény ellenére jegyzőkönyvbe iktatott végirat és ellenvégirat tehát nem létezőnek tekintendő, másrészt mert az E) alatti nyugta, ha kellő helyen csatoltatott volna is, a perben jelentőséggel nem bír, a mennyiben a 107/81. sz. sommás végzés hozatala, a hason számú váltó kereset beadása előtti időből való, holott végrehajtás megszüntetési kereset alapján az 1881. évi LX. t.-c. 30. §. a) pontja értelmében csak oly ténykörülmény szolgálhat, mely a határozat hozatalát megelőző eljárás befejezése után, sommás végzéssel szemben, tehát csak olyan, mely a sommás végzéssel elintézett kereset beadása után merült fel. Az E) alatti okirat szerint figyelembe nem vétethetvén felperesek azon érvelésének pedig, mintha a már 1882. évben kitűzve volt árverés elhalasztásából az következnék, hogy alperes azon időig a kamatot megkapta, mi alapja sem lévén: felperesek javára kereseti kérelmük elbírálásánál csak az 1893. évi október hó 7-én az A) alatti nyugta szerint teljesített és alperes által részletfizetésül elfogadott 278 frt 5 krnyi fizetés vehető számításba. Minthogy pedig felpereseknek az 1,107/81. számú sommás végzésén alapuló tartozása tőkében 200 frtot ennek 1880. év január hó 9-től 1893. év október 7-ig, tehát 13 évre 8 hóra és 28 napra járó 6° 0 kamatában 164 frt 93 krt és addig felmerült költségben a felek megegyező előadása szerint 40 frt 95 krt tehát összesen 405 frt 88 krt tett ki, a lefizetett 278 frt 05 krt levonásával, mely elsősorban a kamatra és költségre számítandó, mig 127 frt 83 krnyi tőke hátralék mutatkozik, tehát nagyobb, mint az, a melynek erejéig alperes a végrehajtást az 1893. év okt. hó 7-i részletfizetés után tovább folytatta. Minthogy e szerint alperes csak jogával élt, midőn 103 frt 36 kr hátralékos tőke ennek 1893. év október hó 7-től járó 6% kamata stb. erejéig felperes ellen az árverést kitüzette, felperesek pedig csak kötelezettségüknek tettek eleget, midőn 1893. év november hó 7-én az árverés elkerülése végett a fenti követelés kiegyenlítésére 111 frtot a végrehajtató kezéhez kifizettek, őket a végrehajtás megszüntetése iránt indított s a kereseti sérelem későbbi módosítása szerint az 1893. évi november hó 7-én fizetett 111 frtnak és járulékainak visszafizetésére irányuló keresetükkel az elsőbirósági itélet megváltoztatása mellett egészben el kellett utasítani, stb. A m. kir. Curia (1896. évi április hó 29-én 540. sz a.) A másodfokú bíróságnak ítélete a m. kir. Curia 62. számú döntvényének is megfelelő indokainál fogva helybenhagyatik. stb. Bűnügyekben. A birói szemlére alapított orvosszakértői vélemény szerint szakértők csakis valószínűnek állítván azt, hogy a szívbajban szenvedett sértett halálát előidézett szivszélhüdést az azt ért testi rázkódtatás idézte elő, e szerint nem lehet kizártnak tartani azt sem, hogy sértettnek halála a vádlott ténykedésétől függetlenül természetes uton is ne következhetett volna be; ily körülmények között a vádlott ténykedése és a bekövetkezett eredmény között az okozati összefüggés meg nem állapitható. A tordai kir. törvényszék (1894. évi október hó 11-én 2,108. sz. a.) A kir. törvényszék vádlott M. Gyulát a néhai K. György sérelmére elkövetett, a btkv. 290. §-ába ütköző gondatlanságból okozott emberölés vétségében bűnösnek mondja ki s ugyazon szakasz alapján a btkv. 91. §. alkalmazásával elitéli őt 6 (hat) havi fogházra stb. Indokok: A vádlott a vizsgálat során annak az adataival összhangzóan beismerte, hogy ő és több társa, mint vasúti munkások 1894. évi május hó 30-án este a Mező-Szengyel felé vezető uton haladván hazafelé, útközben egymással pajkosságból birkózni kezdettek. E közben D. Szamvilla és N. Sándor összefogózkodtak, vádlott pedig D. Samu vállát fogta meg hátulról, mig néhai K. Gyorgya ugyancsak hátulról a vádlottat ölelte át. Ily huzalkodás közben a vádlott hirtelelen vissza- és szembefordult s a néhait egyik kezével a vállán, a másik kezével pedig a lábainál fogva megragadta s ugyanőt felemelve az ut mellett haladó sánc szélére teritette le, ugy, hogy maga a vádlott is reá esett. A vádlott felállván, a tovább csúszott néhai a sáncba halva maradt. A vádlott a végtárgyaláson ezzel a tényállással szemben némi ellentétben azt adta elő, hogy a mikor balkezével a néhainak térdét s jobbkezével a vállát megragadta, akkor a néhai őt átölelve fogva tartotta s ekként ilyen huzalkodás közben estek be a sáncba. Minthogy azonban a vádlott mit sem hozott fel aira nézve, hogy a vizsgálati vallomásának vonatkozó részét a végtárgyaláson miért húzta vissza s minthogy a D. Szamvilla, B. Bálint és B. Alexandru tanuk vallomása által meg van cáfolva a vádlottnak a végtárgyaláson a vonatkozó részben tett vallomása, ennélfogva a fenti tényállás a való s ahhoz járul pótlóan a végtárgyaláson kiderített ama tényállás is, hogy a vádlott térdmagasságra emelte a néhait s mintegy dobásszerüen teritette le őt a sánc szélére. A 9. napló szám a bonc-jegyzőkönyvben foglalt kellően indokolt orvosi vélemény tanúságaként a halál oka szívszélhűdés, a mely a s/ividomzat elzsirosodása következtében fellépett szívizomzat elernyedése és az ezen alapon kifejlődött szivtágulás következménye s a mely a fennforgó esetben a rázkódás folytán állott be. Kétségtelen az is, hogy a vádlott cselekménye és az eredmény között meg van az okbeli kapcsolat, mert a sértett személy beteges testalkata mint közreható ok háttérbe szorul akkor, a mikor a vádlott tevékenysége volt az a tényező, mely a halál létrehozásánál túlnyomó jelentőségűvé vált. Tekintve már most azt, hogy a szándék a testi sértésnél positiv szempontból a cselekmény testsértő és jogellennes minőségének tudatában s más ember teste, illetően egészsége megsértésének akaratában áll a nélkül, hogy a cselekvőnek a súlyosabb eredmény bekövetkezését is akarnia kellene, vagyis a tettre testi sértésre irányzott szándék (animus laedandi) kell erednie s ha a testi sértésre irányuló szándék fenforog, kétségtelen, hogy a tettes akaratán kivül eső eseményért is felelős. Tekintve azonban azt, hogy a fent kiemelt tényállás szerint a cselekmény előzménye az volt, hogy a vádlott és több társa egymással játsziságból birkóztak s magából a cselekményből az előzményeket is vizsgálva, nem tűnik ki az, hogy a vádlott ellenséges indulattal és testi sértésre irányuló szándékkal bántalmazta volna a néhait, hanem inkább a pajkosság vezette a tettest: mindezeknél fogva a btkv. 301. §-ban irt, a 306. §. 1. tétele szerint minősülő és büntetendő cselekmény esete nem forog fenn, azonban fenforogni látta a kir. törvényszék a gondatlanságot, mert kellő figyelem és gondosság mellett tekintettel arra is, hogy tudta a sértett egyénnek beteges voltát, beláthatta volna a vádlott azt, hogy a sértettnek a 10. napló sz. a. szemle-jegyzőkönyvben a) ponttal megjelölt magas és meredek sánc oldalába, térdmagasságig történt felemelés után való bedobása súlyos eredményt vonhat maga után. Nem szükséges, hogy éppen a tényleges eredmény bekövetkezésének eredményét belássa, elég hogy ha beláthatta, hogy cselekményéből jogsértő eredmény állhat be, ennélfogva a btkv. 290. §-ába ütköző gondatlanságból okozott emberölés vétségében bűnösnek volt kimondandó. A büntetés kiszabásánál figyelembe vette a kir. törvényszék mint enyhítő körülményeket: A vádlottnak a játék hevétől felizgatott kedélyállapotát, fiatal korát és a sértett egyén beteges voltát. A részbeni beismerést a kir. törvényszék nem vehette figyelembe mint enyhítő körülményt, mert a vádlott a végtárgyaláson a vizsgálati vallomásának egy részét visszavonván, akként akarta feltüntetni az esetet, mintha őt gondatlanság nem terhelné. Minthogy sulyósitó körülmény nem forog fenn, a gondatlanság mérvére is tekintettel szabta ki a büntetést a kir. törvényszék stb. A kolozsvári kir. ítélőtábla (1894. évi december hó 17-én 3,450. sz. a.) A kir. Ítélőtábla az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja s M. Gyula vádlottat a K. György sérelmére állitóan elkövetett a btkv. 290. §-ában körülirt emberölés vétségének vádja s következményeinek terhe alól felmenti. Indokok: Előre bocsátva azt, hogy az elsőbirói itélet indokaiban a bizonyítási eljárás adatainak megfelelően előadott tényállást a kir. Ítélőtábla is Ítélete alapjául elfogadja: tekintve azt, hogy az 1894. évi június hó 2-án felvett birói szemlére alapított orvos-szakértők véleménye szerint szakértők csakis valószínűnek állítják azt, hogy a szívbajban szenvedett sértett halálát előidézett szivszélhüdést az azt ért testi rázkódtatás idézte elő, mely eredmény bekövetkezéséhez esetleg a testi rázkódtatáshoz hozzájárult ijedtség is befolyással lehetett s tekintve, hogy e szerint nem lehet kizártnak tartani azt sem, hogy a sértettnek a halála a vádlott ténykedésétől függetlenül, természetes uton is bekövetkezhetett és következett volna be, ily körülmények között pedig a vádlott ténykedése és a bekövetkezett eredmény között az okozati összefüggés meg nem állapithatása miatt történt felmentése indokolt stb. A magy. kir. Curia (1896. év március hó 13-án 1,482. sz. a.) A kir. Ítélőtáblának ítélete indokainál fogva helybenhagyatik.