A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 30. szám - A szavatosságról

222 A JOG Az I. esetben ugyanis P. József a neki megkínált s a 207. sz. tjkvben foglalt t/é telek földre vonatkozó esküt elfogadta, s azon hiedelemben, azon meggyó'zó'désben volt, hogy az esküt valóban a perben szereplő s a 207. sz. tjkvben foglalt azon '/s telek földre teszi le, melyet ö P. Istvántól vett, s mely K. Mátyás egyéb ingatlanaival egy tjkvben foglaltatik. Mint az egész eljárás adataiból kitűnik, sejtelme sem volt arról, hogy az ítéletben és az eskületéti jegyzőkönyvben a tkvi szám el van cserélve s a 207. sz. helyett 2071., majd 2771. szám íratott s nem is védekezett ezen, az 6' javára szolgáló s tollhibából eredő tévedéssel, miért is a kir. törvényszék megállapíthatónak látta a hamis eskü bűntettét s vádlottat elitélte. Ellenben a kir. tábla és kir. Curia figyelmen kívül hagyván vádlott tudatát s arra irányzott akaratát, szándékát, hogy az esküt a 207. sz. tjkvben foglalt, a F. Istvántól vett »v8 telekre vonatkozólag hamisan letegye, csupán azon egyszerű tényt tekintették, hogy P. József, nem a 207 sz. tjkvben foglalt, hanem tollhiba folytán, a 2,771. sz. tjkvben foglalt »/8 telekre tette le a főesküt s így nem esküdött hamisan. Vádlott tehát megmenekült a büntetéstől egy teljesen kivüle álló véletlen, egy harmadik személy által elkövetett hiba folytán, megmenekült az által, hogy az ő tudtán kívül a leíró 2,071. számot, illetőleg az eskületételnél a jegyzőkönyvvezető 2,771. számot irt a 207. szám helyett. A kir. Curia csupán ezen véletlenre alapította fölmentő ítéletét. De vájjon miként itél a kir. Curia az esetben, — a mi pedig még könnyebben megtörténhetett volna — ha az Ítéletben a 2071. sz. fordul ugyan elő s vádlott az eskü letételre jelentkezik, de az esküt nem az ítéletben kiirt 2071., hanem tényleg a per tárgyát képező 207. sz. tjkvben foglalt V« telekre vonatkozólag teszi le?! Vagy miként dől el vádlott sorsa akkor, ha a tollhiba már a polgári per folyama alatt, — például valamelyik periratba — becsúszik s vádlott leteszi az esküt a 2071. sz. tjkvre vonatkozólag, mert a perben ez szerepelt, holott a 207. sz. tjkvben foglalt s az általa megvett Vö telekre vonatkozólag akarta letenni ?! Vagy mi történik az esetben, ha vádlott tudomással bír arról, hogy az ítélet rendelkező részében foglalt eskü szövegébe tollhiba csúszott be s épen azért teszi le ily helytelen, pl. a 2,071. sz. vagy a 2,771. sz. tjkvben foglalt V« telekre vonatkozólag az esküt, mert tudja, hogy a per tárgyát nem ezen ingatlan képezte?! Ezen eseteken kivül még igen sokféle complicatio fordul elő, — melyeknek fölsorolását térszüke miatt mellőzöm, — s mindezekben csak ugy lehet a hamis eskü kérdésében dönteni, ha az eskü szövege mellett a vádlott szándékát és akaratát is figyelemre méltatjuk. Nézzük a II. esetet. A kir. Curia itt már nem tartotta szükségesnek szószerint venni az eskü szövegét, ugy okoskodván, hogy ha cég tulajdonosa személyesen nem járt is el az illető dologban, nem esküdhetik meg jóhiszemüleg arra, hogy ezen dolog nem történt, ha tudja, hogy megtörtént megbízottja részéről. Itt két eset lehetséges, ugyanis: a polgári perben az eskü letételénél, midőn az M. P.-nek bizonyára megmagyaráztatott 1., vagy ugy értelmezte ő maga az eskü szövegét, hogy megbízottja által sem rendelte meg és vette át a kérdéses árukat s ez esetben meg lévén nála a hamis eskü letevésére célzó szándék és akarat, bűnössége nyilvánvaló, vagy 2., ugy értelmezte terhelt az eskü szövegét, a mint az tényleg értelmezhető is, hogy t. i. ő maga, vagyis saját személyében nem rendelte meg és nem vette át az árukat. Igaz, nem láthatunk M. P. terhelt lelkébe, nem tudhatjuk miként értette ő az eskü szövegét, de nem tartom lehetetlennek, hogy szó szerint értelmezte, s talán épen azért tette le az esküt, mert ilyen hiányosan volt szerkesztve, s lelkiismeretével összeférhetőnek találta azt, ha megesküszik arra, hogy ő maga nem rendelte meg és nem vette át az árukat, ami tényleg nem is történt; s lehetséges, hogy ha az eskü megfelelően, vagyis ugy van szerkesztve, hogy M. P. terheltnek arra kell esküdnie, hogy sem ő maga, sem megbízottja által nem rendelte meg és nem vette át az árukat, az esetben talán nem tette volna le terhelt az esküt. Ezen körülmény lett volna első sorban kipuhatolandó, s meg kellett volna állapítani határozathozatal előtt, hogy miként értelmezte terhelt az eskü szövegét, vagyis, hogy meg volt-e nála a hamis eskü letételére irányuló szándék vagy nem. Mert ha bűnös szándéka meg volt, s ha az esküt oly értelemben tette le, amily értelemben annak szerkesztve lenni kellett volna, akkor bűnössége kétségtelenül megállapítandó. Ha ellenben a bíróság mulasztása, illetőleg az eskü szövegének nem megfelelő szerkezete folytán terhelt azon tudattal tette le az esküt, hogy ily alakban nem esküszik hamisan, s a szöveg szószerinti értelme szerint nem is volt hamis az eskü; az esetben bűnösség nem forogván fenn, az eljárás megszüntetendő' lett volna. Mindezekből látszik, hogy mily fontos a terhelt tudatának és szándékának megállapítása s ha ez mellőztetik, akkor helyes határozatot hozni nem lehet s szerény véleményem az előadatok után az, hogy: Ha a polgári perben letett eskü szövege, akár szerkezeti hiba, akár becsúszott tollhiba folytán nem megfelelő, akkor különbség teendő a tekintetben, hogy terheltnek az eskütevéskor ezen hibáról volt-e tudomása vagy nem. Mert az első esetben a letett eskü szövege szó szerint és szigorúan értelmezendő s ekként a bűnösség meg nem állapitható. A második esetben, vagyis midőn nincs tudomása terheltnek a hibáról, akkor a letett eskü hibás szövege nem értelmezendő szo szerint s igy a bűnösség megállapítandó. A szavatosságról. Irta: Dr. GÁSPÁR IZSÓ, budapesti ügyvéd. Ha e tárgygyal részletesen és kimerítően akarnék foglalkozni, akkor annyit kellene írnom, a mennyi egy szakcikk keretében meg nem fér. A szavatosság fogalmáról, jogalapjáról, történetéről, irodalmáról és megannyi alakjáról vaskos kötetet lehetne irni. E helyütt azonban csak röviden, általánosságban és csak joggyakorlatunk szempontjából kívánok e tárgyhoz szólni. Mindenki tudja, hogy mi az a szavatosság, de meghatározni definiálni nem oly könnyű, mint első tekintetre látszik. Annyi bizonyos, hogy a szavatosság fogalma involválja, hogy ne a magunk cselekményéről vagy mulasztásairól, hanem harmadik személyekről vagy tárgyakról legyen szó, oly pozitív vagy negatív cselekményekről, melyeket nem mi magunk, hanem mások követtek cl. De ez sem mindig áll a gyakorlatban. Például az engedményező «szavatol» az engedményezett követelések valódisága és fennállása tekintetében, szavatol azért, hogy ő a követeléseket nem koholta, hogy azokat még fel nem vette, vagyis szavatol a saját maga ténykedéseért. Az eladó is «szavatol» az eladott tárgyakért, és még igen sok esetben beszélünk a gyakorlatban szavatosságról, mikor saját tényünkró'l van szó. De azt hiszem, hogy a gyakorlat ilyen esetekben helytelenül alkalmazza ezt a szót, sőt helytelenül beszél a törvény is szavatosságról ott, a hol az úgynevezett «szavatos» saját cselekményeiért vagy ezek következményeiért vonatik felelősségre. Szavatosságról csak ott lehet szó, a hol rajtunk kivül álló szereplők (akár személy akár tárgy) által okozott tényekkel ál 1 u n k szemben, vagyis a szavatosság nem egyéb, mint anyagi vagy büntetőjogi felelősség mások által előidézett oly tényekért, a melyek nekünk róhatók fel, még ha nem is tekinthetők a mi fényünknek vagy mulasztásunknak. A háztulajdonos pld. szavatói a lakóknak, ha a tanács rendeletéből kénytelenek a lakást közbiztonság okából elhagyni, habár a tulajdonos a lakhatási engedélyt megszerezte volt (Curia 8484/89J Ugyanez áll a ház hatósági leromboltatása esetén is. Hogy a szavatosság lehet magánjogi és büntetőjogi, azt felesleges mondani; de csak az érvényesítés módját tekintve, mert az eredményre nézve a szavatosság mindig magánjogi fogalom marad, még pedig vagyonjogi. Már most hogyan állunk mi törvénykezés tekintetében a szavatosságra nézve? A felelet nagyon is egyszerű; állani nem állunk mi sehogyan sem, hanem csak létezünk, lengünk. Nem akarok arról a néhány itt-ott található §-ról szólni, mely a keresk. törvényben előfordul, pld. a fuvarozási ügyletnél, vagy a csalás eseteiről. Ezek egyes sporadicus intézkedések, nagyon egyszerű dolgok. De ha azokat a szavatossági pereket tekintjük, ha általában a bűnvádi uton érvényesített szavatossági ügyeket nézzük, a melyekre nem lehet valamely tételes törvény egyik másik szakaszát egyszerűen ruházni akkor azt látjuk, hogy az ilyen perekben a judicatura nagyon is változékony, vagyis magyarán mondva, az ilyen perek megindítása valóságos lutrijáték. Szinte csodálom, hogy még nem alakult biztosító társaság, mely az ily perekben a feleket perveszteség esetén kártalanítaná vagy legalább a perköltségeket magára vállalná bizonyos visszatérő időben fizetendő dijakért, épp ugy mint valamely baleset elleni biztositásnál. Mert a fentiek szerint ilyen perekben a pervesztesség szintén csak véletlen baleset, mely a vesztes fél zsebét éri. A mi törvénykezésünk ugyanis e téren még nagyon hiányos, mert eltekintve egynéhány paragrafustól, pld. a keresk. törvény 398. §-ának utolsó bekezdésétől, a mely szerint a fuvarozó emberei cselekményeiért is felelős, a szavatosságról tételes törvény tudtommal nem intézkedik. Szavatassági perekben legtöbbször az általános magánjogra történik hivatkozás, a mely pedig törvénybe foglalva nincs, és igy az egyéni felfogásnak e tekintetben oly tág tér marad nyitva, hogy a birói gyakorlat, a melyet mi — fájdalom — különben sem mondhatunk valami nagyon állandónak, e tekintetben is felette ingadozó. Az ellentétes felsőbirósági Ítéletek egész gyűjteményét lehetne ezen állapot illustrátiajául felhozni. Hogy csak egy néhány példát mondjunk, ott van a curia 9143/890. a mely kimondja, hogy a vendégfogadások szavatolnak azon kárért mely az utasok ingóiban akár eltűnés által akár más módon okoztatik. Ugyanily értelmű határozat a kávéháztulajdonosok szavatossága tekintetében is hozatott pld. 1001/1890 sz. a. a melyben kimondatik, hogy a pincér akkor, a mikor felperes kabátját megőrzés végett átvette és megígérte, hogy annak őrzéséről gondoskodni fog, nem a saját felelősségére, hanem az üzlet érdekében járván el, az eltűnt kabát áráért a kávéház tulajdonosa szavatol. Ennek ellenkezőjét azonban a Curia szintén akárhány határozatával kimondotta. Ott van pld. a 936/887. az 519/892. és még számos más curiai határozat. Egyszer kimondja, hogy a gazda szavatol cselédje cselekményeiért, máskor meg ugy határoz, hogy