A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 26. szám - A király az igazságügyi pavillonban

A JOG 205 az ügyviteli szabályokat már önmagára nézve sem alkalmazza, mert különben ugy kellene eljárnia, hogy a ((körülményeknek megtelelő idő elmultával más, p. o. bűnügyi szakot választana. A mai ügybeosztás szerint a nem vezető járásbirák és aljárásbirák csak akkor jutnak a nekik ki nem osztott más természetű ügyekhez, ha személyzet változás, üresedés vagy szabadságidő van. Tegyük fel most már. hogy A. albiró az év legnagyobb részében bűnügyeket referál; rendszeresen polgári ügyei nincsenek, ebből folyólag ezen igen nagy territóriumon gyakorlati készsége nincsen, de birótársa szabadságra megy, s most az ennek kiosztott polgári ügyekben kell működnie. Ment-e ez a működés minden ingadozástól; nem-e káromolhat ebből hátrány a felekre és biróra egyaránt ? s ha ily hátrányok előfordulása esetében a biró akár a vagyoni felelőséggel, akár a morális büntetéssel sulytó Ítélőszék elé kerül, felhozhatja-e hatályosan védelmül azon helyzetét, hogy nem volt alkalma a kellő gyakorlati készséget megszerezni ? Ezzel ugyan a közvélemény meg nem elégszik, s a mint a fegyelmiek krónikája mutatja, a képzettség hiánya sulyositó körülményül szokott betudatni. Ott azonban a másik érdek is, hogy t. i. a meglevő birói erők el ne csenevészedjenek. hanem a gyakorlat terén megizmosodva, tegyék virágzóvá a magyar igazságszolgáltatás ügyét. Azonban ha A. vagy B. biró, p. o. a járásbíróságnál éveken át csak egy jellegű ügykörben él, s előléptetés folytán a társas bírósághoz jut, a hol más természetű ügyek jutnak elé, az egyoldalú gyakorlati képzettség hátrányai legott mutatkoznak ugy. hogy az ilyen biró csak huzamosabb idő eltelte után válik számbavehető taggá, mialatt esetleg még restantiák is állhatnak elő. Minthogy pedig csak egy éven belől is sok személy változás van, az álhmnak állandóan van egy csapat bírája a ki a munkahaimazból reá eső terhet átvenni nem képes. Nem említem ezek mellett azt a jelenséget, hogy a munkakör változatlansága, kivált kisebb ügyforgalmu bíróságoknál sok bírónál inkább egykedvűséget, visszamaradást, mintsem további képzésre sarkaló ingert eredményez; hogy vannak birók, a kiknek egyik másik szak iránt előszeretetük levén, annak nem élhetnek, mert a kiosztás változatlanságának elve rájok nézve a kellemes változást lehetővé nem teszi; hogy az egyoldalulag képzett elemekből vett vezetők az ügyvitel szabályszerűségét minden vonalon ellenőrizni nem képesek; hogy a mennyiben a bíróról a jogkereső közönség körében az a tudat ver gyökeret, hogy csak egy fajta ügyeket képes szakszerűen ellátni, — ez a birói tekintély rovására szolgál; hogy kijelöléseknél, különösen a polgári, telekkönyvi ügyekbeni járatlanság mindig a pályázó hátrányára számíttatik, holott annak a pályázó legtöbbször nem oka; hogy a kellő ügybeosztás iránti sürgetések a disciplinába ütköző fészkelődés gyanánt tekintetnek; mindezt most szóba nem hozva, még csak azt tartom alkalomszerűnek felhozni, hogy most, a mikor az ifjúság előtt a különben igen nemes és nemesítő jogszolgáltatási pálya népszerűtlenné vált, mindenki kötelességet teljesít, a ki tehetsége szerinti körben és módon oda törekszik, hogy legalább a meglevő erők sikeresen és elégedetten működjenek. A sikeres működésnek az alkalmaztatás módja képezi igen fontos feltételét. Ezt a módot nálunk a törvényhozó nem szabályozza, rábízta a miniszterekre, tehát — videant consules! A birói ügyviteli szabályok 153. §-a az egyedüli, a mi a bíróságok szervezése óta az alkalmaztatás módjáról szól ; eladdig, s jó részt ma is a birói szervezetnek eme formai létföltétele a bíróságok vezetőinek kezeiben nyugszik. Az ő egyéniségüktől függ, hogy a mi kis lélek van abban a 153. ij-ban, megelevenedik-e a gyakorlatban is, vagy pedig az általam fentebb vázolt állapotot hagyják továbbra is fejlődni. Minthogy pedig a bíráknak vezetői jelleggel nem biró nagy testülete az alkalmaztatás mikéntjére nézve észszerüleg csak törvénynek, vagy a törvényhozó felhatalmazása folytán kibocsátott ügyviteli szabályoknak vethető alá, az ált. birói ügyviteli szabályok 153. §-a helyébe, valahára oly határozott szabályt kellene állítani, mely egyszersmindenkorra útját vágná a fennebb hírt hátrányas eshetőségeknek. Egy délvidéki biró. Belföld. S^A király az igazságügyi pavillonban. A király 8 felsége az igazságügyi pavillont is megtisztelte látogatásával, a hol Erdély Sándor igazságügyminiszter, Fabiny Gyula min. tanácsos, Rickl Gyula min. titkár és az ügyvédi kar részéről: Györy Elek kamarai elnök, dr. Nagy Dezső titkár, dr. Sik Sándor és dr. Tóth Kálmán fogadták. Mikor a király kíséretével megérkezett, a miniszter rövid beszédben köszönetet mondott a magas látogatásért, azután egyenkint bemutatta a fogadásra megjelenteket. A bemutatások megtörténtével a felség először is az ügyvédi kar történeti kiállítását szemlélte meg, melynek egyik oldalán dr. Sik, mint a kiállítás szervezője, a másik oldalon pedig Györy Elek és dr. Nagy kalauzolta. Györy megmagyarázta a kiállítás tervét, elmondva, mint van felhalmozva régi okmányokban az adatoknak az a halmaza, mely az ügyvédség koronkint való fejlődését feltünteti. Majd dr. Sik felhívta figyelmét egyes érdekesebb régi törvénykezési aktára s a király kiváló érdeklődéssel figyelte meg azok tartalmát és kérdezősködött azok történeti jelentősége iránt. Mikor az ügyvédségre vonatkozó, közvetlen adatokat feltüntető csoportnál járt a király, igy szólt kísérőihez: — Ez igazári gyönyörű, nagyszabású gyűjtemény. Maguk az ügyvédek rendezték ezt a kiállítást r — Igenis, felséges uram — felelte Györy Elek — 26 ügyvédi kamara gyűjtött pénzt a fontos czélra. Mert ez a kiállítás alapja egy másik nagy tudományos czélnak, a magyar ügyvédség ezredéves története megírásának. A király elismerését és azt a reményét fejezte ki, hogy a nagyfontosságú mü csakugyan létre fog jönni. Ezután megtekintette a Werbó'czy-kéziratokat; az ügyvédségre tartozó szabályzatokat s itt akkor mutatott különös érdeklődést, mikor dr. Sik Sándor figyelmeztette őseinek, Lipót, III. Károly és Mária Teréziának sajátkezüleg aláirt rendeleteire, melyeken sokáig nézte az aláírásokat és pecséteket. Egy boszorkánypör iratainak lapozgatásánál megjegyezte a király: — Bizony szomorú idő volt, mikor ilyen perekben embereket büntetéssel sújtottak! Miután a király rendkívüli elismeréssel nyilatkozott az ügyvédek kiállításáról, kiemelve annak érdekességét és tartalmasságát, átment az igazságügyi pavillon egyéb részeibe, a hol Erdély miniszter vette át a cicerone szerepét. A pavillonba eközben megjelent Perezel Dezső belügyminiszter is. Majd három előkelő külföldi személyiség: R ipa Ida spanyol herczeg és Komarow és Petrovv orosz tábornokok csatlakoztak ő felsége kísérőihez. Az igazságügyi statisztika kis termében, hol fényképek, minták és személyzeti táblázatok függnek a falakon, Rickl Gyula vitte a szót, ugyszinte a szomszédos teremben is, hol a fogházak, fegy- és javitó-intézetek kiállításai vannak csoportosítva és az esküdtszéki terem szép freskói is láthatók, persze kicsinyített alakban. Az aszódi javító-intézet apró mintázatát nagy figyelemmel nézte a király, kérdezősködvén az iránt, vájjon földmivelésre is oktatják-e a bennlakókat. Az igenlő válasz után továbbsétált és a váczi fegyintézet berendezéséről hallgatott meg egyet-mást. Az uj igazságügyi palota gipszmintázatára azt mondta a király: — Ezt a szép épületet már láttam. Az illavai, szamosujvári és váczi kitűnő fegyenezgyártmányokat, melyek a csarnok emeletén vannak kiállítva, nagy tetszéssel vizsgálta, majd lement a pinczébe a régi fogházba vezető lépcsőn, mely egyúttal a túlsó kijárathoz is vezet. A régi rácsos ajtajú börtön előtt a hűvös folyosón megállott és érdeklődéssel nézte a börtönben ülő szegény legény viaszkból készült alakját. (U. L.) Nyilt kérdések és feleletek. A hagyatéki vagyon felelőségéhez. (Felelet). A «Jog» június 14-iki számában előadott «nyilt kérdés»-re nézetemet a következőkben nyilvánítom: Szerintem a kir. törvényszék helyesen járt el, a mikor az ítélet hatályának kiterjesztését az újonnan felfedezett hagyatéki vagyonra mellőzte, mert ez az ítélet, melyben bizonyos hagyatéki vagyonból történendő kielégítést állapit meg a bíróság, oly speciális ítéletet képez, a melynek keretén tul a végrehajtás tekintetében ujabb peres eljárás folyamatba tétele s ujabb birói határozat nélkül, a bíróság nem terjeszkedhetik. A felvetett esetben a kereset bizonyára az x-i 124. sz. tkvi ingatlanokból való kielégítésre irányult s a bíróság is ebben az értelemben hozta meg az Ítéletet. A mennyiben pedig az Ítélet ily különleges intézkedést tett, attól az ujabb hagyatéki vagyon mint kielégítési alap felfedezése után a bíróság nem térhetett el, már magának a kereseti kérelem s az ezen értelemben hozott különlöges Ítélet taitalmánál fogva sem. Bár az 1881: 60. t.-c. 117. §-a nem tesz különbséget az örökhagyó hagyatékából nyerhető kielégítés iránt, a felhozott esetben ez irányadóul nem vehető, mert a bíróságot a végrehajtás elrendelésénél az Ítélet rendelkező része korlátozza s az ítélet különlegesen, bizonyára csak a keresetben megnevezett x-i 124. sz. tkvi ingatlanokat jelölte meg végrehajtás tárgyául, illetőleg kielégítési alapul, igy tehát a mennyiben az Ítélet nem szólott általánosságban a hagyatéki vagyonból nyerendő kielégítésre, a folytatólagos kül. végrehajtás az utólag felfedezett x-i 565. sz. tkvi ingatlanokra nem rendelhető el, hanem az ezen ingatlanokból