A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 26. szám - Az örökösödési eljárás 5 §-ához - Az általános birói ügyviteli szabályok 153 §-ához

204 A JO ki és a hitelesítendő helyszinelési felvétel alapján szerkesztendők uj bányatelekkönyvek, még pedig egészen a köztelekkönyvek sem külön mintájára. A bányatelekkönyvek célja sem lehet más mint a köztelekkönyveké: t. i. a vagyonbiztosság és a hiteligények megszilárdítása; ugyanegy lévén a cél, az ennek elérését előidéző eszközök bözhetnek. A helyszinelési eljárás megállapítaná a bányabirtokot, felszínre hozná a netaiáni ellentétes igényeket, melyeknél a jog védelme annál nehezebb, minél messzebb a múltban az adományozás; tehát minél tovább húzódik a helyzet tisztázása, annál több a jogos birtok megállapításának akadálya, pedig nézetem szerint a helyzetet a bányabirtok tekintetében tisztázni kell s ha aztán a hitelesített birtokállás vétetik alapul, a birtokviszony többé vitássá alig lehet, mert minden uj bányaadományozás alkalmával, az adományozási eljárás utján megállapítandó birtokállapot lenne a bányatelekkönyvbe bevezethető és egyszer mindenkorra ki lenne zárva a lehetősége annak, hogy évtizedekig tartó monstre-perek illustrálják a bányavagyon biztosságát, mert a régi állapotot kétségkívül megállapítaná a hitelesítendő helyszíni felvétel, az ujat pedig az adományozást megelőző eljárás. Ami aztán a bányatelekkönyvek tovább vezetését illeti, ezt nyugodtan lehetne köztelekkönyvi hatóságainkra bízni, még pedig a köztelekkönyvek vezetésére vonatkozó szabályok alkalmazása mellett. Ha a bányatelekkönyv minden tekintetben megegyező lenne alakilag is a köztelekkönyvekkel, akkor ez nehézségbe nem ütközhet s hogy a bányatelekkönyv a köztelekkönyvek mintájára rendeztessék be, ezt mig egyrészt a cél azonossága, másrészt a célszerűség is parancsolóan követeli. Maga után vonná ez aztán egyrészt a bányatelekkönyvek teljes decentralitatióját aként, hogy a bányatelekkönyvi hatóságot nem a bányabirósági hatáskörrel felruházott törvényszékek, hanem a terület szerint illetékes telekkönyvi hatóságok gyakorojnák; a bányatelekkönyvek együttesen kezeltethetnének, akár csak egy község telekkönyvei, de külön bányatelekkönyvi iktató- és mutatókönyvre nem lenne szükség. Maga után vonhatná ez továbbá azt is, hogy a bányaperek általán a terület szerint illetékes bíróság hatáskörébe mennének át. Igaz ugyan, hogy tökéletesebb lenne bíróságunk, ha tagjai a jogon és törvényen kívül azt az iparágát is szakszerűen ismernék, melynek körében az eldöntendő jogvita keletkezett; de ha nem tartjuk szükségesnek, hogy bíráink szakképzett mérnökök, gépészek, vegyészek, erdészek, fém-, vagy vaskohászok stb. legyenek s hogy a bíróságok ily szakok szerint alakuljanak: miért ragaszkodnunk ahoz, hogy a bányabiróságok mint szakbiróságok fentartassanak ? a 25 év előtt bányabirósági hatáskörrel felruházott törvényszékek egyikénél sincs szakképzett bányász mint biró alkalmazva, tehát a szakbiróság csak névleges; sokkal célszerűbb lenne tehát a bányapereket is a terület szerint illetékes bíróságok hatáskörébe utalni, mert hisz ezek szakképzettsége sem áll a névleges bányabiróságok szakképzettsége mögött. Egyelőre azonban mint legsürgősebb a bányabirtok telekkönyvezése lenne keresztülvezetendő és ez által a bányászat vagyoni és hiteligényei nyernének kielégítést. Az örökösödési eljárás 5 §-ához Irta: KELEMEN ERNŐ kir. járásbiró Kisvárdán. Dr. Rosenthal Mór ü. ur «A Jog» f. é. 23. számában felvetette azt a kérdést, hogy az örökös örökségét képező s a gyámhatóságnál kezelt készpénzre vezetett végrehajtás alapján a végrehajtató jogosítva van-e az örökhagyó hagyatékában az örökösödési eljárás megindítását szorgalmazni akkor, a mikor az örökös már nagykorúvá vált s a hagyaték tárgyát ingatlan nem képezi ? Erre a kérdésre igennel felelek, vagyis az 1894: XVI. t.-c. 5. g-a alapján a végrehajtatónak megadandónak vélem a maga jogainak érvényesithetése céljából azokat a jogokat, a melyek az örököst megilletik. Mert igaz, hogy az id. törv.-szakasz azt mondja, hogy «az, a kire az örökös örökségét vagy az örökrészét vagy ezeknek hányadát átruházta ugyanazokat a jogokat gyakorolhatja az örökösödési eljárás során, a mely jogok az örököst megilletik; de csak annyiban, a mennyiben öröklési jogukat szabályszerűen igazolják, az átruházást pedig közokirattal stb.bizonyítják* s ebből az volna következtethető, hogy az örököst megilletőjogokat csak az vehetné igénybe, a kire maga az öröklési jog vagy annak egy része átszállott, azonban ha a törvény célját tekintjük, nemcsak az öröklési jognak, hanem az öröklés tárgyának — legyen az akár ingóság, akár ingatlan — átruházása vagy egyéb módon való átszállása esetén is alkalmazandónak tartjuk a törv. id. rendelkezését, mert ez ád egyedül módot arra, hogy peren kivül a a jogosult ténylegesithesse, megvalósíthassa jogát ahhoz, a mi különben átruházás nélkül az örököst illetné. A törvény «átruházásiról beszél és pedig az örökös által történt átruházásról s igy azt lehetne ennek a felfogásnak ellene vetni, hogy itt az örökös nem ruházta át jogát vagy örökrészét a végrehajtatóra s igy az örököst megillető jogokat nem gyakorolhatja. Ezzel szemben hivatkozhatunk a törvény előkészítése alkalmával az igazságügyi bizottságnak erre a §-ra vonatkozó indokolására, a mely szükségesnek látta, hogy határozott kifejezést adjon annak a felfogásnak, hogy az eljárás körében a kötelesrészre jogosítottat — s igy az örököst is megillető jogok gyakorlását illetőleg egyre megy, vájjon a jogutódlás örökségen vagy más címen alapszik-e? Az pedig már elfogadott jogelv, hogy a végrehajtási cselekményeknél a Végrehajtást szenvedő akarat kijelentését pótolja, illetve helyettesíti a végrehajtónak a biróság nevében foganatosított cselekménye s igy a követelésre vonatkozólag, helyesebben a követelésre vonatkozó jog tekintetében a végrehajtatóra az id. törv. szakaszban jelzett átruházást a kiküldött hivatalos cselekménye, a letiltás képezi. Az átruházás ténye tehát tisztázva van. A törv.-szakasz az a további rendelkezése, hogy az átruházás közokirattal bizonyítandó, azt hiszem mindenki előtt világosan áll, mert közokiratot képez a végrehajtási jegyzőkönyv, illetve a letiltó rendelvény s ezt tudomásul vevő bírósági végzés, a melynek felmutatása mellett a tényállás rövid leírásával s az egyéb szükséges kellékek csatolása mellett a végrehajtató mint az örökösnek végrehajtási cselekmény által jogutóda annál is inkább kérheti az örökhagyó után különösen a jelen esetben az örökösödési eljárás megindítását, mert különben az örökös tetszésére volna bízva, hogy elismertesse-e magát bíróilag az örökhagyónak a készpénzért kizárólagos örökösül vagy a gyámhatóságot örök időkre abban a dilemmában hagyja, hogy vagy fizet és akkor ellentétbe kerül a saját már kimondott határozatával, vagy nem fizet s a pénzt továbbra is mint letiltottat kezeli, dacára annak, hogy az örökös már nagykorúvá válván, a pénz kezelési joga őt csak a birói letiltásnál fogva illeti meg. Bele lehet ugyan az ellenkező felfogást is a §-ba magyarázni, s akár egyik, akár a másik felfogás mellett kardoskodjék valaki, nem követ el égbekiálltó bünt, de a gyakorlati élet kivánalmainek s különösen a hitelezők érdekeinek sokkal inkább megfelel dr. Rosenthal Mór ur által nyilvánított s általam is követendőnek tartott vélemény. yXz általános birói ügyviteli szabályok 153 §-ához. A hivatkozott tj. 3. bekezdésében ezek olvashatók. « . . a kiosztásnál szem előtt tartandó, hogy az egyes birák egy időben főleg egy szakba tartozó ügyekkel, de ezeken felül mellékszakbeli ügyekkel is foglalkozzanak és a körülményeknek megfelelő idő elmultával főleg az azon szakbeli ügyeket kapják feldolgozás végett, a melyekkel addig mint mellékszakbeliekkel foglalkozzanak. Az ügyviteli szabályok 300. §-a értelmében az ügyek kiosztását tárgyazó fenti §. a kir. járásbíróságoknál is megfelelően alkalmazandó. Első tekintetre látható, hogy az 1891. évi 4,291. I. M. számú rendelettel életbe léptetett fenti szabályok részletesebbek a régi (1874. évi ügyvitel 122. §-ainál, a hol a bírákkal szemben csak az egyenlő elfoglaltatás elve hangsulyoztatik. Figyelemmel arra, hogy a bírósági szervezetről szóló törvényeink kihagyták szabályozási körükből mind azt, a mi a birói munkának célszerű, de egyszersmind a birák gyakorlati tovább képeztetését is felölelő alkalmazására vonatkozik, az ügyvitelnek idézett 153. §-át az e tekintetben jelentkező kívánalmakat kielégítő szabályként nem tekinthetem. Kiváltképen nem a járásbíróságokkal szemben, a hol ma is állandó gyakorlat az. hogy egy és ugyanazon biró évekig ugyanabban a működési körben hagyatik, ugy hogy reá nézve a ((körülményeknek megfelelő idő» sohasem múlik el. Vannak ugyan ugy a jogászközönség, mint a birói kar tagjai közt is, a kik az egy szakban való teljes készséget többre becsülik a mindenik szakban való, de kissé felületes jártasságnál, de ugy hiszem, hogy azok járnak a helyes ösvényen, a kik az alsó fokú ítélő birákról a peres és peren kivüli ugy polgári, mint bűnvádi ügyekben való kellő gyakorlottságot óhajtják. Kettős indok szól a mellett, hogy az ifjabb birói generatio ment legyen az egyoldalú képzéstől. Egyik magoknak a bíráknak létérdeke, a kik a birói felelősség súlyát csak ugy viselhetik el, ha minden alkalmat felhasználnak arra, hogy a törvények alkalmazásában való gyakorlatuk öregbittessék. Másik az egyetemes jogszolgáltatás, tehát az állam érdeke, hogy minél több és gyakorlottabb birói erőt nyerjen. Ezen indokok alaposságának begyőzése végett vegyük szemle alá egy járásbíróságnak a működését. A működésnek mai alakja az, hogy a vezető járásbiró a munka kiosztás jogánál fogva kiválaszt magának egy szakmát, legtöbb helyütt (nem minden tekintet nélkül a kiküldetésekből folyó és néhol igen jelentékeny mellékjövedelemre) a polgárit — s ebben meg is marad mindvégig. Más szóval