A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 24. szám - A budapesti egyetem jogi karának ismertetése 1867-1896

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a «Jog» 24. szamához. Budapest, 1896 június hó 14. Köztörvényi ügyekben. írásbeli végrendelet érvényességéhez abban az esetben, ha az olvasni és irni tudó végrendelkező a végrendeletet nem önkezüen irta, hanem csak aláirta, az is megkívántatik, hogy azt a végrendelkező a tanuk előtt aláírja; vagy már előbb általa önkezűleg aláírtnak elismerje és az, hogy ez megtörtént, magán az okiraton a tanuk által igazoltassék (1876. XVI. t.-c. 5. § a.) A debreceni kir. törvényszék (1893. aug. 22. 9,613. sz. a.) H á s z Sándor ügyvéd által képviselt Sz. József felperesnek, Belováry Lajos ügyvéd által képviselt özv. G. Lajosné szül. Sz. Eulalia úgyis mint kiskorú W. Sándor t. és t. gyámja I. r. és B. Sándor 11. r. alperesek ellen örökösödés iránt indított perében következőleg itélt: Felperes keresetével elutasittatik stb. Indokok: Felperes keresetében a néhai Sz. Mária örökhagyónak Nádudvaron 1889. évi február hó 21-én alkotott, a percsomóhoz ad XII. pertári jegy alatt eredetiben becsatolt Írásbeli magánvégrendeletét azért kéri érvénytelennek kimondatni: mert az az 1S76. évi XVI. t.-c. által megállapított törvényes kellékekkel nem bír, a mennyiben végrendelkező' a tanuk előtt a végrendeletet önkezűleg aláírtnak el nem ismerte, ezen elismerés megtörténte a tanuk által magán az okiraton bizonyítva nincs és a tanuk hitelesítési záradéka nem magára az okiratra, hanem annak boritékát képező negyedik oldalának felére van vezetve. Alperesek a felperes keresetét első sorban azért kérik elutasittatni, mert azt felperes a perreutasitó végzés kézbesítésétől számított 31. napon elkésetten adta be. Eltekintve attól, hogy alpereseknek ezen kifogása mi alappal sem bir, mert a perre utasitó végzésben kitűzött határidő első napja 1891. évi szeptember 20-ika vasárnapra esvén, felperes keresetét az arra következő köznapon kellő időben adta be, a keresetnek állítólagos elkésése annak elutasítását egyáltalában nem, hanem csakis azt vonhatná maga után, hogy a hagyaték az ellenérdekű örökösöknek s ezek kérelmére a prts. 590. §-a értelmében átadható volna. Alpereseknek másodsorban felhozott kifogása szintén nem bir alappal, mert a 40,662/886. sz. igazságügyministeri rendelet értelmében a kereset megindításáról Hajdú vármegye árvaszéke kiskorú \Y. Sándor érdekében az 13,251/890. P. sz. átirattal egyidejűleg értesíttetett. A végrendelet szövegéből, valamint a kihallgatott végrendeleti tanuk vallomásából megállapítható ugyan, hogy néhai Sz. Mária örökhagyó az idegen kéz által irott végrendeletet 1889. évi február hó 21-én csak két tanú jelenlétében irta alá, kik azt a kellő záradékkal sem látták el s így kétségtelen, hogy a végrendelet ezen alakjában az 1876. évi XVI. t.-c. 1. §-ának bj ponja és 5. §-ában előirt kellékeknek meg nem felelt, azonban ezen hiány a végrendelet hátlapjára vezetett záradék igazolása szerint 1889. évi február hó 23-áti már pótolva lett, a mikor is örökhagyó 4 kifogástalan tanú jelenlétében végrendeletét újból megerősítette; az együttes záradékban nem igazolják ugyan a tanuk, hogy végrendelkező előttük azt is kijelentette, miszerint a végrendeletet sajátkezüleg irta alá, azonban minthogy a kihallgatott L. Gyula, L. János, H. Andor és T. Ilona eskü alatt tett vallomásával ezen kijelentés megtörténte sőt az is bizonyítva lett, hogy a végrendelkező és a tanuk együttes jelenlétében a végrendelet fel is olvastatott, minthogy továbbá K. Sándor és F. József hit alatt kihallgatott tanuk vallomásával is bizonyítva lett, hogy végrendelkező a végrendeletet sajátkezüleg irta alá s igy a végrendelet azonossága iránt semmi kétség nem támasztható: az emiitett kijelentésnek a záradékból való kihagyása miatt a végrendelet érvénytelennek ki nem mondható és pedig annyival inkább sem, mert-a tanuk által a végrendeletre vezetett azon záradékban, hogy végrendelkező azt saját végrendeletének elismerte, közvetve annak igazolása is benfoglaltatik, hogy az irni tudó végrendelkező a végrendeletet sajátkezüleg irta alá. Azon körülmény, hogy a kihallgatott tanuk közül L. János és H. Sándor a történteknek egyes részleteire kihallgatásuk alkalmával határozottan visszaemlékezni nem tudtak: a hitelesítési záradéknak szabályszerűségére és bizonyító erejére nézve befolyással nem birhat. A mi pedig T. Ilonának azon előadását illeti, hogy ő a végrendelet irásba foglalásánál is jelen volt, a mely előadása a K. Sándor tanú vallomásával is megerősíttetik, egyáltalában nem zárja ki azt, hogy ugyanazon tanú a záradék reávezetése alkalmával jelen ne lehetett volna, a minthogy ezen körülmény valósága ugy a záradéknak általa történt aláírásával mint kihallgatott többi tanuk vallomásával is bizonyítva van. Felperes a végrer.delet ellen továbbá kifogásul azt hozza fel, hogy a tanuk a záradékot nem magára a végrendeletre, hanem annak boritékát képező 4-dik lapjára vezették reá. Ezen kifogás azonban alappal szintén nem bir, mert a záradék a végrendeletet magában foglaló, egy összefüggő egészet képező ív papirnak hátlapjára van vezetve, mely a végrendelet boritékának nem tekinthető, hanem ezzel egy egészet képez, mely attól csak erőszakos uton lenne elválasztható, mig a törvény boríték kifejezés alatt a végrendeletet tartalmazó okirattól külön álló, azzal össze nem függő, attól könnyen elválasztható s physikailag külön álló dolgot, tartályt ért, a m ly tehát a végrendelet azonossága iránt támasztott kételyeket ki nem zárja, a miről a fenforgó esetben szó sem lehet. A felhozott indokokból tehát felperest alaptalan keresetével elutasitani, néhai Sz. Máriának Nádudvaron 1889. évi február hó 21-én tett írásbeli magánvégrendeletét érvényesnek s hagyatékát a szerint átadandónak kimondani kellett stb. A debreceni kir. Ítélőtábla (1894. évi október hó 29-én 3,644. sz. a.) A kir. törvényszék Ítéletének a kereset főtárgyára vonatkozó része avval a megjegyzéssel, hogy Sz. Mária örökhagyó írásbeli magán végrendelete az 1889. évi február havának nem 21-én, hanem 23-án jött létre, helybenhagyatik stb. Indokok: a kir. törvényszék Ítéletének a kereset főtárgyára vonatkozó részét megfelelő indokai lapján és főleg azért kellett helybenhagyni: mert igaz ugyan, hogy az örökhagyó végakaratáról kiállított okirat akkor, a mikor az 1889. év február hó 21-én irásba foglaltatott és az örökhagyó által 2 tanú jelenlétében aláíratott, nem bírt az 1876. évi XVI. t.-cikkben meghatározott alaki kellékekkel és annál fogva az abban az alakjában örökösödési jogok megszerzésére nem is volt volna alkalmas, minthogy azonban az örökhagyó az 1889. évi február hó 23-án 4 tanú együttes jelenlétében kijelentette azt, hogy az a már akkor névaláírásával ellátott okirat az ő végrendeletét tartalmazza és ezt a kijelentést a tanuk magára az okirat kiállítására használt ívre vezetett nyilatkozatokban bizonyították is, minthogy továbbá az a körülmény, hogy kérdéses záradékban nem foglaltatik annak egyenes igazolása, hogy az okiratot a végrendelkező aláirta vagy azt önkezűleg aláirottnak a tanuk előtt beismerte, a végrendelet érvényesítésére a fenforgó körülmények között a kir. törvényszék Ítéletében felhozottak szerint befolyást nem gyakorolhat, megállapítható az, hogy az örökhagyó eredetileg alakszerütlen végrendeletét utóbb felruházta az 1876. évi XV. t.-cikkben megszabott lényeges alaki kellékekkel, tehát a 4 tanú jelenlétében történt kijelentésével olyan érvényes magánvégrendeletet alkotott, a mely teljesen alkalmas arra, hogy annak az alapján örökösödési jogok szereztessenek stb. A m. kir. Curia (189.V évi március hó 10-én 622. sz.) A per főtárgyára vonatkozó' rendelkezésében mindkét alsóbiróság ítéletének megváltoztatásával néhai Sz. Máriának Nádudvaron 1889. évi február hó 23-án alkotott Írásbeli magánvégrendelete érvénytelennek mondatik ki, a nevezett örökhagyó hagyatékát képező s Nádudvaron 1889. évi április hó 6-án felvett leltár 1—8 folyó számmai alatt összeirt ingók, valamint a nádudvari 115. sz. tjkvben 988. hrsz. a. felvett ingatlan a hagyatéki terhek viselésének kötelezettségével, felperesnek s özv. G. Lajosné, Sz. Eulália I-ső rendű alperesnek egyenló arányban, törvényes öröklés jogcímen megítéltetik s ugyanők a hagyatékhoz tartozó fentebb megjelölt ingatlanra tulajdonjoguknak bekebelezésére feljogosittatnak stb. Indokok: írásbeli magánvégrendelet érvényességéhez abban az esetben, ha az olvasni s irni tudó végrendelkező a végrendeletet nem önkezűleg irta, hanem csak aláirta az 1876. évi XVI. t.-c. 5. §-a értelmében az is megkívántatik, hogy azt a végrendelkező a tanuk előtt aláírja, vagy már előbb általa önkezűleg aláírtnak elismerje, s az, hogy az megtörtént, magán az okiraton a tanuk által igazoltassék. Minthogy azonban az 1889. évi március hó 25-én elhalt Sz. Máriának Nádudvaron 1889. évi február 23-án alkotott írásbeli magánvégrendeletének sem szövegében, sem záradékában nem foglaltatik, hogy azt nevezett végrendelkező sajátkezüleg irta alá vagy előbb önkezűleg aláírtnak a tanuk előtt elismerte; és minthogy ennek megtörténte más módon mint magával a végrendelettel nem bizonyítható: a végrendelet, mint a melynek alkotásánál az 1876. évi XVI. t.-c. 5. §-ának rendelkezése meg nem tartatott, érvénytelennek volt nyilvánítandó, minek azután az. hogy a hagyatékra a törvényes örökösödés esete áll be, természetes és törvényes következménye. A haláleset felvétel, valamint az 1894. évi június hó 10-én 8,979. sz. a. benyújtott családi értesítő szerint Sz. Mária öröhagyónak legközelebbi rokonai testvérei I-ső rendű alperes és felperes lévén, hagyatékában a törvényes öröklésre ezek vannak egyenlő