A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 24. szám - Alkalmazható-e a Btkv. 357 § - ában foglalt minősítés a Btkv. 359 §-ába ütköző sikkasztás esetében? - Adalék a sommás eljáráshoz

A JOG Ezekben a legfelötlőbb eljárási eltéréseket közölvén, azok ismertetése által alkalmat kívántam nyújtani, az eljárási formák egyöntetűségének megbeszélésére és esetleg a feltűnőbb eltérések kiegyenlítésére. Lehet, hogy adandó alkalommal, ha ismét elegendő anyag áll rendelkezésemre, e thémára még visszatérek. \ Alkalmazható-e a Btkv. 357 §-ában foglalt minősítés a Btkv. 359 §-ába ütköző sikkasztás esetében? — Irta: Dr. BÁRDOS GÉZA, kir. ahárásbiró Liptó-Ujvár. A *Jog» f. é. 12-ik számában egy jogeset közöltetett, melynek tárgyát a fenti kérdés birói eldöntése képezte. Az eset a következő volt: A nagy-kanizsai kir. törvényszék vádlottat a Btkv. 359. §-ában meghatározott, sikkasztásnak tekintendő vétségben mondotta ki bűnösnek. Kir. ügyész azon indítványa azonban, hogy a Btkv. 357. §-ának felhívása mellett vádlott sikkasztásnak tekintendő bűntettben mondassák ki bűnösnek, — figyelembe nem vétetett, mert — az indokolás szavai szerint — a Btkv. 359. §-a a Btkv. 357. §-ára nem hivatkozik, annak alkalmazásáról nem intézkedik, már pétiig, ha a törvényhozó intenciója szerint a Btkv. 359. §-ában foglalt eseteknél a Btkv. 357. §-ának esetei minősítő körülményt képeznének, ugy erre nézve a Btkv. 359. §-ban határozott intézkedésnek kellene lennie. Az ügy telebbeztetvén, a pécsi kir. ítélőtábla vádlottat a Btkv. 359. §-ába ütköző s a Btkv. 357. §-a szerint minősülő sikkasztásnak tekintendő bűntettben mondta ki bűnösnek, azzal az indokolással, hogy a Btkv. 359. §-a a Btkv. 358. §-a szerinti megkülönböztetésre utal, miután azonban a Btkv. 358. §-a csupán a sikkasztás bűntettének illetve vétségének büntetése iránt intézkedik, de a büntettet illetve vétséget megállapító feltételeket nem határozza meg, e tekintetben tehát az azt megelőző 356. és 357. §-ai irányadók s ezen szakaszok rendelkezései szerint kell a Btkv. 359. §-ának eseteiben is a bűncselekményt bűntetté avagy vétséggé minősíteni s vádlott, ki a Btkv. 338. §-ában foglalt bűncselekményekért már két izben büntetve volt, — a sikkasztás bűntettében mondandó ki bűnösnek. A kir. Curia a II. bíróság ítéletének megváltoztatásával az első bíróság ítéletét indokainál fogva helybenhagyta. Kérdés már most kinek van igaza ? Első pillanatra határozottan a kir. itélő tábla nézete felé lehet hajolni, azonban csupán azért, mert egy helytelen vagy jobban mondva nem eléggé kimerítő s éppen a lényeget nem tartalmazó indokolást rombol le, de helyébe egy a törvénynek meg nem feielő ítéleti rendelkezést állit. Kétségtelenül igaza van a pécsi kir. Ítélőtáblának, midőn kimondja, hogy a Btkv. 359. §-a csupán egy oly §-ra t. i. a 358. §-ra utal, mely nem minősít, hanem csupán a bűntett és vétség büntetési tételeit állapítja meg, helytelenül következtet azonban, midőn kimondja: «tehát a Btkv. 359. §-ának eseteiben is a bűntett vagy vétség feltételei az előző 356. és 357. §-ai szerint itélendők meg. Alakilag — a szakaszok elhelyezését tekintve — e kijelentés bir ugyan némi alappal, de ellentétbe jut a büntetőjogi alapelvekkel, s speciálisan a visszaesésnek mint minősítő körülménynek a magyar büntetó'törvénykönyvben lefektetett rendszerével. Első sorban is azonban nézzük a Btkv. 359. §-ában foglalt sikkasztás bűncselekményének lényegét. A szakasz avval kezdi, hogy: sikkasztásnak "tekintetik*.. . stb., vagyis önmaga is jelzi, hogy az a bűncselekmény, mely e §-ban körül van írva, tulajdonképen nem is sikkasztás, hanem csupán annak tekintendő, hogy ugy mondjam <quasi sikkasztás*. A tulajdonképeni sikkasztás idegen ingó dolgot tételez fel, itt meg egyenesen megkívántatik, hogy a tettes a dolog tulajdonosa legyen, a sikkasztásnál a jogtárgy vagyis a jogi érdek, mely megsértetik, az idegen tulajdonjog s a vagyoni érdek megsértésén fekszik a súlypont, itt pedig nem annyira a vagyoni érdek van megsértve, hanem főképen és első sorban a közhatóság tekintélye, melynek intézkedéseit a tettes nem respectálja. Látható tehát ebből, hogy a Btkv. 359. §-ában foglalt bűncselekményt nem lehet és nem szabad minden tekintetben a tulajdonképeni sikkasztás kaptafájára húzni. Áttérve ezután fejtegetésem tárgyára azaz arra, alkalmazható-e a Btkv. 357. §-aa Btkv. 359. §-ának eseteiben is, — szerény nézetem szerint: nem, s helyesen mellőzte az első és a harmad bíróság kir. ügyésznek evvel ellenkező álláspontját, azonban nem azért, mert a Btkv. 359. §-a nem utal a 357. §-ra, hiszen éppen ugy nem utal a 356. §-ra sem, miért fogadjuk el tehát az egyiket a minősítés alapjául, s miért nem fogadjuk el a másikat? Az utalás hiánya egyesegyedül éppen érv a kir. ügyész álláspontja mellett és indok a kir. törvényszék ellen. A tételes törvény tényleg erre vonatkozólag határozottan nem intézkedik s egyedül a visszaesés mint minősítő körülmény büntető jogi characterének szétboncolása az, mely megadja a kulcsot e kérdés megoldásához. A magyar büntető törvénykönyv éppen ugy, mint a modern büntető törvények a visszaesést minősítő körülménynek csupán akkor tekintik, ha a jelenlegi s az előző bűncselekmények között bizonyos összefüggés található, mely összefüggés vagy a bűncselekmény elkövetésének indokában, vagy a megtámadott jogtárgy hasonlatosságában rejlik, szóval a bűncselekmények hasonlatossága szükséges a visszaesés mint minősítő körülmény megállapításához. A tulajdonképeni sikkasztással ugy indok, mint a jogtárgy tekintetében homogén a lopás, rablás, orgazdaság, indok és cél a vagyoni haszon szerzése, objectum az idegen tulajdon; teljesen i indokolt tehát, hogy ezen bűncselekményeknél a visszaesés mint | minősítő körülmény vétetik figyelembe. Miként állunk azonban egyrészt a felsorolt bűncselekmények és másrészt a Btkv. 359. §-ba ütköző sikkasztásnak tekintendő vétséggel ? A vagyoni haszon szerzése egyáltalán nem képezi ezen utóbbi bűncselekmény lényegét, e bűncselekménynek a foglalás i hatálytalanná tételének az akarata, a megsértett jogtárgy illetve I a törvény által védett jogi érdek pedig a hatóság tekintélye, , melynek rendelkezését a tettes negligálja. Látjuk tehát, hogy a Btkv. 355. §. és a 359. §-ban foglalt I bűncselekmények nem állanak sem indok, sem jogtárgy tekinte| tében abban a rokonságban, mely a visszaesés megállapításának i elengedhetetlen feltétele. A magyar büntető törvénykönyv is csupán azért helyezte e §-t a sikkasztás fejezetébe, mert a tárgy lefoglalásával, a tulajdonjog egyik leglényegesebb alkateleme, t. i. a szabad rendelkezés és használat joga lévén a tulajdonostól elvonva, a tulajdonjog többé nem teljes, vagyis egyszerűn kifejezve magát, a dolog már nem egészen az övé, s a tárgygyal való rendelkezéssel, éppen ugy mint a tulajdonképeni sikkasztásnál idegen tulajdonjog — ha nem is magánjogi értelemben véve, — sértetik meg. Tekintettel tehát arra, hogy a Btkv. 359. §-ában foglalt bűncselekmény nem hasonnemü a Btkv. 357. §-ban emiitett bűncselekményekkel, tekintettel, miszerint a visszaesés mint minősítő körülmény csak hasonnemü bűncselekmények között szerepelhet, tekintettel, miszerint a Btkv. 359. g-a sem a Btkv. 357., sem azonban a Btkv. 356. §-ára nem hivatkozik, hanem csupán a Btkv. 358. §-ára utal, s ezzel csupán annyit jelent ki, hogy a Btkv. 359. §-ának eseteiben is megkülönböztetendő a bűntett és a vétség, de annak feltételeit határozottan ki nem mondja, tekintettel, miszerint a Btkv. 358. §-ban emiitett büncselek' mények elütő természetüknél fogva nem minősíthetik a 359. §-ban foglalt bűncselekményt bűntetté, s igy minó'sitő körülményül egyedül a Btk. 356. t?-ban foglalt körülmény marad fenn, mely körülmény a Btkv. 359. §-ában meghatározott bűncselekmény lényegével nem ellenkezik, s tekintettel végül arra, miszerint a Btkv. 338. §-ának esetében is a bíróságok által a Btkv. 359. §-ába ütköző sikkasztás nem magyaráztatik bele az ebben a §-ban emiitett «sikkasztás» l fogalmába, azért helyesen ítélt az első és a harmad bíróság, midőn kir. ügyész indítványát mellőzve, vádlottat egyedül sikkasztásnak tekintendő vétségben mondta ki bűnösnek s szerény véleményem szerint egyedül az indokolásban tévedt, illetve azt lényegében ki nem merítette, mert azon indokolás ugy egyedül a mint van, éppen az ellenkező nézet mellett szolgálhat érvül s saját álláspontját éppenséggel nem erősiti. V Adalék a sommás eljáráshoz. Irta: Dr. TÖRÖK EMIL bpesti ügyvéd. A modern festészet terén van egy iskola, mely mellékesnek tekinti azt az összbenyomást, melyet a tárgyak a maguk valóságában az objectiv szemlélőre gyakorolnak, hanem csupán azt a rikitó szint vagy pillanatnyi jelenség egy részét igyekszik visszaadni, mely az illető festőre impressioként hatott. Hasonirányu felfogás, mely keveset törődik a dolgok lényegével és nagyjában csak egy-egy impressio után indul, kezd sajnos — nálunk a jogszolgáltatás terén meghonosulni, különösen mióta a bizonyítékok szabad mérlegelésének elve a sommás eljárási törvény 64. §-ában megállapittatván, u. e. törvény 215. g-a szerint a rendes eljárásra is kiterjesztetett. A birói mérlegelés, mely a sommás elj. törvény indokolása szerint «csak a bizonyítási okok erejére és alkalmazhatóságára vonatkozik*, még korántsem jelenti azt, hogy a biró a peres ügyek eldöntésénél, a jog szabályait is tisztán a maga nézetével helyettesíthetné és a perbeli adatokból csak azokat szakithatná ki, melyek reá impressiót gyakoroltak, sőt a sommás elj. törvény 64. §-a egyenesen kimondja, hogy a biró a peres ügyet «a tárgyalás és bizonyítás egész tartalmánakszorgosméltatásaalapján i t é 1 i m e g. > Az a tárgyalás és Ítélkezés, melyet az uj eljárás életbe léptetése óta egyik-másik birónál tapasztalunk, veszedelmesen kezd hasonlítani az önkényhez; kevés ügyet vetnek a tényállás történeti hűségére, az adatoknak a valóság szerint való összefüggésére, ugy hogy gyakran látjuk, hogy az a tényállás, melyet a biró az Ítélet indokolásában fixirozott és melyre rendelkezését alapította, lényegesen eltér attól, mely a valóságban megtörtént. A birói meggyőződés nyilvánuljon szabadon az Ítélkezésben, de nem a tényállás reproductiójában. Itt nem szabad csak azt a tényt kisza-