A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 22. szám - Az esküdtszékek hatásköre. Szaktanácskozás az igazságügyministeriumban

A JOG 87 volt, helyesen mondotta ki a telebbezési bíróság azt is, hogy a B\ a. nyilatkozat kiállítása annak tartalmánál fogva is a felperes követelésének érvényesithetése szempontjából jelentőséggel nem bir, következőleg teljesen közömbös az is, hogy azt az alperes milyen okból és milyen feltétel teljesítésétől feltételezetten állitatott ki a felperes részére. (1896. ápril 14. E. 227.) A jogérvényes marasztaló Ítélet ellenében a végrehajtást szenvedettnek az a kijelentése, hogy ö az ítéletnek alapul szolgáló váltót nem annak kelte napján, hanem utóbb látta el elfogadói aláírásával, és hogy a váltóra ellenértéket nem kapott, nem szolgálhat alapul arra, hogy a folyamatba tett végrehajtási eljárás felfüggesztessék és az iratok a büntető bírósághoz áttétessenek. (A pécsi kir. tábla 1896. évi febr. hó 26-án 363. sz.) Bűnügyekben. A kir. Curiának az 1890. évi XXV. t -cikk 13. §-a értelmében hozott döntvényei.*) III. szám. Az adótörvények és szabályok elleni kihágások büntethetőségének az 1SS3. évi XLIV. t.-c. 103. §-ában meghatározott elévülésit a vÍ3sgalat folyamában a pénzügyi hatóság részéről, a kihágás elkövetője vagy részese ellen intézett vizsgálati cselekmény felbeszakitja-e vagy nem r 1 Vonatkozással egyrészről a budapesti kir. Ítélőtábla 5., másrészről a kassai kir. Ítélőtábla 3. számú ellentétes büntető döntvényére.) Határozat: Az adótörvények és szabályok elleni kihágások büntethetőségének az 1883 : XLIV. t.-c. 103. §-ában meghatározott elévülését a vizsgálat folyamában a pénzügyi hatóság részéről a kihágás elkövetője vagy részese ellen intézett, a kérdőre vonás fogalmának megfelelő vizsgálati cselekmény szakítja félbe. Indokok: Vitán kívül áll, sőt az 1883: XLIV. t.-c. 105. §-ából és a vonatkozó korábbi törvényekből kétségtelenül ki is tűnik, hogy az adótörvények és szabályok elleni kihágások megtorlására nézve az 1842. évi Harmincadhivatali Utasítás rendelkezései, a mennyiben törvény vagy későbbi rendeletek által módosítást nem szenvedtek, most is érvényesek. Ez utasításnak 574. §-a a bűnvádi eljárás megindithatásának elévülése tekintetében következően rendelkezett: «Az elévülés minden jövedéki kihágásnál öt év múlva áll be és azon hatással bir, hogy azon jövedéki kihágásért, a melyre nézve az elévülés bekövetkezett, a kihágás elkövetője ellen sem vizsgálat nem indítható, sem büntetés ki nem mondható, hacsak: ai a vizsgálat ellene még az elévülés időpontjának beállta előtt meg nem indíttatott, vagy b 1 az elévülés folyama egy, ezen időtartam alatt elkövetett ujabb kihágás által félbe nem szakittatott* Ezt a rendelkezést az 1868. évi XXI. t.-c. 93. és az 1876. évi XV. t.-c. 79. §-ainak megfelelően legutóbb az 1883: XLIV. t.-c. 103. §-a következően módosította: «Azon kihágás, melyért az illető a vétkes cselekmény vagy mulasztás napjától számított három év alatt kérdőre nem vonatott, büntetés tárgya többé nem lehet.* Az érvényében általánosan fentartott Harmincadhivatali Utasítás és az azt módosító törvény fennebbi idézeteinek összevetéséből kitűnik, hogy a törvény az elévülési idő tartamát 3 évre leszállította, a bűnismétlés megszakító hatályát mellőzte és ilyen hatályt a vizsgálatnak a kihágás elkövetője elleni «megindítása* helyett az <illető kérdőre vonásának* tulajdonított. Azonban sem az 1893. évi, sem az előző törvényhozások iratai nem nyújtanak tájékozást arra nézve, hogy az illetőnek kérdőre vonása alatt minő hivatalos cselekmény értendő? E kérdés megoldásánál tehát — a törvénymagyarázat elvei szerint — ama kifejezésnek nyelv- és észtani értelme szolgál irányadóul; és e szerint a terheltnek kérdőre vonása annak személyes kihallgatásából vagy oly jogcselekményekből állhat, melyekből az illető vizsgálat alá vonatásáról értesülhet. Ily értelemben a kérdőre vonás nem minden esetben azonos a vizsgálat megindításával, a mennyiben' a vizsgálat esetleg tanuk, szakértők kihallgatásával, vagy a terhelt kérdőre vonásának fogalmán kivül eső más intézkedésekkel indíttatik meg és ennélfogva megállapítható, hogy a törvény a vizsgálat megindítását önmagában véve az elévülés megszakítására elégnek nem tartja, hanem arra a terheltnek kérdőre vonását magukban foglaló hivatalos cselekményeket kíván. Eme cselekményeket legközelebb a vizsgálati eljárás körében kell keresnünk; mert a módosítások szigorúan magyarázandók és a törvényhozás nem fejezte ki azt a szándékát, hogy az elévülés félbeszakítását ezentúl egyedül a vizsgálat befejezése után *) ('Tartozunk az igazságnak annak kijelentésével, hogy a döntvény tárgyát képező kérdésben lapunkban lefolyt érdekes vitában a kir. Curia Traeger Zsigmond besztercebányai kir. tvszéki bírónak adott igazat.-) A szerkesztőség. következő hivatalos cselekményeknek kívánja tulajdonítani; holott ily lényeges változtatás határozott rendelkezést igényelt volna. Ehhez járul, hogy a kérdőre vonás fogalmának megfelelő hivatalos cselekmények kiválóan a vizsgálat folyamán leendő kihallgatásra való szabályszerű megidézése vagy épen kihallgatása avagy szabályszerűen eszközölt «föltételes megidézése*; mig a befejezett vizsgálat alapján benyújtott vádkereset a vádlottal nem is közöltetik és az ügy birói elintézése a vádlottnak megkérdezése nélkül történik. Ezek szerint a kérdőre vonás mozzanatát képező hivatalos cselekmények magának az alaprendeletnek és az ezt módosító törvényszakasznak összevetése által már a vizsgálati eljárás keretében feltalálhatók lévén, azok távolabb, a befejezett vizsgálaton alapuló vádkeresetre vagy épen a törvényszéknek azon alapuló intézkedésére — más indok hozzájárulása nélkül — nem korlátozhatók. A budapesti kir. ítélőtábla döntvénye eme felfogásnak megfelel annyiban, a mennyiben szerinte is az elévülést már a vizsgálat megszakítja, de attól eltér annyiban, hogy ily hatályt tulajdonit a kérdőre vonás fogalmán kivül eső vizsgálati cselekményeknek is. Ellenben a kassai kir. Ítélőtábla abból indulva ki, hogy az 1883: XLIV. t.-c. a «kérdőre vonás»-nak megfelelő hivatalos cselekményeket nem határozza meg, lényegileg ugyanezen t.-c. 100. §-ának amaz — állítólag uj — kijelentésére alapítja érvelését, hogy «a kincstár megkárosítására irányzott bűncselekmények bűnvádi eljárás utján fenyitendők meg,» mely kijelentés tekintettel ama törvény 110. §-ában foglalt felhatalmazásra is, a törvényhozásnak azt a célzatát foglalná magában, hogy a törvényszék hatáskörébe utalt súlyosabb minőségű jövedéki kihágások eseteiben az előbb gyakorlatban volt szabályok már most is csak az igazságszolgáltatás jelen körülményeihez alkalmazva tartassanak meg; miből valamint a pénzügyi közegek közigazgatási minőségéből aztán önkényt következnék, hogy az elévülést megszakító «kérdőre vonás* alatt a kbtkv 12. és a btkv 108. §-ai szerint csak a pénzügyi birói hatósággal felruházott kir. törvényszékek határozata vagy intézkedése volna érthető; minthogy pedig e törvényszékek az ügyiratokat csak a pénzügyi hatóságok által foganatosított vizsgálat alapján szerkesztett vádkereset benyújtásával kapják meg: az előző vizsgálati cselekmények az elévülést meg nem szakítanák. Ez érvelés azonban el nem fogadható a fentebbieken kivül azért, mert az 1876: XV. t.-c. 76. §-ának utolsó bekezdéséből az 1883: XLIV. t.-c. 100. §-ának utolsóelőtti bekezdésében átment azon kijelentés, miszerint; «a kincstár megkárosítására irányzott bűncselekmények bűnvádi eljárás utján fenyitendők meg», a tulajdonképeni jövedéki eljárásra nem vonatkozik, hanem a törvényhozás irataiból minden kétséget kizáróan kitetszőleg azt jelenti, hogy a kincstár megkárosítására irányzott, de a jövedéki kihágások körén kivül eső bűncselekmények az általános bűnvádi eljárás utján a rendes bíróságok által fenyitendők meg. E kijelentés tehát valódi értelmében véve a jövedéki kihágási törvények magyarázatára irányadó befolyással nem lehet és legkevésbé foglalhatja magában a törvényhozás oly célzatának alkotó elemét, mintha az általános büntető törvények hatálya a jövedéki kihágásokra is minél nagyobb mérvben kiterjesztendő volna; különösen ha még figyelembe vétetik, hogy épen ellenkezőleg az 1883: XLIV. t.-c. javaslatának előterjesztése és tárgyalása alkalmával a törvényhozásnak ismételten az a nézete jutott kifejezésre, hogy ily kiterjesztés az osztó igazság elveinél fogva már csak a társországokhoz való viszonyunkra tekintetéből sem történhetik meg s hogy ehhez képest a kbtkv-nek az 1880. évi XXXVII, t.-c. 9. §-a alapján alkalmazásba vett fontosabb rendelkezései 22., 31. §§.) az 1883: XLIV. t.-c. 108. és 109. §-aival módosíttattak is. De nem nyerheti a «kérdőre vonás* az ellennézet részéről aunak tulajdonított értelmét a jövedéki büntető eljárásnak rendeleti uton leendő szabályozása iránt a törvényhozás által adott felhatalmazással kapcsolatban sem; mert a felhatalmazásnak az előző pontban kifejtett körülmények között történt megadása épen arra vall, hogy a törvényhozás nem ily mellékes uton és határozatlan, sőt a létezőknél még nagyobb zavarokra okul szolgáló módon, hanem rendszeres munkálat által kívánja a megoldást eszközöltetni. Végül a vizsgálat foganatosítását az 1883: XLIV. t.-c. 102. §-ának első bekezdése a pénzügyi hatóságokra ruházván, vizsgálati cselekményeiknek törvényszerű hatálya kérdésbe nem vonható. Kelt Budapesten, a kir. Curia büntető tanácsainak 1896. évi ápril hó 17-ikén tartott teljes ülésében. Hitelesíttetett az ugyanazon évi május hó 5-én tartott teljes ülésben. A m. kir. pénzügyi közigazgatási bíróság döntvénye. 68. szám. a Egyházhatósági kezelés alatt levő azok az alapítványok, a melyek tökéinek kamatjövedelme, az alapító rendelkezéséhez képest, bizonyos meghatározott időpontig az alapítvány gyarapítására, azon tul pedig az illető vallásfelekezet tényleges alkalmazásban levő lelkészeinek segélyezésére és javadalma-