A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 22. szám - A csődtörvény 143. §-ához

A Jö áltai, a folyamatban lévő ügyek menete . . lehető rövid időre szüneteljen)). Tehát még az ügymenetet is szüneteltethetik!? Itt már bizonyos abolitionalis jogok ize érzik ki. . . . Kétséget nem szenved, hogy a törvénynek a lehető legjobbakaró intentiója volt. hiszen már indokolásából is kivehető, hogy a «hivatalos működésre felügyelet által sem kívánta veszélyeztetni a birói függetlenséget; mert szerinte a felügyelet gyakorlása nem egyéb, mint meggyőződés szerzés az Ítélkezés minőségéről, a judicatura színvonaláról ; tudomás szerzés az igazságügy állapotáról; s nem pedig az ítélkezés befolyásolása, a mi alaptörvényekbe ütköznék». Mindamellett talán nem ártott volna mind ezt kimondani magában a törvényben is. hogy homályosításoknak és félre értéseknek eleje vétessék. Hiszen igaz, hogy még mindig azon ponton állunk, hogy lévén egy önérzetes és kötelességtudó birói karunk, melynek minden egyes tagja a legmagasabb qualificatio mellett a legtiszteletreméltóbb emberi tulajdonságokkal rendelkezik, s az esetleg még rossz darabot is kitűnő «szereplésével)) élvezhetővé tenni képes; ugy hogy egyebet, — a jelen korban létező többi állami intézményeink figyelembe vételével nem mondhatunk és nem gondolhatunk, — mint hogy büszkék vagyunk magyar bírói karunkra; s egyátalán nem félünk jelenleg attól, hogy az 1891. XVII. t.-c. 27. §-a dacára, bármelyik bírósági hivatali főnök is más mint hervadhatlan s önzetlen babérokat kívánna aratni. Mert az a nagyrabecsült királyi járásbiró, kir. törvényszéki elnök, a ki á felügyelete alatt állókat nem hivatali alantasának, hanem birótársának tekinti, s velük vállvetve működik a magyar igazságszolgáltatás felvirágoztatásán, csak tiszteletet érdemel, és soha sem fog nemes gondolkozása kitűzte útjáról eltérni, s birótársait is csak ambitionálni s lelkesesiteni fogja az igazságszolgáltatás érdekeért! Azonban következhetnek reánk más idők is, a mikor actualissá válhatik a «tempora mutant mores» elve. S hogy ezt honnan következtethetjük, legközelebb a következőkben fedjük feh Állami háztartásunkban még mindég eléggé mostohán van gondoskodva igazságszolgáltatási közegeink dotatiójáról; akkor a midőn a jelenkor életszükségletei annyira előtérbe lépnek, a midőn a társadalom is annyit követel a müveit egyéntől. Vájjon nem-e a 400 milliós évi budget-vel arányban nem álló, s nem-e szégyenletes csekély a dotatiója a mi igazságügyi vezetőinknek is különösen az első fokon (értve az első bíróságokat). Bizony azon járásbiró, s még azon törvényszéki elnök is, a ki nemes ambitiója és kötelessége betöltése közben minden idejét az igazságszolgáltatás előbbre viteleért áldozza szellemi és testi erejével egyetemben, nem szánthat s nem vethet, s mellékkereset szerzésére sem alkalma, sem hajlandósága nincs és nem is lehet; feltéve hogy családos ember, csak a legmegszoritottabb takarékosság és nehéz gondok között birja megtalálni fizetéséből szerény és érdemen aluli existentiáját. Aránylag a másod bíróságnál (értve a kir. táblákat), sem kedvezőbb a helyzet. Már maga a törvényhozás is gondolhatott erre; a midőn egyebek közt csak nem nagyon régen, a királyi táblák decentralizatiójáról szóló törvény megalkotása alkalmából is felhozatott összehasonlitásképen, hogy p. o. Ausztriában egy főtörvényszéki elnök fizetése, a működési pótlékával együtt 11,000, mond tizenegyezer forint, egy főtörvényszéki biróé 4,400 frt. Franciaországban az elnöké 25,000 frank; a biráké 11,000 frank; holott nálunk felényi sem; pedig az élet szükségletei itt sem kevesebbek ; és másrészt, a mikor p. o. Franciaországban 26 főtörvényszék van, ugy hogy minden 20,341 kilométerre esik egy főtörvényszék: addig nálunk 11 kir. tábla van, és csak minden 24—25,000 kilométer területre esik egy kir. tábla. A szegény alsóbb rangú bíráink fizetéséről pedig már nem is szólhatunk pirulás nélkül. íme innen kénytelenittetünk legközelebbről azon következtetésre jutni, hogy jöhetnek más idők, a mikorra a jobb erők lassankint elpárolognak igazságszolgáltatásunk köréből és más téren, vagy egyáltalán a magánvállalkozás terén fognak igyekezni boldogulásukat keresni; vagy éppen nem is mennek neki egy a megélhetés tekintetében háládatlan pályának jövő nemzedékünk jobb erői, mert erre lesznek kényszerítve a mostoha dotatio mellett ? s akkor bizonyára bekövetkezhet, hogy «tempora mutant mores». Hogy ez be ne következhessék, nyíltan ki merjük mondani, hogy tetemes fizetésemelést kívánunk igazságügyünk bajnokainak, a bíráknak és a bírósági főnököknek; mert az e célra torditandó százezrek cl nem vesznek, hanem bőven meghozzák gyümölcseiket, s megmaradnak hatványozva, a jó igazságszolgáltatásában erős nemzet nemzeti erejében, és életképességében. «Fiat justitia.» A csődtörvény 143. §-ához. - Irta : Dr. GÁSPÁR IZSÓ, budapesti ügyvéd. — A hitelezett áruk az adós cimére a csődnyitás előtti napon érkeztek meg; másnap az adós ellen csőd nyittatván, a ^kérdéses árukat a tömeggondnok vette át, minél togva azok a csődtömeghez leltároztattak. A tömeget en bloc eladták és befolyt a tömeg becsértékének körülbelül fele. Most a fenti áruk hitelezője visszakövetelési pert indít a csődtömeg ellen a csődtörv. 144. §-a alapján, követelve az árukat természetben vagy azok teljes értékét. A tömeggondnok ugy védekezik, hogy felperes nem követelheti vissza sem az árukat, sem azok értékét, mert a kérdéses áruk a csó'dnyitás előtt már rendeltetési helyükre érkeztek, és a vasúti értesitvényt a közadós átvette. Ö csak a közadóstól vette át a vasúti értesitvényt, és igy kötelességében állott az árukat kiváltani. A vasúti aviso átvételével az áruk már a csőd megnyitása előtt a közadós rendelkezése alá jutván, kéri a keresetet éppen a 144. §. alapján elutasittatni. Ezen álláspont helytelenségét, azt hiszem szükségtelen bővebben vitatni. A vasúti aviso átvétele után az adós átvehette volna az árukat, de tényleg nem vette át; az aviso még nem maga az áru, és amannak átvétele nem ez utóbbi átvételét jelenti, mert hiszen az adós még meg is tagadhatta volna az áruk átvételét, noha az avisót átvette. A törvény pedig világosan azt kívánja, hogy az adós az áruk birtokába jutott legyen. A csődbíróság helyt is adott a visszakövetelési keresetnek, csakhogy tekintettel arra, hogy a kérdéses áruk a tömegben eladattak, és azok teljes értéke be nem folyt, csak aránylagos összeget Ítélt meg felperesnek és pedig alapul véve a kérdéses áruknak nem valódi értékét, mely a perben nem is tagadtatott, hanem csak leltári becsértékét, viszonyítva az egész tömeg becsértékéhez, és illetve a befolyt összeghez. Hát most itt a kérdés. Az Ítélet a csődtörv. 143. §-ára van alapítva, amely szerint: «Ha a visszakövetelhető dolgok a csődnyitás után a tömeggondnok által eladattak, elcseréltettek, vagy egyébként értékesíttettek, a visszakövetelésre jogosult fél a csődnyitás után befolyt érték kiadását, és ha ez még be nem folyt, az erre vonatkozó követelés átengedését követelheti.* Itt tehát két ellentétes magyarázatot látunk. Az egyik magyarázat szerint a csődtörv. 143. §-a kizárólagos. Ez a szakasz megmondja, hogy mit követelhet a hitelező akkor, ha áruit a csődnyitás után a tömeggondnok eladta, és azt mondja, hogy követelheti a befolyt értéket, vagy az erre vonatkozó igény átengedését. Ennyit követelhet tehát és többet nem. Ennek a magyarázatnak a téves voltát óhajtom az alábbiakban kimutatni. 1. Ha a hitelező csak az ő áruiért tényleg befolyt részértéket követelheti, akkor miképen és mily jogalapon lehet ezt a részösszeget számszerűen megállapítani ? Ha én pld. vasat adtam el az adósnak, a ki egyébként fűszer- és vaskereskedő, s ha most az egész 6000 frtra becsült tömeg eladatott például 3000 frtért, az én áruim pedig maguk 500 frtot képviseltek, akkor én az én elismert 500 frtnyi követelésem helyett csak 250 frtot igényelhetek, mert a fűszeráruk pl. megromlottak és csak félértéken alul keltek el? Hát tehet arról valamit a vas, hogy a fűszer már megromlott ? Veszítsen a vas értékéből, mert a fűszer vesztett ? Ez kiáltó igazságtalanság lenne. Világos tehát, hogy az össztömeg értékéből egy különálló részre eső összeget igazságosan kiszámítani nem lehet. Persze, másként áll a dolog, ha a tömeg árverésen, tételenként adatott el. Ilyenkor nem is kell számítani, mert a befolyt értéket megmutatja az árverési jegyzőkönyv. Ámde a csődtörv. 143. §-a nem különbözteti meg az értékesítés módjait, sőt azt mondja: «ha az áruk eladattak, elcseréltettek, vagy egyébként (tehát bármi módon) értékesíttettek stb. Ha tehát a hitelező csakis annyit követelhetne, a mennyi befolyt, akkor ez állana az «en bloc» eladásra is, tehát a fennforgó konkrét esetre is, vagyis itt is csak azt követelhetné, ami az ő árujáért befolyt. Ezt azonban a fentebbiek szerint igazságosan kiszámítani nem lehet, legfeljebb ráíogni, a kecske és a káposzta közmondása szerint. így pedig a törvény nem akarhatta, mert jogtalanságot a törvény nem akarhat. 2. Nem áll a törvényben, hogy a hitelező csakis a befoly értékét követelheti, nincs benne a «csakis» szó, pedig a legegyszerűbb mondatszerkesztés mellett is természetszerűen ott kellene e szócskának állania, ha a törvény ugy intendálta volna. A törvény csak azt mondja, hogy a mi befolyt az én áruimért, azt én kikövetelhetem, de nem mondja, hogy azt követelhetem csak, ami befolyt. 3. Nyelvtani magyarázat mellett is nekem van igazam. Ugyanis követelni nem annyi, mint v is sza-követelni. Visszakövetelni azt teszi, hogy igénylek annyit, a mennyit adtam és nem kevesebbet. Ha én 500 frtot adtam, de csak 250 frtnyi