A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 21. szám - A kolozsvári tudomány-egyetem jog- és államtudományi karának felterjesztése a jogi szakoktatásnak vizsga- és tanrendje tárgyában a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez (minsterhez)

A JOG 167 mint az idegen, főleg a germán középkori intézményeknek sekélyes méltatás mellett való chronologikus felsorolása. Az európai jogtörténet keretében előadott idegen jogintézményeknek és tételeknek a halmaza pedig tudományos kiképzést egyáltalán nem eredményez, a mire eddigi tapasztalataink bő bizonyítékot nyújtanak; mert hisz az intézmények halmaza mellett, az egyes intézmények lényegébe való behatolásra sem idő, se mód nincsen, ug>'. n°gy ez a nálunk sajátszerüen önállósított, sőt praedominanssá tett tantárgy nem csak a kezdő, de még a későbi évfolyamú hallgatónak is nem értelme megvilágosítására, de megzavarására vezet. De kölönben sincsen értelme annak, hogy mi először a római jog történelmében, azután az u. n. európai jogtörténetben, továbbá a kánonjogban és végül még a hazai jogtörténetben, hogy mondjuk, ezekben a keretekben, a hazai jog története mellett, még úgyszólván az egész világ jogtörténetét tanítsuk akkor, a mikor a nélkülözhétlen hazai positiv jogok és az államtudományoknak nagy száma és terjedelme is már egymagában túlterhelésre vezet. És mindezeken kivül még igen nyomatékosan szól az u. n. európai jogtörténet kiküszöbölése mellett az, hogy miután a magyar jogtörténetet tan- és vizsgatárgyul fen tar tani óhajtjuk, a magyar jogintézmények története kapcsán mulhatlanul ösmertetni kell a megelőző, vagy egykorú külföldi és főleg a germán jogintézményeket is, a mennyiben azok a hazai jog története hézagainak kipótlására, vagy megértésére szükségesek és igy kétszeres tanításuk t. i. egyszer a magyar, másszor pedig az európai jogtörténet keretében nemcsak nagy erő és időpazarlás, de súlyos didaktíai hiba is. Az u. n. pandekta jog tanítása nem egyéb, mint a végleges alakú pozitív római jognak és az ezt módosító későbbi, különösen a német tételes jog rendelkezéseinek az együttes és pedig az egyes írók és tudósok felfogása szerint való dogmatikus kifejtése. l'gyanilyen a viszony a mai magyar tételes magánjog tanításánál. Werbőczy hármas könyve képezi a későbbi törvényekkel és törvényes szabványokkal, ma már egész codex-részekkel, a dogmatikusan kifejtendő anyagot. Nem tudjuk belátni, hogy miért válasszunk egy idegen, a sok tekintetben egészen sajátszerű és ma már szinte nehezen elképzelhető római állami és társadalmi viszonyokra és intézményekre szabott jogot tanítási alapul, holott erre éppen ugy, de sokkal több, sőt mondhatjuk az egyedüli jogosultsággal kínálkozik a hazai jog. Még ha ellenvetik is, hogy a magyar magánjognak sok intézménye kifejtetlen, vagy hézagos, s hogy ennélfogva a tanítás céljára kevésbbé alkalmas, még akkor is a magyar magánjog mellett kell döntenünk; mert hisz a római jognak is igen sok része, p. o. a családi jognak legnagyobb része elavult, a modern jogfejlődés szülte intézményeket pedig egyáltalán nem ismeri, ugy, hogy ezek csak vagy az "újkori törvények, vagy pedig a jogtudósok elméleti megállapítása és kifejtése alapján taníthatók; mert továbbá hazánkban a magyar jog az élő és igy mindenki által könnyebben felfogható jog; mert továbbá a hazai jognak alapul vétele mellett, inkább reménylhetjük a magyar magánjogi intézményeknek az intenzivebb kiművelése hathatós előmozdítását; és semmi, még egy szerves codex-nek a nyűge sem gátolja a mindennapi élet uj meg uj jelenségeit is számbavevő magyar jogtudománynak a fellendülését; mert végül nemzetiségi viszonyaink mellett, a hazafiság is a magyar magánjognak mindenek felett való érvényre juttatását parancsolja. Ennek kapcsán még csak azt tartjuk kiemelendőnek, hogy a nemzetgazdaságtant szintén alaptevő tantárgynak tekintjük és már a magyar magánjoggal való szoros összefüggésénél fogva is, tanítását és lehetőén a vizsgálat tárgyául való tételét is, a tanfolyam elejére véljük helyezendőnek. A tanrendszerbe vágó sok egyéb kérdést mellőzve, még csak azt indítványozzuk, hogy teljesen mellőztessék az a ma fennálló előírás, a mely szerint minden joghallgató köteles az egyetemek bölcsészeti karán, a jogakadémiákon pedig e célra felkért és a legtöbbször nem is hivatásszerű tanférfiaktól, egyetemes történetet és philosophiát hallgatni. A jogi tanintézeteknek a hivatása — eltekintve tudományintézményi és ennéfogva tudományfejlesztést feltételező jellegüktől — a tanitás terén az, hogy jog- és államtudományi szakszerű kiművelést, nem pedig általános humanistikus műveltséget nyújtsanak. Az utóbbi a gymnásiumok feladata; a minthogy ezekben a mondott tárgyakat tanítják is. Ha már most figyelembe vesszük a jog- és államtudományi disciplináknak azt a nagy számát, a melyet a jogásznak okvetlenül hallgatnia kell, akkor a philosophiai fakultásbeli tárgyak hallgatásának kötelező előírása vagy a jog- és államtudományi tantárgyak egyikét vagy másikát szoritja ki, vagy pedig a hallgatóságnak a túlterhelését mozdítja elő. A kinek kedve van hozzá, nincs gátolva abban, hogy az egyetemeknek bármelyik karán akármilyen tárgyat hallgathasson. S a birált rendelkezésnek a visszás volta csak még szembeötlőbb annak a következtében, hogy a mig a főfontosságu jogi disciplinákból is elég egy féléven át és rendszerint 5 órás collegiumot hallgatni, addig a fentirt bölcsészet-kari egyik (t. i. a tör- ^ ténelmij tárgy 4 órában 2 féléven át hallgatandó. Belföld. A királyi Curia teljes ülése. A magyar kir. Curia folyó hó 19-én délelőtt teljes ülést tartott, melyen óvációt rendeztek Szabó Miklós curiai elnöknek abból az alkalomból, hogy a tudományegyetem őt a tiszteletbeli doktori címmel tüntette ki ezredévi diszülésén. Czorda Bódog curiai alelnök Szentgyörgyi, Ruby és Andrassovics bírákat kérte fel, hogy Szabó Miklóst a teljes ülésben való megjelenésre felszólítsák. A népszerű elnököt élénk éljenzéssel fogadták, mire Czorda Bódog a következő beszéddel üdvözölte Szabó Miklóst: «Minden kitüntetés örömmel tölti el a család .tagjait. Mi, a kúria bírái, a kik méltóságodban szeretett elnökünket tiszteljük, nem titkolhatjuk el örömünket ama legújabb kitüntetés fölött, a melyben a budapesti magyar kir. tudományegyetem excellenciádat a tiszteletbeli jogtudori cim adományozásával kitüntette. Mi a legilletékesebb tanuk vagyunk arra, hogy nagyméltóságod a kitüntetést a jogtudomány fejlesztése körül a hazai gyakorlati jogéletben is méltán kiérdemelte és ama kitüntetéssel mi a kir. kúriát is megtisztelve érezzük. Fogadja tehát ez alkalomból excellenciád üdvözletünket, örömünk kifejezését és legmelegebb ragaszkodásunk nyilvánítása mellett azon óhajunkat, hogy a mindenható Isten nagyméltóságodat a királyi kúria élén a jogtudomány és a magyar jogszolgáltatás javára még soká éltesse.» A beszédet lelkes éljenzéssel fogadták, mire Szabó Miklós néhány szóval megköszönte az óvációt. Ezzel az ülés véget ért. A budapesti kir. Ítélőtábla f. hó 19-én d. e. 9VÍ órakor V é r t e s y Sándor kir. táblai elnök elnöklete alatt teljes ülést tartott, melynek főtárgya az igazságügyminister iratának, — melyv. b. t. t.-i kineveztetése alkalmával a kir. Ítélőtábla elnöke s tagjai részéről nyilvánított jókívánságait megköszöni, — felolvasásán kivül az újonnan kinevezett budapesti kir. főügyész Ha mmersberg Jenőnek s a kir. ítélőtábla uj birájának dr. Nyevickey Antalnak eskütétele volt. Az eskületétel után a főügyészhez a következő üdvözlő szavakat intézte: • Üdvözlöm Méltóságodat, mint a budapesti kir. főügyészségnek immár ünnepélyes fogadalommal felavatott főnökét és vezérét. Nagy örömömre szolgál, hogy hivatalos állásomnál fogva, nekem, a kit Méltóságodhoz régi kartársi és baráti kedves emlékek fűznek, jutott a szerencse, magas hivatalának elfogadásánál, az első hivatalos actust végezhetni, és ez alkalommal kifejezést adhatni annak is, hogy Ö cs. és kir. ap. Felsége legmagasbb kegyelmének és a magyar kormány tisztelő bizalmának eme nyilvánulása, melynek folytán Méltóságod ezen fényes állami tisztségre emeltetett, szerencsés összhangban találkozik a közóhajjal, a közmegnyugással és méltán, mert Méltóságodnak széles elméleti készültsége és a jogszolgáltatás minden terén és minden fokán gyűjtött dus tapasztalatai teljes biztosítékot nyújtanak arra, hogy felelősségterhes nehéz feladatát fényesen és eredményesn fogja megoldani, hogy mint a közlelkiismeret képviselője az igazság felderítésénél a határtalan üldözést távoltartani fogja és a gonoszság szigorú megbüntetése mellett a humanismusnak és emberszeretet nemes érzelmeinek is, méltányos tért engedend. Ezen szellem vezette Méltóságodnak — előre haladott kora és testi fogyatkozásai miatt mély sajnálatunkra a köztérről visszavonulni kényszerült — hivatali elődét, ezen szellemben nevelte azon jeles ügyészi kart, — melynek most Méltóságod leend vezére, — e szellem volt az, mely polgártársainak, alárendeltjeinek és a birói karnak nagyrabecsülését, tiszteletét és vonzalmát biztosította részére és a melynek e helyen is a kir. tábla nevében kifejezést adni kötelességemnek tartottam. Végül még biztosítani kívánom Méltóságodat, hogy ugy a kir. tábla birói tagjai, mint részemről is hivatalos érintkezéseinkben a legkészségesebb támogatásra számithat. Üdvözlöm Méltóságodat!* A főügyész erre a következőket válaszolta: Midőn ü Felsége legmagasabb parancsa folytán elhagyom a birói pályát és a polgári igazságszolgáltatás terrénumát, melyen mindenkoron egész lelkesedéssel és szivem teljes melegével csüngtem, — lelki szemeim előtt látom mindama nehézségeket, melyekkel uj pályámon megküzdenem kell. Nem riaszt vissza engem s nem tölti el aggodalommal lelkemet ama munka, mely uj tisztem kellő betöltésével vállaifnra nehezül, de tudom méltányolni és felfogni, mily nehéz a magyar ügyészség megalkotójának méltó utódja lenni. De vezérelni fog engem ama közvélemény, mely igaz fájdalommal kisérte a lelépett örökké élő érdemeket kiküzdött főügyészt. Azt a közbizalmat fogom követni, mely kötelességemmé teszi egyenlően távoltartva az álhumanismust és megtartva a szabadság elvét, a valódi humanismust megvalósítani és ezt hivatalomban érvényre juttatni. A kir. ítélőtábla elnöke ő mltsága által a mai napon hozzám intézett meleg üdvözlő szavak buzditólag hatnak reám, hogy — bár elszakítva a birói kartól, a hol férfi korom legszebb napjait töltöttem és a hol bennem a birói öntudat és igazságszeretet kifejlődött, — hogy továbbra is ugyanazon eszményért küzdjek, melyet eddig is követtem, —- az igazság felderítéséért, az állami cél fentartásáért és a szabadság elvének megvalósításáért. Vigasztalásul szolgál végül az a tudat, hogy^azon bár gyenge szálak, melyek engem a bírói karhoz fűznek, a közel en erősödni "és hivatalos érintkezés által megszilárdulni fognak. Addig