A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 21. szám - A kolozsvári tudomány-egyetem jog- és államtudományi karának felterjesztése a jogi szakoktatásnak vizsga- és tanrendje tárgyában a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez (minsterhez)

166 A JO 3elvi álláspontunknak a keretei kijelöléseire szorítkozunk; a melyek közé azonban a részletek minden nagyobb nehézség nélkül beilleszthetők. Egyebeken kivül, a tanrendszernek a szervezésébe játszanak bele főleg: a tanszabadságnak és az ezzel több-kevesebb helyességgel egybekapcsolni szokott egyetemi vagy szakiskolai rendszernek, sőt a bifurcatiónak és annak is a sokat feszegetett kérdései, tudománymüvelés és tudós nevelés avagy alapos szakférfiaknak a kiképzése-e a jogi tanintézetnek a tulajdonképeni hivatásuk és feladatuk? Anélkül, hogy eme nagyon fontos és controvers kérdéseknek az elméleti kifejtésébe bocsátkoznánk, csak jelezzük felfogásunkat és álláspontunkat. Az egyoldalúságot és tulhajtást akár az egyik, akár a másik irányban, úgyszintén a tényleges viszonyainkkal való • nem számolást, különösen kerülendőnek tartjuk eme kérdésekben. Nézetünk az, hogy nekünk alapos képzettségű szakférfiakra és nem tehetetlen áltudósoknak a tömegére van szükségünk. Lehet, megengedjük, hogy más, főleg a demonstratív tudományokban, sikerül az iskola falai között tudósokat nevelni. Az igazi jogtudósnak azonban erre születni és önmagát képeznie kell. És hisszük, hogy mindig lesznek nemcsak mélyreható tehetségű és készültségü, de a tudományt előbbre is vivő képességű jogtudósaink, csak tudniok és akarniok kell őket az arra illetékes kormányférfiaknak felösmerni és az eléggé nem értékelhető valódi tehetségeket megbecsülve, őket a kellő helyre is állítani. A tanrendszerre vonatkozólag tehát feltétlen hívei vagyunk a tanszabadságnak. Ilivei, a mennyiben ez a tanítási szabadságot illeti. Itt minden korlátozás vagy előírás csak ronthat. A gyenge, a nem buzgó tanárból képest és önfeláldozót az előírás nem csinál; a jót pedig a tudomány követelte szabad tevékenységben legalább is akadályozza. Legfeljebb talán a szintén sokat feszegetett u. n. practicumok, semináriumok stb. tekintetében lehetne itt némileg eltérni. Már a mi a tanszabadságot másik vonatkozásában t. i. a tanulási szabadság kérdésében illeti: e tekintetben nem látszik helyesnek a korlátlanság, nem főleg hazai viszonyaink szempontjából. Fajunknak a vérmérséklete, szokásaink és hagyományaink, a komoly tanulmányozást inkább gátló, semmint elősegítő társadalmi felfogásaink és viszonyaink és ezeknek az eredményeként: leverő tapasztalataink egyaránt arra utalnak, hogy e téren a fiatal könnyelműségnek és tájékozatlanságnak állítsunk korlátokat. Sem az «Abrichtolás» és a «Drill»-féle jelszavaknak kicsinylő emlegetése egyfelől, sem pedig a tanszabadságnak patheticus emlegetése és panaceaként odaállitása másfelől, nem birnak ráterelni, — szemben a nálunk tett, sőt a külföldön is mindinkább panaszosan felhozott szomorú tapasztalatokkal, a tanulási szabadságnak, helyesebben: a tetszés szerint való nem tanulásnak az elfogadására és helyeslésére. Célszerűnek tartjuk tehát, hogy a jogakadémiákra vonatkozólag is egységesen szervezendő s félévekre osztott 4 évi tanfolyam alatt hallgatási kötelezettség legyen. És pedig terjedjen ki eme kötelezettség minden előkészítő (alapj és képesítő lállam) vizsgálati tárgyra és ezeken kivül a fontosaknak tartott többi jog és államtudományi tárgyakra. A minden egyes félévben hallgatandó tantárgyak legyenek ajánlólag előirva, hogy a tapasztalatlan hallgató ne essék tájékozatlanságának áldozatául. A most is meglevő heti 20 óraszámot elegendőnek tartjuk. Azok a szintén nem jelentéktelen kérdések azonban, hogy: az egyes tantárgyak hetenként hány órában és hány féléven át és milyen sorrendben hallgattassanak? lényegesen összefüggnek egyfelől a tanszékek és különösen a parallel kathedrák szervezésének, másfelől pedig az alapvizsgák szervezésének a kérdésével s azért ezekre e helyütt csak annyit hozunk fel, hogy tekintettel a tantárgyaknak különféle teijedelmére, az egyformaság itt nem látszik célszerűnek. Hogy azonban a tanidő alatt necsak hallgason, de tanuljon is a joghallgató: helyesnek tartjuk a mai alapvizsgák rendszerének a fentartását. Sőt a ma létező két alapvizsga mellé, még egy harmadiknak a szervezését is szükségesnek tartjuk a hatodik félév végén. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy mivel a harmadik év végére semmiféle vizsga rendszeresítve nincsen, ez az év legtétlenebbül, vagy pedig az elméleti készülés körén kivül eső foglalkozással telik el sokaknál. Azokra a hallgatókra nézve, a kik a nem képesítő tudorságot óhajtják elnyerni, a teljes tanszabadságot véljük alkalmazandónak. Az alapvizsgákat — megfelelően mai szervezetünknek — előkészítő és tisztán tanintézeti jellegüeknek tekintjük. Minden, tehát az esetleg államvizsgát majdan nem tevő rendes hallgatóra nézve is kötelező legyen az alapvizsga-tétel, ugy, hogy ezek successiv letétele nélkül senkinek a magasabb tanfolyama a quadrenniumba be ne számíttassák és következően, hogy senki az alapvizsgák letétele nélkül végbizonyítványt labsolitoriumoti ne kapjon. Hogy hányan és melyek legyenek és milyen sorrendben az egyes alapvizsgáknak a tárgyai ? ezek a kérdések is igen gondos megfontolást igényelnek. Tartózkodunk itt a részletezéstől és ennélfogva nem bocsátkozunk sem az egyes disciplináknak a kimentő' méltatásába és az egymáshoz való viszonyításukba, sem azoknak az alapvizsgák keretébe való beillesztésébe, és pedig annál inkább, mert erre nézve jórészben már fentebb, az államvizsgák szervezésénei megfeleltünk, a midőn azt indítványoztuk, hogy az ott felsorolt es a netalán még tehető kivételekkel, ugy a jogtudományi, valamint az államtudományi vizsgálatnak a tárgyai egyúttal alapvizsgálati tárgyakul is tétessenek. Azt is elfogadhatónak tartjuk, hogy az itt jelzett tárgyakon kivül, sőt a mennyiben a túlterhelés veszélye nélkül az lehetséges nem volna, részben ezek helyébe, egyéb disciplinák vétessenek alapvizsgálati tárgyakul. Ha az a szintén felhangzott ellenvetés tétetnék indítványunk ellen, hogy nem helyes az olyatén szervezés, a mely szerint ugyanabból a tárgyból kétszer is elméleti vizsgálat követeltetik, röviden csak azt jegyezzük meg, hogy egészen más jelentőségű az alapvizsga, mint az államvizsga és mi egyátalán*nem találjuk helytelennek, sőt célszerűnek, hogy a miből a fiatal jogász tanpályája elején csak halvány képet és felszintes ismeretet nyert és egy enyhébb vizsgálatot állott ki, ugyanabból később tanpályájának a bevégzésével, a midőn a pár év alatt tanultat már úgyis jórészt elfelejtette, -*- újból és pedig behatóan legyen kénytelen készülni, hogy a szigorú államvizsgálatot letehesse. Az ugyanabból a tárgyból való ismételt tanulás és ennek az ilyen módon öregbített és lehetőén állandósított eredménye lesz ugyanis a legtöbbnél az egész életen át a tudománynyal való boldogulhatásnak az alapja; mert hiszen minálunk a tan- és a vizsgálati idő alatt szerzett tudományos képzettséget vajmi kevesen szokták még ezután is önkénytes és főleg elméleti irányú tanulmánynyal öregbíteni. S azt is bevallhatjuk, hogy a rendszeres tanulás bizonyos koron tul, sokaknál már természeti képességüknél fogva sem igen megy; még többeknél pedig az életviszonyok súlya alatt, már előbb sem megy. •• Az ismételt vizsgázás és a mi ennek az előfeltételét képezi: az ismételt tanulás és ez által a tudás megrögzitésének az elősegítése tehát előttünk csak óhajtandónak tűnik fel. Az alapvizsgák szervezésére vonatkozóan, a most mondottakon kivül, még csak néhány irányító szempontnak a kiemelésére szorítkozunk. Valamint az előadás hallgatásának, ugy az alapvizsga-tevésnek a szervezésnél is elejtendőnek tartjuk a bifurcatiót. Ily módon, a tanfolyam bevégzése által, minden oldalú, harmonikus és egységes kiképzést óhajtunk nyújtani minden végbizonyítványt nyert hallgatónak. Ezzel elérhetőnek véljük nemcsak azt, hogy a jogtudományi államvizsgát tevők, az alapvizsgák utján, egyúttal elégséges államtudmányi kiképzést is nyernek és megfordítva; hanem azt is, hogy azok is kellő jog- és államtudományi ismeretekkel fegnak az életbe lépni, a kik egyik államvizsgát sem kísérlik meg. Az alapvizsgálati tárgyaknak a megválasztására és sorrendjüknek megállapítására nézve abból indulunk ki, hogy kevésbbé vitás az, miszerint első sorban az itélőtehetséget igénybe vevő és a logikus gondolkozást szabályozó jogászi kiképzésre, ennek a keretén belül pedig, a civilistikus iskolázásra van szüksége minden jogásznak. Ennek a szem előtt tartásával tehát az előbb leteendő alapvizsgák tárgyaiul a jogi disciplinák, a későbbi alapvizsgák tárgyaiul pedig az államtudományi tárgyak volnának teendők. Hogy vájjon az előbbre helyezett civilisticumból már most a historicumok, avagy az érvényben levő positiv jogok-e; vájjon a jogtörténeti, avagy a jogdogmatikai tanitás-e az előbbre valók, és hogy a kérdést még szűkebb körre vonjuk és concrét tárgyra szorítsuk: vájjon a római, avagy a magyar magánjog veendő-e tanítási alapul ? — e méltán vitatott és pro és contra vitatható kérdésre nézve, mi feltétlenül a magyar magánjognak indítványozunk elsőbbséget adni. Csak röviden mutatunk rá elhatározásunknak az okaira. A római jogot vagy mint tiszta históriai jogot u. n. institutiókat, vagy pedig mint állítólag római positiv jogot u. n. pandektákat szokták tanítani. Az institutiók az eredeti, a tiszta római jogintézményeknek a keletkezési és fejlődési történetét és kifejtését ölelik fel. E jogtörténet-tanításra — s ez áll minden, tehát a magyar jogtörténetre is, — csak azt jegyezzük meg, hogy nem látszik logikusnak és a dolog természetével megegyezőnek az, miszerint a jogintézmények történetét tanítsuk, mielőtt dogmatikus tanítás utján kifejtettük és megértettük a hallgatóval azt, hogy mi a jogintézményeknek az értelme, jogi természete és kihatása. A mit alaposan nem ismerünk, annak a történetét sem tudjuk jól felfogni. Minthogy ugyanis a magyar positiv magánjog históriai fejleményü és sok részben csak a történeti származás és fejlődés kapcsán érthető meg igazi mivoltában: ennélfogva célszerűnek tartjuk, hogy a magyar jogtörténet a positiv magyar magánjoggal vagy párhuzamosan vagy kapcsolatosan tanittassék ésö mindaddig, a míg a magánjog egységes és szerves codexbe foglalva nincsen, a positiv magyar magánjoggal együtt, a magyar jogtörténet is az első alapvizsga tárgyául tétessék. Ellenben határozottan kívánjuk, hogy az u. n európai jogtörténet nemcsak a vizsgálati, de a tanítandó önálló tárgyak sorából .s töröltessék; mert az európai jogtörténet nem egyéb,