A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 21. szám - A kolozsvári tudomány-egyetem jog- és államtudományi karának felterjesztése a jogi szakoktatásnak vizsga- és tanrendje tárgyában a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez (minsterhez)

A JOG a privilégiumok, a bánya statumok és régi szokások főpontjai egy be állíttatván, a bányarendelethez két. úgynevezett felvilágosító szabályzat ((Erláut e ru n g e n) fü g g es zt etet t. (W enz e 1 bányajoga I. kiadás 42. 43 lap.) Az ekként véglegesen megállapított Miksa-féle bányarendszabály 1573. évi február hó 16-án ugyancsak negyedszer, azonban törvényhozáson kivül alkottatott meg s hirdettetett ki és ekként szorosan véve törvénynek nem is mondható. Hiszen Magyarország törvényhozása is az 1723. évi 108 törvénycikkben e szavakkal: «JudiciaMontanistica, secundumprivatas eorundem Leges, ultra Scculum stabilitás, inano esse manebunt* nyilván a Miksa-féle bányarendszabályt is a bányabiróságok magántörvényének (lex privatának^ — jobban mondva törvényes gyakorlat erejével bírónak — nyilatkoztatta ki (Wenzel idézett müve 4i lap). S minthogy mind arra elöl említett mult évi cikkemben is már hivatkoztam, — a Miksa-lé le bánya-rendszabály is Il-i k artikulusa 4-ik §-ában a régi bányavidéken szokásos régi bányamértékeket, tehát a felsőmagyarországi hosszmértékeket is — múltra s jövőre nézve meghagyta, hogy ha a közöltem 10,458/792. számú kir. resolutió e részben az igazságszolgáltatást minden kétséget kizárón nem is szabályozná, .— tekintve azon körülményt, mely szerint a perben előterjesztett bizonvitékok s szemlék tanúbizonyságaként Szomolnok vidékén — mint az egész Szepességen s a felső-magyarországi bányavidéken — ember emlékezetet meghaladó idő óta, s köztudomás szerint az 1573. évet meghaladón, az általános osztr. bányatörvény előtti időben egyedül felső-magyarországi bányaméretü tárna és aknajogositványok léteztek és létezi ek - a Miksa-féle bánya-rendszabály Il-ik articulusának 4-ik §-a maga kizárná a m. kir. Curia Ítéletébe t o g 1 a 1 t, az V-i k cikk 4.* §-á ban körülirt nagyobb aknajogositványnak vélelmezett adományozását az 1751-i k illletve az 1779-ik évből eredőleg. Sokat kellene még jelen cikkem tárgyául szolgált 11,807/802. számú curiai ítéletnek indokaiba foglalt, a régi bányarendszabályoknak meg nem felelő, a régi sőt az ujabbi terminus technikusokkal sem eléggé ismerős kijelentéseivel, a bányatárgyakat fölcserélő, még rendelkezéseinek is ellentmondó, a per egyik érdemét t. i. az aknajogositvány és a kajták szélességi méreteinek honnan való számítására nézve a feleket, és a végrehajtó bírót teljes homályban hagyó hiányaival foglalkoznom. Mert az ítélet — sajnos — e részben egész kötetnyi tanulmánynak és cáfolatnak megírására is bő anyagot szolgáltathatna. Ezt a végrehajtó biró leginkább sínylette meg, mert az Ítéletet tényleg végrehajtani nem tudta; ia miért a végrehajtás megsemmisíttetett. A végrehajtó bírótól a felperesi kincstár által előlegezett 500 frt költségelőleg felsőbb bírósági határozathoz képest vissza is szereztetett; tőle, jobban mondva általa visszafizettetett; és a végrehajtás teljesen is abba maradt. S csak az a szerencse, hogy a felek — mint azt már megírtam — kiegyeztek, és az alappert ugy az ebben megkisérlett végrehajtást, nemkülönben az újított pert, a bányahatósági uton ugyancsak a perből eredőleg gomba módra megszaporodott bányarendőri ügyekkel egyetemben egyezségileg megszüntették. Ezeket tartottam szükségesnek a perbeli harmadbirósági téletnek — 'Jogesetek Tárában* — való közlése alkalmából, alkalmazásra és elfogadásra nem alkalmatos voltának kimutatására s a mult évi cikkembe foglalt, sajnos igazságoknak még élénkebb megvilágítására és fölfrissitésére elmondani. S ha a bányajogi ügyeknek <A Jog» tért nyit, készségesen ajánlkozom bányajogi mizériáink további ismertetésével közharcosként előmozdítani a bányajog terén legújabban teljes csendben, — de reméljük annál hatékonyabban — megindult ama mozgalmat is, mely a magyar bányatörvény megalkotását a magyar kormánynál ujabban sürgeti. E tekintetben jelezhetni azt, hogy az .Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület* Vajda-Hunyadon múlt 1895. évi szeptember 15. — 17-ki napjain megtartott közgyűlésében a bányatörvényt szorgalmazó emlékirat kidolgozására s benyújtására, gróf Teleky Géza elnöklete alatt, egy hat tagu bizottságot küldött ki, a mely kebeléből csekélységemet választotta előadójának, s az általam elkészített és bizottságilag elfogadott memorandumot, mihelyt azt a közlésre elsősorban jogosított ^Bányászati és Kohászati Lapok- közölni fogják,a«J o g»-nak készségesen rendelkezésére bocsátom. A kolozsvári tudomány-egyetem jog- és államtudományi karának felterjesztése a jogi szakoktatásnak vizsga- és tanrendje tárgyában a vallás- és közoktatásügyi minsterhez. Ezen nagyérdekü felterjesztést egy 3 tagu bizottság készítette, mely dr. Farkas Lajos, dr. V á 1 y i Gábor és dr. J a n c s ó György előadóból állott. A jelentésből a következőket közöljük kívánatra. A vizsgarendszer. Az elvi megállapodásoknak 3, 4 és 5. pontjai tartalmazzák az egész vizsgarend főkérdéseit t. i. a mai szigorlatoknak a helyébe is léptetendő államvizsgáknak egységessé tételét és a vizsgálat tárgyainak a felsorolását és csoportosítását. A mi a megállapodásokban contemplált és főleg az eme pontokban kijegecesedő vizsgarendszert illeti: ezt mi elfogadhatlannak tartjuk; mert a reformnak ilyetén keresztülvitelétől nem hogy jobbulást nem reménylünk, de — tartunk tőle, — hogy az mai rendszerünknél is károsabb eredményt szülne. Megengedjük, hogy a vizsgálat értékéről általában különféle véleményt lehetne táplálni; ugy hisszük azonban, hogy mindaddig, a mig a joghallgatók tudásának a mértékéül más eszközt, mint a vizsgálatot felfedezni és beállítani nem sikerül: a vizsgálatot kell a különféle életpályákra léphetéshez képesítő előfeltétel gyanánt tekinteni. Nyilvánvaló tehát, hogy az egész jogi szakoktatásnak az eredménye a vizsgálatnak az eredményében is domborodik ki, és hogy ennélfogva a jogi szakoktatás szervezetének a helyessége elsősorban a vizsgálatoknak, különösen pedig a képesítő vizsgálatnak a megfelelő voltától függ. Ezt a képesítő (állam) vizsgálatot, valamint az egész jogi szakoktatást is, mi gyakorlatiabbá óhajtjuk tenni, mint a milyen az ma. Ezzé pedig az által véljük tehetni ugy a szigorúan jogi, mint az államtudományi szakoktatást, ha azt belterjesebbé és ez által tudományosabbá változtatjuk át; ha a judiciumra és nem a memóriára fektetjük a súlyt. Az egyéni speciális tehetségektől és hajlamoktól eltekintve, általában véve áll az, hogy csak az alapos tieorctikusból lesz jó praktikus. Az alapos kiképzést pedig csak ugy véljük elérhetőnek, ha nem kívánunk egyenlő mérvű tudást a jogi és államtudományi tárgyaknak az összes ágaiból, hanem ha a fősúlyt azokra a tárgyakra fektetjük és ezt a vizsgálat tárgyaiul tételben ki is fejezzük, a mely tárgyakon, az életpályák különfélesége szerint a szigorúan véve jogi-, illetve államtudományi kiképzés nyugszik. Mai tan- és vizsgarendünknek az a fő hibája, hogy a jogés államtudományoknak ugy szólván összes ágait és tárgyait egyformán fontosaknak vesszük, azokat nemcsak kötelezően és jóformán egyenlő óraszámban hallgattatjuk, de — és itt a főhiba — azokból egyenlően szigorú vizsgálatokat (doktorátusokat, államvizsgálatokat) is követelünk. Szép volna mindent tudni! De minthogy az emberi agy minclezt, főleg az egyes disciplinák mai es hova-tovább mind nagyobb és belterjesebb fejlettsége mellett nem birja meg, és a joghallgatónak sem ereje sem ideje nincs ahhoz, hogy minden tantárgyból szakszerű tudományos ismeretet szerezzen meg: ennélfogva az alatt az idő alatt (tanfolyam és vizsgázási idő), a mely voltaképen az alapos elméleti kiképzésre van szánva, szétforgácsoljuk a fiatalságnak az erejét és idejét az életpályák különfélesége szerint lényeges és kevésbé lényeges tárgyak között; a mi aztán odavezet, hogy a mellett, miszerint testileg és lelkileg elsilányitjuk, mert agyonnyomjuk a fiatalságot: végeredményül általában felületes, encyclopedikus elméleti kiképzést idézünk elé. Ezekkel az ex omnibus aliquid ismeretekkel vajmi kevésre lehet a gyakorlati életben menni. Pedig a legkevesebb joghallgató örvend olyan helyzetnek, hogy az egyetemen nyert gyér tudását később, a mikor már alkalmazni és értékesíteni kell ismereteit, az élet egyéb feladatai és gondjai között, önszorgalomból pótolni képes volna. A mondottakból következik, hogy kevesebb, de jól megválasztott tárgyra kell a fiatalság erejét öszpontositani; azonban ezekből aztán az intézményeknek a lényegébe és ezeknek a szerves összefüggésébe behatoló alapos és részletes és ennélfogva életteljes tudást kell követelnünk. Az ilyen üdvös eredménnyel járó vizsgálati rendszernek a szervezeti alapjául mi a bifurcationak a keresztülvitelét tekintjük; mert a vizsgálat tárgyainak a múlhatatlanul szükségesekre való leszállítását csak ezen az uton lehet elérni; és mert élettapasztalatok alapján ugy vagyunk meggyőződve, hogy a szorosabb értelemben vett jogászi élethivatást választóknak: a biráknak, az ügyvédeknek, a közjegyzőknek stb. nincsen okvetlenül szükségük arra, hogy az államtudományok disciplinaiból olyan mérvű tudást sajátítsanak cl, a milyennel feltétlenül birniok kell a jogi tudományokból; és megfordítva. Még ha lehetséges volna is, a mi pedig, általában véve, ki van zárva, hogy a közigazgatási tisztviselő épen olyan elméleti áttekintéssel és jártassággal birjon, p. o. a magyar magánjognak, a váltójognak vagy a perjogoknak az alapos tudást és éles distinctiot feltételező apró részleteiben és finomságaiban, mint a milyennel birnia kell azokban az ügyvédnek, a bírónak: még akkor is szinte felesleges ballastnak lehetne ezt tekinteni; mert ilyen méretű jogi ismereteinek az értékesítésére, más irányú hivatásánál fogva, nincsen tere. Bármiként érveljenek is a bifurcatió ellenesei, elvitathatlannak tartjuk azt, hogy a bifurcationak az elejtése okvetlenül a vizsgálatnak a túlterheléshez és végeredményben a felületes kiképzéshez vezet. A mondottakhoz képest, mi a képesítő, u. n. államvizsgálatnak az egységessé tételét mellőzendőnek és a mai jogtudományi és államtudományi államvizsgálatokat fentartandóknak véljük. Tanrendszer. A tanrendszernek szintén igen fontos és nehezen megoldható kérdésében tartózkodunk a részletezéstől és inkább csak