A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 18. szám - A nevelök jogviszonyai jogi s törvényhozási szempontból

A JOG 139 alapítványok érdekeire figyelemmel van, a már élő nagykorú gyenge elméjűek képviseletéről eléggé nem intézkedett, de sőt a ministeri indokolásban hangsúlyozva tel,t hogy a javaslat csak azoknak az érdekelteknek különös oltalmáról kiván gondoskodni, kik tényleg gondnokság alatt állanak. Csak egyszer, a 15. §. 2. pontjában emlékezik meg az ilyen szerencsétlenekről, elrendelvén a hagyatéki vagyon, okiratok és egyéb iratok zár alá vételét, ha gondnokság alatt nem álló, de az 1877: XX. t.-c. 28. §. b) pontja értelmében gondnokság alá helyezendőnek mutatkozó gyengeelméjü nagykorú van érdekelve. j\ törvényhozás bizonyára kizártnak tartotta annak a lehetőségét, hogy ne akadjon a gondnokság alá helyezési kereset benyújtására jogosult rokon, és mikor ezt a jogot a házastársra is kiterjesztette, abból a feltevésből indult ki, hogy feleségre a legbárgyubb ember is tehet szert, a ki őt szükség esetén képviselje és gondozza. Szegény Kovács Antaltól azonban a kaján sors még a feleséget is megtagadta, és most itt áll a világon önmagával tehetetlenül és örököstársai nagy bánatára, kik miatta nem juthatnak örökségükhöz. Ha a hagyatéki bíróság vagy gyámhatóság valami expedienst ki nem eszel, a hagyatéki eljárás függőben marad mindaddig, mig gyenge elméjű Kovács Antal öröktársait megszánva, itt nem hagyja ezt az árnyékvilágot. Mi hát a teendő? Ez a kérdés, mely érdemes a megvitatásra. A nevelök jogviszonyai jogi s törvényhozási szempontból Irta : Dr. SZOKOLAY ISTVÁN budapesti ügyvéd. Azon joghelyzet, melylyel a nők az állam s társadalomban dicsekedhetnek, egyik legkiválóbb jelensége a nemzet jogérzete kifejlődésének, s kultúrája színvonalának. Az a jogállam eszméjének megvalósításában egy hatalmas tényező; mert nem jogkedvezményekről, vagy éppen kiváltságokról van itt szó, hanem jogi kötelességekről, melyekkel a társadalomnak, bizonyos tekintetben legkiválóbb osztálya iránt, tartoznak. A nemzetek művelődésének mozzanatain s különböző magán s közjogi tényezőkben nyilvánuló alakulásain, vörös fonalként vonul keresztül azon törekvés fokozata, mely a nők társadalmi állapotjának tökéletesbitésére irányul. Őseink, habár a közműveltség tekintetében nem álltak egy fokon az angolokkal, franciákkal, olaszokkal, — a nők iránti jogérzület kifejezéseiben nem kevésbé kitűntek. Bizonyítékai ennek, magán s közjogi rendszerünkben: a quartalicium, a nagy terjemü özvegyi jog, kapcsolatban az özvegyi s hitvesi örökösödéssel, továbbá a jus Capillare, a hitbér, a képviselő- (követ-) választási jogosultság stb. Ezen irányzattal összhangzó fokozaton nem haladtak előre ujabbkori ebbel: törekvéseink. Korunkban, a közművelődés nagy mérvű emelkedésével a nemzetek úgyszólván versenyeznek, a nők állapotja s jogviszonyai tökéletesb fejlesztésében, köz- s magánjogaik terjesztésében s nagyobb mérvű biztosításában. Az ügyvédségi s orvosszaki képesít ís mindinkább terjedőben van. Amerikában községi tanácsok tagjaivá választathatnak. Franciaországban a politikai jogokkal leendő felruházásuk forog szőnyegen; még Bécsben is komoly mozgalom indult meg egy nőakadémia felállítására. Ily irányban s ily mérvben mi előhaladást nem mutathatunk fel, hacsak azon igen szerény újítással nem, hogy nőket már a postánál, távirdáknál, vasúti pénztárakban és telephonoknál is alkalmaznak. Törvényhozásunk e részben is, mint egyebekben, igen is érezhető hátramaradottságot tanúsít; különösen oly intézkedések tekintetében, melyek a magán nevelő- s tanítónők joghelyzetének javítására s biztosítására szolgálhatnának, miben a nevelők s tanítók szomorú sorsának hü osztályosai. Általában ujabbkori codificatiónk történetéből azon nem igen vigasztaló tapasztalatot véljük levonhatni, miszerint a szellemi munkásokra kevés gond, csekély figyelem fordittatik. Évtizedek kellettek arra, hogy az irói s művészi jog codificáltassék; mig azzal a kereskedelmi jog már évtizedek előtt dicsekedhetett. A nemzetek kifejlődésében oly nagy fontosságú tanítói hivatás pedig jóformán feledésbe ment. Tagadhatatlan, hogy a nemzet hatalma s erejének alapja mindenekfelett a szellemi erőkben s kiképzésben rejlik, melynek csatornái legelőször s leghatályosabban a tanítók s nevelők kezeiben összpontosulnak. Azon erők állása s fejlettsége hévmérője a közműveltségnek, melytől feltételeztetik az összes anyagi erők fejlődése, a közvagyonosodás, a nemzeti jólét és meggazdagodás. Igen sajátságos tehát, hogy törvényhozásunk az alkotmányos uj aera alatt tüzetesen foglalkozott az iparosokkal, iparossegédekkel és pedig két izben is 1872-ben s 1884 évben, foglalkozott a kereskedő segédekkel s tanoncokkal (1875-ben), sőt a cselédekkel is (1876), továbbá a mezei s gyármunkásokkal, a napszámosokkal: de az anyagi müveletek s s fejlődés életforrásával, a szellemi művelődés tényezőivel: a tanítókkal, nevelőkkel tüzetesen foglalkozni megfeledkezett. Ezek jóformán szegény páriák maradtak nemzeti jogéletünkben. És ennek a jog terén is szomorú következményei, mondhatnók: megszégyenítő, lealázó kifolyásai vannak. Ezen — a tételes jog szempontjából — valódi jognélküliségnek következménye nevezetesen az, hogy ezen osztálynak, mely a legnemesb hivatással bír, a társadalomban semmi tekintélye, semmi morális ereje nincs és a jogi bánásmódban a cselédekkel párvonalba helyeztetnek, sokszor utánuk is tétetnek. Mindennapi dolog, hogy a nevelőnők (nem is a bonne-ok i a fővárosban szorosan piszkos cselédmunkákra használtatnak, illetőleg kényszeríttetnek, közönséges szolgák alárendeltségébe, függésébe hozatnak, a gazdák szeszélyei szerint törvényes ok nélkül elűzetnek a házból, mit törvény szerint a cseléddel sem szabad tenni. És akkor, midőn a nevelőnők, tanítók jogsérelmének orvoslása jön szőnyegre, igazaik kimutatása végett a cselédek, iparossegédek jogviszonyait szabályozó törvényekre kell — szükségből — hivatkozniok. Ezen állapot következése, hogy különösen a felmondási jog gyakorlatára s idejére nézve irányukban nálunk a legnagyobb bizonytalanság uralkodik. Utóbbit némelyek rászorítani akarják a 14—15 napi határidőre, mi a cseléd- s ipartörvény által a cselédekre s mesterlegényekre szabatott ki; mig mások — némi kegyelemből — a kereskedői segédek 6 heti felmondási idejét ikeresk. törv. 57. §.) kívánják alkalmazni, az alig jővén szóba, hogy a nagyobb képzettségű s fizetésű segédek, a kereskedői könyvvivők s pénztárosok 3 havi felmondási ideje nyerjen a nevelői pályán is érvényesítést. Kifolyása továbbá az, hogy bíróságok is vannak, melyek a szolgálatadók és a nevelőnők, tanítók közt felmerülő jogviszályokban azon jogi előnyöket, illetve jogi kötelmeket sem respectálják, melyeket a törvény a cselédek s iparossegédek részére előszabott. De különben is, a jogbiróságokra nagyon kevéssé megnyugtató az, ha a bíróságok, a mint ítéleteikben gyakran olvashatjuk, kénytelenek kimondani, miszerint «a nevelő cselédnek nem tekintethetvén, — szolgálati viszonya pedig törvény által szabályozva nem levén, a bíróság kénytelen a joghasonlóság elvéből kiindulni, s igy az 1875: XXXVII. t.-c. (keresk. t.) 35—59.§-ai 1876: XIII. t.-c. (cseléd törv.) 48—58 §-ai az 1884: XVII. t.-c. (ipartörv.) 88—100 §-aiban felállított jogelveket alkalmazni. Nem lehet ez megnyugtató, miután mindezen törvények szolgálati viszonyokra vonatkoznak ugyan, de ezen szolgálati viszonyok természetes minősége nagyon is különböző; a nevelők nem tekintethetvén hasonlóknak sem az iparos sem a kereskedői segédekhez, még kevésbé a cselédekhez. Ha törvényhozásunk már egyszer magának időt venne arra, hogy a magán nevelők s tanítók jogviszonyainak szabályozásával foglalkozzék: kétségtelenül kénytelen lenne azon kiindulási pontot elfogadni, hogy a tanítók, nevelőnők, a szellemi képzettség és műveltség tekintetében, mi az általuk teljesíttetni szokott szolgálatok értékét lényegesen be folyásolja, illetőleg annak értékét, szemben az említett munkás o k kai tetemesen emeli, felette állnak mind az iparos, mind a kereskedői segédeknek. Az irányukban támasztott igények sokkal magasabbak; hivatásuk nem pusztán magán, hanem határozottan magasb társadalmi ügy; tehát kell, hogy jogigényeik is különbözők, magasabbak legyenek. Az ex analógia bíráskodás ezen ügyekben, teljességgel nem is lehet megnyugtató, legalább nem biztos ; miután az alkalmazásba vehető törvények egymástól eltérő szabályokat foglalnak magukban. így különösen a felmondás idejére nézve, mi a szDlgálati viszonyokban igen lényeges tényező ; s a magánéletbe mélyen beható szerepet játszik. Éz a belső cselédeknél 15 nap (1876: XIII. t.-c. 67. §.), iparossegédeknél 14 nap (1884: XVII. t.-c. 92. §.) kereskedői segédszemélyzetnél 6 hét, (keresk. törv. 57. §.), Azonban ugyanazon osztálybeli szolgálatnál is különböző. Falukon a felmondási idő 6 hét, mig nagyobb városokban 15 nap ; az egyszerű kereskedő segédeknél 6 hét a könyvvivők s pénztárosoknál 3 hó (keresk. törv. 57. §.). Hasonlóan az iparüzletben is a közönséges segédektől megkülönböztettetnek, az üzlet s könyvvezetők, a raktárosok stb., kik a gyárakban s nagyobb iparvállalatoknál vannak alkalmazásban (1884-iki Ipartörv. 92. §.) Ezen tarkaság s innen eredő jogi zavar még növeltetik az által, hogy a hatóságok is bocsátanak ki cselédügyekben rendszabályokat, melyek szintén különböző intézkedéseket tartalmaznak. És a Curia egy eset alkalmával kimondotta: «hogy a cselédek viszonyai, különösen a felmondási idő tekintetében az illetékes hatóság által kibocsátott cselédrendtartásonnak szabályai, a bíróságok által is figyelembe veendők». Ezen különbségek folytán, számtalan jogi összeütközések keletkeznek a felmondási idők alkalmazásánál. Különbözők erre nézve a magyarázatok, a törvénynek egyes esetekre való alkalmazásánál. És különbözők a bíróságoknak ebbeli határozatai is. Köztudomású, mikép számosan az alsóbb bíróságok közül, a gazdasági tiszteket, magántitkárokat mind a cselédek közé sorolják s reájok a rövid felmondási időt alkalmazzák. Hasonlóan járnak el a nevelőnők és magántanítók irányában is. Innen a gyakori összeütközés az alsóbb s felsőbíróságok között a judicaturában. Csak a felsőbb judicaturá volt képes ujabb időkben a felmondások körüli jogeszméket s követendő irányelveket tisztázni s a helyesb jogi fogalmaknak érvényt szerezni. A különböző jogi felfogást a felmondási időre nézve illustrálja egy gazdatiszt peres ügye is, mely a mezőtúri járásbíróság előtt tétetett folyamatba; tudvalevőleg, mint a nevelőnők s magán tanítók, ugy a gazdatisztek is, a szolgálati viszonyok szabályozásában extra legem állván. A földbirtokos csak 1 havi fel-