A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 17. szám - Tengerjogi kérdések. Az uj magyar tengerjogi javaslathoz - Az uj felebbezési eljárás a gyakorlatban

A JOG 131 törvényszékek oly ítéleteit, melyek felülvizsgálat alá nem kerülhetnek, a nyilvánosság ítélőszéke elé visszük. A bogsáni kir. járásbíróság M. J. felperesnek Zs. sz. J. S. alperes elleni sommás perében a következő ítéletet hozta: Alperes Zs. szül. J. S. köteles 114 frt tőkét, ennek 1880 évi október 11-től számítandó 6" o kamatait és 15 frt perköltséget ezen ítélet jogerőre emelkedése után számított 15 nap és végrehajtás terhe alatt megfizetni. (2,919. sz. 1895.) Indokok: A lugosi kir. törvényszéknek 8,421/77. számú ítélete illetve a budapesti kir. ítélőtáblának 59,152/78. p. sz. ítélete szerint M. S. köteleztetett Zs. szül. J. S.-nek 1879. évi május 16-tól évi 30 frt elvont hasznokat megfizetni. A D, E, F. G. H, J, K, L, alatti nyugták és postai feladóvevények szerint M. S. erre fizetett is 60 frt, 30 frt, 25 frt, 30 frt, 30 frt, 20 frt, 10 frt, 20 frt összesen (a per és végreh. költségekkel együtt) 225 frtot részben B. C. ügyvéd, részben P. A. végrehajtó kezéhez. Perújítás folytán a lugosi kir. törvényszéknek 2,193'83. sz. ítélete illetve a budapesti kir. ítélőtáblának 2,967/84. sz. ítélete értelmében az L bíróságnak 8,421/77. sz. ítélete annyiban lett hatályon kivül helyezve, a mennyiben M. S. nem évi 30 frt, hanem csak évi 4 frt elvont hasznok megfizetésére köteleztetett. Ennek folytán M. S. visszvégrehajtást kért, de az 5 évre á 30—30 frtjával összesen 158 frttal teljesített fizetésből a 20 frt levonása után még megmaradó 138 frtra, de kérelmével el lett utasítva, mert nem igazolta, hogy a nyugtákkal kimutatott fizetéseket tényleg Zs. S. követelésének törlesztésére teljesítette illetve mert ezen fizetések nem a bíróság közbenjöttével fizetetteknek tekinthetők (1881: LX. t.-c. 40. §.) Ezen tényállás mellett jelen perben csakis az lehetett perdöntő körülmény, váljon M. S. illetve annak örököse M. J. tényleg fizette-e a kereseti 114 frtot Zs. szül. J. S.-nek a 8,421/77. sz. ítéletben irt kötelezettsége teljesítése végett f És minthogy ezt a fennthivatkozott nyugták és postai feladóvevények igen valószínűvé tették, és felperes erre esküt is tett, ugyanezért alperest az ítélet rendelkező részében irt ily módon marasztalni kellett. Az ügy a lugosi kir. törvényszék elé kerülvén, a felebbezési tárgyalás arányban az ügy egyszerűségével igen rövid volt és csak egy pár percig tartott. Felebbező alperes a történt fizetések egy részét, az elsőbirósági tárgyalás eredményétől eltérőleg elismerte, és kérte hogy felperes a keresetnek azt meghaladó részével elutasittassék. Felperes pedig kérte, hogy felebbező volt ügyvédje, kinek kezéhez a fizetések történtek, tanuként kihallgattassék. Ezután még rövidebb tanácskozás után kihirdettetett a következő ítélet: A kir. törvényszék az első bíróság ítéletét megváltoztatja akként, hogy Zs. szül. J. S. alperest csak 33 frt 05 kr. tőke, ennek 1894 évi november hó 30-ik napjától 1895 évi június hó 30-ik napjáig 6»0 s 1895 évi július 1-ső napjától további 5U u kamatnak M. J. felperes részére leendő megfizetésére kötelezi, hogy .a felek között a perköltségeket kölcsönösen megszünteti, és hogy a megítélt tőkét és kamatokat meghaladó kereseti követeléssel felperest elutasítja. A felebbezési költségeket a peres felek között kölcsönösen megszünteti. Indokok: Az elsó'biróság alperest 114 frt tőke, ennek 1880 évi október hó 11-ik napjától járó 6"0 kamataiban és 15 frt perköltségben marasztalta. Az elsőbiróságnak emez ítélete ellen, melynek tényállására e helyütt hivatkozás történik, alperes felebbezést adott be s azt kéri, hogy felperes keresetével utasitassék el, — felperesnek ezzel szemben ellenkérelme az, hogy a kir. járásbíróság ítélete helyben hagyassék. Az alperes és a néhai M. S. felperes jogelődje között lefolyt periratok, s nevezetesen a 2,248/879. sz. kielégítési végrehajtást elrendelő végzés, valamint a végrehajtási eljárást tudomásul vevő 3,137/879. sz. végzés szerint alperes követelése kitett 81 frt 95 krt, hozzá számítva ehhez a peres felek által kölcsönösen elismert öt évre járó 20 frt elvont hasznot, alperesnek összes követelése 101 frt 95 krt tett ki. Ezzel szemben felpeies részint jogelődje nevében, részint mint örökös az iratoknál lévő G. H. L. alatti posta feladóvevények szerint összesen 80 frtot az E. és F. alatti elismervények szerint pedig összesen 55 frtot fizetett az alperes volt ügyvédje B. C-nek. .Miután pedig alperes tagadta, hogy az J. K. nyugtákban jelzett 30 frtot P. A. volt bírósági végrehajtó az alperesnek vagy volt ügyvédjének átadta volna, s miután alperes azt is tagadta, hogy a D. alatti nyugtában jelzett 60 frtot akár ő, akár pedig volt ügyvédje átvette volna, s miután az sem lett bizonyítva, hogy a I). alatti nyugtában jelzett 60 frtnak átvételére D. L. jogosítva volt volna, s hogy ez összeget B. C. ügyvédnek tényleg átadta volna, s miután e körülményre B. C. tanuként sikerrel nem hallgatható ki, ennélfogva, miután a felperes csak 135 frtnak a fizetését mutatta ki, levonva ebből az alperesnek járó 101 frt 95 kr. követelést, alperes csakis a többletként felvett 33 frt 05 krnak a visszafizetésére kötelezendő, s felperes az ezt meghaladó tőke követelésével elutasítandó volt. A kamat csak a kereset indításától Ítéltetett meg azért, mivel alperes a fizetéseket jóhiszemüleg s bírói intézkedés alapján vette fel. A perköltségek és a felebbezési költségek az 1893 XVIII. t.-c. 168, és 110. §-ai alapján kölcsönösen megszüntetendők voltak azért, mivel felperes részben nyertes, részben vesztes. (1895. D. 96/2) Ezen ítélet azt hiszem az előbbi két catagoriából inkább az utóbbiaknak ad igazat. Az alapjául szolgáló eljárás, a rendelkező rész és az indokolás annyira figyelmen kivül hagyják az uj sommás eljárásnak a szakközönség lelkesedése között érvényre jutott alapelveit; annyira sértik az 1893 évi XVIII. t.-c. majdnem minden idevágó rendelkezését és oly könnyedén mellőzik az anyagi jogszabályokat, hogy azt nem lehet ennek vagy amannak a törvényhelynek téves alkalmazása miatt helyteleníteni, hanem azt a legszélesebb alapon kell megbírálni. Legelőször szembeszáll a felebbezési bíróság az uj eljárás ama alapgondolatával, hogy a felebbezési eljárásban az elsőbiróságnál már felvett bizonyítás az ítélet hozatalánál figyelembe veendő. Ez ugyan olyan dolog, melynek ellenkezőjét képzelni sem lehet; ezt a törvényhozó külön kimondandónak nem találta, de ha mégis mindenre §-t keresünk, akkor ott van az 1893: XVIII. t.-c. 156. §-a, melynek 1. pontja erre világos következtetést enged. Az elsőbiróság ugyanis a döntő ténykörülményre nézve a bizonyító felperest eskü alatt hallgatta ki, a felebbezési biróság pedig indokaiban erről egy szót sem szól. Az idézett t.-c. 121. és 99. §-ai ellenére nem mondja meg, hogy az eskü alatti vallomásnak mily bizonyító erőt tulajdonit. Az iránt sem nyilatkozik, hogy a félnek eskü alatti kihallgatását helyesli-e vagy sem. Nem tudjuk meg, vájjon azért helyteleniti-e a bizonyító fél eskü alatti vallomását, mert az első biróság a 96. §. 1. pontja értelmében nem hallgatta ki előbb az ellenfelet, és mert ezen §. 3. pontja értelmében nem bizonyíték kiegészítésének, hanem teljes bizonyíték szükségét látja vagy azért, mert az esküvel bizonyított ténykörülményeket irrelevánsnak tartja. Az ítéletnek ezen hiánya a mellett, hogy az idézett törvény világos rendelkezését sérti, megfosztja a felet ama jótéteménytől, hogy —a ministeri indokolás szavait szabadon idézve — legalább az Ítélet indokaiban tudja meg azt, hogy miért lett pervesztes, és hogy felebbezés vagy perújítás esetére mit kell tenni. Másodszor rendkívül könnyelműséget árul el az eljárás azon része, melynélfogva a törvényszék a felperes által felhívott tanúnak, B. C. alperes volt ügyvédjének kihallgatását megtagadta, és ezt röviden azzal indokolta, hogy ez sikerrel nem eszközölhető. Nem lehet ugyan tudni, hogy a felebbezési biróság, miért tartja ezen tanú vallomását már előreláthatólag sikertelennek, de mégis két eshetőség lehetséges. Vagy azon nézetben volt a biróság, hogy tanú az 1893: XVIII. t.-c. 86. §-ának 4. pontja értelmében a tanúskodást joggal megfogja tagadni; vagy azt hitte, hogy a tanú vallomása érdekeltségénél fogva ugy sem fog eredményre vezetni. Az első esetben a birói határozat csak az idézett törvényhely teljes félreértéséből eredhet, mert ezen törvény 87. §-ának 2. pontja egyenesen és félreérthetetlenül mondja ki azt, hogy a tanú oly cselekményre nézve, melyeket mint valamelyik fél képviselője teljesített, a tanúskodást meg nem tagadhatja. A máiodik esetben, a biróság az ügyvédi tisztességről oly lesújtó nézetet nyilvánított, hogy nincs sem okom sem bátorságom ezt így magyarázni. De még ily felfogás mellett is ezen tanút előbb ki kellett volna hallgatni, és csak azután mérlegelni, vájjon vallomása hitelt érdemel-e vagy sem; mert ha a tanú képzelt érdekeltsége dacára mégis a fizetések megtörténtét igazolta volna, akkor semmiféle aggály nem merülhetett volna fel. Harmadszor visszatérek arra, hogy a felebbezési biróság a bizonyító fél eskü alatt tett vallomására, egyáltalán nem reflektál, az abban foglalt tényeket jogilag valótlannak tartja, de egyúttal mellőzi, hogy az 1893: XVIII. t.-c. 156. §-ának 2. pontja értelmében az ellenfelet kihallgassa, esetleg esküre is bocsássa.Ha figyelembe vesszük, hogy azon ténykörülmények, melyekről alperesnek tudomása kell hogy legyen, nem azonosak ugyan a felperesével, de hogy azokkal correspondeálnak, akkor csakugyan nem lehet belátni, hogy egyéb bizonyíték hiányát vévén alapul, — miért nem hallgattatott ki alperes azon felperesi állításra: Vájjon van-e tudomása, hogy ügyvédje a pénzt átvette, illetve hogy a végrehajtónak fizetett összegeket dijjai és költségei fejében ez utóbbinak átengedte ? Vájjon értesitette-e öt volt ügyvédje az 1874: XXV. t.-c. 48. §-a értelmében arról, hogy részére a kereseti összegeket átvette ? és végre: Vájjon megkapta-e ügyvédjétől ezen összegeket r Hisz, tekintettel arra, hogy azon fizetésekre, melyek vita tárgyát képezték, felperes csak azt volt képes esküvel megerősíteni, hogy ő azokat részint a végrehajtónak, részint alperesi ügyvéd meghatalmazottainak fizette ki; és tekintettel arra, hogy ezen tények alperes azon tagadásával szemben, hogy a végrehajtótól a pénzt megkapta volna, és hogy a meghatalmazottak a pénz felvételére jogosultak lettek volna, — önmagukban alperes fizetési kötelezettségét ugy sem állapithatják meg; csakis alperesnek volt a döntő ténykörülményekről közvetlen tudomása. Ama körülmények, melyekre nézve alperest ki lehetett volna hallgatni, valóságuk esetén, a birói Ítéletnek széles és biztos alapját képezhették volna, minélfogva B. C. ügyvédnek, mint tanú kihallgatásának mellőzése után egyáltalán nem lehet felfogni, hogy a biróság ezt miért nem rendelte el. A jogászi gondolkozás e labyrinthjébe nem merek bemenni, mert a feltalálhatlan fonál hijjában félek, hogy benne eltévedek.