A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 17. szám - Tengerjogi kérdések. Az uj magyar tengerjogi javaslathoz - Az uj felebbezési eljárás a gyakorlatban

130 A JOG nak a nyilvánult s részben általam jól ismert képességükkel legjobban érvényesülni. Nem akarok félreértetni, sem a féltékenység, sem pedig szükség szóllaltat akkor, midőn constatálom, hogy a felszólaló urak az ügyvédi pályát keresik fel, mert mindig nagy örömet kelthet a kartársakban, ha a kar kiváló egyéniségekkel szaporodik, nekem pedig mindig az volt az elvem, hogy a tehetségek versenyzése, ugy a közönségre mint a karra csak üdvös lehet. A mi a dolog érdemét illeti, mindkét felszóllaló collegám abból indul ki, hogy a birói pálya az anyagiakat illetőleg még a megélhetést sem biztositja, mig az ügyvédi pályán a kiválóknak mindenesetre jobb helyzetük biztosítva van. Cikkemben egy szóval sem állítottam, hogy a birói pálya alsó fokozata ugy van dotálva, hogy ezen pályán lévőknek a kényelmes megélhetést biztosítaná, de a kiváló erőknek gyors előmenetelt biztosit s a magasabb birói fokon lévők fizetése már anyagi gondoktól mentesít s a mi a fő, a jövő iránti aggodalmakat teljesen eloszlatja ; ezek igen megszívlelendő körülmények, melyekhez ha még hozzáveszszük, hogy a birói pályán való foglalkozás, nyugodtabb és minden izgatástól ment munkássággal jár, akkor kétségtelen, hogy nem forog fenn ok, hogy a mai nemzedék a birói pályának hátat fordítson. Igaz, hogy az ügyvédi állás nagyobb anyagi előnyöket biztosíthat, de sajnos, hogy ez csak egyeseknek juthat osztályrészül, mig a kar zöme csakhogy a napi megélhetést szerzi meg s bizony ujjainkon lehetne összeszámlálni azon ügyvédeket, kik az ügyvédségből nagy vagyonra tettek szert. B e k k e r István ur személyes — bár hízelgő — apostrofálására csak annyi megjegyzésem még, hogy igenis sajnálom, hogy Bekker ur korában nem a birói pályát választottam s azt épen B e k k e r ur tudja, hogy nálam ezen kijelentésnek túlnyomó részben ideális alapja van s hogy miért nem lépek ma át — mert fiaimat ezek hiányában arra nem neveltethetem — mert tizenegy évi ügyvédi praxis után, a legalsóbb birói fokon nem kezdeném, magasabbra pedig sokkal érdemesebbeknek lehet csak joggal kilátásuk. Dr. Rosenthal Mór ügyvéd Nagyváradon. Tengerjogi kérdések. % (Az uj magyar tengerjogi javaslathoz.) — Irta: Dr. ZAREVICH ANTAL. kir. táblai biró Fiume. — E lapok 1894. évi 22. számában tett Ígéretemhez képest, az uj magyar tengerjogi javaslat megbeszélésére, — hivatali túlságos elfoglaltságom miatt, — akaratlanul is hosszabb hallgatás után térek csak most vissza. De ezt annál szivesebben teszem most, mivel ez idő alatt birói gyakorlatomban nem egyszer nyílt alkalmam arra, hogy e jeles műnek, — sajnos! még csak mint értelmezési segélyforrásnak, — gyakorlati értékét megbecsülhessem. Első sorba, mint felette dicséretreméltót kell kiemelnem, hogy a magyar tengerjogi javaslat kitűnő szerkesztője a maga elé kitűzött feladathoz képest, egyfelől az eredetiség praetensióját, másfelöl pedig az egyoldalú utánzást mellőzve, törekedett mindazt felhasználni, mit a hazai jogforrások mellett a mérvadó külföldi tengerjogi törvényhozások elmélet és gyakorlat dolgában nyújtanak, s a soknak összes javát-savát kivenni, a mi neki fényesen sikerült. Mert noha a német kereskedelmi törvény V. könyvét vette is formai alapul, mindazonáltal ennek tulteoretikus, terjengős, nehézkes tartalma között s a hézagos, részint homályt okozó lapidáris rövidség, részint dictiohelytelenségben, részint hiányos, zavaró casuistikában laboráló francia Code de commerce és az olasz Codice di commercio II. könyvének szövegei közt, anyagi és alaki irányban megtalálta a juste milieu-t. Minthogy pedig minden tudományos műben, x«8'eijo£Í)v minden törvényben rendszernek kell lennie, mi mig egyrészt a theoria postulatuma, addig a mű gyakorlati hasznosságának is lényeges feltételét képezi, a törvény anyagának formába öltöztetése s annak helyes felosztása sem tartozhatik a törvényhozó utolsó gondjai közé. Az uj magyar tengerjogi alkotás nem kevésbé tesz eleget e követelménynek, mert rendszere minden tekintetben rationalis, s továbbá azzal a jó tulajdonsággal is bir, hogy a kereskedelmi törvényhez, — melynek a tengeri törvény folytatását s kiegészítését képezi, — rendszerre nézve némileg hasonló, a mi pedig a törvényeknél, különösen a rokontörvényeknél megkívántató egyöntetűség érdekeit szolgálja. A magyar tengerjogi javaslat ugy mint a kereskedelmi törvény ;1875: XXXVII. t.-c.) cimek és fejezetekre oszlik, s • Általános határozatok című szabályokkal veszi kezdetét, a melyekben a tengeri ügyekről és az ezekben alkalmazandó jogról szól általában. Már itt nyilvánul a magyar tengerjogi javaslat rendszerének előnye a francia és olasz tengeri törvények felett, melyekben ily cim teljesen hiányzik, s a német tengeri törvénynyel szemben is, a melynek általános határozatai lAllgemeine Bestimmungen i már egyes speciális intézkedéseket foglalnak magukban, mi pedig logikus és rationális rendszernek meg nem felelhet. A magyar tengerjogi javaslat második címében a tenger, hajókat tárgyalja. E felosztás igen észszerű, mert valamely dologra való jogok megállapítását az illető jog tárgyát képező dolog definitiójának s természete meghatározásának kell megelőznie. Ezt a rendszeri elvet követi az általános osztrák polgári törvénykönyv is a dologhozi jogokról szóló második részében. A nemet tengeri törvény eme logikai követelményt ignorálván, második címében már a hajóvállalkozókról -Von dem Rheder und von der Rhederei* szól; mig az olasz «a hajók és azoknak _ tulajdonosairól* — «Delle navi e dei proprietari di esse» az első címben értekezvén a hajókat, mint tengerieket meg nem jelöli s e mellett sok különféle anyagot egyetlenegy cimben halmoz fel. így e pontban is szembeötlő a magyar tengerjogi javaslat tudományos és gyakorlati fölénye. Kiemelendő a tengeri hajóknak a szóban forgó második cim 8. §-ában foglalt meghatározása, mint a mely a római jog definitióira és a régi classicus codificatiókra emlékeztet. A mi a hajó átruházásáról s tulajdonjogának megszerzéséről szóló, az e cimben foglalt érdemleges intézkedéseket illeti, azok teljesen megfelelnek a tengerjogi legújabb codificatiók álláspontjának, midőn a hajó tulajdonának megszerzésénél a német tengeri törvénytől eltérőleg nem az ingókra, hanem az ingatlanokra vonatkozó szabályokat követik. A harmadik cim a «hajóvállalkozókkal» foglalkozik. A hajóvállalkozó (Rheder, armateur, armatore) nem szükségképen a hajó tulajdonosa. Nagyon is szerencsés, s valóban sikerült ez elnevezés, a mely határozottan precisirozza, distingválja eme, ugy a német, mint az olasz és francia tengeri törvény által furcsán összezavart két fogalmat. Az első a Rheder szó alatt csak a hajótulajdonst érti (450. art. «Rheder ist der Eigenthümer eines ihm zum Erwerbe durch die Seefahrt dienenden Schiffs.») A francia és az olasz tengeri törvény elméletileg csak a hajótulajdonosokat, — proprietari del bastimento, — ismerik, de a gyakorlatban a nép által kizárólag, az íróktól pedig szívesen használt «armatori» kifejezéssel cserélik fel. A «propiétaire» «proprietario» szó alatt pedig mind a két törvény nyilván nem csak a hajótulajdonost, hanem annak felszerelőjét (armatore) is érti. A magyar tengeri javaslat ezt a két fogalmat a «Hajóvállalkozó* (navis exercitor) helyes syntheticus kifejezéssel igen logicusan foglalja össze, azzal a felvilágosítással, hogy ha a hajóvállalkozó egyszersmind nem a hajó tulajdonosa, a közte és az utóbbi közt fennálló viszonyt az általok kötött szerződés határozza meg; s harmadik személyek irányában a hajóvállalkozó minden a vállalattól eredő viszonyra nézve tulajdonosnak tekintetik (20. §.). A hajóvállalkozó fogalmának jeles definitiója után annak felelősségéről, s a biztosítási összegnek a hajó elveszése esetén hitelezői részére való odahagyásáról van szó. A javaslatnak erre vonatkozó kitűnő rendelkezéseit már előbbi (IV.) cikkemben beszéltem meg. A hajóvállalkozónak, a hajóparancsnok, mint annak képviselője által kötött ügyletek és a hajószemélyzet által okozott kárért való felelőssége elvileg ugyan mindenütt el van ismerve, de e felelősség mértéke és korlátozása nagyon különféle és vitás. Mind e nagy különbségek és viták közepette a magyar javaslat a maga elé kitűzött kellő középutat e fontos kérdésben is követte, s határozatait a hazai tengeri kereskedelem legnagyobb előmozdítása érdekei és a méltányosság követelményeihez a legszerencsésebben accomodálta. Különösen a biztosítási összegről szóló intézkedést nem dicsérhetni eléggé, melynek helyességét a judicatura már csaknem általános gyakorlatában szentesitette. Az uj felebbezési eljárás a gyakorlatban. Irta : Dr. WEISZ SÁNDOR ügyvéd, N. Bogsánban. Az 1893. XVIII. t.-c. 126, 180, és 181. §-ai azon fontos feladatot rójják a kir. törvényszékekre, hogy azok a perek nagy, de a sommás pereknek mindenesetre nagyobb részében mint utolsó fórum járjanak el, hogy azokban véglegesen Ítéljenek. Mivel pedig a felebbezett ügyekben való bíráskodásnak alsóbb fokú bíróságokra való ruházása, különösen pedig a kétszeri felebbvitelnek feltétlen és ily nagy területen eszközölt megszüntetése, a jogszolgáltatás terén mélyreható változásokat fog előidézni, nem lesz érdektelen figyelemmel kisérni, hogy a kir. törvényszékek ezen uj hivatásukat miként töltik be. Működésük szélesebb körű bírálata nemcsak azért szükséges, hogy a judicatura szerfelett veszélyeztetett egyöntetűségét megóvjuk, hanem törvényhozási és igazságügyi politikai szempontból is, felette érdekes megtudni, vájjon azoknak volt-e igazuk kik jósoltak, hogy a törvényszékek a rideg formálismuson alapuló írásbeliség rothadt légkörében, a törvényes bizonyítási szabályok bilincseiben, és az esetlegességi elv folytonos alkalmazásának hatása alatt elszoktak attól, hogy az anyagi igazságot kutassákvagy azoknak, kik e törvények lelkes megalkotóival együtt azt tartották, hogy az uj eljárás tekintet nélkül a birói testület qualitasára a jogszolgáltatás javulását fogja eredményezni, mert az első tárgyalásnak a felek, vagy a bíróság által okozott fogyatékosságaitol ment tisztult felebbezési tárgyalás erre nézve garantiát nyújt E celt elérendő, talán nem végzünk felesleges munkát ha a