A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 15. szám - Testi sértés és szóbeli becsületsértés halmazata

118 A. JOú delemben levőnek tekintendő, az ő kamatfizetési kötelezettsége a kereset értelmében megállapittatott s egyszersmind a helyette felperesek által kamatban és az ő mulasztása következtében költségben fizetett összeg után a fizetés napjától folyó 6° o kamatnak megtérítésére is köteleztetett.> (Dt. III. folyam. I. k. 58. sz.) «A kamatra nézve mindkét albi rosag íteletét meg kellett változtatni és az eskü le nem tétele esetén is a végrehajtást az 1884. október 27-től számítandó kamatra kellett korlátozni, mert az 1883: XXV. t.-c. 19. §-a szerint a kamat elévül, ha azt a hitelező három év alatt nem követeli; minthogy pedig az a körülmény, hogy jelen esetben a kamat 1869. május 1-től van megítélve, sőt a nevezett törvényszék 1870. április 27-én 51,162. sz. a. kelt végzésével már a végrehajtás is el volt rendelve, az idézett törvény rendelkezésén nem változtat, mert az e tekintetben kivételt nem foglal magában, ennélfogva, tekintve, hogy végrehajtató alperes ujabb végrehajtási kérvényét csak 1887. október 17-én adta be, a kamatokat csak ezen napot megelőző három évre követelheti.* (Márkus. I. k. I. k. 262. 1. Azonos határozat Polgári Törvénykezés XXVI. k. 81. 1.) Az 1883. XXV. t.-c. 19. §-a a kamatok különböző neme között nem tesz különbséget, egyszerűen azt rendeli, hogy a kamatok három év alatt elévülnek. A törvény szövegéből tehát nem magyarázható ki, hogy a törvényhozás csak a hitelezési ügyletekből eredő kamatokat akarta az elévülésnek alávetni. A törvény keletkezése sem jogosít ilyen megkülönböztetésre. Ugyanis az 1883: XXV. t.-c. alapjául szolgáló törvényjavaslat a kamatok elévüléséről nem tartalmazott semmiféle rendelkezést; az elévülést a képviselőház igazságügyi bizottsága Körösi Sándor előadó indítványára vette fel a javaslatba azzal az indokolással, hogy azon körülmény, mely szerint a kamat felszaporodását 32 éves elévülési határidőnk lehetővé tette, az eladósodást igen elősegítette; ellenben a javaslat mind az adóst, mind a hitelezőt arra kényszeríti, hogy a kamattartozásokat felgyűlni ne engedjék s azokat három év alatt kiegyenlítsék.1-) Eszerint az igazságügyi bizottság sem adott jelentésében annak kifejezést, hogy az elévülést kizárólag a jogügyleti kamatokra akarta alkalmazni s így a törvény szavai és keletkezésének módja a megkülönböztetésre támaszt nem nyújtanak; ellenben az elévülésnek jogpolitikai indoka, hogy a jognak bizonyos időn át való nem gyakorlása jogszüntető hatálylyal birjon, a megkülönböztetés ellen bizonyít. Azonkívül a kir. Curia felfogásának érvényesülése esetén az üdvös 19. §. könnyen kijátszhatóvá válnék, mert a számító hitelező hitelezés helyett más jogcímet keresne és találna s a törvény célja, hogy a kamatok fel ne szaporodjanak, elérve nem volna. Az igaz, hogy az ilyen ügylet mint in fraudem legis megtámadható volna, csakhogy a bizonyítás a legritkább esetekben sikerülne. A helyes álláspont szerintem az, hogy az 1883: XXV. t.-c 19. §-ának hatálya kiterjed mindennemű kamatra, de csak a kereset indításig; mert a kereset benyújtása az elévülést félbeszakítja.13) Az Ítélet Jogerőre emelkedésének napjától kezdve uj elévülési idő kezdődik ugyan, de ezt már nem a most idézett t.-c. 19. §-a, hanem az 1881. LX. t.-c. 23. §-a szabályozza és azért nemcsak téves, hanem törvénybe ütköző a kir. Curiának ama joggyakorlata, mely az 1883: XXV. t.-c. 19. §-ának hatályát a megítélt kamatokra is kiterjeszti. Az 1881: LX. t.-c. 23. §-a világosan szól: «A végrehajtási jog a követelés minőségére és jogcímére való tekintet nélkül, az Ítélet jogerőre emelkedésétől vagy más végrehajtható közokiratban foglalt teljesítési határidőtől számított és semmi körülmény által félbe nem szakitható rendes magánjogi elévülési határidő alatt évül el. Az elévülési határidőn belül a végrehajtató kérelmére ujabban rendeltetik kiküldött.* Egyébiránt a kir. Curia 62. sz. polg. döntvényében a helyes álláspontot foglalta el. A kamatok elévülését csak a kereset indítása szakítja félbe. A kir. Curia egy izben ugyan kimondta, hogy a megintés is félbeszakítja a kamatok elévülését; de ezt az álláspontot nem lehet helyeselni, meit a megintésnek annyi különböző alakja s módja van, hogy a biró alanyi felfogásának, mit tekintsen érvényes megintésnek, tág tere nyílnék, s állandóság helyett jogbizonytalanság keletkeznék, mert továbbá a pereknek csökkentése, ami a Curia határozatának szintén egyik indoka lehetett, könnyen elérhető azáltal, ha a joggyakorlat a hitelezőnek és az adósnak a kamatok felett való összeszámolását mint elismerő szerződést uj kötelem létesítésére alkalmas causa gyanánt elfogadja. Testi sértés és szóbeli becsületsértés halmazata. Irta. Dr. WEISZ ALADÁR kir. tszéki aljegyző Nagy-Kanizsa. A kolozsvári kir. itélélőtáblánaka «J og» m. é. 49. száma Jogesetek Tára> cimü mellékletén közölt 1895. ápril 19.984. sz. a. kelt ítéletének indokolásában következő elvi jelentőségű kijelentés foglaltatik: «Ha a vádlott sértettet ugyanazon alkalommal nevezte tolvajnak, a mikor bottal megütlegelte, tehát a meggyalázó kifejezést a tettleges bántalmazás közben használta, e szerint ugy a szóbeli, mint tettleges bántalmazás egy akaratelhatározásnak levén kifolyása, a meggyalázó kifejezés használata vádlott külön cselekmé«) Körösi Sándor. Az uzsoráról stb. szóló 1883: XXV. t.-c. magyarázata 62. 1. ™j Hármastörvénykönyv-1. 79. 2. §. nyének nem minősíthetők És ezen indokolással vádlottat csak a testi sértésben mondotta ki vétkesnek, ellenben a becsületsértés vétségének vádja s ezen vád következményeinek terhe alól felmentette. Azonos ezen táblai határozattal a Curiának következő ítéleti indokolása: «A ki mást becsületsértő kifejezések közt tettleg oly annyira bántalmaz, hogy az illetőnek testi sértést okoz, az csak egy cselekményt követ el és igy a Btk. 95. §.-a értelmében csakis a súlyosabb bűncselekmény t. i. a testi sértés miatt büntethető.» (83. máj. 18. 2,481. Márkus F. e. h. V. k. 9,6i6.) Nézetem szerint ez a judicatura, sem a halmazat tanának elveivel, sem a büntetőtörvény vonatkozó intézkedéseivel s azok intentiójával, sem pedig a büntető törvény büntetési rendszerével nincs összhangban. Felfogásomat röviden a következőkben indokolom. Kétségtelen, hogy a testi sértést eredményező szándékos tettleges bántalmazás a becsületre meggyalázó természetű, sőt az is lehet, hogy a tettes a tettleges bántalmazást nem is a testi épség megsértése végett, hanem határozottan becsületsértő szándékkal követi el, habár azt, hogy cselekménye a testi épség megsértését eredményezi, tudatában átfogta, illetőleg átfognia kellett. A bántalmazás általi szándékos testi sértés elkövetése minden esetben bír a tettleges becsületsértés vétségét megállapító meggyalázó cselekmény ismérveivel is. S igy nyilvánvaló, hogy a törvényhozó, midőn a büntetőtörvény XX. fejezetében a szándékos testi sértésekre nézve a büntetési tételeket megállapította, ezen cselekményeknek ezen természetére is tekintettel volt. A büntetés ezen megállapításánál azonban nem volt és nem lehetett figyelemmel azon esetre, ha a testi sértéssel egyidejűleg a verbális iniuria is elkövettetik. Mert mig a reális iniuria a bántalmazásból eredő szándékos testi sértésnek, miként kifejtetett, természetes alkatelemét képezi, a kettőnek elkövetési módja és eszköze gyakran azonos és ugyanazon módon és eszközzel, majd az egyik, majd a másik cselekmény követhető el, addig a testi sértés és a verbális iniuria nem szükségképpen jár együtt, az elkövetés módja és eszköze mindkettőnél különböző s a két cselekmény egyazon módon és eszközzel el sem követhető. Ha tehát szóbeli becsületsértés és testi sértés együttes fenforgása esetén csak a súlyosabb cselekményt, a testi sértést tekintjük fenforogni, a tettes azon bünösségi többletért, mely a testi sértés elkövetésén kivül még a becsületre meggyalázó kifejezés használatában jelentkezik, nem bűnhődik, a mi pedig a törvényhozó szándéka annál kevésbbé lehetett, mert a büntető törvény 261. §-a és XX. fejezete sehol sem tesz különbséget a tekintetben, vájjon a szóbeli becsületsértés olyan személy ellen követtetik-e el, a kinek ugyanakkor testi sértés is okoztatik vagy sem. Már pedig, ha a szándékos testi sértéssel egyidejűleg elkövetett szóbeli becsületsértés tekintetében a törvény büntetlenséget akart volna megállapítani, ezt kifejezetten ki is kellett volna mondania. A minthogy pl. a kih. btv. 75. §-a szükségesnek tartotta kimondani, hogy a nyilvános verekedés kihágása csak akkor büntetendő, ha testi sértés nem követtetett el s igy a testi sértés esetében a verekedés kihágása a törvény kifjezett intézkedésénél fogva büntetlenné válik; a nélkül pedig anyagi halmazat lenne megállapítandó, mig igy a cselekmény egysége forog fenn. Igaz ugyan, hogy a btv. 261. §.-ának második bekezdése azon intézkedést tartalmazza, hogy «ha a cselekmény testi sértést képez: az arról rendelkező törvény lesz alkalmazandó.» Ennek azonban az első bekezdéssel való szoros összefüggésénél fogva helyesen más értelmet tulajdonítani nem lehet, mint hogy az abban kimondott absorbtió csak a tettleges becsületsértésre vonatkozik, a melyet a törvény meggyalázó csel ek mé ny-ként határoz meg. S igy a második bekezdés azt mondja ki, hogy a meggyalázó cselekmény testi sértést képez, a tettleges becsületsértés, mint külön delictum nem büntetendő. A törvény helyesen felfogott szövege tehát az általam elfoglalt álláspont mellett tanúskodik és a törvényhozó szándéka tekintetében kétséget nem hagy fenn. Másutt a törvény több külön büntetendő cselekmény együttes fenforgása esetén törvényes egységet létesít s ezen mesterségesen alkotott egység materiális többség jellegét a büntetési tétel megállapításánál veszi figyelembe. Igy a btv. 336. §.-ának 3. pontja a mgánlaksértést, más vagyonának rongálását és a lopást, a 324. §. 1. pontja a személyes szabadság megsértését és a testi sértést és a 349. §. 2. pontja a szándékos emberölést és a rablást teszik törvényes egységekké, a mely esetek egyébként materiális többségeket képeznének. Nyilvánvaló, hogy az itt tárgyalt eset az egyik categoriába sem tartozik. Nem lehet érvelni az általam elfoglalt álláspont ellen azzal hogy meggyalázó cselekménynek meggyalázó kifefezések használata közben való elkövetése esetében a tettes csak egy becsületsértés vétségében mondandó ki vétkesnek. Mert itt a kétféle eszköz: a szó és pl. kéz vagy bot és a kétféle elkövetési mód egy eredményt: a becsület sértését létesiti, a két különböző cselekvény az akaratelhatározás és az eredmény egysége által egy büntetendő cselekmény tényálladékává egyesül; holott a szóbeli becsületsértés és a testi sértés együttes elkövetése esetében a kétféle eszköz és elkövetési mód, egy eredmény t. i. a testi sértés előidézésére nem alkalmas, a két különböző cselekmény tehát egy büntetendő cselekmény tényálladékában nem egyesülhet.