A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 15. szám - Birósági személyzet számának szaporitásáról. 1-2. [r.]

Tizenötödik évfolyam. 15. szám. Budapest, 1896 április 12. Szerkesztőség: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kiadóhivatal: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kéziratok vissza nem adatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendök. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY) AZ IGAZSÁGÜGY ÉRDEKEINEK KÉPVISELETÉRE A MAGYAR ÜGYYÉDI, BÍRÓI, ÜGYÉSZI ÉS KÖZJEGYZŐI KAR KÖZLÖNYE. Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják Dr. RÉVAI LAJOS - Dr. STILLER MOR ügyvédek. Felelős szerkesztő: Dr. STILLER MÓR. Előfizetési árak: Helyben, vagy vidékre bérmentve küldve: Negyed évre ._ 1 frt 60 kr. Fél • _ 3 « — « Egész « _ 6 « — « Megjelen minden vasárnap. Az előfizetési pénzek legcélszerűbben bérmentesen postautalvány nyal küldendők. TARTALOM: Előfizetési felhívás. — Bírósági személyzet számának szaporításáról. Irta : I. dr. Nagy Olivér, Pozsony. II. B e k k e r István közjegyzöj. Nagyvárad. — Perek egyesítése. Felebbviteli érték. Irta : dr. P 1 o p u György, gyulai tvszéki biró. — A késedelmi kamatról. Irta : G a á r Vilmos igazságügyministeri segtídtitkár Budapesten. — Testi sértés és szóbeli becsületsértés halmazata. Irta: dr. W e i s z Aladár kir. tvszéki aljegyző Nagy-Kanizsa. — Belföld. (A budapesti ügyvédi kamara 1895. évi jelentáse.) — Irodalom. (Az örökösödési eljárás (1894: XVI. t.-c.) magyarázata. Szerkesztette: dr. Ragályi Lajos bpestl ügyvéd. Irta: Vörös Sándor, a m. kir. pénzügyi s közigazgatási bíróság ítélő birája.) — Vegyesek. — Curiai és táblai értesítések. — Hirdetések. MELLÉKLET: Jogesetek tára. — Felsőbirósági határozatok és döntvények. — Kivonat a ("Budapesti Közlöny»-ből. Csődök. — Pályázatok. Előfizetési felhivás! Április hó i-től előfizetést nyitottunk lapunkra. Ez alkalomból azon t. előfizetőinket, a kiknek előfizetése mult hó végével lejárt, tisztelettel kérjük, szíveskedjenek előfizetéseiket mielőbb megujitani. Az előfizetések a «Jog» kiadóhivatalához Budapest, V., Rudolf-rakpart 3. sz. alá küldendők. Birósági személyzet számának szaporításáról. Dr. Rosenthal Mór ügyvéd ur a Jog f. évi 13. számában «Délibábok» cim alatt egy cikket közölt, melyben kifejti abbeli aggodalmait, hogy a jogvégzett fiatalság a magasztos hivatást teljesítő és biztos kenyeret nyújtó birói pályára alig lép, a közigazgatásira meg éppen nem mutat hajlandóságot, hanem e helyett a kemény megpróbáltatásokat és az élet harcaival való kitartó küzdelmet kivánó ügyvédi pályát választja, a hol elvégre is a legtöbben kimerülve, erkölcsileg és anyagilag a tönk szélén arról kénytelenek gondoskodni, hagy maguknak uj existenciát teremtsenek, uj pályát válaszszanak. Tagadhatatlan, hogy a cikkíró ur megfigyeléseiben sok a valóság, sok az élettapasztalat, de talán többeknek véleményével találkozom, ha azt állítom, hogy az ügyvédi pályára készülő jogásznemzedék nem mindig csak a délibábokat kergeti, nem mindig látja oly rózsás színben a jövőt, hanem elhatározását, pályaválasztását komoly megfontolás s egyéb körülményeknek is szorgalmas meghányása-vetése előzi meg. A birói pálya határozottan oly magasan áll, a végzett jogászra nézve oly szép jövővel kecsegtet, s azt mindenki előtt oly tisztelet övezi, hogy arra gondolni sem lehet, mintha a jogvégzett fiatal ember azért nem választaná azt, mert ambíciója igy nem lenne kielégítve. Ha valami visszatartja attól, az bizony a dolognak anyagi oldala. Hiába szépítjük a dolgot, tény az, hogy kivált a jogi pályán, hol mai napság 26—28 éves kora előtt senki sem dicsekedhetik azzal, hogy mint kész ember áll a világ előtt, mindenki arra törekszik, hogy olyan existenciát teremtsen magának, mely elegendő alapot nyújt a tisztességes, munkájának megfelelő anyagi eredménynyel kecsegtető megélhetésre. Gondoljuk csak meg, mikor térül meg az a temérdek pénz, melybe egy jogvégzett, de kivált ügyvédi vizsgát tett egyénnek kiképeztetése került ? Kivált az ügyvédé, joggal mondhatjuk, mert kötelező doktoratus elnyerése kétségtelenül oly anyagi áldozatába kerül az arra törekvőnek, mely a többi qualifikaciónál felmerülővel össze nem hasonlítható ; míg ugyanis egyéb képesítésnél az esetleges lakóhelyen vagy közeli kisebb városban fennálló jogakadémián a képesítés elnyerhető, addig a doktorátusnál Budapestet vagy Kolozsvárt kell felkeresni, a mi pedig — nem is számítva a vizsgadijakat s a tetemes könyvvásárlási költséget — nagy összegbe kerül, Csodálkozhatni-e azon, ha a jogvégzett egyén — a hosszú stúdium okozta költségek miatt anyagilag egészen kimerülve — oly pályára lép, melyen, ha nem is remélheti egyhamar a qualifikációja megszerzésére költött vagyona megtérítését, de legalább kilátása van arra, hogy önmagát fentarthassa. Mert abban nagyon Lapunk mai száma téved a cikkíró ur, ha azt állítja, hogy az 500 frtos joggyakornoki és 75U frtos aljegyzői állások már oly szépen vannak dotálva, a mivel kezdő ember megelégedhetik. A mennyire én ismerem a jelenlegi viszonyokat — kivált itt Pozsonyban, az ország legdrágább városában — ez a fizetés nem lehet elegendő arra, hogy a fiatal ember abból teljesen — minden segítség nélkül — megéljen. Hisz azt csak nem lehet joggal vitatni, hogy 35—38 frt, vagy akár 55—60 frt (mert körülbelül ennyit kapnak a levonások után) oly kecsegtető fizetés, hogy a jogvégzett egyén e miatt lépjen az illető pályára ? Mit csinál tehát ? Gyakorlatra megy ügyvédhez, vagy közjegyzőhöz, a kik képesek őt ennyivel mindenesetre, később pedig még jobban dotálni. Ily módon tehát lehetőség nyujtatik neki arra nézve, hogy saját keresményéből fentartsa magát, sőt idővel, ha takarékos, talán félre is tehet valamit, a mivel majd mint önálló ügyvéd megvetheti jövendő működésének alapjait. Ha pedig joggyakorlatát bevégezve, ügyvédi oklevelet szerez, látva azt, hogy dacára a sok panasznak, mégis sok ügyvéd képes tisztességesen megélni, sőt nem egy még vagyont is szerezni: mi természetesebb, mint az, hogy ő megkísérli ezt, hátha neki is fog sikerülni, hátha őt is megsegíti komoly és szorgalmas munkája, kitartása ? Ha pedig nem, — fiatal korban, tetterővel, munkakedvvel soha sincs elveszve az ember s mindig megpróbálhatja máshol felkeresni szerencséjét. Tény az, hogy az ügyvédi diploma elnyerése után is nagyon sokan átlépnének a bírósághoz, ha ennek ismét a mi bíráink mostoha anyagi helyzete nem állná útját. Mert sajnos, egy jogvégzett, temérdek vizsga retortáján keresztül haladt s fizetéséből függetlenül megélni akaró egyén ezt a jelenlegi albirói fizetésből (mert fiatal ügyvéd legjobb esetben erre az állásra tarthat igényt) alig éri el. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy ez absolute ki van zárva, csupán azt, hogy egy, a birói tiszt viselésére qualifikált egyén a jelenleg fennálló fizetési fokozatban nem találhatja meg azt a mértéket, mely őt képzettsége s társadalmi állása révén joggal megilleti. Egyéb állami tisztviselő helyzete aránylag sokkal jobb. Vegyük pl. mérnököket. Nem is tekintve azt, hogy ez már sokkal fiatalabb, 21—22 éves korban szolgálatba léphet, a mikor fizetése is olyan, mint a jogvégzetté csak 3—4 évvel később; ehhez járulnak mellékjövedelmei, kiküldetési dijai stb. A bírónál ez mind nincs meg, mert a hébe-korba előforduló szemledijak csak nem jöhetnek számításba, egyéb mellékjövedelme pedig a bírónak egyáltalában nincs. A katonatisztekről, az állam e dédelgetett tisztviselőiről nem is akarok szólani, ők, bár törzsfizetésük, a rangjukkal aequivalens polgári tisztviselőkével egyező, mégis pótlékok, átalányösszegek és lakáspénz fejében oly fizetésemelést élveznek, mely a tisztviselőkét messze túlhaladja. Csak egy példára hivatkozom. Itt Pozsonyban a IX. fizetési osztályba beosztott albiró lakáspénze 280 frt, mig az ugyanezen fizetési osztályba tartozó századosé 500 frt. Világos, hogy ezáltal a tiszteknek csak fizetésük van megjavítva, mert ők tényleg ennyit lakásért alig fizetnek. Ha nőtlenek, akkor ezen bérösszegnek megfelelő lakást nem tartanak, ha pedig nősek, akkor a kaució úgyis sokkal előnyösebbé teszi helyzetüket. A biró ezzel ellentétben kénytelen szabályszerű lakbérilletménynyel megelégedni, akár garcon ember, akár családos. Talán még felhozhatnám a nyugdijlevonást is, mely kivált a kinevezés évében a bírónál százakra rug, de azt hiszem, a helyzet mindenki előtt világos s meggyőződésem az, hogy a jogvégzett fiatalságnak a birói pályára nagyobb mértékben leendő lépése nem azzal lesz előidézhető, ha az állam, illetve a közoktatási kormány — mint azt dr. Rosenthal ur hangsúlyozza— pressionális rendszert alkalmazna, mert ilyesmi a mai világban teljesen lehetetlen s kivihetetlen. Önkénytelenül is eszébe jut az embernek az «Ember tragédiája*, a hol a phalanster-jelenetben már a kis gyermekeket igy osztályozzák: ennek tudóssá kell lennie, ennek földművelővé. Talán csak nem azt érti a cikkíró ur a pressionális rendszer alatt, hogy az állam a jogi pályát végzettek egy részét a birói, más részét az ügyédi pályára kényszerítené? Mert az — fölösleges bővebben kifejtenem — lehetetlen. Áttérve a cikkíró urnák arra a véleményére, hogy talán oly módon is lehetne apasztani az ügyvédségre aspirálók nagy számát, ha a praxis éveit meghosszabbítanák: ezt egyáltalában nem lehet méltányosnak mondani. Hisz tudjuk, hogy a jogvégzettséget követelő pályák közül, pl. a közigazgatási, egyáltalában nem követel 12 oldalra terjed.