A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 15. szám - Birósági személyzet számának szaporitásáról. 1-2. [r.]

114 A JO 3 semmiféle joggyakorlati időt végleges állások elnyerésére, a mint számtalanszor elő is fordul, hogy pl. valaki 1—2 hónapi közigazgatási gyakornoki működés után szolgabiróvá, vagy megye jegyzővé választatik. A birói és ügyvédi qualifikáció elnyerésére már megkívánják a három évi praxist, de itt a bírósági gyakorlaton levők helyzete sokkal könnyebb, mert nem a jogtudományi tudori fokot, hanem csak a jogtudományi államvizsga sikeres letételét kívánják tőlük. Nos, ezzel ellentétben még azt is megkövetelni, hogy az ügyvédi oklevelet elnyerni óhajtók a kötelező doktorátuson kivül nem három, hanem esetleg négy-öt évig praktizáljanak, ennek az eszmének keresztülvitele a mily valószínűtlen, ép oly méltánytalan és igazságtalan is lenne. De legkevésbé hihető, hogy a kérdés ilyetén megoldása a kellő célt elérné, mert ha valaki még hosszabb küzdelem, még több vizsga letétele s még hosszabb gyakorlat befejezte után juthatna csak az ügyvédi diplomához, akkor legkevésbé valószínű az, hogy a birói pályára lépjen, a hol a vele együtt végzettek, volt jogászkollegái rangban és állásban már legalább 3—£ évvel előtte lennének. Az állami, de különösen a bírósági tisztviselőknek a közel jövőben várható fizetés-rendezése hihetőleg meg fogja oldani ezt I a kérdést, s ha a fiatal ügyvédnek módot nyújt arra, hogy füg- I getlenül megélhessen s családját is eltarthassa fizetéséből, ! akkor nem kétlem, hogy számtalanok meg fogják ragadni az alkalmat, s a birói pályára lépnek, hol nemcsak anyagi függetlenséget, hanem hírnevet, rangot és társadalmi posiciót is nyerhetnek. Azt hiszem, a cikkíró ur, habár elvileg nincs is velem egy nézeten, de elismeri a kifejtettek valóságát s megengedi annak a constatálását, hogy a jogvégzett fiatalság, ha ügyvédi pályára lép, nem mindig csak «délibábokat* kerget. Dr. Nagy Olivér, Pozsony. X n. Dr. R o s e n t h a 1 Mór a <Jog» folyó hó 13. számában «Délibábok» cimü cikkében a bírósági személyzet szaporításáról szólva, azt mondja, hogy az égető bajon akként vél segíthetni, ha 1- ször, a kormány pressiót gyakorolna a joghallgatókkal szemben; 2- szor, a közoktatásügyi kormány gyámkodólag interveniálna, az ösztöndijakat annak adná, ki a birói pályára lépne; 3- szor, a kötelező doktorátus fentartásával az ügyvédi gyakorlat tartamát meghosszabbitanák. Ennyit ajánl, s nem többet, de kijelenti, hogy véleménye a kor irányzatával ellenkező. Ha véleménye keresztül vihető, a folytonosan szaporodó bírósági szükséglet mindig kellően betölthető lesz. Nézetét nem osztom. Ekkép bírósági személyzetet nevelni nem lehet, erről tegyen le, célja nem sikerülhet. Ments Isten, hogy sikerülne is! Hát a kor meglehetős, sőt tán mondhatni helyes és jó irányzataival szemben lehet nagy, üdvös és tartós vívmányokat keresztül vinni ? Nem. Erről fényes bizonyságot tesznek a történelem lapjai. Mielőtt véleményeire megjegyzéseimet megtenném, bebizonyítanám azok tarthatatlanságát, s kifejteném ez ügyre vonatkozó nézeteimet, szükségesnek látom, hogy visszapillantást vessünk a múltba, s mutassuk ki, hogy tulajdonképen mi, vagy ki a legfőbb oka annak, hogy a bírósági személyzet számában hiányosság van, Hát erre nem nehéz a legelső és legfőbb okot megtalálni. A hiányosságnak egyedüli oka maga az igazságügyi kormány. Ugyanis: Ugy a magán, mint a közéletben, hol az érdekek, a dolgok rendszeres és folytonos menete egy, láncszemekből összefűzött egészet képeznek, ott a legfőbb gondot arra kell fordítani, hogy az elpusztult és meggyengült láncszemek ujakkal pótoltassanak, szóval, nagy suly fektetendő arra, hogy tartalék mindenkor, mindenből bőven legyen, vagy ha uj intézményeket teremtünk, akkor még a megteremtett intézményeknek életbe lépte előtt azoknak fentartására a szükséges mozgató, vezető erők létrehozassanak. Mig ezek nincsenek, addig soha se újítsunk semmit, maradjunk a réginél, mert ilyen esetben, ha tán nem is vagyunk azzal megelégedve, legtöbbnyire jobb, mint a még bizonytalan jövő. Ha másért nem, de jobb 1-ször azért, mert az uj intézmények, törvények életbeléptetése temérdek pénzt felemészt, s ha azok a bajokon legottan nem orvosolnak, a reájuk pazarolt pénz huzamosabb időig gyümölcsözetlenül marad, 2-szor azért, mert mindig jobb egy ismert, de még elviselhető rossz, mint egy ismeretlen, jövőbeni rossz; az utóbbit még nem ismerjük, hogy milyen rossz, de az előbbit igen, s tudjuk, hogy annál rosszabb nem lehet és ez megnyugtat. A ki nem ekkép cselekszik, az rossz gazda. Ilyen rossz gazda volt az igazságügyi kormány akkor, a midőn az uj sommás és örökösödési eljárást életbe léptette, mert nem gondoskodott előre a bírósági személyzet szaporításáról. Itt az igazságügyi kormány azt csak nem mondhatja, hogy azt nem tudhatta, erre nem volt ideje. Tudta és volt ideje erről gondoskodni. Az uj sommás és örökösödési eljárás nem rövid idő szülötte. A kormány évek óta dolgozott rajta, mely idő alatt gondoskodhatott volna az általunk nagy örömmel fogadott s jogi életünkbe mélyen beható törvények fentartó elemeiről is. Az igazságügyi kormány gondoskodott a máról, a törvények életbe léptetéséről, s volt öröm a fő- és székvárostól az ország minden irányában, de nem gondoskodott a holnapról, a fenti törvények mozgató, fentartó elemeiről, s lett szomorúság, jajgatás Pozsonytól és Brassótól, Fiumétől és a vereckei szorostól az ország fő- és székvárosáig. Ha a hiányosságnak az igazságügyi kormány az oka, összeegyeztethető-e azzal, hogy éppen az igazság legfőbb őre miatt az ezutáni jogászok bűnhődjenek a t. cikkíró ur által nyilvánított módokon? Nem. Ez lenne a legnagyobb méltánytalan és igazságtalan dolog. Bűneinkért, tudva, másokat bünhödtetni, jogtalanság. Ez az igazságszolgáltatás keretébe sehogy se illenék. No de legyünk nyugodtak; igazságszolgáltatásunk e tekintetben oly magas fokon áll, hogy ennek bekövetkezhetőségétől soha sem kell félnünk. Tisztelt cikkíró pressióval ugy akar segíteni, hogy a közoktatásügyi kormány csak annak adjon ösztöndijat, a ki reversálist ad, hogy a birói pályára megy. Nagyszerű ! Pressióval okosan, áldásosán nevelni nem lehet, mert a pressionális rendszer, nevelés mindig sok hibával van tele, lassanként oda fejlődik, hogy minden iránt elfogult, s a mi legnagyobb baj tán, mindenek felett egyoldalúvá lesz. Az egyoldalúság pedig már magában véve is mérges valami. Sokat, de sokat lehetne e kinövés ferdeségeiről írni, hasábokat lehetne betölteni, de e cikk kerete ahhoz kevés. A sok közül elég legyen rámutatni a mult napokban Budapesten egy katholikus lelkészre kimondott verdiktre. Mivel is indokolta a bíróság ítéletét ? Azzal, hogy a vádlottra azért szab oly enyhe ítéletet, mert tekintetbe veszi a vádlott egyoldalú nevelését. Ez igaz, de elszomorító igazság. Ép igy, s ehhez hasonló módon lennének a t. cikkiró u" rendszerével is. Az emberi szabad vélemény le nem reverzálisható. Ezt példával is megvilágítom. Példáimat mindig a közelből szoktam venni. Ennélfogva megengedi t. cikkiró ur, ha ily, legközelebbi példaként t. cikkiró urat állítom fel. Általam s azt hiszem, kollegái és a jogkereső felek által is el van ismerve, hogy t. cikkiró ur eszes, ügyes, kötelességét teljesítő, kitűnő jogász, ügyvéd, s ha vérmérsékletét is számba veszem, — már pedig ez mindenkinél figyelembe veendő — azt mondom, hogy t. cikkiró ur, lehet, hogy sokra jó, — de mégis legjobb ügyvédnek. Na már most igazán mondja meg, ha t. cikkiró urat pressionális rendszere szerint nevelték volna, boldog kedve lenne-e a birói pályán ? Feltalálná-e ott vágyainak — nem éppen anyagiakat értve, — kielégítését ? Hol tehet több, jobb szogálatot, itt, vagy amott ? Nem kelne-e ki a pressionális rendszer ellen ! Bizton futna a birói pályáról. így van ezzel mindenki. Hisz a joghallgatók jogi éveik alatt alig vannak tisztában, hogy mik legyenek, s legtöbb esetben a végsemesterben határoznak. Tehát ily körülmények között a joghallgatóktól reverzálist venni lehetetlen. Ha mégis megtennék, igen sok joghallgató csak később látná be, hogy pályát tévesztettek, tudományukat máshol, más téren jobban érvényesíthetnék. Ennek végkövetkezménye az lenne, hogy igazságszolgáltatásunk annyira aláhanyatlanék, hogy annak a jelenlegi fokra való felemelésére egy ujabb század s tán több kellene. Ha annyira magasztos a birói pálya t. cikkiró előtt, hát miért nem jár elől jó példával ? Miért nem csukja be az irodáját, s lép át a birói pályára ? Sőt okosan teszi, ha fiait is azokká neveli, ízleljék meg rendszerének gyümölcseit. Ily tény többet ér, minden cikknél. Ajánlja továbbá, hogy a kötelező doctorátus fentartása mellett az ügyvédi gyakorlat tartama hosszabbittassék meg. A kötelező doctorátus fentartásának híve vagyok, de nem a mai rendszer szerint. Sok ferde hajtása, kinövése van már annak, miket meg kellene nyirbálni, változtatni. A mi az ügyvédi gyakorlat meghossszabbitását illeti, kérdem kinek, minek, miért ? A ki ügyvéd akar lenni, annak mindegy akár 3, akár pl. 7 évi gyakorlat. A komoly ember úgyis előre tör, célját igyekszik elérni. Éppen ennélfogva nem látom helyén valónak a meghoszszabbitást. A ki az ügyvédi dolgokba alaposan akar behatolni, annak a mostani 4 évi jog és 3 évi praxis teljesen elegendő. A felszínen tartás és tovább müvelés tisztán tőle függ, azt ügyvéd korában is fejlesztheti, teheti. A kik ezen idő alatt nem tanulnak semmit, nem törődnek semmivel, nem gondolkodnak komolyan, a reá bizott ügyeket nem teszik magukévá, nem akarnak, nem törekednek önállókká lenni, kötelességeiket pontosan nem teljesitik, azoknak teljesen mindegy, hogy a gyakorlat akár 3, akár 7 év, mert az ilyenek igy sem,' ugy sem tanulnak semmit, azokból az akarat-erő teljesen hiányzik. Sok esetet tudnék felhozni olyanok közül, kik 5—7 éven át gyakornokoskodtak, s még sem tudtak olyan gyakorlati előmenetelt sem felmutatni, mint milyent egy 1 évig működött ügyvédjelölttől megkívánhatni. Mellettük mentségül az nem hozható fel, hogy a gyakorlat gyors elsajátítása csak a lumeneknek sikerül' Ez nem beszed. Mire való a szorgalom ? Hisz ez mindent és mindenkit legyőz. Tény az, hogy az egész országban panaszkodnak, hogy a jelöltek gyengék, keveset tudnak. Hát kik ennek az okai? Tisztán ők.