A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 12. szám - Egyröl-másról. Az igazságügyi vitából - Adalék a szolgalmi joghoz. Birói önkény a kir. Curián

Tizenötödik évfolyam. Szerkesztőség: V.. Rudolf-rakpart 3. sz. 12. szám. Budapest, 1896 március 22. A JOG Kiadóhivatal: (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY) V., Rudolf-rakpart 3. sz. BET1LAP 4Z ,GmttY ÉRDEKEINEK KÉPVISELETÉRE A MAGTAR ÜGYTÉDI, BÍRÓI, ÜGYÉSZI ÉS KÖZJEGYZŐI KAR KÖZLÖNYE. Kéziratok vissza nem adatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendök. Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják Dr. RÉVAI LAJOS - Dr. STILLER MOR ügyvédek. Felelős szerkesztő : Dr. STILLER MÓR. Előfizetési árak: Helyben, vagy vidékre bérmentve küldve: Negyed évre __ 1 frt 50 kr. Fél « _ 3 « — « Egész « 6 c — « Megjelen minden vasárnap. Az előfizetési pénzek legcélszerűbben bérmentesen postautalvány nyal küldendők. TARTALOM: Egyről-másról (N.) — Adalék a szolgalmi joghoz. Irta : dr. Katona Mór jogtanár Kassán. — Az ittasság mint mentő körülmény. Irta: dr. Eiserth István kir. ügyész Lőcsén. — Az életjáradéki szerződés és a törvényes osztályrész. Irta : dr. A d m e t o Géza budapesti ügyvéd. — Belföld. (A nagyváradi ügyvédi kamarának az igazságügyi ministerhez beterjesztett évi jelentése.) — Ausztria és külföld. (A német birodalmi és magánjogi codificatió 1895. évbenIrta: dr. Szokolay István budapesti ügyvéd.) — Sérelem. (A jogegység és a temesvári kir. ítélőtábla. Irta: dr. Weisz Sándor ügyvéd Német-Bogsán.) — Irodalom. (A magyar házassági jog rendszeres kézikönyve. Irta: Tóth Gáspár budapesti ügyvéd.) — Buda pest székes főváros lakbérleti szabályrendelete. Irta : S c h o p Endre budapesti kir. albiró.) — Vegyesek. — Curiai és táblai értesítések. — Hirdetések. MELLÉKLET: Jogesetek tára. — Felsöbirósági határozatok és döntvények. — Kivonat a "Budapesti Közlönyx-ből. (Csődök. — Pályázatok. 7\ Kgyröl-másról. y( Az igazságügyi vitából. (N) Az igazságügyi költségvetés tárgyalása alkalmával a magyar birói kai nak több tagja névszerint megneveztetett; van olyan is, a ki felöl nem a leghizelgöbb nyilatkozatok hangzottak el. Illett-e ez a parlament tanácskozásainak keretébe, való volt-e, hogy ott egyes, magát védeni nem képes egyén nevét, birói reputatióját meghurcolják? nem akarjuk feszegetni. De nem hallgatjuk el annak konstatálását, hogy az elhangzott beszédek és még inkább a közbekiáltások nagy tájékozatlanságot árultak el. «A minister megígérte, hogy N. N. biró ellen a fegyelmi vizsgálatot el fogja rendelni; nem tette. . .» szólt az egyik; «miért nem csapja el ; nem oda való ?» kiált a másik ; «a helyett, hogy fegyelmileg megbüntette volna a minister, előléptette őt» nehezteli a harmadik. Mintha csak nem is minálunk volna a birói függetlenség, elmozdithatatlanság törvénybe iktatva, mintha nem is léteznék fegyelmi törvényünk, mely szabályozza, hogy melyik fegyelmi bíróság indíthatja meg a fegyelmi eljárást és milyen büntetést szabhat az ki; a ministernek tulajdonítanak ilyen hatáskört és még kérdőre vonják, hogy miért nem élt azzal ? Maga a törvényhozás egyik házában feledkeznek meg a törvényekről, az azokban biztosított sarkalatos intézményekről. De nem ! ezt még sem szabad feltennünk. Bizonyára átvitt értelemben értetett mind e felkiáltás. Jól tudták azt a felszólaló, különben is joggal foglalkozó képviselő urak, hogy a minister — minden felügyeleti hatóság között iőképen — csak oda hathat, hogy a fegyelmi eljárás meginditassék; utasíthatja a közvádlót a panasz megtételére, a többi az illetékes fegyelmi bíróság dolga. Jól tudták ezt, csak a rövidség okáért mondták, hogy a minister indítsa meg a fegyelmi eljárást. Valóban szeretnénk a magyar parlament, a jogász nép igazságügyi budget tárgyalásának színvonala érdekében ehhez a magyarázathoz fordulni. De mit tegyünk a büntetésre vonatkozó felszólalásokkal és kiáltásokkal f Ez már csakugyan nem függhet a ministertől! Ez már kétségtelenül az illetékes, független, nem befolyásolható, saját meggyőződése szerint ítélkező bíróságnak volna a dolga ; és ha a fegyelmi eljárás megindításánál lehet is átvitt értelemben a ministertől ténykedést várni, csak nem lehetne ugyanezt az Ítélet meghozatalára nézve kívánni? Meggondolták-e a képviselő urak, hogy minek az elmulasztásáért illették szemrehányással a ministert? Nagyon veszedelmes térre léptek annak feltevésével is, hogy a kormány befolyásolhatná a biró felett Ítélkező fegyelmi bíróságot. Ennek lehetőségére gondolni sem szabadna, ennek eredményére még ugy sem volna szabad számítani. A birák is csak emberek, az emberek gyöngék, a hatalom mindig és minden irányban hatalom marad. A gondolatmenetnek e lánc-szemeken keresztül nem volna szabad összekötni a minister akaratát a fegyelmi biró ítéletével; de, ha a gondolat meg is tenné, azt nem szabad kifejezésre juttatni, legkevésbé a nyilvánosság előtt, az országházában legkevésbé a képviselők szájából, vádolva,, kérdőre vonva a ministert, hogy miért nem követett el, vagy legalább miért nem igyekezett elkövetni visszaélést hatalmával? Talán mégis jobb lesz: maradjunk a tájékozatlanság feltevésénél, mely azt hiszi, hogy a minister büntetheti a birót — akár elcsapással is. Ez sem előnyös feltevés, de a másiknál mégis szebb. A költségvetési tárgyalás más mozzanataira még visszatérünk. Adalék a szolgalmi joghoz. (Birói önkény a kir. Curián.) Irta : DR. KATONA MÓR jogtanár Kassán. Nem nevezhetjük máskép a kir. Curiának azt a két alsó bíróság egybehangzó ítéletének megváltoztató határozatát, melyet a « J o g » idei évfolyamának 9. számában közzétett. Birói önkény nyilvánul abban azért, mert a Curia egyszerűen mellőzi a tételes törvény alkalmazását, föléje helyezvén saját subjectiv souverain akaratát, ami nincs megengedve — curiai bíróságnak sem ; de mellőzi a tudománynak megtisztult és nem is vitás alaptételét, anélkül, hogy ennek cáfolatába bocsájtkoznék, vagy legalább saját egyéni nézetének plausibilissé tételére behatóbb jogi érvelést nyújtana Aki a jogesetet, a két alsó bíróságnak és a Curiának indokolását, valamint a hozzá fűzött észrevételeinket elfogulatlanul és figyelemmel megolvassa, eró'sen hiszszük, hogy igazoltnak fogja találni a cikk feliratát. Igaz, hogy ez csak ephemer jelenség a Curia tömeg-itéleteiben, de azért mégis szomorú. Noha a «J o g» olvasó közönségének a hivatkozott eset egész kiterjedésében rendelkezésére áll, mégis szükséges a jogeset rövid vázlatát ideigtatni. Sopron város hatósága 1776 szerződést köt egy háztulajdonossal, kinek két utcára nyiló háza van, az udvaron való szabad átjárás megengedése iránt, az adónak elengedése fejében. Ez alapon a közönség az átjárást akadálytalanul használta, 1848-ban az adóelengedés közjogi átalakulás következtében megszűnt ugyan, de azért az átjárás tovább tartott. A hatvanas években a háztulajdonos egy táblát illesztett háza falába, ezzel a felírással : Freiwilliger Durchgang, miben kifejezést nyer az, hogy ő az átjárást szabad elhatározásból engedélyezi. Végre 1888-ban a háztulajdonos avval a kérelemmel fordul a városhoz, hogy egyezzen bele az átjárás megszüntetésébe. A város azonban csak ideiglenes felfüggesztést engedélyezett (ugy látszik átalakítás vagy ujjá építés okából :) Perindításra a várost az bírhatta, hogy a háztulajdonos az ideiglenes felfüggesztését az átjárásnak állandósította, illetve 1888 után az átjárást megakadályozta. Az első bíróság az átjárást már 1848 előtt elbirtokoltnak jelenti ki, a másod bíróság ezt avval toldja meg, hogy az elbirtoklás az 1776-tól egész 1888-ig tartó gyakorlás által következett be. A Curia sem 48-ig, sem 48-tól 1888-ig tartó időközön belül nem látja az átjárást elbirtokoltnak, azért a várost elutasítja. Nem vagyunk mindenben a két alsó bírósággal egy véleményen. Az első bíróság ítéletének ama felfogásában ugyanis nem osztozunk, hogy már 1848 előtt befejeződött volna az elbirtoklás — ebben igaza van a Curiának — mert ezen időpontig a két fél közt csak szerződéses viszony állott fent kölcsönös szolgáltatásra, a «doutdes» elvéből kifolyóan. Amint az adóelengedés 1848-ban megszűnt, a háztulajdonos vagy megvonhatta volna a maga részéről is a kikötött teljesítést — vagy követelhette volna az addig élvezett adóelengedéssel egyenlő értéknek kiszolgáltatását. Elbirtoklás tehát 1848-ig nem forgott fenn, csak szerződéses igény az átjárásra. Csak 48 után kezdődhetett az elbirtoklás, mely időponton tul az átjárás tényleges gyakorlása tartott ellenszolgáltatás nélkül. A másod bíróság indokolásában sem helyes az. hogy a háztulajdonosnak csak abbeli jogát ismeri el, mely szerint az átjárásért ellenszolgáltatást követelhetett volna, ellenben a szolgalom Lapunk mai száma 12 oldalra terjed.