A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 12. szám - Az ittasság mint mentő körülmény

90 A JO 3 beszüntetésére vonatkozólag nem, holott igenis az ellenszolgáltatás elmaradása miatt a maga részéről beszüntethette volna a teljesítményt — ezt azonban nem tette, hanem tűrte az átjárást ellenszolgáltatás nélkül. Ezen tényállás folytán Sopron város felfogásunk szerint kettős — vagy ha tetszik hármas jogalapon szerezte meg az átjárási szolgalom jogát. Először elbirtoklás utján, mert a város 1848-tól egész 1888-ig tényleg gyakorolta az átjárást ellenszolgáltatás — tehát szerződéses viszony nélkül, a háztulajdonos pedig tűrte. Eme gyakorlás által szolgalmi birtok (jogbirtok) keletkezett, mely birtok mindazon kellékekkel rendelkezik, melyeket az osztr. polg. törvénykönyv az elbirtokláshoz világosan megkövetel. A szolgalmi jog szerzéséhez ugyanis, mint a mely telekkönyvi bejegyzés tárgyát képezi, az országbírói Értekezlet ideigl. szabványainak 21 §-a alapján az osztr. polg. törvénykönyv ide vágó rendelkezései érvényesülnek, mint a telekkönyvi rendtartással kapcsolatosak. Megvan a szolgalombirtok jóhiszeműsége, valódisága, megvan a jogszerűség is, habár erre nincs szükség, mert ennek hiányát esetleg orvosolja az 1,477 §. szerint a 30, vagy 40 éves időtartam. Megvan a birtoknoknak szakadatlan tartama az'elbirtoklási időn át. Mindebből az átjárási szolgalom jognak elbirtoklás utján való megszerzettsége következik. A másik jogalap, melyre a város szolgalmi joga visszavezethető, mire mégis a perben súlyt nem fektettek, az, hogy a háztulajdonos önként, szabad elhatározásból is engedélyt adott, feltétlenül és minden visszavonástól menten az átjárásra. Ez a tény, mint ingyenes átengedés, ajándékozás, melyet a háztulajdonos a városnak tett, a közönség pedig gyakorlásban tartott — egymagában elégséges arra, hogy a város átjárási szolgalomjoga megalakultnak tekintethessék. Nem csekély jogi nyomatékkal bir harmadsorban az is, hogy a háztulajdonos 1888-ban folyamodik a városhoz a szolgalom beszüntetéseért. Ebben a szolgalomjognak határozott elismerése nyilatkozik meg. Eme jogelismerés a szolgalommal terhelt háztulajdonos részéről mindaddig hatályosnak veendő, mig az átjárás meg nem szűnik törvényszabta időn át tartó «nem használás* okából. Ez pedig nem következett be a perindításig. Már most lássuk, hogy bánik el a kir. Curia az esettel. Mellőzzük indokolásából azt, hogy az elbirtoklást majd szerzési módnak, majd szerzési cimnek minősiti, ami gyakorlati szempontból is helytelen; mellőzzük továbbá, mint szintén nem a per érdeméhez tartozó abbeli kijelentését, hogy 1776-tól 1848-ig fenállott — a két fél kötelezettségét precise megállapító szerződést «ideiglenes jellegüknek tartja; ezeket csak jogi észjárásának jellemzésére emeltük ki. Az elutasításnak egyedül számbavehető indoka az: hogy két utcára nyíló ház udvarán a közönség által gyakorolt átjárás egymagában nem képez oly tényt, mely az átjárásnak szolgalomszerü természetétvonná (?) maga után. Más szóval azt akarja mondani, hogy a tényleges gyakorlása az átjárásnak a közönség részéről nem képez szolgalom-birtokot (juris quasi possessiót, jogbirtokot) a tényleges gyakorlás nem elégséges a szolgalombirtok tényálladékához. De kérdjük, miért nem elég? mi kellene méghozzá ? mi hiányzik még a jogbirtokból? A curiai indokolás érdemi passusa nem egyéb mint puszta merev negatiója a törvénynek és tudománynak arról, mi a jogi birtok ? Ugy az osztr. polgári törvény 312. és 313. §-ai valamint a tudomány ugy állapítják meg a jogbirtokot, hogy az idegen dolog használata a tulajdonos vagy birtokos engedélyével. Tényleges gyakorlása idegen dolog valamely hasznavehetőségének, a birtokos megengedésével. így tanitja azt már Frank (I. k. 231 lap) igy Zlinszkyés mások. Kérdjük, nem forog ez fenn a jelen esetben ? De ha már curiai Ítélet ily ellentétbe helyezkedik a törvénynyel és a tudományos megállapodással, a tisztesség követelte volna, hogy kifejtse ellennézetének jogi okait, érveljen, ne csak tagadjon! Ezt nem tette, mert — nem tehette. De azt se kívánja, hogy puszta negatiója előtt meghajoljunk. De mivel az itt kifogásolt phrásissal — mert egyébnek nevezni nem lehet — majdnem szóról szóra gyakran találkozunk a curiai Ítéletekben a jogbirtok elbírálásánál, mi arról tesz tanúságot, hogy nem tiszta a fogalom a jogbirtokról, vagy helyesebben: szolgalmi birtokról, — azért röviden a mélyére nézünk a kérdésnek: mi az a jogbirtok? valóságos, külsőleg is jelentkező gyakorlása valamely jogtartalomnak, szolgalom-alaknak. Ha az, ami •jog* gyanánt, mint jog megállhat, létrejöhet — tényleg gyakorlásba vétetett, akkor jogbirtok, szolgalom-birtok keletkezik. Nem szolgalomszerü csak akkor a gyakorlás, mikor a törvény nem engedné meg a «jog» keletkezését. így a forgalmon kivül helyezett vagy közhasználatra szánt dolgokon a gyakorlás nem lesz «szolgalomszerü» és ez nem is szül jogi birtokot, mert a törvény határozottan tiltja rajtuk a «jog» keletkezést, a jog megalakulását. Ha valaki egy ház első vagy második emeletét még oly sokáig haaználja is, azon nem keletkezik birtok, mert a törvény nem türi, hogy a ház tulajdona vízszintes vonalok szerint felosztható legyen. A törvény megszüntette nálunk is a faizási jogot, ez okból a faizás tényleges gyakorlásáról mondhatnók, hogy az nem szolgalomszerü, az ily gyakorlás nem teremt jogbirtokot, mert nem alakulhat át joggá. Ami viszont «joggá> válhat, mert a törvény nem ellenzi, nem tiltja létrejöttét, annak tényleges gyakorlása szolgalomszerü és birtokot szül, jogbirtokot képez. Ebben a tudomány és törvény nyújtotta megvilágításban szemlélve a jelen esetet, ki tagadhatja, hogy az átjárás tényleges gyakorlása nem szolgalomszerü, és igy nem jogbirtok ? Ehhez olyan törvény volna szükséges, mely az átjárási szolgalomjog keletkezését tiltaná, nem tűrné. Mivel ilyen törvény nincs, azért elesik, megsemmisül az elutasító Ítéletnek egyetlen indoka is, mint téves, tarthatatlan. Érdekes volna tudni, miután az indokolás is elismeri, hogy .a szolgalmijog megszerzésének az elbirtoklás is egyik módja*, milyennek kellene az indokolás szerint a szolgalmi birtoknak lenni, hogy az alkalmassá váljék az elbirtoklás utján való jogszerzésre ? mikor ezt a concret gyakorlást nem tartja sem szolgalom-szerűnek, sem jogbirtokot megalapítónak. Az indokolás szerint egyáltalán nem lehetne elbirtoklásból szolgalmi jogot szerezni, birtok hiányából, ha az a gyakorlás, mely itt fenforog, nem szolgalomszerü és igy jogbirtokot sem képez! Ily félszeg birói felfogás általánossá válása mellett az elbirtoklás áldásos intézményétől fosztatnék meg a jogi forgalom, elsorvadna, beszáradna az, mint a forgalom-biztonságnak egyik kiváló eszköze. Idáig nem fogunk jutni. Ez a curiai Ítélet tehát nem jogvédelemnek, nem az osztó igazságnak, hanem a jogfosztásnak, a jog confiskátiójának eszköze, birói önkény in optima forma. Az ittasság mint mentő körülmény. Irta: Dr. E1SERTH ISTVÁN kir. ügyész Lőcsén. A btkv 279. §-ába ütköző szándékos emberölés bűntettével terhelt P. Márton elleni ügyben a lőcsei kir. törvényszék vádlottat a btkv 76. §. alapján felmentette még pedig következő indokolással : P. Márton haraszti legény 1893. évi december hó 1-én esti 9 óra tájban egy családi neve szerint kipuhatolható nem volt «Antal» keresztnevü lengyel származású napszámost a bűnjelként lefoglalt konyhakéssel leszúrta, ugy hogy annak halála igen rövid idő múlva bekövetkezett. A foganatosított boncvizsgálat és arra állapított orvosszakértői vélemény szerint a megölt belső elvérzés következtében halt el és a halál a szív átszúrása folytán okvetlenül és igen rövid idő múlva szükségképen beállott. A vizsgálat és végtárgyalás adataival, nevezetesen a kihallgatott tanuk eskü alatti vallomásával bizonyítva van, hogy az említett nap estéjén 6 óra tájban H. Mátyás haraszti lakos házában több legény összejött és az elhalt, a vádlottnak felszólítására egy fél liter szeszt hozatott, melyből vádlott maga "3 résznyi viz hozzávegyitésével pálinkát készített és abból a jelenlevők közül hárman két-két, egy pedig egy kis pohárkával megittak, a többit pedig vádlott, miután más senki sem akart inni, egymaga gyorsan felhajtotta és megitta. Ezután nemsokára elmentek a legények a szomszédban lakó Sz. János házába, a hol a falubeli leányok fontak, ott azonban rövid ideig maradtak, még pedig teljes egyetértésben és békességben, azután valamennyien elmentek a korcsmához; vádlott a korcsmába be nem ment, hanem kint állva felkérte a bent iddogáló «Antalt* adjon neki inni valót, mire ez vádlottnak egy vizes pohárban 4—6-szor kiadogatott az ablakon át, összesen mintegy egyharmad liter szilvóriumot és egy rőmpöly pálinkát, melyet vádlott azonnal megivott. A bent ülő legények azután még egy másik házba mentek, hová azonban vádlott őket nem követte, mert ő visszatért Sz.-ékhez és ott az összes tanuk szerint erősen «ittas,» «hóbortos» és «vad» volt és a feletti haragjának adott kifejezést, hogy * Antal* és társai bort ittak, neki pedig nem adtak belőle, — és rövid ott időzés után kihúzta a parasztházakban a mestergerendákba beszúrva tartani szokott kések közül egy konyhakést és azzal a nélkül hogy a bentlévők egyrészt szándékát tudhatták, másrészt őt megakadályozhatták volna, — kiment a sötét utcára, épp akkor, midőn a lengyel «Antal* és társai is A.-ék házából, hol addig tartózkodtak, visszafelé jöttek. P. Márton vádlott itt Antalhoz ezen kérdést intézte: «Jer ide, ha férfi vagy! hát férfi vagy te?* mire a nevezett igenlő felelettel feléje ment, mig a többi legények néhány lépéssel elmaradtak, egyszerre vádlott a kezében volt konyhakéssel «Antalt* leszúrta, mire ez minden nesz nélkül összerogyott, a legények pedig azon hiszemben, hogy társuk ittasságában esett el, a dologgal nem törődve elmentek, mig Sz. Jánosné, ki a zuhanást meghallotta a vádlottra az ablakból kikiáltott: «Nem adod-e azonnal vissza a kést?!*—erre vádlott nyugodtan «minek? itt van!* szavakkal benyújtotta a vérző kést. A leszurtat ezután V.-ék házába vitték, hol rövid idő múlva kimúlt, P. Márton vádlott pedig ez alatt tovább ment és apja csürjéhez érve ott lefeküdt, hol reggelig nyugodtan aludt. Reggel 7 óra tájban már elterjedt a hír az előző estén történtekről és midőn Garcsár Roskovenszky Mária az utcán leányával arról beszélt, odajött nyugodtan P. Márton, apja háza felé tartva, s Garcsárné kérdésére. «Mit csináltál te?» vádlott nyugodtan felelte: «Semmit» és midőn nevezett elmondta neki, hogy előző este mit követett el vádlott megijedt, eleinte a dolgot elhinni sem akarta, azután pedig lehajtva fejét keservesen sirt, azután vádlott elbujdosott, harmadnapra azonban a bíróság előtt önként jelentkezett. P. Márton vádlott ezen tényállással szemben beismeri, hogy Melegaeknál sok pálinkát ivott, hogy a megölttel Szendreyékhez elment és hogy semmiféle veszekedés vagy összeszólalkozás,