A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 11. szám - A tulajdon megsértésének kérdéséhez. Felelet - A jogegység és a temesvári kir. tábla

A J O Ű 4;-! panaszos S. Mária által előadott azon tényállás, hogy 1891. évi május hó 22-én az úgynevezett sátorrétyei pusztán vádlottak és panaszos napszámba dolgoztak, este a tüz mellett vacsora közben vádlottak előre egyetértve összebeszéltek, hogy J. Stankó S. Mária panaszost, mert róla P. Márián azt állította, hogy ez oda adó leány, bizonyos ürügy alatt az istállóból, a hol sokakkal együtt aludni szokott, ki fogja hivni s vele, ha másként nem, ugy erőszakos módon nemileg közösülni fognak. Ezen tettük kivitele végett J. Stankó el is ment az istálóhoz, s miután a panaszost S. Máriát sikerült kicsalnia, először ő és 1'. Márián kéznél fogva a kazal felé vezették, majd utóbb G. Márián és R. Markó fogták meg s a szalmakazal felé kezénél fogva húzták, ott ledöntötték, kezeit s lábait lefogták, száját betömték, ezen helyzetben P. Tomó panaszosra reá feküdt s rajta a nemi közösülést elvégezte. Vádlottak közül P. Tomó a fenn előadottakat egész terjedelmében beismerte; J. Stankó és P. Márián vádlottak is a tettet részben beismerik, nevezetesen, hogy J. Stankó hivta ki panaszost az istállóból s hogy a kazal felé a leányt ők is húzták s látták azután, hogy a többi vádlottak a leányt ledöntötték s ennek jajgatása dacára sem mentek segítségére, ezek a vádlottak azonban tagadták azt, hogy előre összebeszéltek volna a tett mikénti kivitelére, tagadták azt is, hogy tudomásuk lett volna arról, hogy a többi vádlottak mit szándékoznak tenni panaszossal. Minthogy azonban ezen tagadásuk ellenében P. Tomó vádlott-társ egész terjedelmű teljes beismerést tett, hogy a tett kezdeményezője J. Stankó és P Márián voltak, mert a tűznél ők mondották azt, hogy panaszos oda adó leány s hogy J. Stankó fogja őt kihívni, mely beismerést D. Iván tanú is egész tartalmára nézve igazolta; minthogy G. Márián és R. Markó vádlottak tagadása ellenében R. Márián, D, Iván, M. Jozsó tanuk, de a többi vádlottak vallomásával minden kételyt kizárólag igazoltatott azon körülmény, hogy ezek a vádlottak hivták panaszost a kazalhoz, hogy ők teperték le és tartották panaszost a tett elkövetése alatt és az ő tevékenységüknek tekinhető az, hogy P. Torna képes volt ily erőszakos módon a közösülést véghez vinni, ezért az összes vádlottakat a btkv. 232. Jí-ába ütköző erőszakos nemi közösülés bűntettében, mégis J. Stankó és P. Márián vádlottakat a btkv. 69. vj- !• pontja alapján mint felbujtókat, P. Tomó, G. Márián és R. Markó vádlottakat pedig a btkv. 70. S_a alapján mint tettestársakat bűnösöknek kimondani kellett. Vádlottak büntetése kiszabásánál mint enyhitő körülmény figyelembe vétetett, hogy eddig még büntetve nem voltak, hogy többnyire fiatal korúak s a műveltség igen alacsony fokán állanak, P. Tomóra még különösen töredelmes megbánó beismerése, mely nélkül a vádbeli cselekmény az igazsághoz hiven talán bizonyítható sem lett volna; ezért vádlottakat a btkv. 92. ij. alkalmazásával bűnösségük nagvságához és a kivitel körül tanúsított tevékenységükhöz képest az ítélet rendelkező részében meghatározott büntetésre elitélni kellett. 11894 január 25-én, 161. sz.). A pécsi kir. Ítélőtábla : A kir. törvényszék ítéletét indokainál fogva helybenhagyja. 11894. szeptember 19-én, 1,935. sz.). A kir. Curia : J. Stankó és P. Márián vádlottak azon cselekménye, hogy az összebeszélés folytán J. Stanko a sértettet kihívta és mindketten őt a kazal felé vezették, nem a btkv. 69. §. első, hanem a második pontja szerinti vétkességet állapítja meg, szintúgy G. Márián és R. Markó vádlottak azon tettében, hogy a leányt megfogták és kezeit és lábait tartották, nem a btkv. 70. §-a szerinti társtettesség, hanem szintén a btkv. 69. §. 2. pontja szerint a bűntettben való részesség ismerhető fel; ez okból a nevezett négy vádlott a btkv. 232. §. 1. pontjába ütköző nemi erőszakos közösülés bűntettének a 69. §. 2. pontja alapján részességben mondatnak ki bűnösöknek. A szabadságvesztés-büntetés ugy ellenük, mint P. Tomó vádlott ellen, tekintettel arra, hogy a cselekményt durva módon hajtották végre, az enyhitő körülmények mellett is a btkv. 92. §-a helyett a 91. §. felhívásával, külön-külön két-két évi fegyházban állapittatik meg. Ezzel a változtatással egyebekben a kir. itélő tábla ítélete az abban elfogadott indokoknál fogva helybenhagyatik. (1895 december 12-én, 1894. évi 12,087. sz.). Ügyvédi rendtartási ügyekben. Az ügyvédi tisztességbe ütközik azon jogi tanács és ennek folytán fegyelmi vétséget képez, melylyel az ügyfél erkölcsi és anyagi romlása idéztetett elö. A budapesti ügyvédi kamara választmánya mint fegyelmi bíróság I)r. W budapesti ügyvéd fegyelmi ügyében itélt: Dr. W. budapesti ügyvéd vétkes az 1874. évi XXXIV. tc. 68. §. ai és b) pontjaiba ütköző fegyelmi vétségben, és ezért ugyanazon tc. 70. §. 2. pontja alapján 500 frt pénzbírságra ítéltetik. Indokok: Gy. Sándor budapesti bejegyzett kereskedő 1890. augusztus hó közepén fizetésképtelen lett s miután hitelezőivel egyezkedni óhajtott, ennek eszközlése végett egyik barátja meleg ajánlatára vádlott I)r. W. budapesti ügyvédhez fordult, ki ily ügyekben különös jártassággal birt volna. Vádlott, Gy. Sándor előadása szerint, e megbízást el is vállalta, de az egyesség sikerének biztosítása céljából szükségesnek látta, hogy a megbízó neje férje ellen 4,000 frt hozomány és 3322 frt 99 kr. váltó követeléseinek behajtásával öt megbízza. Gy. Sándorné e célból meg is jelent vádlott irodájában, részére a szükséges meghatalmazásokat és dijkötvényt ki is állította. Ugyancsak Gy. Sándorné előadása szerint azonban nem az volt az általa adott megbízás főcélja, hogy követelései férje ellen behajtassanak, hanem hogy vádlott a férje és hitelezői között méltányos egyességet kössön. Vádlott ügyvéd tagadja azt, hogy akár Gy. Sándor, akár annak neje ó't azzal bizták volna meg, hogy a hitelezőkkel egyességet létesítsen; vádlott állítása szerint őt egyedül Gy.-né bizta meg azzal, hogy férje ellen fentebb részletezett két rendbeli követelését biztosítsa és behajtsa; neki semmi köze nem volt a hitelezőkkel való egyezkedéshez. Vádlott ezen állítását megcáfolja első sorban Gy. Sándor eskü alatt tett vallomása. Habár e tanú teljesen érdektelennek nem tekinthető is, de vallomását valónak kellett elfogadni, mert az a fegyelmi ügy egyéb adataival összevág. Támogatja azt V. József vallomása, mely több rendbeli részleteket tartalmaz arra nézve, hogy vádlott az egyezkedési kísérletekbe tényleg beavatkozott, tanácsokat osztogatott és abban tevékenyen közreműködött. Megerősíti ezt a vádlott és Gy. Sándorné közt folytatott levélváltás, melyben az egyezkedési kérdés oly módon tárgyaltatik, hogy azokból vádlott ebbeli megbízatására alaposan lehet következtetni. Végre P. Károly ügyvéd kifogástalan tanú vallja azt, hogy őt, mint egyik fő külföldi hitelező cég képviselőjét egyéb hitelezőkkel együtt egyezkedés céljából vádlott magához hivta és 25% egyességi hányadot ajánlott fel, tehát vádlott ugy viselkedett, mint ki az egyesség létesítésére tényleg megbízással bir. A fegyelmi bíróság ezen adatokból arról győződött meg, hogy vádlott ügyvéd Gy. Sándortól a hitelezőkkel való egyezkedés keresztülvitelére megbízást kapott. Vádlottnak ezen megbízatásban követett eljárása az, mely jeleu fegyelmi ügy tárgyát képezi. Tény ugyanis az, és azt vádlott maga is elismeri, hogy ő egyszersmind arra is vállalkozott, hogy Gy.-né követeléseit férje ellen érvényesítse, hogy ezen követelések alapján a férj ellen az üzletben levő ingóságokra és az üzleti követelésekre végrehajtást vezetett, a minek más célja nem volt, mint a hitelezőkre ez által nyomást gyakorolni és őket minél alacsonyabb quota elfogadására reá birni, a mit R. Lajos és P. Károly tanuk vallomása is megerősít, kik előtt vádlott ebbeli szándékának leplezetlen kifejezést adott. Hogy azután ez a nyomás annál nagyobb legyen, arra is igyekezett ügyfelét reávenni, hogy egymás ellen válópert indítsanak, minek az lett volna a célja, hogy az asszony követeléseinek komoly színezetet kölcsönözzön, azt mintegy a házassági viszály kifolyásaként tüntesse fel. Majd midőn még ezt sem találta elegendőnek, azt tanácsolta a férjnek, hogy szökjék meg, öngyilkossági szándékot színleljen, a minek keresztül vitelénél vádlott személyesen közreműködött. Vádlott ezen furfangos eljárásának nemcsak hogy a kivánt eredménye nem lett meg, hanem ellenkezőleg ezáltal a férjet a csődbe kergette és alkalmai szolgált arra, hogy Gy. Sándor és neje ellen csalárd bukás miatt bűnvádi eljárás indíttassák, minek folytán ők a budapesti törvényszék 42,579/95. sz. határozatával elsőfokulag csalárd bukás miatt vád alá helyeztettek. Vádlott kötelességszegést követett el, a midőn a nő képviseletét férje ellen és a férjnek képviseletét a hitelezőkkel szemben elválalta, mert tudnia kellett, hogy e két kötelesség összeütközik. Közömbös itt, hogy az eszme tőle vagy megbízóitól származott-e, mert már maga a vállalkozás ténye megállapítja a kötelességszegést. Vádlottnak fentebb részletezett eljárása az egyesség eszközeinek megválasztása és keresztülvitele körül sérti az ügyvédi tisztességet, mert eljárásában oly furfangot alkalmazott, mely nemcsak ügyvédhez nem méltó, hanem a törvény intézkedéseibe is ütközik. Vádlott visszaélt a felek által benne helyezett bizalommal, mert mint jogtudónak előre kellett látnia, hogy az általa követett eljárás feleinek anyagi és erkölcsi romlását fogja előidézni, a mint hogy ez a csődnyitás és a büntető eljárás által tényleg be is következett Vádlott, ezen, az ügyvédi kötelességbe és tisztességbe ütköző cselekmények láncolatából eredő eljárása oly súlyos, hogy a fegyelmi bíróság csak a másodfokú büntetést, de ennek legnagyobb mértékét csak azért látta alkalmazhatónak, mert vádlott eddigelé még nem volt büntetve. A m. kir. Curia itélt: A fegyelmi bíróság ítélete indokolásánál fogva helybenhagyatik. (1896. febr. 8. 614. sz.) A m kir. ministeriumok elvi jelentőségű határozatai Véd*öltés megrongálására nem szolgálhat mentségül, hogy a megvizsgált védt'oltés a kihágásban 'vádolt nevére telekk'ónyvezett birtoktesthez t.trtozik; mert idegen érdekeket is érintő vizi munkálatok önkényes megváltoztatása hatósági engedély nélkül általában tilos.