A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 10. szám - A mulasztás orvoslásának rendszere polgári perrendtartásunkban. Utolsó közlemény - Apróságok a büntető eljárás köréből. A Jog eredeti tárcája

A JOG a törvénytervezetben mindamellett külön és a sommás eljárási törvény ide vonatkozó rendelkezéseitől sok tekintetben e 11 érően kellett szabályozni, mert a törvényszéki és járásbirósági perek menete közötti különbség főleg e tekintetben jut k i fej ezé sr e. Mellőzve az egyes cselekmények elmulasztásából elöállható következmények felsorolását, melyekre nézve — a mennyiben azok külön igazolási kérelem nélkül el nem hárithatók — a tervezet az ott szigorúan körülirt esetekben csakis perújítás alakjában nyújt orvoslást, e helyütt csupán a határnapok és határidők elmulasztására nézve javasolt szabályokat kívánom röviden összefoglalni. A tervezet e tekintetben — a mint azt a m. kir. igazságügyministerium kiadásában megjelent, ugy elméleti mint gyakorlati szempontból magas színvonalon álló indokolás részletesen kifejti a mulasztás kérdésének és következményeinek megállapításánál lényegileg a francia contumacionális rendszert fogadta el, a mulasztás orvoslása tekintetében azonban a német birodalmi perrend álláspontjára helyezkedve, a vegyes rendszert tartja alkalmazandónak; de miután a mulasztás megállapítását és a mulasztás elhárítására szolgáló módok alkalmazását illetőleg a német birodalmi perrendtől eltér, ezért a mulasztás orvoslására szolgák) eszközök igénybevételét sok tekintetben önállóan szabályozza. Ennélfogva a tervezet a német jogban kifejlődött «igazolást» a francia szóbeli perből kiinduló «e 11 en t m o n d ás s a L,mely nálunk a fizetési meghagyásról szóló törvényben már is alkalmazást talált, vegyesen és olykép használja fel, hogy az ellentmondást szük körre szorítja, ellenben az igazolást a nélkül, hogy azt halasztó hatálylyal ruházná fel, a lehetőségig kiterjeszti. A határnapok elmulasztásának orvoslásánál a tervezet abból indul ki, hogy miután a törvényszék előtt meginduló peres eljárás két szakra — t. i. a per felvételi és az érdemleges tárgyalás szakára — oszlik, a mulasztás elhárításának módját és eszközeit a tárgyalás külön stádiumában beállott mulasztás következményeinek megfelelően kell szabályozni. De szem előtt tartja a tervezet másrészről azt is, hogy a törvényszéki perben a felperes és alperes jogainak érvényesítése közötti eltérésrk éppen a tárgyalás ketté oszlása miatt még jobban kidomborodnak, mint a sommás perben, és a most érintett iránypontok alapján a következő szabályokat állítja fel: Ha a perfelvételi tárgyalást az alperes mulasztja el és felperes megjelenvén keresetét előadja, a bíróság alperes ellen a kereseti jogállitásokhoz képest és a kereseti kérelemhez képest makacssági ítéletet tartozik hozni; ha ellenben a per felvételi tárgyalást a felperes mulasztja el, akkor nincs kereset és miután az idézési kérelem döntés alapjául nem szolgálhat, itélet sem hozható. A felperes most említett mulasztásának következménye ennélfogva csakis az lehet, hogy a biróság az idézési kérelmet feloldja és felperest az alperes költségeinek megfizetésére kötelezi, mely esetben felperes épugy mint a jelenlegi sommás eljárásban az idézés ismétlését kérheti, igazolási kérelemmel azonban, természetesen, nem élhet. A perfelvételi tárgyalás elmulasztása ezek szerint csak az alperesre nézve járhat oly következményekkel, melyek a per érdemére kihatnak; de minthogy a biróság az alperes ellen hozott makacssági Ítéletben a peres kérdést voltaképen el nem dönti, hanem csakis azt teszi lehetővé, hogy a felperes kereseti jogát contradictorius eljárás nélkül is érvényesíthesse, ezért a perfelvételi tárgyalás elmulasztása az érdemleges tárgyalás elmulasztásánál sokkal csekélyebb jelentőségű s igy teljesen indokolt, hogy az ennek folytán beállott kisebb és könnyebben kimenthető következmények elhárítása is megkönnyítessék. Ebből kifolyólag a tervezet az ellentmondást csakis abban az egyetlen egy esetben tartja megengedhetőnek, ha a per felvételi tárgyalást az alperes mulasztja el. Hogy azonban az alperes ezt a k i v é t e 1 e s j o g á t tetszése szerint ne gyakorolhassa és a per elintézét ellenfele hátrányára ne halaszthassa, ezért abiróságazellentmondásfolytán nem csupán a per felvételére, hanem egyidejűleg az érdemleges t ár gy al á s r a i s tartozik ujabb határnapot kitűzni. Az előadottak szerint tehát felperes ellen csak kétszeri idézés után — tudniillik az érdemleges tárgyalás elmulasztása esetén — engedi meg a tervezet a makacssági itélet meghozatalát és ugy ebben az esetben, valamint általában az érdemleges tárgyalási határnap elmulasztása esetén mind a két félre [ nézve az igazolást tekinti egyedüli jogorvoslatnak, az igazolási eljárás szabályozásánál pedig a törvényszéki per külön szerkezetéből kifolyó eltérésekkel a summás eljárásról szóló törvény alapelveit fogadja el. A határidők elmulasztása szintén igazolássá orvoslandó. De a tervezet az igazolás jogorvoslatát csakis a záros határidőkre terjeszti ki, mert más, kevésbé fontos cselekményekre vonatkozó határidők a rendszer alapelveiből kifolyólag indokolt kérelemre amúgy is meglesznek hosszabbíthat ók; e tekintetben tehát a mulasztás orvoslásának rendszere a törvénykezés mai álláspontjának is megfelelő princípiumhoz képest nem változik, hanem az a tervezetben csupán preciz kifejezésre jut. A kir. törvényszékek elsőbirósági hatáskörébe utalt szóbeli perekben a perújítás sokkal gyakrabban fog alkalmazásba jönni, mint a jelenlegi sommás eljárásban, de a perújítás szüksége mégis hasonlíthatatlanul gyérebben fog felmerülni, mint a mai rendes eljárásban. Jelenleg érvényben levő polgári rendes eljárásunkban az eljárási szabályoknak az írásbeliség rendszere miatt oly gyakran előfordulható megsértése mellőzhetetlenül szükségessé teszi, hogy a jogerős ítélettel eldöntött per során előállott hibák ne csak perújítással, hanem a szükséghez képest oly jogorvoslattal is elháríthatok legyenek, melynek célja a szabályellenes eljárás megszüntetése. Ezért a jelenlegi törvényszéki perben a perújításon kivül a semmiségi kereset is kétségtelenjogosultsággal bir. De a szóbeliség teljes életbeléptetése folytán széles körre kiterjedő birói tevékenység s nevezetesen a biróság pervezetési kötelessége abban fog külső kifejezésre jutni, hogy a jogvita lehetőleg a folyamatban lévő eljárás alapján érdemlegesen és véglegesen el lesz döntendő és hogy ez által a felek az uj eljárás folyamatba tételével járó költségtől, valamint egyéb ezzel kapcsolatos hátrányoktól is meglesznek kiméivé. A jövőben tehát semmivel sem lehetne indokolni azt, hogy a biróság akkor, midőn a mulasztás és illetve szabálytalanság következményeit és a per eldöntését gátló külső akadályokat maga iselháE. 1880. aug. 15. sz. rendelet 70. §-a világosan kimondja, hogy a kihágással vádolt szabadlábon levő vádlott helyett a tárgyaláson meghatalmazott jelenhet meg. De Ilié még meghatalmazottról sem köteles gondoskodni, mert az idézett szakasz 3-ik bekezdése akként intézkedik, hogy «ha a kihágással vádolt egyén kellő idézés dacára, sem személyesen, sem meghatalmazottja által meg nem jelen a tárgyaláson, a bíró a tárgyalást megtartja és... meghozza Ítéletét*. Az ekként meghozott itélet azután kézbesittetik a vádlottnak, a ki a 88. §. második bekezdése értelmében 8 nap alatt Írásos felebbezéssel is élhet. De még ennél is kényelmesebb helyzete van a panaszos Paraszkévának, mert hiszen ha ő a tárgyalásra szabályszerű idézés dacára meg nem jelen, reá a «72. §. értelmében a 35. §. rendelkezése hárul, vagyis a biróság őt kár követelési igényének büntető uton leendő érvényesítéséről és egyéb jogairól lemondottnak> tekinti. Azt hiszem kétségtelen ezekből, hogy S á r a y dr. ur azon kijelentése tehát, hogy ő a kbtkv. 41. §-ában meghatározott kihágást mely szerinte az általa közölt esethez hasonló alakban számtalanszor kisért a járásbíróságok per lajstromában — magánvádra üldözendő deliktum rangjára degradálná, de lege lata semmi jogi alappal nem bir és híjával van a közölt esettel kapcsolatos minden elfogadható indoknak vagy oknak. Ugy gondolom és azt hiszem, hogy ebben egyetért velem S á r a y dr ur is, hogy ha az a sok injuria szegény Iliával és Paraszkévával csakugyan megesett — a mit bármennyire szeretném is, kétségbe nem vonhatok — akkor annak a közlése nem a -vonal alá* való, hanem a törvénytelenül eljárt bíróval szemben a fegyelmi útra, az olvasó közönséggel szemben pedig e becses lapok sérelmi rovatába. Még néhány szót a «botanikai» esetre, melyben szegény Zsábári Szuba Léna a médium. Ebben az esetben nem lehet közöttünk a közölt ítéletekre vonatkozólag nézeteltérés, mert cikkíró ur is helyesnek tartja a kir- járásbíróságnak a kir. ítélőtábla által helybenhagyott felmentő ítéletét, melyet szerény véleményemmel én is helyesnek ismerek el. Kiemelem azonban, hogy azt a kuruzsló asszonyt a közölt tényállás szerint fel kellett menteni a kbtkv. 92. §-ában meghatározott kihágás vádja alól feltétlenül, de nem azért, mert bebizonyíttatott, hogy ő a «nigri Hellebori radix»-szal százakra menő apró oláh gyermeket mentett meg — a minek én mint hazafi nagyon örülök hanem azért, mert nem bizonyittatott be, hogy Zsábári Szuba Léna az orvosi teendőt fizetésért vagy jutalomért teljesítette volna, a mi pedig a szóban forgó kihágásnak, igénytelen nézetem szerint — konstitutív eleme. És én azt hiszem, hogy e végből nem is volt «szorult állapotban* az a kuruzsló asszony, s nem is kellett volna intelligens védővel jelennie meg a tárgyaláson, mint a hogy Sáray dr. ur irja. Valószínű, hogy volt Szuba Lénának módja ahhoz, hogy intelligens védőt honoráljon; talán kapott ő egy kis kézzelfogható elismerést is azoktól a román szülőktől, kiknek gyermekét a «schwarze NiesswurzelleL az életre visszahívta! Én nem tudom, nem is állítom, de az már igazán hálátlanság lett volna ezektől a szülőktől, ha Zsábári Szuba Lénára, gyermekeik megmentőjére, a tárgyaláson még rá is vallottak volna!