A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 10. szám - A mulasztás orvoslásának rendszere polgári perrendtartásunkban. Utolsó közlemény - Apróságok a büntető eljárás köréből. A Jog eredeti tárcája

74 A JÖLi a törvényes határidőkbeni eszközöltetésétől függvén, a mennyiben a törvényhozó jónak látta megengedni a születéseknek és haláleseteknek megbízott utjáni bejelentését is, szükséges volna a törvény 80. §-a intézkedését oda módosítani, hogy az abban foglalt büntetés a bejelentésre kötelezettek megbízottjait is sújtsa, ha ezek az általuk elvállalt bejelentést nem teljesitik; a következetesség és az omissionalis delictumok fogalma hozván magával, hogy a mennyiben valaki, mint a törvényileg kötelezett megbízottja készségesen átvállalja a bejelentési kötelezettség, vagyis a büntetési tétel terhe alatt törvényileg parancsolt positiv cselekmény teljesítése terhét, az ne térhessen ki a bejelentés elmulasztása esetére felállított — s igy a saját mulasztásának jogkövetkezményeként előrelátott — retorsio alól sem. Csak igy lehetne a bejelentési kötelezettség teljesítésére nézve minden irányban garantiákat nyerni és a törvény tekintélyét rontó kijátszásoknak elejét venni. A mulasztás orvoslásának rendszere polgári perrendtartásunkban. Irta : SPENGEL SÁNDOR, aranyos-maróthi kir. tvszéki biró. \^(Utolsó közlemény.) Midőn az uj sommás eljárás felületes kritikusai a törvény hiányait emlegetik, főleg azon szoktak megütközni, hogy a perújítás a törvény egész szövegében csakúgy mellékesen egy néhány szóval van felemlítve, holott ez, a jogerős ítélettel befejezett sommás perekben igénybevehető egyedüli jogorvoslat. Ez a kifogás a törvény szövegezése szempontjából talán nem is egészen alaptalan, mert a nagyrészben oly kiváló gonddal szerkesztett törvény íutólagos áttekintése után az a csekélyke kis szerep, mely a sommás perben a perújításnak jutott, valamint azon eltérés, mely a sommás perben megengedett és a rendes eljárásban szabályozott perújítás menete között jelentkezik, az egyes szakaszokból alig tűnik ki. De ha a törvény irányelvei és alapvető rendelkezései szempontjából megfontolt véleményt kívánunk mondani a felett: v aj j o n nem lett v o 1 n a-e s z ü k s é g e s a p e r uj i t á s intézményét a sommás törvényben részletesebben szabályozni? a vonatkozó szakaszokat legfeljebb annyiban kifogásolhatjuk, hogy azokban a perrendtartási novellának és az 18H8-ik évi perrendnek a sommás eljárási törvénnyel ellenkező rendelkezései kifejezetten és külön hatályon kívül helyezve nincsenek. Mert tekintve, hogy a sommás eljárásról szóló törvény 33. §-ának második bekezdése az ügyvéd mulasztása és az uj bizonyítékok alapján igénybe vehető perújításra nézve az 1881. évi L1X. t.-c. 69. §-a 1. és 2. pontjaiban körülirt szabályokat fentartotta, hogy azonban a sommás perekben követendő eljárás az uj törvény egyes speciális rendelkezései folytán az általános perrend szabályaitói némi részben eltér (pl. lásd az 1868. évi LIV. t.-c. 319. és 320. §-ait, melyek az 1893 :XVIII. t.-c. 31. §-ának 2., 4. pontjaival és a 167. §-al ellenkeznek), a precis szövegezés érdekében nem lett volna felesleges az 1868. évi LIV. és 1881. évi LIX. t.-cikkek eltérő szakaszait a sommás eljárási törvény 219. §-ának különös rendelkezésébe mint hatályon kívül helyezetteket felvenni. Ámde a most emiitett szakaszok kihagyása érdemleges kifogásokra legkevésbé sem szolgáltathat okot, mert a szóbeliség és közvetlenség elveire alapított sommás eljárásban a perújítás kérdése a felebbvitelnek és a mulasztás orvoslásának rendsze révei oly szoros összefüggés ben áll és a törvényhozónak amaz intentiója, mely a mulasztások 's általában a bíróság eldöntésére bizott jogvitákban előállható formai akadályok elhárítását célozza, annyira kidomborodik, hogy atörvény rendelkezéseinek megfelelő alkalmazása mellett a sommás per megújításának szüksége csak ritkán merülhet fel. Ennélfogva a perujitási esetek taxativ felsorolása — mely a törvény rendszerébe amúgy is nehezen lett volna beilleszthető — csakis zavarokat idézne elő s ezért a perújítás külön szabályozását a tényállítások, nyilatkozatok és bizonyítékok szabad érvényesítésének és a ténykérdés kétszeri — mondhatni korlátlan tárgyalásának rendszerével nem igen lehetett volna helyes összhangzásba hozni. Miután a kitűzött feladatnak csekély tehetségemhez képest megfeleltem, legyen szabad a mulasztás kérdésére a polgári perrendtartás tervezetében kifejezésre jutott alapelvek szempontjából is röviden reflectálnom. A kitűnő szakértelemmel és mély alapossággal szerkesztett törvény-tervezet, melynek célja a szóbeliség és közvetlenség elvét a modern jogszolgáltatás egyéb követelményeivel kapcsolatosan a polgári törvénykezés egész vonalán meghonosítani, a sommás per uj rendszerét úgyszólván érintetlenül hagyta és a per menetét valamint külső szerkezetét illetőleg általában véve csak annyiban tartalmaz ujabb szabályokat, a mennyiben ezt a törvényszék előtti eljárásnak az uj irányeszmék behatása folytán teljesen átalakulandó lefolyása megkívánja. A nagy reform közvetlen hatása abban fog nyilvánulni, hogy a formalisticus döntés gépies munkája megszűnik, és hogy a polgári jogszolgáltatás egész vonalán meghonosulandó szabad ítélkezés, karöltve a felek képviselőinek a perek érdemére irányzott tárgyilagos közreműködésével az igazságszolgáltatásba világosságot fog hozni. Jelenleg a rendes perben itélő bíróság arra van kárhoztatva, hogy a jogvita egész lefolyása alatt csakis a felek közötti küzdelem szabályossága felett őrködjék; jövőre a rendes per szálai is a biró kezébe lesznek letéve, a ki ilykép módot nyer a vitát a formalizmus békóiból kiszabadítani s az előtte fekvő peranyagnak nemcsak elbírálása, hanem összegyűjtése tekintetéből is a vitás kérdéseket minden oldalról felvilágosítani és az ügy érdemébe behatolni. Ennek természetszerű következménye a törvényszéki és járásbirósági eljárás rendszere között lenálló nagy eltérések megszűnésében fog nyilvánulni. De a két eljárás közötti különbség mégis fenmarad annyiban, a mennyiben ezt a törvényszéki perek tárgyának nagyobb értéke és ebből kifolyólag az alaposabb, behatóbb bírói tevékenység némi alakszerűségei, továbbá a feleknek, fontosabb anyagi érdekeik előmozdítása miatt szélesebb alapokra kiterjesztett cselekvősége és ezzel kapcsolatban a törvényszéki eljárásban ezentúl is fentartandó kötelező ügyvédi képviselet szükségessé teszi. Ebből önként folyik, hogy, habár a tervezet szerint a külön rendes eljárás a perek túlnyomó nagy részében megszűnik, és az csak egyes, több alakszerűséget igénylő szövevényes jogvitákban (a milyenek a számadási és vagyon elkülönítési perek) lesz fentartva: a mulasztás orvoslásának rendszerét TÁRCA. /^Apróságok a büntető eljárás köréből. yA «Jog» eredeti tárcája. Irta : di\ 1SIBER GYULA kir. albiró Apatin. Mindig örömet okoz nekem, ha a «Jog> hasábjait lapozgatva, a «vonal alatt» is cikket találok. Jól esik, ha a tartalomhoz illő komoly irályban megirt jogi fejtegetések és jogesetek elolvasása után a vonal alatt egy-egy tárca-stilü cikkely nyújt könnyed irályával, de mégis szakszerű tartalmával néhány élvezetes percet. Mikor azután a tárca-cikkeket elolvasva, azok felett hallgatólagos kritikát gyakorlok, nem feledem el, hogy a «vonal alatt* megjelenő cikkekre soha sem szabad a vonal fölött közöltekre illő, szigorú mértékű kritikát alkalmazni, mert ugy gondolom, hogy a vonal alatti terület ugy irály,- mint tartalom tekintetében bizonyos előjogokat biztosit az irónak; megengedi a könnyebb irályt, nem követeli a szigorú s kizárólag tudományos színvonalon álló tartalmat. Ha alkalomszerű terminus teknikust akarnék használni, azt mondanám, hogy a cikknek a vonal alatt megjelenése az iróra néZve — enyhítő körülmény. Azt sem bánom, ha a szives olvasó azt mondja erre, hogy én most cpro domo» beszélek. De mé^is azt hiszem, hogy a tárcacikk-írójának sem szabad megfeledkezni arról, hogy cikke szaklapban jelenik meg s a mit ir, azt nem laikusnak irja. * Ez a néhány sor ezen becses lapok f. évi 8-ik számában «Apróságok a büntető eljárás köréből» cimen megjelent tárcára kíván reflekszió lenni; ciméül pedig a «Szegény Iliét és szegény Paraszkévát» azért választottam, mert olvasva azt a súlyos injuriát, mely Sáray dr. ur tárcája szerint X. Iliének és Y. Paraszkévának osztályrészül jutott, önkénytelenül igy sóhajtottam fel: szegény Ilié és Paraszkéva! ... De most röviden ad rem. Elmondja Sáray dr. ur, hogy milyen kellemetlen helyzetbe hozta a mi embereinket: Iliét és Paraszkévát a törvény azon rendelkezése, hogy a kbtkv. 41. §-ában megjelölt kihágás hivatalból üldözendő cselekmény. Elbeszéli, hogy miként idézte meg a birósá<* a kiemelt kihágással terhelt szegény Iliét sőt a Paraszkévát is elővezettetés terhe alatt, sőt figyelemre sem méltatva, hogy embercink időközben kibékültek s a vád, illetőleg panasz visszavonatott, Iliét a tárgyalásra elővezettette. Mindezek után összehasonlítja a tárcaíró ur a kbtkv. 41. §-át a btkv. 301. §-ával — a közcsend elleni kihágást a magánvádra üldözendő könnyű testi sértés vétségével — s ennek eredményekép azt a tanácsot adja Iliének, hogy máskor ne szóval fenyegesse, de jól verje el Paraszkéváját s akkor nem lesz baja a bírósággal! Teljesen egyetértek Sáray dr. úrral abban, hogy szegény Ilié sok kellemetlenséget állott ki az ismertetett ügyben, de "már a tanácsát elfogadható helyes tanácsnak nem tartom és pedig azért nem, mert annak kiindulási pontja is helytelen és téves! Ugyanis a járásbíróságokra elj. szabályt képező 2,265. I. M.