A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 9. szám - A váltói zálogjog érvényesítésének kérdéséhez - Törvénykezési és közigazgatási kérdések

68 A JOü nem áll módjában a határnapon való képviseletről gondoskodni? A határozat consequentiáit főleg ez a gyakran képzelhető eset illusztrálja a legbeszédesebben, mert hiszen akkor a kir. tábla felfogása szerint — figyelemmel arra, hogy a határnapelmulasztása m[iatt igazolásnak helye nincs — a hózivatar a szegény f él cs at 1 ak oz ás i és egyébb törvényesen b i z t os i t ot t j oga it ö rö k időkre elsöpri — hacsak a fél szerencséjére a 202. §. k i vét e 1 e s rendelk e z é se véletlenül nem segit a baján. A szegedi kir. itélő tábla határozata ennélfogva a sommás eljárásról szóló törvény szakaszaival, annak egész szellemével és azzal a rendszerrel is ellenkezik, melyet ugy az érvényben lévő törvény, valamint a polgári perrendtartás tervezete a szóbeliségés közvetlenség legsarkalatosabb elveinek elengedhetetlen követelményeképen a fél mu1asztásásának orvoslása tekintetében elfogadott. A határozat indokolása pedig, mely arra nézve, hogy a többször emiitett időköz a kézbesítés napjától számittassé k, a törvényben rendelkezést nem lát és mely a felülvizsgálatot kérő ellenfelére nézve abban keresi a törvényes orvoslást, hogy az mulasztását a tárgyaláson igazolhatja, merőben téves: mert hiszen a 193., 194. 201. és az ezekkel összefüggő szakaszok értelme félre nem magyarázható, a határozat indokolásában kifejtett az az álláspont pedig •hogy a felülvizsgálati tanács elnökének törvényes kötelessége a felvetett kérdés megoldásánál irányadóul nem szolgálhat« ugy szintén a határozat indokainak a fél kivételes igazolási jogára való hivatkozása, oly benyomást tesz, mintha a kir. tábla a törvény irányelveinek követését kényelmi érdekeknek kívánná alárendelni. Bizalommal hívjuk fel e határozatra a törvény helyes alkalmazásának ellenőrzésére hivatott legfőbb fórum figyelmét. A kérdés megfelelő gyors eldöntését az igazságszolgáltatás legvitálisabb érdekei követelik, mert ha figyelembe veszszük, hogy a felülvizsgálati eljárásban a határnap elmulasztása miatt igazolásnak helye nincs (201. §), a felülvizsgálat során megengedett nóvumok érvényesítése csak ugy fog a törvényhozó szándékának megfelelően lehetővé válni, ha a felülvizsgálatot kérő ellenfelének válaszirata elkészítésére és beadására minden esetben annyi időt biztosítunk, a mennyit a törvény megszabott snem kárhoztatjuk őt arra, hogy törvényes jogai gyakorlását a kézbesítő közeg szeszélyeitől s esetleg más e v e n t u a 1 i t á s o kt ól legyen kénytelen függővé tenni. A fél mulasztásának hivatalból való elhárítása egyébként oly esetekben is a felülvizsgálati bíróság kötelességét képezi, a mikor a meg nem jelent félre nézve a mulasztás esete valóban fenforog; de a bíróság a megjelent fél részéről érvényesített tényeket vagy bizonyítékokat a felülvizsgálati kérelem elintézésére fontosaknak Ítéli. (202. §.) Ily garanciák mellett a törvénynek azt a rendelkezését, mely a felülvizsgálati határnap elmulasztása miatt az igazolást kizárja, kifogásolni nem lehet, mert e megszorítást a felülvizsgálat szük köre, annak a felebbezési eljárástól egészen eltérő menete és rendszere, kiváltképen pedig a felek szereplésének korlátoltsága eléggé okodatolja. A felebbezési bíróságok ítéleteinek felülvizsgálatánál tárgyalásnak csakakkorvanhelye, ha a felek a felebbezési bíróság ítéletében megállapított tényállást megtámadták vagy ha nóvumokat akarnak felhozni, mely szabály azt az esetet is magában foglalja, ha a kitűzött határnapon megjelent egyik fél a felülvizsgálat során érvényesíthető oly tényeket vagy bizonyítékokat ad elő, melyek a felülvizsgálati, illetve csatlakozási kérelem elintézésére fontossággal birnak; minden más esetben a felülvizsgálat tárgyalás nélkül nyilvános előadás alapján intéztetik el és] ekkor a feleket csak az a jog illeti meg, hogy kérelmeiket az előadó előterjesztése után szóval indokolhatják (195. §.). A felülvizsgálati eljárás előbb jelzett korlátoltságából önként következik, hogy a felülvizsgálati bíróság a felülvizsgálati, illetve csatlakozási kérelem terjedelmében sem teheti folytatólagos eljárás tárgyává azokat a kérdéseket, melyeket az alsóbb bíróság illetve bíróságok tisztázni tartoztak volna s igy a mennyiben az első- illetve a felebbezési bíróság ítéletében megállapított vagy a felülvizsgálati bíróság által saját hatáskörében megállapítható tényállás alapján az ügyet érdemleges eldöntésre megérettnek nem tartja, a felülvizsgálandó Ítéletet — épugy a mint azt a rendes eljárási szabályok előírják — feloldani és az alsóbb fokú bíróságot további eljárásra és ujabb határozathozatalra utasítani tartozik (204. §.). A váltói zálogjog érvényesítésének kérdéséhez. Irta: Dr. BRUCK J. GYULA, ügyvéd Szécsényben. Dr. Hermann Sándor kartárs urnák a «J o g» ez évi 3~ik számában megjelent cikkemre vonatkozó megjegyzéseire legyen szabad nekem röviden válaszolni. Abban dr. Hermann ur egyetért velem, hogy a váltótörvény 106. §-ának 1. pontja szerinti esetben a váltó-birtokosnak épen ugy keresetet kell indítania, mint minden más esetben; az elvi differencia köztünk csak abban áll, hogy dr. Hermann ur a kielégítési végrehajtási kérvényt szükségesnek, jobban mondva, elengedhetlennek találja, míg én azt tartom, hogy a váltóbirtokos - mindig hangsúlyozva azt a föltevést, hogy az csupán a zálogtárgyból keres kielégítést — a kielégítési végrehajtási kérvény benyújtása alul föl van mentve. Dr. Hermann ur a saját állításához szükséges érvet egy hatályon kivül helyezett miniszteri rendeletből meriti, holott szerény nézetem szerint egy az eljárásba tartozó vitás alaki kérdést nem lehet egy már hatályon kivül helyezett, ugyancsak az eljárást szabályozó rendelet segítségével eldönteni. Sőt merem állítani, hogy azért lett a régi váltóeljárás i hatályon kivül helyezve (pedig maga a törvény még a régi) mert ez az eljárás a mai forgalom viszonyainak már meg nem felelt. És mivel minden, a mi hosszadalmas, a váltóeljárásban már eo ipso kivetni való, nem tételezhetem föl, hogy akkor, mikor az uj váltóeljárás hozatott, az igazságügyminiszter a régi eljárás szerinti hosszadalmasabb, kielégítési végrehajtási kérvény beadását szükségesnek kimondó eljárást hallgatag hatályában fentartani akarta volna. Ezt egy modern igazságügyminisztertől már föl nem tételezhetem. Van még egy másik érve is dr. Hermann Sándor urnák, t. i. az, hogy a végrehajtási törvény 115. §-a nemcsak a váltótörvény 106. §-ára, hanem egyúttal a kereskedelmi törvény 305. §-ára is vonatkozik, és itt en passant nekem azt a tanácsot adja, hogy olvassam végig azt a 115. §-t. Legyen meggyőződve t. kartárs ur, hogy azt a paragrafust nagyon is végig olvastam, de nekem ugy látszik, hogy épen a t. cikkíró volt az, aki a §. utolsó bekezdése fölött elsiklott. Észrevételeim itt a következők: Hogy a «rendeltetik el az árverés* kifejezés csak a keresk. törvény 305. §-ában szabályozott esetre, és nem egyúttal a váltótörvény 106. §. 1. pontja szerint szabályozott esetre vonatkozik, absolut nem fogadhatom el. Akkora ügyetlenséget föltételezni egy codificátortul, hogy ugyanegy paragrafusban a t. cikkíró szerint két különböző esetet szabályoz, és erre a két különböző esetre ugyanazon kifejezést használja, ezt az 1881. évi LX. t.-c. szerzőjétől föl nem tételezhetem. Az én nézetem szerint azonban ebben a 115. §-ban két ugyanazonos esetre nézve egy és ugyanazon eljárást szabályoz a törvény, és valamint a váltótörvény 106. §-ának 1 pontja szerinti esetben, ugy egyúttal a keresk. törvény 305. §-a szerinti esetben sem kell formális kielégítési végrehajtási kérvény, hanem mind a kettőben a kereset indítását követi az árverésnek a bíróság általi elrendelése. A t. cikkíró ur még megemlíti azt, hogy a váltóeljárás 3. §-a nem sorolja fel az általam vitatott árverési kérvényt. Hát mondtam én, hogy ez az én árverési kérvényem egy külön önálló kérvény? Cikkemből ugyancsak világosan kitűnik, hogy ez az árverési kérvény a már előbb indított váltókereset folyománya, nem szükséges tehát a váltóeljárás 3. §-ának ezt a kérvényt, mint amúgy sem önálló természetűt, külön felemlíteni. Végre hangsúlyozom még, illetve kérdezem a t. cikkíró úrtól azt, hogy mire való volt a végrehajtási törvény 115. §-a utolsó bekezdésében rámutatni arra, hogy az ezen §. szerint hozott végzés ellen felfolyamodásnak etc. van helye, mikor erről a végrehajtási törvény 34. §-a már amúgy is intézkedett? Én részemről ezt oda magyarázom — miként azt már előbbi cikkemben is tettem — hogy ez a direct intézkedés egyenesen arra enged következtetni, hogy itt egy sajátlagos árverési végzésről van szó, mely elleni fel folyamodás megengedhetőségét a törvény külön hangsúlyozni akarta. Törvénykezési és közigazgatási kérdések. Irta: LENGYEL IMRE járásbiró H.-Szoboszlón. E cim alatt a J o'g m. é. 51. számában, Székács Ferenc curiai bíró ur, a községi elöljáróságok által kiállított erkölcsi bizonyítványoknak csekély hitelességet tulajdonit és felhívja az igazságügyminiszter urat egy rendelet kibocsátására, melyben utasítást kapnának a bíróságok, hogy az elitéltekre vonatkozó adatokat, az illetékes helyi hatóságok tudomására hozzák. ^ Kétségtelen, hogy ott, a hol a községek a jogerősen elitéltekről törzskönyvet, vagy más nyilvántartást nem vezetnek, ott az erkölcsi bizonyítványoknak bizonyító ereje, csak fictio. Az elitéltekről azonban most is kötelesek az illetékes közigazgatási hatóságok nyilvántartást vezetni — a mit mindjárt be is bizonyítok. A fogházak és börtönök kezeléséről szóló igazságügyministen szabályrendeletben (R.T.1880. évf. 829. lap) 165. illetőleg 78. §-a szerint, a fogoly elbocsátásáról, azon községnek,