A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 9. szám - A mulasztás orvoslásának rendszere polgári perrendtartásunkban. Nyolcadik közlemény

A JOG 67 A felebbezési bíróság ítéletében megállapított tényállást csakis ajogszabály megsértésének szük körén belül lehet megtámadni és e tekintetben a bizonyítás csak a felebbezési tárgyalásról felvett jegyzőkönyvvel s annak mellékleteivel (160. és 161. §.) engedhető meg, másrészről pedig uj tényeket és bizonyítékokat csupán valamely lényeges eljárási szabály megsértésének (197. §.) és a felülvizsgálati határidő elmulasztásának igazolására lehet felhozni, mert hiszen az anyagi jogszabály megsértése a per adataiból mindig megállapítható, e tekintetben tehát nóvumok felhozása soha sem válik szükségessé. Ezek szerint a felülvizsgálat e sz k öz ö 1 h e t é s e szempontjából a tényállás megállapítása a felebbezési bíróság egyik legfontosabb kötelességét képezi. A nyilvános előadásoknál a tényállás külön irásba foglalása ugyan rendszerint mellőzhető; a tárgyalás folytán másod fokulag elintézett perekben azonban, az elsöbirósági iratok tartalmától eltérő mindazon ténykérdéseket, melyek az ügy eldöntésére befolyással bírnak, a m ás o d b i r ó s ág i Ítéletben mindig meg kell állapítani, mert ha ezt a felebbezési bíróság elmulasztja, az alapos felülvizsgálat, melyre nézve a felebbezési tárgyalási jegyzőkönyvbe fe Ivett általános mozzanatok megfelelő támpontot nem nyújthatnak, teljesen lehetetlenné válik és a felülvizsgálati bíróság a másodfokú Ítéletet feloldani kénytelen. A felülvizsgálati eljárásban a szóbeliség és közvetlenség elvei csak szük keretben érvényesülnek és az alsóbirósági tárgyalásoknál elmulasztott cselekmények csakis akkor hozhatók helyre, ha ez a jogkérdés elbírálása okából szükséges; a törvény 197. §-ában foglalt rendelkezések mindazonáltal bő alkalmat nyújtanak a félnek, hogy akár a saját mulasztásából, akár pedig közvetlenül az alsóbiróságok hibájából keletkezett ama sérelmeket, melyek valamely oly alaki vagy anyagi jogszabálylyal állanak kapcsolatban, a mely szabály helyes alkalmazása a jogvitának az alsóbiróságok felfogásától eltérő eldöntését eredményezhetné, a felülvizsgálati eljárás folyamában orvosolhassa. Az uj rendszer céljaival teljesen megegyező azonban, hogy a törvény a felülvizsgálatot nem csupán a csekélyebb értékű (181. g.) és sürgős természetű (182. §.) perekben, hanem minden oly esetben is kizárja, mikor a fél a felülvizsgálat utján érvényesíthető jogairól saját tényével már előbb lemondott. És ezért egészen helyes a törvénynek az a rendelkezése, mely szerint azon fél, ki az elsőbiróság ítéletét felebbezéssel meg nem támadta, a másodbiróságnak az elsöbirósági ítéletet helybenhagyó ítélete, illetve a felebbezési bírósági Ítélet helybenhagyó része ellen felülvizsgálati kérelemmel nem élhet. (183. §.) A sommás eljárás elveinek egészen megfelelő továbbá az a rendelkezés is, a melynél fogva a felülvizsgálat az illetékességet megállapító másodbirósági végzésre csak akkor terjeszthető ki, ha a felebbezési bíróság oly ügyben mondotta ki magát illetékesnek, a mely valamely külön ügybiróság hatáskörébe tartozik, s a melyre nézve a rendes birói illetőségtől ez okból, vagy az érdekelt felek személyére való tekintetből eltérésnek helye nincs (184. §.). Mert az 1868. évi L1V. t.-c. 53. §-ában felsorolt eseteket kivéve, a felek akaratából az illetéktelen bíróság is illetékessé válik; de amenynyiben a felebbezési bíróság oly ügyben járt el, melyben a törvénynél fogva el nem járhatott és a melyre nézve a felek az eljárási szabályok betartásáról a most hivatkozott törvényszakasz értelmében le nem mondhattak, hatáskörét a törvénykezési szabályok megsértésével lépte tul és eljárása érvényesnek nem tekinthető. A felülvizsgálati határidő elmulasztása miatt előterjeszthető igazolási kérelem a felülvizsgálati kérelemmel összekapcsolandó (189. §.), mi által a felülvizsgálati eljárás gyorsasága biztosítva van. Az ellenfél csatlakozási jogának érvényesítését a törvény a felülvizsgálatnál is lehetőleg széles alapokra fekteti, midőn a felülvizsgálatot kérő ellenfelének a csatlakozásra kivételesen még a felülvizsgálat szóbeli tárgyalásánál is alkalmat nyújt (194. §. harmadik bekezdése). Nagyon természetes azonban, miszerint a félnek e részbeni mulasztása a tárgyaláson csak akkor orvosolható, ha magát e tekintetben igazolja, vagyis valószínűvé teszi, hogy őt hiba nem terheli, mert a csatlakozási kérelmet szabály szerint (194. §. első bekezdése) a felülvizsgálati tárgyalási időköz első felében benyújtandó válasziratban kell előterjeszteni és mert a felülvizsgálatot kérő ellenfelének a rendes időben való csatlakozásra a köte1e ző ügyvé d i képvise1et, de ki vá ltké p en az a körülmény, hogy a válaszirat elkészítésére és beadására a tárgyalási határnap legrövidebb időre való kitűzése esetében is legalább 7—8 nap áll rendelkezésére (193. és 194. §.) megfelelő garanciát és al kai m at nyújt. A szegedi kir. Ítélőtábla ujabban 10. polgári szám alatt hozott és a határozattárba 9. p. szám alatt felvett határozatában azt mondotta ki: «hogy a válasz-iratban foglalt csatlakozási kérelem benyújtására az 1893. évi XVIII. t.-c. 194. §-ában meghatározott tárgyalási időköz első fele az ügy előadására és a tárgyalásra határnapot tűző végzés keltétől számítandó.> A mi annyit jelent, hogy a felülvizsgálati bíróság az értesítő végzésnek a felülvizsgálatot kérő ellenfele részére idejekorán való kézbesítéséről gondoskodni és a mulasztás fenforgásának kérdését hivatalból vizsgálni nem köteles. Ez a határozat meggyőződésem szerint nem felel meg a sommás eljárás principiumainak és a törvény helyes értelmének. A törvény 201. §-a ugyanis a felülvizsgálatot a meg nem jelent fél távollétében csak akkor tartja elintézhetőnek <ha a fél a 193. §. szerint kitűzendő határnapról kellően értesíttetett*. Ebből világosan következik, hogy a felülvizsgálati tanács elnöke és illetve elnöki irodája a felülvizsgálati kérelem érdemleges elintézése előtt, azt: vájjon a meg nem jelent fél kellően értesittetet t-e? constatálni, vagyis a kézbesítési adatokat megvizsgálni tartozik, a mi egyébként a törvény 130. és 208. §-ainak ama rendelkezéseiből, melyek értelmében a járásbíróság előtti eljárás szabályai a felebbezési eljárásra és ez utóbbiak ismét a felülvizsgálatra megfelelően alkalmazandók, szintén kétségtelenül következik, mert a törvény 54. §-ának 2. és 3. pontjai és a 162. §-nak ezekre hivatkozó utolsó bekezdése szerint a határnapról nem értesített vagy nem kellően értesített fél ellen mulasztás okából marasztaló ítélet nem hozható, de a kir. járásbíróság, illetve a törvényszék ily esetekben a kézbesítési bizonyítvány tartalmához képest a mulasztás következményeinek kimondását megtagadni köteles. Ezek szerint tehát el nem vitatható, hogy a 201. §. első bekezdése az 54. §.2. és 3. pontjaiban ajárásbiróságra nézve előirt és a 162. §. utolsó bekezdéséhez képest a felebbezés során is alkalmazandó előbb emiitett szabályt a felülvizsgálati eljárásra is kiterjeszti. Hogy mit ért a 201. §. a «kellően értesített fél» kifejezés alatt, azt a 193. §. második bekezdése kézzelfoghatóan megmagyarázza, midőn a felülvizsgálat előadására és tárgyalására kitűzendő határnapot akként rendeli kitűzni, «hogy az értesítésnek az ellenfél részére való kézbesítése és a határnap között 30 nap, sürgős esetekben pedig legalább 15 nap maradjon.» Összefoglalva már most a 201., 194. és 193. §-o k n a k az egész törvény szellemével egyező idézett rendelkezéseit, nem képezheti vita tárgyát: Miszerint a felülvizsgálati bíróság hivatalból köteles ügyelni arra, hogy a felülvizsgálatot kérő ellenfelének válaszirata benyújtására és szabályszerint a válaszban szövegezendő csatlakozási kérelmének a rendes időben való előterjesztésére lehetőleg minden esetben elegendő ideje legyen — hogy továbbá a felülvizsgálati bíróság a felülvizsgálatot kérő fél meg nem jelent ellenfele érdekében azt: vájjon ez kellően értesittetett-er hivatalból vizsgálni és amennyiben a kézbesítési ívből arról győződik meg, miszerint az illetőre nézve; a mulasztás esete fenn nem forog, szintén hivatalból uj határnapot kitűzni tartozik; hogy ezekhez képest az a tekintetben való gondoskodás, miszerint a felülvizsgálatot kérő ellenfele jogainak rendes időben való érvényesítésétől el ne essék, a felülvizsgálati bíróság kötelességét képezi és hogy mindezekből kifolyólag a tárgyalási időköz első felét nem az értesítés keltétől, hanem annak a felülvizsgálatot kérő ellenfele részére történt kézbesítésétől kell számítani. De a törvény gyakorlati alkalmazásából merített példák is erősen megcáfolják az idézett kir. Ítélőtáblai határozatban foglalt enunciációt. Ha ugyanis a csatlakozási kérelem előterjesztésének határideje, vagyis a válaszirat beadására rendelkezésre álló határidő kezdete a határnapot tűző végzés keltétől volna számítandó, —igen könnyen előállhatna az az eset, hogy például az időjárás előre nem látható viszontagságai egyik vagy másik kir. ítélőtábla tárgyalási rendjét hoszszabb időre egészen felforgatnák, — mert ha a többnyire szintén előre nem látható kezelési akadályoktól, a melyek miatt a kiállított végzés gyakran nagyon későn jut a kézbesítő közeg kezeibe, egészen el is tekintünk, sokszor az időjárással kapcsolatos vagy más, a kézbesítést hátráltató okok miatt némely vidéken hosszabb időn át valóságos rendszerré válhatnék az, hogy a felülvizsgálati kérelmekre hozott végzések késedelmesen kézbesittetnének. Igaz ugyan, hogy ilyenkor — feltéve, hogy az illető félnek a felülvizsgálati bíróságnál való törvényszerű megjelenésről gondoskodni mégis módjában állott — a csatlakozási kérelem a tárgyaláson is előadható ;ámde fe lette visszás helyzet állana elő abból, ha az utólagos figyelembevétel feltételét képező és csak kivételesen megengedett igazolás felesleges tárgyalása a felülvizsgálati tanács idejét minden ülésben (pl. egész télen át) igénybe venné, holott a kézbesítési vevények megtekintése csakis perceket igényel. De mi történik akkor, ha a felülvizsgálatot kérő ellenfelének már