A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 7. szám - A bányatörvényjavaslat. Bírálat és ismertetés. Folytatás

52 A JOG D. 4. 9. —}'; a praetor ennek alapján nem csak azon kár megtérítésére kötelezte a hajótulajdonost, illetve fogadóst, mely saját vétkéből vagy culpa in eligendo folytán támadt, hanem egyáltalán minden, akár saját emberei, akár mások által — tehát más utas által is — okozott hátrányért; — szükség volt pedig ezen actiora «quia in locato conducto culpa, in deposito dolus dumtaxat praestatur >> [3. §. 1. D. 4. 9.], vagyis mert azon speciális jogviszony, mely a hajós és fogadós között egyfelől — az utas között pedig másfelől keletkezni szokott, tekintessék az akár locatio conductio-nak, akár pedig depositum-nak — a hajósra s fogadósra ilyen nagy felelősséget nem rovott. Tette ezt a praetor ugyan első sorban azért, mert ezen iparüzői erkölcstelenségével szemben ebben találta a legjobb remedurat; «innotesceret Praetor curam agere reprimendae improbitatis hoc genus hominum» [3. §. i. D. 4. 9.] és «nisi hoc esset statútum, matéria daretur cum furibus adversus eos, quos recipiunt, coéundi, quum ne nunc quidem abstineant huius modi fraudibus» [1. §. 1. I). 4. 9.); azonban ezen rendelkezés egészben vagy módosítva fentartotta magát mai napig [opt. 1,316. §., code civil l,78í. §.] dacára annak, hogy semmiféle alap sincsen arra, hogy ezen iparosokat hasonló gyanúval illessük; — fentartotta pedig magát azért, mert ezen ipar természetével jár s felvirágzásának egyik feltétele, hogy az utas, illetve vendég, teljes bizalommal helyezze el náluk holmiját azon tudattal, hogy a vendéglőst ezekért a rendes letéteményes szavatosságán felül fokozódottabb felelősség terheli. Ilyen továbbá a modern kereskedelmi jogban a fuvaros fokozott felelőssége, mely magából a locatio conductio-ból le nem származtatható, mert ex locato a fuvarozó csupán a diligens páter familias gondosságáért felelős,9 holott a mi keresk. törvényünk 398. ij-a [német ker. törv. 395. §-a, code de commerce 103. §-a] szerint «a fuvarozó minden kárért, mely az áruban az átvételtől a kiszolgáltatásig elveszés vagy megsérülés által történik, felelős, a mennyiben igazolni nem képes, hogy a kárt erőhatalom vagy az áru természetes minősége, különösen belső megrongálás, romlás, beszáradás, rendes csurgás vagy a begöngyölésnek kívülről fel nem ismerhető hiányai okozták*. Itt is tehát a különben a küldőt terhelő veszély a fuvarosra tolatik át, ez által pedig elvállaltatik, mert a fuvarozás állandó iparszerű folytatására csak úgy van kilátása, ha a fuvaroztató a lehetőleg legtökéletesebb biztosítást nyeri. Hogy ezen veszélytháritó áramlat milyen erős egyes foglalkozási nemekben, annak eclatans példáját látjuk a biztosítási ügyleteknél; dacára annak u. i. hogy kereskedelmi törvényünk 504. §-a értelmében a biztosító a megállapított biztosítási összeg fizetésére de jure nem kötelezhető, ha a biztosított életét párbaj, öngyilkosság vagy háborúban nyert seb következtében veszti el, mégis ujabb időben a biztosítók az általános feltételeikben bizonyos idő után ezen veszélyt is elvállalják, sőt. bizonyos idő múlva még a valótlan bemondásból eredő veszélyeket is magukra hárítani engedik. A forgalom hasonló követelményével állunk szemben a cheque intéz fényezett felelőssége tekintetében is; — az intézvényezett rendszerint bankár vagy legalább is oly egyén, ki chequeszerződések kötésésével és teljesítésével, tehát az intézvényezetti minőség elvállalásával s az annak megfelelő ügykezeléssel iparszerüleg s nemcsak achequekibocsátó, hanem saját érdekében is foglalkozik. — Érdeke pedig megköveteli, hogy ügyfeleinek és ezek betéteinek száma mennél nagyobb legyen, — a mi pedig csak az esetben várható, ha ezen a cheque hamis, illetve hamisított voltából eredő veszélyt is magára vállalja. Ezen veszélynek az intézvényezettre való hárítása nem méltánytalanság, nem is a méltányosság kérdése, hanem a cheque-fejlődésnek ép oly lényeges előfeltétele, mint a cheque-el járó formális szigor. A ki tehát az intézvényezett szerepére vállalkozik, kénytelen az ezzel járó veszélyt is elvállalni. «Ne quisquam putet graviter hoc adversus eos constitutum, nam est in ipsorum arbitrio, ne quem recipiant > mondja Ulpianus a hajósok stb. szigorított felelőssége tekintetében. (1. 1 D. 4. 9.). «Die Einlösung eines solchen falschen Checks gehört eben zu den Betriebsunfállen im Bankiergescháft, für welche der Bezogene aufzukommen habe», jellemezte egészen helyesen a bankár helyzetét az ez évi osztrák enquéte egyik tagja, dr. Schlesinger [az angolbankvezértitkárja]10 «Die Haftung des Ausstellers für die Einlösung des falschen Checks würde eine ausserordentliche Beunruhigung des Publicums und eher eine Einschránkung als eine Ausdehnung des bestehenden Checkverkehres hervorrufen.» .Mindez áll pedig ép úgy a hamis, mint a hamisított chequenél, — sőt különösen nálunk, a hol az osztrák-magyar bank nem tudni miért — cheque-ürlapjain számszelvényt nem alkalmaz, a leggondosabb és cheque-ürlapjait mindig zárva tartó ügyférmég sokkal inkább van a chequeösszeg, mint névaláírása hamisítása veszélyének kitéve, mert az előbbihez elegendő a megfelelő — a számjelzés eltüntetésére szükséges — vegyiszer alkalmazása. 9 1. Dr. Neumann Ármin : a ker. törv. 398-ik §-ának magyat. i° N. F. Pt. 10,681 ÍZ. E részben is tehár helyesnek bizonyul az angol chequejog rendelkezése, mely szerint a hamisításból eredő kár mindkét esetben az intézvényezettet éri. Önként értetődik, hogy mindezen előadottak csak azon esetekre vonatkoznak, a melyekben sem a kibocsátót, sem az intézvényezettet vétkesség nem terheli, mert ha a vétkesség — értve itt a culpa levíst is — az egyik vagy másik részről fenforog, az abból eredő kárt az illető vétkes fél tartozik viselni, illetve, ha mindkét fél vétkes, vétkessége arányában mind a kettő — mint a hogy ezt 1881. évben egy brüsseli Ítélet kellő mérlegelés után megállapította.11 Hogy mi tekintendő főleg a kibocsátó részéről vétkes mulasztásnak, azt a bankok a cheque-szerződésekben [szabályzatokban] rendszerint már a priori szokták szerződésileg megállapítani, igy pl. az osztrák-magyar bank forgatmányi üzletszabályzata 12. pontjában kiköti: «A számtulajdonos a cheque-ürlapokat gondosan megőrizni tartozik, őt terhelvén mindazon következmények és károk, melyek ezen űrlapok elvesztéséből vagy elhányódásából keletkezhetnek, hacsak a számláját vezető bankintézetet azok elvesztéséről idejekorán írásban nem értesítette, hogy igy a valamely jogosulatlan személy kezéhez való kifizetés megakadályoztassék.» «Szintúgy a számlatulajdonost terheli a felelősség a bankkal szemben akkor is, ha a cheque-ürlapokon üresen hagyott helyeket nem tölti ki úgy, hogy a hamisítás lehetetlenné válik.» Azonban a cheque-szerződés ezen rendelkezései is csak útmutatóul szolgálhatnak s minden egyes concrét esetben vizsgálandó leszen, vájjon fenforog-e vétkesség, s ha igen, melyik fél részéről. Ezen, valamint azon körülmény, hogy hamis vagy hamisított cheque beváltása a gyakorlatban rendszerint egyik vagy másik vagy mindkét félnek vétkessége folytán történik, indították a legutóbbi osztrák enquéte egynehány tagját (Dutschka, dr. Hammer schlag, Herz, Kuczynsky, Lindheim, L i e b e n) azon óhaj kifejezésére, hogy a hamis vagy hamisított cheque beváltásából eredő kártérítés kérdése a chequetörvényben egyáltalán ne szabályoztassék; ezen felfogás azonban nyilván téves, mert habár minden egyes concrét esetben, annak sajátszerűsége szerint, vizsgálandó leszen, vájjon fenforog-e vétkesség s ha igen, melyik fél részéről, mégis szükséges egy általános szabály egyfelől azért, mert előfordulhat oly eset, melyben vétkesség senkit sem terhel, másfelől pedig azért, mert csak ilyen általános szabály léte esetén lehet kétségtelenül megállapítani azt, hogy a (rendszerint igen nehéz) bizonyítás kit terhel; annál inkább szükséges pedig ezen kérdésnek a törvényben való megoldása, mert ellentétes nézetek állanak egymással szemben, melyek mindegyike nagytekintélyű írók által támogattatik. Egy hozandó chequetörvényben tehát a váltótörvény 81. és 82. §-ainak megfelelő kiterjesztése mellett ki volna mondandó: az intézvényezett a hamis vagy hamisított cheque beváltására fordított összeg megtérítését a kibocsátótól csak azon esetben s csak annyiban követelheti, ha és a mennyiben ezen beváltásra a kibocsátó vétkessége okot szolgáltatott, vagy a mennyiben a hamisított chequeből a váltótörv. 82. §-a szerint kötelezve van. A bányatörvényjavaslat. Bírálat és ismertetés. Irta: dr. SÍPOS ÁRPÁD kir. jogakad. tanár Nagyváradon. (Folytatás). A kizárólagos kutatás védi a vállalkozót más kutatók versenye ellen a kutatási kör kizárólagossága, — más felkérők ellen pedig a fentartott tér megállapítása által. Ezzel azonban szédelgés is űzhető, a mennyiben emberek: tőke és komoly vállalkozás nélkül, avagy nagyobb bányabirtokosok, szomszédos versenyvállalatok keletkezésének útját vágandók, kizárólagos kutatást jelentenek be. és igy biztosithatnak maguknak nagy területeket, miket föltárni nem tudnak vagy nem akarnak, de — lekötnek, megteremtvén ezzel a hegyzárlatot (Feldsperre) annak minden hátrányával együtt. Korlátolására nézve kétféle vélemény van, megfelelően eltérő jogszabályok javasolgatásával : Az egyik azt ajánlja, hogy a kutatási kör és a fentartott terület terjedelme legyen lehetőleg kis térre korlátolva, a jogosítvány pedig legyen időtartamhoz kötve és csak annak adassék, a ki már bizonyos végzett munkát tud kimutatni. Tehát tér- és időbeli korlátolás és már végzett előkutatási munkálatok feltetele mellett, a mi az egyszerű kutatás részletes szabályozását teszi szükségessé. A másik nézet az előzetesen végzett munkák kimutatását, a terület megszorítását és az időtartam korlátozását feleslegesnek tartván, a kutatási illetékek11 1. Kuhlenbeck «der Checks 139. I.