A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 5. szám - A sommás eljárás 2. §-a feletti vitáról 2. [r.]

36 A JOG folynak, mivel az ily vállalkozó kutatási szándékát köteles bejelenteni. De az egyszerű kutatásról hogyan szerezzen a bányahatóság tudomást; mennyire haladt a kutatás, ha az bejelentve sincs? és ha valamikép értesül a vállalatról, mikor ingeráljon? várja meg — a 20. §. analógiája szerint — azt a stádiumot, midőn a munkálatok már világos befejtéssé fajulnak ? De addig évek során át folyhat a művelet oly föld alatti hajtásokban, mik bányarendőri felügyeletre érdemesek. Tisztelem a mély értelmű rövidséget, de ott, a hol oly lényeges különbség létezik a két vállalkozás jogi természete között, a hol életbiztonság forog szóban, a világos rendelkezéseket szükségesnek látom. A kifejtettek értelmében célszerű volna ily értelmű rendelkezés : A kutatási szándék az illetékes bányahatóságnál bejelentendő ; a bejelentés: a megyét, járást, községet és abban a kutatási tér fekvésének külhatárait jelölje meg. Ily bejelentésre az öntelkén kutató is kötelezve van. A bányahatóság a bejelentésről bizonylatot állit ki, mely azonban a kutatási térre kizárólagosságot, elsőséget és adományozásra fenntartott területet nem biztosit, de azon vállalkozó számára, ki más földjén akar kutatni, igazolványul szolgál. A bizonylat ily esetben a földbirtokosnak a munkálat megkezdése előtt fölmutatandó s a kárpótlás iránti egyezkedés megkisérlendő ; ha ez nem sikerül, az V. fejezetben meghatározott eljárás következik. A kutatási tér alakja és terjedelme csak a törvényes tilalmak (7. §.) és a szerzett jogok által van korlátolva. (Folytatása következik). y A sommás eljárás 2. §-a feletti vitáról. v i. V-V' A sommás eljárást szabályozó törvény összes szakaszai közül a legélénkebb vita jelenleg kétségen kivül a 2-ik szakasz körül folyik. Van a törvénynek mindenesetre nem egy fontosabb, életbevágóbb rendelkezése, de ezek között egy sincs, melynél éppen az interpretatióhoz volna kapcsolva az igazságszolgáltatás annyi és oly nyomatékos érdeke, mint a szóban levő szakasznál. Ha az egyik és másik irányban felhozott érveket teljes tárgyilagossággal akarjuk megbírálni, mindenekelőtt el kell ismernünk, hogy a törvény hatályba léptéig a Fodor-Márkusféle perrendtartásban foglalt magyarázat, mely szerint mint tudjuk a 2-ik szakasz 1-ső pontjában felsorolt ügyletekből felmerülő keresetek, akkor is ha a per tárgya 20 frtot meg nem halad és alperes sem nem kereskedő, sem pedig ügyletre nézve kereskedelmi ügyletet nem képez, a sommás eljárás alá tartoznának, támadás tárgyát jóformán nem is képezte és kétségtelen, hogy azon kifogások, melyek azóta ezen magyarázat ellen emeltettek, nem is annyira a közte és a törvény szövege közt fenforgó eltérések felismerésében, mint inkább onnét erednek, hogy mindinkább szemmel láthatóvá váltak azon nehézségek, melyek ezen, különben talán nem is jogosulatlan értelmezés mellett a jogi forgalomra kell hogy nehezedjenek. Mert azt megint ezen magyarázat minden, még oly lelkes hive is kell hogy elismerje, mikép a bíróságokra majdnem elnyomással fenyegető munkahalmaz háríttatik, ha a kereskedőnek megadjuk azon privilégiumot, hogy nem kereskedő ellenében is minden még oly csekély tárgyú és a tulajdonképeni kereskedelmi forgalomra vonatkozással alig biró ügyét a rendes bíróságnál érvényesíthesse. Az sem szenvedhet kétséget, hogy a jogkereső közönségre is csak hátránynyal lehet, ha a bíróságok figyelme és munkaidejének jó nagy része az eddig is hozzájuk tartozott ügyektől apró-cseprő, a birói eljárás komolyságával alig összeegyeztethető substratummal biró ügyekre tereltetik és ha a nem kereskedő, kit a kereskedelmi forgalommal összefüggésben nem álló kötelezettségei teljesítésében olyan rigorózításra és pontosságra mint a kereskedőt kötelezni nem lehet, a legcsekélyebb mulasztásnál is tartozásával semmiféle arányban nem álló költségekkel volna zaklatható, mihez hozzájárul még az is, hogy számtalan visszaélésre nyilik alkalom, ha alperesre nézve a védelem megnehezíttetik, sőt sok esetben jóformán lehetetleníttetik azáltal, hogy alig számba jövő összegre lakhelyétől messze fekvő bíróság előtt perelhető. Midőn evvel szemben azon törekvés kezd érvényesülni, hogy a törvénynek az eddigitől eltérő magyarázata által a most vázolt visszásságoknak eleje vétessék, ez leginkább oly irányban kiséreltetik meg, hogy utalás történik arra, miszerint az eddigi állapot is hasonszövegü törvényes intézkedések mellett keletkezvén, a mostani törvény szövege nem szolgáltat alapot arra, hogy a mostanitól eltérő gyakorlat szükségszerüleg behonosíttassék. A kik igy érvelnek, leginkább az 1877 : XXII-iki t. c. 11. §-ára hivatkoznak, mely a kereskedelmi ügyeket közelebbi meghatározás nélkül kizárván a kisebb polgári eljárás köréből, szószerinti magyarázata mellett ugyanazon eredményre kellett volna jönni, melyre a mostani törvénynek a Fodor-Márkus-féle munka szerinti magyarázata mellett jönnénk ; holott azt tapasztaljuk, hogy a birói gyakorlat az 1881-iki kereskedelmi eljárás 5. §-ával megegyezően a 11-ik szakasz szóban levő rendelkezését csak azon esetekre szorította a midőn alperes kereskedő vagy a per alapjául szolgált ügylet rá nézve kereskedelmi ügyletnek tekintendő. Midőn azonban meg akarjuk határozni, hogy az 1877 : XXII. t.-c. mit értett «kereskedelmi ügyek» alatt, azt hiszem helyesen csakis az ezen törvény életbeléptetése alkalmával érvényben volt kereskedelmi eljárás, illetve az azt szabályozott 1875 december 1-én kelt ministeri rendeletből indulhatunk ki. Ezen rendeletnek idevágó intézkedése azonban éppen nem vág egybe az 1881-iki kereskedelmi eljárás 5. §-ával, mint ezt dr. Frank Sala kartársam múltkori cikkében tévesen felhozza, mert a korábbi rendelet szerint a kereskedelmi törvény sokszor idézett szakaszaiban elősorolt ügyletekből felmerülő keresetek, az esetben ha alperes bej. kereskedő vagy az ügylet rá nézve kereskedelmi ügylet volt, a törvényszékek, más esetben pedig a járásbíróságok mint kereskedelmi bíróságok hatáskörébe tartoztak volna, semmi esetre azonban a polgári és ebből kifolyólag az 1876: XXII. t.-c. életbeléptetése után a kisebb polgári eljárás alá. Ha ennek dacára azt tapasztaljuk, hogy a most idézett törvény életbeléptetése után a birói gyakorlat csak azon esetben zárta ki a kereskedelmi ügyleteket a kisebb polgári eljárás köréből, melyek az akkor érvényben levő 1875-iki kereskedelmi eljárás szerint a kir. törvényszékek és nem egyúttal azokat is, melyek a kir. járásbíróságok hatáskörét megállapították, ezt nem annyira a 11-ik szakasz szövegéből, hanem inkább onnét lehet csak kimagyarázni, hogy a jogélet követelményei ebben, mint számos más esetben is, erősebbeknek bizonyultak mint a törvény magyarázatára fennálló szabályok és hogy a birói gyakorlat a törvény értelmezésénél ez alkalommal a quid juris mellett a quid consiliit is kutatta, szem előtt tartván azt is, hogy azon tekintetek, melyek a kereskedelmi ügyeknek a kisebb polgári eljárás köréből való kizárásánál leginkább voltak mérvadók, hogy tudniillik azok elintézéséhez nagyobb alaposság és szakképzettség szükséges, szabály szerint csak azon ügyleteknél jöhetnek latba, melyek a szorosabb értelemben vett kereskedelmi forgalomhoz tartoznak és nem azoknál is, melyek csak annyiban állanak vonatkozásban a kereskedelmi forgalommal, hogy az azokat megkötött felek egyike kereskedő. Nagyon valószínűnek tartom és a kérdésnek ezen oldala a gyakorlati jogászra a legfontosabb, hogy az új sommás törvény 2-ik §-ának értelmezésénél sem a fog a birói gyakorlat más álláspontra helyezkedni. Dr. Bock Bernát, galgóczi ügyvéd. X n. Azt a kérdést, hogy a kereskedő által eszközölt eladásokból származó 20 frtot meg nem haladó követelést, ha a vevő nem kereskedő s az ügylet rá nézve nem képez kereskedelmi ügyletet, sommás úton, a kir. járásbíróságok előtt lehet e érvényesíteni, vagy sem, már többen tárgyalták e lapok hasábjain és másutt is és némelyek igenlőleg, mások tagadólag döntötték el. Többen, a kik a kérdéssel foglalkoztak, szem elől tévesztettek egy lényeges és a kérdés megoldására döntő sulylyal biró körülményt, azt ugyanis, hogy az eljárás megállapításánál vagyis a hatáskör kérdésénél mindig az alperes szempontjából kell a kérdést megvizsgálni; tehát midőn Sz. kereskedő egy kilogramm só ára, 13 kr iránt keresetet indit B. ügyvéd ellen, a bíróság, vitássá tétetvén hatásköre, azt fogja kutatni, hogy az alperes kötött-e kereskedelmi ügyletet akkor, midőn a saját szükségletére egy kiló sót vásárolt. És midőn ezt nemlegesen dönti el, egyúttal helyt ad a pergátló kifogásnak is. A kereskedőre nézve az 1 kilogramm sónak eladása kétségkivül kereskedelmi ügyletet képez, de ez nem képezi kérdés tárgyát akkor, midőn a bíróság hatáskörének a megállapításáról van szó. A helyzet most ezen 20 frtot meg nem haladó követelésekre nézve ugyanaz, mint november 1. előtt az 50 frtot meg nem haladó követelésekre nézve volt, vagyis a kereskedőknek 20 frtot meg nem haladó követelései csak akkor érvényesíthetők sommás úton a járásbíróság előtt, ha alperes kereskedő, vagy az ügylet alperest illetőleg kereskedelmi ügyletet képez.