A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 52. szám - A hiteltelekkönyvek némely miseriája az erdélyi részekben (Vége.)

A JOG 379 az eszmei bűnhalmazat fenléte pedig az indokolás körébe tartozik^ Az elsó'biróság vádlottakra a btkv. 448. §-át, a kir. ítélőtábla a 4-48. és 467. §-ok anyagi halmazatát állapítván meg, az 1892. évi január 14-. curiai ítélet vádlottat csak a 467. §-ba ütköző megvesztegetés bűntettében mondja ki bűnösnek, mert'jóllehet vádlottnak cselekménye a 467. és 448. §-ainak ismérveit kimeriti, még is tekintettel arra, hogy nem forog fenn több jogsértés, a 95. § értelmében egyedül a 4ü7. § alkalmazandó, mint a mely a súlyosabb büntetést állapítja meg. Az 1890. évi február 4-iki Ítélet (u. o. 23. k. 300. 1.) megállapítván, hogy vádlottnak cselekménye a btkv. 165. és 44-7. ij-aiba ütközik, a cselekményt a 95. § értelmében a btkv. 447. g-a szerint minősülő fogolyszöktetés mellőzésével, a súlyosabb büntetési tétel alá eső hatóság elleni erőszaknak kell minősíteni. Vádlott gondatlansága folytán két ember életét vesztette, 5 ember pedig súlyosan megsérült. Mindhárom bíróság (elég helytelenül") eszmei halmazatot állapított meg. De míg az alsóbiróságok a 290. és 310. §-okat alkalmazták, az 1893. máj. 4-iki curiai ítélet vádlottat is a 290. § alapján vétségben mondja ki vétkesnek, kijelentvén, hogy: «nem volt a bűnösség a btk. 310. Jj-ára is fektethető, mint azt az elsőbiróság tette, mert a 95. § szerint ilyen esetben a törvénynek csak egy rendelkezése alkalmazandó, ez pedig kizárja azt, hogy a bűnösség két büntetendő cselekmény miatt mondandó ki.» De mutatványul s az ingadozás bizonyítékául elég ennyi. Határozott megállapodás lehetősége pedig annál közelebb fekszik, de határozott megállapodás annál inkább kívánatos, minthogy a kérdés nem a ritkábban előforduló, hanem a mindennap felmerülő kérdések közé tartozik. Legyen a megállapodás bármilyen, de legyen megállapodás. Ezt kívánja az eljárás egyöntetűsége, de ezt kívánhatják azok a bírák is, a kik bizonyos ambíciót helyeznek abba, hogy jogkérdésekben, s annál inkább a fenforgóhoz hasonló elemi kérdésekben ítéleteiket a felső fok meg nem változtatja. De ha az alsóbiró nem biztos abban, hogy ha a találkozó törvények mindegyikét alkalmazza, a felsőbiró nem változtatja meg ítéletét azon az alapon, hogy a btkv. 95. §-ának határozott és világos rendelkezése szerint csak az a törvény alkalmazandó és alkalmazható, a mely a legsúlyosabb büntetést állapítja meg; s hogy az eszmei halmazat fenléte nem az ítélet rendelkező részébe, hanem az indokolásba tartozik; ha pedig ehhez a felfogáshoz alkalmazkodik, akkor ítéletét ismét megdöntik azzal az érveréssel, hogy a 95. §-nak határozott és világos rendelkezése szerint az eszmei bűnhalmazat fennforgásának az ítélet rendelkező részében kell kifejezést adni, akkor a bírónak mielőtt ítéletét szerkeszti, alig marad más hátra, mint megolvasni mellénye gombjait, páros vagy páratlan. A mi pedig végül a kérdés érdemét illeti, az a btkv. 95. §-ának határozott és világos rendelkezése "mellett csakugyan nem lehet kétséges. Csakhogy nem az eszmei halmazat állítólagos követelményeit, hanem a 95. §-nak rendelkezéseit kell irányadónak elfogadni. A fenforgó esetben a curiai ítélet vádlottakat az általuk megsértett mindkét törvény alapján mondván ki bűnösöknek, mind a két törvényt alkalmazta, ámde hogy mily alapra tette s tehette azt szemben a törvénynek ama rendelkezéseivel, hogy a megsértett törvényeknek csak egyike és pedig az alkalmazandó, a mely a legsúlyosabb büntetést, illetve büntetési nemet állapítja meg — annak bizonyításával az Ítélet adós maradt. A kir. Ítélőtáblának a btkv. 95. §-ára alapított indokolását a legfőbb itélőszéki itélet az eszmei halmazat követelményével akarja megcáfolni, az érvelés azonban nem állhat meg, és pedig szerény nézetem szerint azért, mert a btkv. 95. §-a törvény, az eszmei halmazat követelménye pedig nem az. A hiteltelekkönyvek némely miseriája az erdélyi részekben.* Irta KÖLLŐ IGNÁCZ kir. aljárásbiró Gyergyó-Szt-Miklóson. X (Vége). Reménylhető-e tehát, hogy a rendészeti hatóság működése által szaporított tkvi bajok magánköltségen orvosolhatók, s megengedhető-e, türhető-e magának az ok-nak létezése ? A készülőfélben levő, vagy legalább elodázhatlanul szükséges birtokba vezetési eljárás megalkotásánál ezen tkvi állapotok ismerése tehát feltétlenül és annyira szükséges, mint magának a birtokba vezetési eljárásnak szabályozása. Ezek után az 1892. évi XXIX. t.-c. végrehajtása tárgyában kiadott 24,366/93 I. M. rendeletnek azon szakaszaira kivánom felhívni a jogász közönség s különösen az igazságügyi kormány figyelmét, melyeknek keresztülvitele a helyiviszonyok és körülmények szerint a lehetetlenséggel határos, szóval amelyek a gyakorlati életben be nem válnak. 1. Az 1892. évi XXIX. t.-c. 2. §-a szerint 'tényleges birtokosnak tulajdonosul bejegyzése iránti eljárás a tkvi hatóság részéről folyamatba teendő: 1. valamely község telekjegyzőkönyveibe felvett mindazon ingatlanokra nézve, a melyekre az 1-sö §-ban idézett törvények értelmében tulajdonosul a tényleges birtokos bejegyezhető: aj ha ezt az igazságügyminister elrendeli stb. * Első cikk az 50. számban. A törvény ezen intézkedésének végrehajtását a 24,366'93. 1. M. rendelet 5. §-a következőképen rendeli: «A telekkönyvek átalakításának esetén kívül a községtelekjegyzőkönyveibe felvettvalamennyi ingatlanra vonatkozólag az 1892. évi XXIX. t.-c. szerinti eljárás folyamatba tételét a község közgyűlési határozatának alapján a község elöljáróság kérheti>. Itt tehát arról van szó, ha valamely községnek telekjegyzőkönyveibe felvett valamennyi ingatlanra vonatkozólag kéretnék vagy volna kérendő a helyesbítési eljárás, a mely esetben azt az igazságügyminister rendeli el. Az 1892. évi XXIX. t.-c. 2. §. 2. p. szerint: egyes telekkönyvi ingatlanokra nézve: • a) ha ezt ebbeli minőségének igazolása mellett a tényleges i birtokos, vagy tényleges birtokostárs a tkvi hatósághoz intézett beadványban kéri.» — Az ennek végrehajtásáról szóló (24,366/93 | I. M. r.) 9. §. igy intézkedik: «a végett, hogy a tényleges birtokos | tulajdonjogának bejegyzése iránti eljárást a telekkönyvi hatóság a tényleges birtokos kérelmére egyes ingatlanokra n éz ve el r en d e Íj e, a kérvényben az illető birtokrészlet telekkönyvi és helyrajzi száma megjelölendő, s annak telekkönyvi tulajdonosa megnevezendő. Látjuk tehát, hogy meg van adva a mód valamely község határában levő összes ingatlanok telekjegyzőkönyveinek helyesbítésére és meg van adva egyes parcellákra vonatkozólag is. A mit azonban a 24,366/93 I. M. rendelet 10 §-a igér, hogy t. i. «egy község telekjegyzőkönyveiben felvett több külön ingatlannak külömböző tényleges birtokosai együttesen és egy kérvényben kérhetik az 1892. évi XXIX. t.-c. 2. §. 2. a pontja alapján az eljárás folyamatba tételét» —a gyakorlatban a legtöbb esetben csak annyi jelentősséggel bír, hogy kérhetik ugyan az eljárás folyamatba tételét, de a helyesbítés — habár az eljárás keresztül vi| tetett, mégsem fog megtörténhetni. Hogy a helyszínelés mily lelkiismeretlenül vitetett keresztül — különösen nálunk — azt az értekezésem elején felhozott s a telekjegyzőkönyvek kiigazítása és helyesbítésére irányult számszerinti esetek igazolják. Némely helyen egyes parcellák, más helyen egész dűlők teljesen rosszul vétettek fel s vannak községek, milyen pl. Gyó-Ditró és Gyó-Remete, melynek [határai általában rosszul vannak felvéve, ugy hogy csak kivételt képez az itt ott megközelítőleg helyesen felvett rész. Ily körülmények között vegyük fel például, hogy Ditró községnek «borzóka» dűlőjében, mely mintegy 900 parcella ingatlant tartalmaz a 24,366 I. M. rendelet 10. ' £-a alapján 50 parcellának tényleges birtokosa kéri a helyesbítési ' eljárást (a mint tényleg már több esetben több dűlőben megtör| tént). A telekkönyvi hatóság— aggály nem levén, a helyesbítési el| járást elrendeli, a kiküldött a telekkönyvvezetővel a helyszínén megjelenik, s felvéteti a tényleges birtoklás szerinti rajzot, melyből és a telekkönyvi tulajdonosok, valamint a tényleges birtokosok nyilatkozatából kitűnik az, hogy a telekjegyzőkönyvben bejegyzett tulajdonosok mindenike bir ezen dűlőben ingatlant, csak mindenik máshelyen, mint a hol azt a a telekkönyvi rajz mutatja. Azt elismerik a telekkönyvi tulajdonosok, hogy a tényleges birtoklásról felvett rajz által a kérelmezők javára mutatott területek nem az ők, hanem a tényleges birtokosok tulajdonai, de ellene mondanak a helyesbítési eljárásnak s illetve a tényleges birtokosok tulajdonjoga bejegyzésének, mert ha abba beleegyeznek s a nevükön álló ingatlan tulajdonjoga a kérelmezők javára bejegyeztetik, tényleges tulajdonjoguk dacára telekkönyvi tulajdonjoggal birni nem fognak s nem bizonyosak arról, hogy ha sikerülni fog is megtudniok később, hogy az általuk tényleg birt ingatlanok kiknek nevén állanak, vájjon azon telekkönyvi tulajdonosok bele fognak-e egyezni tulajdonjoguknak bcjc^y zésébc És ezen ellenmondás, - bár az 1889. évi XXXVIII. t.-c. 7. §-a értelmében megállapítva van, hogy téves helyszínelés esete ; forog fenn, mert ezen törvényszakasznak további feltétele az is, hogy a telekkönyvi tulajdonos, vagy annak igazolt örököse a kiigazításba beleegyezzék, — a helyesbítési eljárást megakasztja. Azon legjobb esetet hozom fel, midőn ilyen körülmények között a telekjegyzőkönyvben bejegyzett tulajdonosok beleegyeznek a kérelmezők tulajdonjogának bejegyzéséhez. És itt is lehetetlenség a helyesbítési eljárás keresztülvitele az azon dűlőben levő összes ingatlanok tulajdonosai hozzájárulása s az egész dűlő helyesbítése nélkül, mert az már hivatalból észlelendő, hogy a tkvi tulajdonosok egyike sem ott bir ingatlant, a hol a tkvi rajz mutatja és ha a telekkönyvi tulajdonosok nevéről elvétetnek az ingatlanok, ! ezek annak dacára, hogy a természetben ingatlanokat birnak, megszűnnek telekkönyvi tulajdonosok lenni, s a kérelmezők a kérelem tárgyát képező ingatlanokon kivül ezután még más oly birtokoknak is tulajdonosai maradnak a telekkönyvben, melyet a természetben nem bírtak soha, vagyis a helyesbítés helyett egy szövevényes és összebonyolitottabb állapot jönne létre. Miután pedig a 24,366 IM. rendelet 11. §-a megengedi s elrendeli, hogy a hagyatéki eljárás során a kir. közjegyző hivatalból megteheti s köteles megtenni azt, a mi a tényleges birtoklás alapján való bejegyzéshez szükséges, az 1892. évi XXIX. t.-c. 2. § 1. pontjába ütközőnek nem tartanám, sőt ellenkezőleg, annak intentiójával megegyezőnek hiszem a 24,366/93. IM. rendelet