A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 4. szám - Kihallgatható-e mindkét fél eskü alatt? 1. [r.]

28 A JOG volna feladatuk s kötelességük is közkincset képező bányajogi ismereteiket minél szélesebb körben megismertetni. S rémélni is merem, hogy jelen igénytelen cikkemnek e részben lesz némi eredménye. A bányajoggal foglalkozóknak különben is kellene némi mozgalmat meginditani, hogy az arra leghivatottabb közeg, a pénzügyi kormány, alattas bányahatóságainak felügyelete alatt, mint a melyek az országos levéltáron kivül egyedül rendelkeznek anyaggal ahhoz, addig is, mig uj bányatörvényünk s eljárásunk lesz, az emiitettem, a régi adományozási formákat s eljárást is tartalmazó bányajogi kézikönyvet mielébb megs/erkeszszék és az kapható legyen. Hisz még akkor is, ha uj bányatörvényünk lesz, a mi hogy mikor lesz meg, nagyon bizonytalan dolog — még akkor is ama kézikönyv, tekintettel a régibb adományozásit bányákra, egyrészt nélkülözhetlen lesz, másrészt az uj bányatörvény helyes bírálatát már most megkönnyítené. A régieknek például a bányászat szükségletei iránt sokkal gyakorlatibb érzékük és finomabb tapintatuk volt, ugy hogy a régi bányaeljárások ismerete az ujabb nemzedéknek, mely hivatva van az uj bányatörvény megalkotásánál közreműködni, kiváló szolgálatot tenne. Jó szolgálatot tenne annál is inkább, mert a törvényhozás (a bányászatával s bányajogával annak idején az egész világon első helyen álló Magyarország) az uj bányatörvényt talán nem külföldről akarja importálni. Az ily eljárást a bányászat megkeserülné, a mint az ily import mindenkor megbosszulta magát. Minden hazai törvénynek a miénknek, hazai viszonyainkból vettnek s azokhoz mértnek s hozzájuk simulónak, egyszóval hazainak kell lennie. S bányatörvényünk sem lesz az. ha nem a hazai földön termett, ha nem a hazai bányászat történelmi hagyományainak tekintetbe vételével, a most is meglevő, a múlttal szorosan egybekapcsolt bányabirtoknak és a hazai bányajogviszonyoknak megfelelően codificáltatnék. Ezek után, bányajogi miseriáink Vázolásánál, magára az alaki bányajogra ezúttal kiterjeszkedni nem kívánok. Ennek ósdi elmaradottsága bizonyára minden jogász előtt ismeretes. Hisz a bányaperekben az 1868 évi 54. t.-c. 27. $-a alapján máig is még az országbírói értekezlet által novellariter megállapított ideiglenes törvénykezési szabályok alkalmaztatnak. S így — miután a bányaperek első fokban a nyolc megjelölt kir. törvényszékhez, mint bányabirósághoz utalvák, -— a bányakeresetek is ekként rendes Írásbeli eljárás szerint, az ideiglenes törvénykezési szabályok I. R 43. szakaszának c) pontjában emiitett 1840. évi 22. törvénycikk által szabályozott csődper alakjában nyújtatnak be, s a perek az ideigl. törv. szabályok I. R. VI. fejezete által meghatározott eljárással, a bányavégrehajtások pedig az 1840. évi 1;'). t.-c. által megalapított és az azt némileg módosító 1844. évi VI. t.-c. váltói végrehajtási eljárása szerint, s ugyancsak az országbírói értekezletben szintén külön meghatározott és sokszor zavaró módosításokkal alkalmazandó perjog alá esnek. Érdekes e dologban az hogy a csődügyletről szóló 1840. évi 20. t.-c. 3. §-ának b) pontja »minden bányászati ke r esete t« a csődeljárásból kivesz. Képzelhető, hogy fennebbi perrend szerint mily biztossággal és mily gyorsasággal intéztetnek az ily perek ! Bányatelekkönyveink pedig, különösen régi bányákról szólók, csak névlegesek. Birtokállási lapjuk nincsen s erre nézve a telekkönyvi hatóság által oda utalt feleknek a birtok állagáról maguk a bányakapitányságok sem nyújt atnak alapos, megbízható és kimerítő adatokat. Sok régi bányakönyvből pedig gyakran még azt sem tudhatni meg, vájjon az ott hiányosan és rendszertelenül vezetett birtoktársi állapotból mi érvényes még s mi nem. És csakis egyes lelkiismeretes bányatelekkönyvvezetők buzgalmán múlik, ha e könyvek ujabbi időre nézve némileg biztosabb alapon, a telekkönyv modernebb elveinek megfelelően, de annál nagyobb eltéréssel s különféleséggel vezettetnek. Kívánatos volna, ha igazságügyi kormányunknak mérvadó közegei megfordulnának a bányatelekkönyvi hivatalokban s meggyőződnének arról, hogy vájjon a bányavagyon fontosságának és értékének megfelelően vezettetnek-e ezen régi salabakter bányakönyvek? Hogy saját szemeikkel is meggyőződnének arról, hogy valóban e téren is kellene már valahára valaminek történni. Nézetem szerint ugy a bányabiráskodás, mint bányátelekkönyvezés szempontjából leghelyesebb volna az egész országra nézve egy speciális bányatörvényszéket, egyúttal mint egyedüli bányatelekkönyvihatóságot is és pedig arra alkalmatos szakbeli bányabirákkal szervezni. Mert a bányatárgyak értéke rendszerint sokkal nagyobb, semhogy az azok iránti perekben, a birói székhely távolsága miatt a rendes útra s ekként rendszerint és saját jól fölfogott érdekükben is bányaügyvédekre utalt felek tekintetbe vehető hátrányban volnának; különösen a mai közlekedés gyorsasága s olcsósága mellett, a midőn a tárgy nagyobb értéke névlegesen abban sem akadályozhatja a peres felet, hogy, ha annak szüksége fennforog, a fél a perbíróság székhelyére utazzék, vagy viszont a bíróság, a netáni szak s helyi-szemlék végett szükségképen a helyszínére, a bányához tűzze ki a tárgyalást. Manap is például egy pozsonyvidéki bánya perében egész Besztercebányáról, egy pécsi bánya érdekében Budapestről, egy diósgyőri bányaperben Rimaszombatból kell a bíráknak a helyi szemlékhez utazni. E helyek kevéssel nincsenek messzebb, vagy legalább is sokkal messzebb, mintha Budapesten egyetlen egy, de a bányaperekre valóban minősített bányabirákból álló bányatörvényszékünk volna. Kihallgatható-e mindkét fél eskü alatt? I. Nem szenvedhet kétséget hogy a fél eskü alatti kihallgatása az 1893. évi XVIII. t.-c. egyik leglényegesebb és eredményében legüdvösebb újítását képezi, mert a mennyiben ennek folytán a biró azon helyzetbe jut, hogy ott, a hol a lényeges ténykörülmények kiderítésére más bizonyíték rendelkezésre nem áll, vagy valamely bizonyíték kiegészítése válik szükségessé, magát a perben álló felet a per tanújává teheti és a peranyag tisztázásához szükséges tényeket a feleknek hivatalból is elrendelhető kihallgatása útján az eddigi alakszeiüségek mellőzésével szabadon kinyomozhatja, ezáltal közvetlen módot nyer az anyagi igazság feldei itésére. A fél eskü alatti kihallgatásának intézményével teremtett új eljárási szabályok tehát abban különböznek az eskübizo nyitás szabályaitól, hogy az eskübizonyitás alakszerűségei szerint a pervita eldöntése a felekre van bízva és a döntés tárgyát összefoglaló esküszöveg a már véglegesen letárgyalt perben megoldandó kérdésre szorítkozik, míg ellenben a felek kihallgatásánál a lényeges ténykörülmények a tárgyalás folyamában gyűjtendők össze oly módon, hogy a biró — valahányszor kétség merült fel az iránt : vájjon a tárgyalás során módosítható és kiegészíthető ténykedések teljesen tisztázva vannak-e vagy sem ? — a kihallgatást a szükséghez képest folytathatja s pótolhatja és a vitát csak akkor tartozik eldönteni, a mikor az elbírálandó kérdés ítélethozatalra már teljesen megérett. A szóbeliség és közvetlenség elveire alapított 1893. évi XVIII. t.-c. az új sommás eljárásban véget vetett az eddigi feltételes ítéleteknek, a melyeknek egyik nem ritkán jelentkező hátránya abban nyilvánúl. hogy az a fél, a ki részére eskü van megítélve, azért válik pervesztessé, mivel a kifejtett peranyag alapján rideg formalizmussal szövegezett eskü a döntő tényeket egészen hűen magában nem foglalja, esetleg a per tárgyát (pl. az ingatlanok telekkönyv szerinti megjelölését) nem úgy tünteti fel, hogy a fél kétségtelen tudomással bírhatna arról, vájjon az esküszövegben körülirt dolog ugyanazonos-e a per tárgyával, avagy pedig egy gondolatjellel, egy »és« szócskával többet vagy kevesebbet tartalmaz s igy a lelkiismeretes fél inkább megtagadja az eskü letételét, semhogy lelkiismeretét megterhelje és esetleg bűnfenyitő úton üldöztessék. Ellenben a kevésbé serupulózus perlekedő, akár meggondolatlanságból, akár súlyosabb erkölcsi beszámítás alá eső okokból mindenkor kész az elébe terjesztett esküszöveget elhadarni, még ha azt tökéletesen meg sem értette, mert — nem is szólva a hamis eskütétel előre megfontolt eseteiről — a kilátásba helyezett anyagi előny szerzése utáni vágy, sokszor az erkölcsileg romlatlan perlekedő jogérzetét és lelkületét is megmételyezni képes. Ily visszaélések az új sommás eljárásban többé elő nem fordúlhatnak. mert a biró az eddigieknél sokkal szűkebb korlátok közé szorított bizonyítási elvek határain belül, hivatásának legmagasztosabb részét abban fogja keresni, hogy a per döntő mozzanataiba lélektani és erkölcsi szempontból is mélyen behatoljon; nevezetesen pedig minden oly esetben, a hol valamely fél előadásainak hiteltérdemlősége tekintetében kételyei támadnak, az igazság kipuhatolása és az ellentétek felderítése végett, a tisztázott adatokból kitűnő tényállás alapján folytatni es esetleg ismételni fogja akár az egyik, akár a másik fel kihallgatását s ama fél előadásainak ad hitelt, a kinek állításait a körülmények okszerű összevetése folytán a valósaggal egyezőnek találja. A »J o g« folyó évi 2-ik számában az a kérdés lett felvetve : vájjon kihallgatható-e mindkét fél eskü alatt? Alkalomszerűnek tartom ennélfogva a sommás eljárásról szóló törvény rendelkezésénél főleg ebből a szempontból foglalkozni.