A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 45. szám - A kir. közjegyzői törvény reformja - A felbujtás fogalommeghatározásához. Felelet

A JOG 323 Mert, ha az ügyfél a meg nem állapított költségjegyzéket nem fizeti ki, az ügyvéd úgy is kénytelen pert indítani, sem előjegyzést, sem biztosítást nem kap a megállapító határozat alapján; már pedig, ha a megállapított költségért perelni kell, ott vagyunk, mintha a meg nem állapított dijak iránt kellene perelni. A különbség egyes-egyedül a bírósági illetékesség miatt fontos. Ugyanis, ha a bíróság, a mely az ügyfél perében eljárt, az ügyvédeknek személyes bírósága — s Budapesten legtöbbször így áll a dolog — akkor teljesen mindegy akár volt eddig megállapítva a költség, akár nem, ugyanaz a bíróság lesz illetékes, t. i. a per bírósága. Az esetben azonban, ha az ügyvédnek nem személyes bírósága az a bíróság, a melynél az ügyfelet képviseli, akkor kénytelen lenne az ügyvéd a per bíróságánál megindítani a költségjegyzék iránti perét. (Ügyvédi prts. 58. §.Í Tudjuk azonban, hogy ez az eset a légritkábbak közé tartozik. Minthogy tehát csak ezen esetekben van értelme a megállapításnak, oda kívánok hatni a jelen soraimmal, hogy az ügyvédi járandóságok a többi perekben ne is számitassanak fel és pedig nemcsak abból az indokból, hogy az Ítéletek egyszerüsitessenek, hanem azért is, mert, — amint fent emiitettem — a megállapítással még nincs minden vitás kérdés eldöntve az ügyvéd és ügyfele közt. Lehetnek egyes kivételes esetek, a melyek a megállapítást indokolják. Ilyenek: midőn a tömeggondnoknak egyes perbeli dijairól van szó, midőn a kiskorú ügyféltől járó dijakat kívánja az ügyvéd a gyámhatóságnál egyszerűen utalványozni; de ezek csak kivételes esetek; igen ritkán fordulnak elő. Szerintem ugyan a megállapítás ezen ügyekben sem okvetlenül szükséges, mert hisz azokban az ügyekben is lehetnek a megállapítottak mellett, meg nem állapított ügyvédi dijak, a mint hogy a bélyeg- és postakiadások rendszerint ezen kategóriába esnek. A gyakorlat meg fogja mutatni, hogy a megállapítás csakugyan nem szükséges. Úgyis van elég alakszerűségünk; legyen egy alakszerűség számba menő rendelkezéssel és annak indokolásával kevesebb. Különben nem ritka eset, hogy a megállapítás mellőzését sok esetben maguk az ügyvédek kívánják, nehogy nagyobb igényeik veszélyeztessenek, avagy azon esetekben, a midőn az ügyvéd mint vállalati ügyész évi fizetés mellett szolgál hivatásának. Végül még megjegyzem, hogy nézetem szerint abban az esetben, ha az ügyvéd járandóságai a tárgyaláson fel nem számittatnak, azokat megállapítani nem is lehet; mert a perrendtrs. 252. §-át a som. eljárásról szóló 1893. XVIII. t.-c. 109. §-a változatlanul fentartotta; e szerint pedig az ügyvéd dijai csak akkor állapitandók meg, ha felszámittattak. Erre vonatkozóan tehát a most irt törv. 108. §-a, mely a perköltségről hivatalból való intézkedést ir elő, nem alkalmazható. Eddig is igy értelmeztük a prts. 251. és 252. §-ait; ha a felszámítás a perrendtartás hatálya alatt folytatott perben nem történt meg, sem a perköltség, sem a dij nem lett megállapítva. Támogat e nézetemben Lányi Bertalan ismert kézi könyve, a mely szerint a dijak íelszámitásának az volna a helyes módja, hogy az ügyvéd tételes költségjegyzéket mellékeljen a perhez részletezze összes igényeit, máskülönben a felszámítás megtörténtnek, az ügyvéd és ügyfele közt a járandóságok kérdése elintézettnek annál kevésbé tekinthető, mert —a mint emiitettem — nem a perben tett tevékenység is merülhet fel, sőt vitás maradhat, hogy a megállapítással mely ténykedések jutalmaztatnak, a mely vita ugy az ügyvéd, mint az ügyfél érdekére is hátrányos lehet. Megemlítem még, hogy a végrehajtási eljárásban, ott, a hol a törvény a felek meghallgatását rendeli, mint pldául az árfelosztásoknál, előterjesztéseknél stb. némely bíróságnál gyakorlatba jött az ügyvéd dijainak a prts. 252. §-a értelmében saját fele ellen való megállapítás. Megjegyzem, hogy nem számítom ide a végrh. eljárás során a perek módjára vezetett ügyeket (igényper, végrh. megszüntetés stb.). Szerintem az említett gyakorlat téves; mert a prts. 252. §-a csak a perekben nyerhet alkalmazást; ellenben a végrehajtási eljárásban a végrh. törvény 27. §-á és esetleg 35. és 230. §-ai az iránytadók. Erre vonatkozó más szabályunk nincs a végrehajtási eljárásban; következéskép az ügyfél elleni perenkivüli megállapítás csak abusus és ott, a hol sok a bíróság dolga, nagyon terhes. Nem arról a néhány sorról beszélek, a mely egy ügyben több munkát ád, hanem figyelembe kell venni, hogy sok kicsi sokra megy; a kezelés is sok dolgot ad most a bírónak, a kiadóhivatalok is tul vannak terhelve, ugy, hogy indokolt, ha szorosan csak annyit kívánunk a bírótól, anennyi okvetlenül szükséges az érdekeltek viszonyai rendezéséhez és a mennyit a törvény előír. A készkiadások megállapítása a perrendtartás 252. §-ában sincs előírva s mégis majdnem általános, hogy a bíróságok arra is kiterjeszkednek. Nem tudom, hogy a hatalom terjengőségének, avagy a megállapítás iránt felhangzott követeléseknek tulajdonitandó-e ez a terjeszkedés? Azt hiszem, hogy mind a kettőnek. A perek ugy is nagyon szaporodnak s ma-holnap oda jutunk, hogy — bár magunk rösteljük legjobban, a — helybeli keresetekre hónapos határidőket kell adnunk és pedig részint a biró elfoglaltsága, részint a kiadó és kézbesítő közegek elégtelensége miatt. /' • • — Belföld. I A kir. közjegyzői törvény reformja. A temesvári közjegyzői kamara mostanában tartotta meg Temesvárott évi közgyűlését, a melyen elnökül Plausich Mátyást, választmányi tagoknak pedig Telbisz Imre temesvári, Gesztessy János zsombolyai, Szatmáry Lajos vingai, Niamessny Mihály fehértemplomi és Simonchich Géza nagyszentmiklósi közjegyzőket választották. Ezt követve, behatóan tanácskoztak a közjegyzői törvény reformjáról s elhatározták, hogy az igazságügyministerhez föliratot intéznek, a melyben a közjegyzői törvény reformját fogják sürgetni, de olyképp, hogy az uj örökösödési eljárás behozatalának csak 1—2 évvel utána szaporítsák a közjegyzőket, ugy, hogy minden járásbíróság területére jusson egy-egy közjegyző. Ez természetesen súlyosabban érinteni fogja a közjegyzők anyagi helyzetét s nagy károsodásuk nélkül csak akként volna keresztül vihető, hogy a közjegyzők hatáskörét bővítenék, így a többek közt általános princípium gyanánt ki kellene mondani, hogy minden perenkivüli jogügylet, nevezetesen ténybeli tanúsítványok, felmondások stb. a kir. közjegyző munkakörébe utalandó, a mi egyúttal az úgyis túlterhelt bíróságok munkáját megkönnyitenék. Fontos előfeltétele a közjegyzőségek szaporításának az is, hogy a zugirászat szigorúan megszorittatik és pedig oly irányban, hogy ne csak peres, hanem peren kivüli eljárás is tilalom alá vétessék. Szükséges volna továbbá, hogy a nyilvános számadásra kötelezett társulatok jogügyleteit csak arra hivatott egyének kössék meg s végül az állami, vagy árvákat érdeklő jogügyleteket, nemkülönben azokat a jogügyleteket, melyek írni olvasni nem tudók érdekében köttetnek, a kijátszás megakadályozása szempontjából csakis jogi személyek készítsék. A feliratot legközelebb fölterjesztik a ministerhez. A magyarországi közjegyzői helyettesek kongresszusa. F. hó 2-án gyűlt össsze a magyarországi közjegyzői helyettesek congresszusának előkészítő bizottsága az «István főherceg* fogadó gyüléstermében, a hol Kormányi Miksa (Szeged), Horovitz Jakab (Nyíregyháza), dr. Stamberger Ferenc (Budapest), dr. Lindtner Sándor (Budapest), dr. Zöld Sándor (Pécs), dr. Kenessey Ferenc (Veszprém), Tasnády Dezső (Kassa), dr. Kölgyessy Adrián Antal (Arad), dr. Káldy Gyula (Arad), dr. Hankó Domonkos (Temesvár) dr. Guttmann Lajos (Kapuvár), dr. Heinrich István (Makó) kir. közjegyzői helyettesekből álló előkészítő bizottság vasárnap reggel 9 órakor ugyanott tartott országos congresszusnak tárgysorozatát beható vitatkozás után megállapította. Előkészítette az igazságügyminister elé terjesztendő emlékiratnak tervezetét,melyben a congresszus a helyettesi karra sérelmes kinevezési rendszer megszüntetését, a közjegyzői törvény revízióját és az újból rendszeresítendő közjegyzői állásokra a helyettesek kinevezését kérelmezi. A memorandumot monstre deputacio adta át az igazságügyministernek f. hó 3-án. Nyilt kérdések és feleletek. ^A felbujtás fogalommeghatározásához. V (Felelet.) A «Jog» folyó évi 42. számában, a «nyilt kérdések és feleletek» rovatában egy büntetőjogi eset van felemlítve, mely, bár leírása kételyre szolgáltat alkalmat, elég érdekes arra, hogy megbeszélés tárgyát képezze. A jogeset leírásában S. Pál cselekményének elhatározási momentumai két különböző módon vannak előadva; az egyik módozat S. Pál védekezésében foglaltatik, mig a másikról nem tudható, hogy minő adatok támogatják. Ezen, a subjektiv momentumokra nézve mutatkozó kétség folytán ahhoz képest, a mint a tényállás igy vagy amúgy állapíttatnék meg, szerény véleményem szerint a kérdés megoldása is különböző lenne, és pedig tekintettel a felbujtóra, mert ennek helyzete esnék eltérő elbírálás alá. A büntetendő felbujtás egyik nélkülözhetlen feltétele, «a közreműködők akarategysége, vagyis a közös szándék ugyanazon büntetendő cselekmény elkövetésére*. (Illés, A büntetőtörvénykönyv magyarázata I. k. 193. 1.) A hol ez az akarategység hiányzik, vagy a hol a felbujtó és tettes szándéka között lényeges elhajlás mutatkozik: ott büntetendő felbujtásról vagy egyáltalában nem, vagy csak részben lehet szó, álljon az utóbbi esetben az elhajlás akár abban, hogy a felbujtó nem minőségileg ugyanazt akarta, mint a tettes, akár abban, hogy nem olyan súlyos eredményt akart, mint emez, mint ezt az u. n. praeterintencionális büntetendő cselekményeknél látjuk. Ilyen esetekben beszélhetünk egészen vagy részben sikertelen felbujtásról és önálló tetteségről, melyek közül büntetendőnek csak az utóbbit tekinthetjük. A kérdés alatt álló jogesetnél az egyik lehetőség az, hogy S. Pál engedve a felbujtásnak, ennek hatása alatt elhatározta magát arra, hogy K. Ferenc felbujtó szándékával egyetértésben P. Péter kamrájában álkulcs segélyével lopást követett el, azonban tévedésből vagy azért mert a sötétben nem jól látott, vagy zavarodottságból származó sietségében K. Ferenc zárt éléskamrájába hatolt be s onnan lopott el 2 frt. értékű ételnemüt. Igy fogva fel a dolgot, az akarategység a felbujtó és a tettes között fenforgónak látszik, mert az a körülmény, hogy a tettes tévedésből magát a felbujtót lopta meg, a közreműködők büntethetősége szempontjából számításba nem jöhet, a tévedés lényegesnek nem lévén tekinthető; a közreműködők szándéka között lényeges elhajlás nem mutatkozik és a btk. 82. §-a értelmében esetleg a tettes tudomásának hiányában figyelembe vehető, a tényálladékhoz tartozó vagy súlyosabb beszámítást okozó ténykörülmények sem forognak fón. Az elkövetett bünte-