A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 39. szám - Özvegyi jog az összehasonlitó jogtudomány és codificatio alapján 2. [r.]

276 A JOG Nem fejezhetjük be jelenlegi fejtegetéseinket a nélkül, hogy ne szellőztessünk egy jogi vitás kérdést, mely özvegyi jogunk érvényesítésénél régóta és legújabb időkben is fontos szerepet visz. A kérdés ez: Igényelhető és érvényesíthet ő-e az özvegyi jog mindenesetben, minden körülmények közt, hacsak az özvegység ki van mutatva ? És ha nem, mily okok és tények miatt lehet az megtagadható? Ha nem tévedek, ezen kérdés tüzetesen, kimeritőleg még nem lett tisztázva sem commentátoraink, sem a judicatura által. Annyi világos lehet előttünk, hogy az özvegyjogi hasznok, élvezetek az özvegynek a törvények által csakis elismerésül, megjutalmazásul adathatnak s adatnak is, azon hűségért, önfeláldozásért, szeretetteljes gondozásért, a melyet a nő a családi életben kifejt, különösen férje irányában. Tisztán állhat az is, hogy az ezen erényekkel ellenkező női viselet ily megjutalmazásra érdemes nem lehet. De kérdés: hogy ily női viselkedésnek és életmódnak mily, miféle tettekben kell nyilvánulnia, hogy az özvegyi jog elvesztését vonhassa maga után? Mik lehetnek az erre szolgáló okok a jog és törvény értelmében. Frank azt mondja:- Ha az asszony férjét elhagyta, azonnal még nem bizonyos, hogy ő a vétkes. Valameddig tehát az illető egyházi vagy világi törvényszék róla kárhoztató Ítéletet nem mondott, addig őtet sem vétkesnek tartani, sem a házassági jutalmakból kizárni nem lehet. E szerint tehát özvegyi tartását is megnyeri. Wenzel Gusztáv részletesen felsorolja az ily eseteket, mondván: Özvegyi jog nem jár: a) ha a nő házasságtörést követett el, melyet férje el nem engedett, akár nyíltan, akár hallgatag, az életközösséget vele folytatván; b) elválásnak folytán, ha a nő hibája miatt történt; ilyennek mindazáltal a férjnek egyszerű elhagyatása nem tartandó; c) az özvegy halálával s ha férjhez megy; d) ha férje javait elvesztegeti vagy adósságokkal terheli, elpusztulni hagyja; és ha a családi okiratokat jogtalanul visszatartja vagy eskü alatt fel nem fedezi. Z 1 i n s z k y szerint az özvegyi jog csak az elhalálozás és újra férjhez menetel által szűnhet meg, elavultnak mondván a harmadik, régi törvényeinkben felhozott okot, a családi okiratok visszatartását, fel nem fedezését. Különben azt a véleményt nyilvánítja, hogy ha a házasság a nőre nézve is felbontatik, legyen az akár vétkes, akár nem, özvegyi jogot többé nem igényelhet, mert megszűnvén férjének neje lenni, annak özvegye sem lehet; ellenben ha csak ágy-asztaltól választatott el, vagy így sem, hanem csak tényleg vált el, férjét elhagyván, miután ekkor férjének nevét megtartja, özvegyi joga is épségben marad. De szerinte sem követelhet özvegyi jogot oly nő, ki házasságtörést követett el, a melynek alapján az elválás kimondatott; ellenben az elválasztott nő is azt csak akkor veszti el, ha itéletileg kimondatik, hogy a házassági viszony felbontásának az ő vétsége volt az okozója. H e r c z e g Mihály,3 egyetemünk jeles tanára szerint, a fentebbi 3 okon: a férjhezmenetel, elhalálozás és okiratok visszatartásán kivül, mihez a férj javainak elpusztulását stb. is csatolja, nem követelhet özvegyi haszonélvezetet azon nő, a ki házasságtörést követett el, ha azt férje meg nem bocsátotta, hanem vele a közös lakást azonnal megszüntette s ellene a válópert megindította. És azon egyszerű tény, hogy a nő elhagyta a férjét, szerinte is meg nem fosztja özvegyi jogától mindaddig, míg bíróilag meg nem állapittatik s itéletileg ki nem mondatik, hogy a nő volt a hibás. Suhajda ezen okokat jóformán csak ismételte.4 Nevezetesen szerinte is akkor veszti el a nő az özvegyi jogát, ha az elválasztás az ő hibájából eredett; de ha válóper nélkül elhagyta a férjét, az nem szűnik meg, mig bíróilag vétkesnek ki nem mondatik. A mi a judicaturánkat illeti, az már régibb időkben sem volt egyöntetű, a mint Fogarassy közli. A Curia kimondotta (1848 előtt), hogy a nő saját hibája miatt sem veszti el özvegyi jogát, bár férjével haláláig együtt nem él is, hacsak hibássága a törvényszék által ki nem mondatik (Fel. itél. 161. 1. 3.). A kir. Tábla azonban ellenkező elvet állított fel (Fel. it. 215 1.). Általában az elválasztáshoz, mint feltételhez köttetett az özvegyi jog birsága. A paráznaságot sem fogadták el a régi bíróságaink okul, még a törvényszerű elváláshoz sem, ha azt a férj nyíltan vagy hallgatag elengedte.6 A törvény útjáni elválasztás fő kiindulási pontul szolgál újabb judicaturánkban is. így kimondotta a Curia, hogy: A férj nincs jogosítva végrendeletében özvegyét az özvegyi jog élvezetéből kizárni azon esetben sem, ha a nő férjétől különválva él ugyan, de attól törvényesen elválasztva nincsen». (1874: 1,497. sz. a.) Továbbá: Az özvegy e jog élvezetéből ki nem zárható, ha férjétől különválva él, de törvényesen nincs elválasztva. Az elválasztott nő özvegyi tartást csak akkor követelhet, ha a férj volt hibás. (1878. évi 3,893. sz.) Kimondatott az is, hogy ha a nő tényleges elválás céljából férjével a vagyoni követelésekre nézve kiegyezett s az egyességi * Közigazság törvénye Magyarhonban. I. 276. §. 3 Magyar családi és öröklési jog. 100 §. 1 A magánjog rendszere. 328. 6 Fogarasy: Magyar közpolgári törvénytudomány elemei. okiratban magát férje vagyonából kielégítettnek nyilvánította a nélkül hogy özvegyi jogát, mint a házassági viszony következményét fentartotta volna: ily nő férje hagyatékának haszonélvezetét özvegyi jogon nem követelheti. (1882: 4,390. sz. a.) Kimondatott a Curia által az is, hogy: azon körülmény, hogy a nő férjétől különválva él, az özvegyen maradt nőt özvegyi jogától meg nem fosztja, ha az, hogy férjét hűtlenül elhagyta, be nem bizonyittatott. *** Ha vizsgáljuk jogéletünknek különféle nyilvánulásait, azt látjuk, hogy azok az özvegyi haszonélvezeti jog kizárására, megszűntére nézve is jóformán Verbőczy tanain alapulnak, melyek különösen a Tripartitum I. 98. és I. 105. rendelkezéseiben összpontosulnak. Kisértenek még mindig a régi kor jogi maradványai s érvényesíttetnek a családiság ősi érdekei, melyek előállitották az özvegyi jog intézményét és irányozták kizárásának szabályait. Különben kiemelendőnek tartjuk, hogy jogászaink által az irodalomban és fórumon az özvegyi jog megszüntetésének kérdése igen szoros, majdnem elválaszthatatlan kapcsolatba hozatik a válóperrel, a házassági elválasztással. Ez odáig terjed, hogy vannak — mint fent láttuk — a kiknek nézete szerint a nő elvesztené ezen jogát, ha nem volt is vétkes, de ha a házasság reá nézve is felbontatott; a mit az itt fenforgó jogelvvel és jogérzékkel összeegyeztetni teljességgel nem lehet. Mások szerint a házasságtörés is akkor szolgálhat arra alapul, ha a férj válópert indított bűnös neje ellen s ebben azt bebizonyította. A házasságtörés, a hűtlenségnek, az örökösödési érdemetlenségnek ezen legmagasb foka, általában nélkülözhetetlen kapcsolatba hozatott a válóperrel; mintha e nélkül az nem is vezethetne az özvegyi haszonélvezet megvonására. Innen van, hogy bíróságaink, különösen az első fórumon, rendesen megítélik az özvegyi jogot, ha válóper nem folytattatott s tekintet nélkül arra, hogy a nő hűtlenül elhagyta férjét s házasságtörést követett el. így történt ez legújabban a V.-ügyben, melyben V.-nénak a szabadkai törvényszék megítélte az özvegyi haszonélvezetet, dacára annak, hogy ezen nő férjét minden ok nélkül hűtelenül elhagyta, elhúnytáig vissza nem tért házához, hanem 8 évig egy idegen férfival vadházasságban élt s a házasságtörést folytonosan gyakorolta. A törvényszék ezen ítéletét azzal indokolta, hogy: «a per folyamán kétségtelenül meg van állapítva, hogy felperes a férjétől önként, minden alapos ok nélkül, annak halála előtt 7—8 évvel eltávozott, s hogy ez idő alatt más férfival (Sz. Jócóval) házasságon kivül élt; de minthogy örökhagyó felperestől csak tényleg volt elválva, ellenben a házasság felbontását, az elválást az arra illetékes hatóságnál ki nem eszközölte s az elválás itéletileg ki nem mondatott, s igy örökhagyó a felperest mint özvegyét hagyta hátra: az özvegyi jog megállapítandó volt. «Mert a Hármaskönyv I. r. 105. szerint, a nő csak akkor veszti el az özvegyi jogra való igényét, ha férjétől itéletileg elválasztatik és a házassági viszony felbontásának az ő vétkessége volt az okozója; ellenben az egyszerű tényleges elválás az özvegyi jog elveszítését nem vonja maga után; mert ha a férj őtet özvegyi jogától megfosztani szándékozott volna, módjában állott volna az elválást az illetékes bíróságnál kieszközölnie A szegedi kir. Tábla 1893. évi április hó 10-én 271. sz. a. megváltoztatta a törvényszék Ítéletét és felperest keresetével elutasította s alperesek részére 65 frt 80 kr. perköltségben marasztalta következő indokokból: Az özvegyi jog a családi viszonyban találja alapját, s a házasfelek együttélésének, illetve a nőnek a házas viszonyból folyó kötelmei teljesítésének a folyománya. Abban az esetben tehát, ha a nő férjének hibáján kivül, férjével a házasságot nem folytatja, sőt mennyiben az őt kötelező hűséget is megszegi, és másrészt nem igazoltatik, hogy a férj a vele szemben elkövetett hűtlenséget nejének megbocsátotta és vele a házasságot folytatta, a nő elveszti az özvegyi joghoz való igényét; ^ mert a házasságból folyó kötelmeit nem teljesítvén, a megfelelő jogokra nem tarthat igényt a halála után. Minthogy pedig a tanuk vallomásával és a csatolt lelkészi bizonyítványokkal igazolva van, hogy az örökhagyó férj szelíd természetű ember lévén, a különélésre okot nem szolgáltatott, sőt az őtet ok nélkül elhagyó nejét ismételten kérte a visszatérésre, mit ez mindannyiszor makacsul megtagadott, s minthogy V. M. és Sz. Jócó tanuk vallomása szerint, felperesnő vadházasságban is élt; s minthogy így ezek szerint a férje iránt tartozó hűséget is megszegte, kellett a felperest keresetével elutasítani s mint pervesztes felet a perköltségben elmarasztalni. t A Cütia 1893 szeptember 6-án 6,889. sz. a. hozott Ítéletével a szegedi Tábla Ítéletét indokainál fogva helybenhagyta. Tehát legfelsőbb itélőszékünk megállapította azon elvet, hogy tényleges elválás esetében is érvényesülhet az özvegyi jog biroi kizaratása; habár ezen esetben sem feledé a Curia s nem kerülte el figyelmét az, hogy régi törvényeink szerint csak azon no zárathatott ki az özvegyi haszonélvezetből, a ki válóper útján törvényesen lett férjétől elválasztva. A jelen esetben azonban a házastársi kötelmeknek s a házassági viszony erkölcsi alapjának oly serelmet látta fenforogni, hogy az özvegyi haszonélvezet odaítélését meg nem engedhette. íu i- Csak ,aZ lenne méS kívánatos, hogy a Curia ezen elvet altalános irányadóul teljes tanácsülésileg megszilárdítaná. így itt