A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 37. szám - Igazságszolgáltatási baklövések. A szászkabányai kir. járásbíróság judikáturájából

A J szenvedvén ezáltal változást az igazgatóság és felügyelő bizottság tagjainak a kereskedelmi törvény 200. illetve 189. 8-án alapuló felelőssége. Ellenben az elsöbiröság Ítéletének azt a részét mely által felperes az igazgatói állástól felmentése tárgyában hozott közgyűlési határozat megsemmisítése iránti keresetével elutasittatott meg kellett változtatni, mert a kt. 177. §-a értelmében a közgyűlés az ujabb közgyűlés összehívására vonatkozó indítvány feletti határozatot kivéve csak olyan tárgyak felett határozhat érvényesen, melyek a közgyűlési meghívóban ki vannak téve, felperesnek az igazgatói állástól való elmozdítása, vagy egyáltalán az igazgatók tekintetében teendő intézkedés azonban a közgyűlés tárgyai közé nem volt felvéve; az a körülmény pedig, hogy a meghívásban «netaláni indítványok* feletti határozathozatal a közgyűlés tárgyai közé fel volt véve, nélkülözi a tárgy oly szabatos megjelölését, hogy a közgyűlés éz alapon tetszése szerint bármi tárgy felett s így az igazgatóság tagjainak elmozdítása felett is érvényesen határozhasson, ennélfogva a közgyűlésnek felperest igazgatói állásától felmentő határozata érvénytelen, miért is azt meg kellett semmisíteni. A m. kir. Curia: A másodbiróság Ítélete abban a részében, mely szerint a felperes a mérleg jóváhagyása s az igazgatóság és felügyelő bizottság részére a felmentvény megadása tárgyában hozott közgyűlési határozatok megsemmisítése iránti keresetével elutasittatott, helybenhagyatik. Egyebekben a másodbiróság ítélete megváltoztatik és az elsőfokú biróság ítélete egész terjedelmében hagyatik helyben. Indokok: Felperes kereshetőségi jogának megállapítására vonatkozó, továbbá abban a részében, mely szerint felperes a mérleg jóváhagyását és a felmentvény megadását tárgyazó közgyűlési határozatok megsemmisítése iránti keresetévelel utasíttatott, a másodbiróság Ítélete a benne idevonatkozóan felhozott indokoknál fogva hagyatott helyben, annyival inkább, mert felperes a ptr. 152. §-a értelmében minden ténybeli állítást, melyet a mérlegnek vitatott helytelenségére vonatkozólag felhozott, perrendszerűen bizonyítani is tartozott, felperes pedig e részbeni kötelezettségének egyáltalában meg nem felelt; s mert az az érvelése, mintha a jelen esetben hivatalbóli eljárásnak és vizsgálatnak volna helye' törvényben nem gyökerezik. A mi a részvényesek közgyűlésének azt a határozatát illeti, mely az igazgató elmozdítására vonatkozik, ez a határozat abbói a tisztán alaki szempontból, hogy az a kt. 177. §-a ellenére a közgyűlési meghívásban kitéve nem volt, csak abban az esetben képezhetné elbírálás tárgyát, ha ez az alakszerűségi ok a kt. 174. §-a értelmében a közgyűlési jegyzőkönyvnek a törvényszéknél történt bemutatásától számított 15 nap alatt hozatott volna fel. Minthogy azonban a jelen esetben a megtámadott közgyűlési határozatot tartalmazó közgyűlési jegyzőkönyv 1891 március 17-én terjesztetett be, az emiitett alaki ok pedig nem a keresetben, hanem csak az 1891 június 13-án beiktatott válasziratban hozatott fel: felperesnek kereseti joga a nyilvánvalóan elkésve felhozott ezen az alapon megszűnt. A másodbiróság Ítéletének azon része tehát, mely egyedül az elkésetten felhozott s e miatt figyelembe nem vehető erre az alakszerűségre van alapítva, megváltoztatandó s e tekintetben is az elsőfokú biróság ítélete a kt. 183. § második bekezdésében foglalt határozott rendelkezésre helyesen alapított indokánál fogva volt helybenhagyandó. Felperes mint teljesen pervesztes fél a ptr. 251. §-a értelmében a perköltséget is tartozik viselni, melyhez a jelen sikeres felebbezés költsége is járul. Í1895 jan. 8. 1,781/93.) Bűnügyekben A kereset kézbesítése után történt vagyonátruházás a B. T. K. 386. §-a alapján bűntettetett. ÍB. T. K. 386. §-a.) A pozsonyi kir. törvényszék: L. Mária Teréz vádlott a B. T. K. 386. §-ába ütköző és a 380. §-a szerint minősülő csalás bűntettében bűnösnek kimondatik .... Indokok: A vizsgálat és végtárgyalás adatai által igazolást nyert, hogy L. József és H. Mária 143, illetve 93 frtnyi követelésük behajtása végett L. Mária Terézt a bazini kir. járásbíróságnál 1888. évi január 8-án, illetve 18-án beperelték azon oknál fogva, mert az utóbbi ingatlanait K. Márton és Máriának 625 frtnyi vételáron eladta és a vételárból követeléseiket nem elégítette ki. A kérdéses keresetek következtében tárgyalási határnapul 1883. évi január 26., illetve február 9-ike kitüzetett, a tárgyalást elrendelő végzések pedig a vádlottnak 1888. évi január 15-én illetve 28-án kézbesittettek. Vádlott, a ki a perek során személyesen védekezett, mindkét felperes javára el lőn marasztalva, midőn azonban az utóbbiak a jogerős ítéletek alapján végrehajtást vezettek, fedezetet nem találtak, mert a vádlott az egyedüli vagyonát képező és a fentnevezett vevőknél kint levő 400 frtnyi vételárhátralék követelését, egy az eredeti kötelezőre vezetett és 1888. évi január 19-iki kelettel ellátott engedmény alapján J. Vilmosra átruházta. L. Mária Teréz előadja, hogy ingatlanait K. Márton és Máriának 1887. évi december ló-én 625 frton eladván, a vételárra készpénzben 225 frtot és a 400 frtnyi hátralékról kötelezvényt kapott. Időközben pénzre lévén szüksége, 1888. évi januar 19-én elment Nyitrára és ott vőlegénye fivére, J. Vilmosnak követelését eladta, és miután az ellenértéket készpénzben felvette, OG 147 a kötelezvényt az engedményesnek rövid uton átadta. Beismeri a vádlott, hogy ez alkalommal engedményt nem állított ki és hogy azt az engedményes atyja, J. Mihály kívánságára 1888. évi február vége felé aláirta, még pedig 1888. évi január 19-iki kelettel, a mely körülmény neki annál kevésbbé tünt fel, mert az átruházás tányleg azon a napon történt. Végre tagadja a vádlott, h°gy ténykedésének célja a hitelezői kijátszása lett volna. Ámde, tekintve, hogy vádlottnak pereltetéséről tudomása volt; tekintve, hogy a végtárgyalás alkalmával beismerte, hogy atyja után maradt oly tartozás, mely őt, mint a hagyatéki ingatlanok átvevőjét terhelte; tekintve, hogy mindennek dacára a kötelezvényt elvitte Nyitrára J. Vilmoshoz; tekintve, hogy noha beismerte, hogy az engedmény 1888. évi február vége felé keletkezett, azt mégis korábbi kelettel ellátva állította ki; végre tekintve, hogy K. Márton tanú hit alatt vallotta, hogy J. Mihály őt magához hivatta, és neki egy nyugtát felajánlva, mondá, hogy a mennyiben nála valaki a biróság részéről a 400 frtnyi vételárhátralék tárgyában jelentkeznék, a nyugtát mutassa fel azzal, hogy tartozását már kifizette, de azért mégis ama összeggel L. Máriának lesz adósa, vádlottnak védekezése birói figyelembe vehető nem volt és a fenti körülmények alapján begyőzöttnek venni kellett, hogy az átruházás koholt volt és oly célból történt, hogy a hitelezők követeléseik kielégítésére fedezetet ne találjanak. Minthogy pedig e cselekmény a vádlott ellen, figyelemmel a fedezetlenül maradt követelések összegére, a hivatkozott szakaszokba ütköző csalás bűntettének tényálladékát állapítja meg: őt e bűncselekményben bűnösnek kimondani kellett. (1891. május 23-án, 2,39U. sz.) A pozsonyi kir. ítélőtábla: Az elsőbiróság Ítéletét megváltoztatva, vádlottat a vád és következményeinek terhe alól felmenti. Indokok: Hogy a kérdéses 400 frtos kötelezvénynek J. Vilmosra átruházása koholt lett volna, semmivel sincs bizonyítva. Minden ellentétes bizonyíték hiányában, valónak lévén tekintendő, hogy ezen átruházás 18»8 január 19-én ment végbe, az a körülmény, hogy az engedményi okirat csak utólagosan szerkesztetett meg és mégis 1888. évi január 19-iki kelettel vezettetett rá a kötelezvényre, büntetőjogi szempontból jelentőséggel nem bir. Némi gyanuokot képez ugyan, hogy a kötelezvénynek ilykép tulajdonosává vált J. Vilmos képviseletében ennek atyja, az időközben elhalt J. Mihály felszólította K. Mártont, ki a szóban forgó kötelezvény alapján vételári hátralék fejében volt adósa az átruházó Liska Mária Teréziának 400 frttal, hogy a követelést kölcsönné változtassák át olyképpen, hogy a vételári hátralékról, mint kifizetettről, K. Márton nyugtát kapjon, s viszont az összegről, mint felvett kölcsönről adjon J. Vilmosnak kötelezvényt; de ebből azt, hogy a követelésnek J. Vilmosra átruházása koholt, alaposan következtetni nem lehet, sőt tekintetbe véve, hogy az 1889 november 8-án tartott végtárgyalásnál K. Márton tanú azt is előadta, hogy J. Mihály ezt az ajánlatot azzal a kijelentéssel tette, hogy nem szeretné, ha fia J. Vilmos a 400 frtját elvesztené, e körülmény inkább a mellett bizonyít, hogy az átruházás valósággal s készpénz fejében történt s J. Mihály a fia érdekeinek biztosítása tekintetéből vélte célszerűbbnek az ügyet olykép egyszerűsíteni, hogy a L. Mária Teréziával szemben fennállt viszonylatnak, mint befejezettnek mellőzésével, a J. Vilmos jogai K. Márton irányában közvetlenittessenek. Áll ugyan, hogy a B. T. K. 386. §-ába ütköző csalás vádja akkor is jogosan terhelné L. Mária Teréziát, ha egyedüli vagyonát képezett 400 frt követelését, bár valódilag és érvényesen, de azzal a célzattal idegenítette el, hogy hitelezőit megkárosítsa s a bekövetkezhető végrehajtás elől a követelését elvonja. Ámde a kir. ítélőtábla nem találja beigazoltnak, hogy az átruházás a hitelezők megkárosítása céljából történt. Két hitelező jelentkezik vádlottal szemben. L. Mária 93 frt és járulékai iránti keresetét 1888 január 18-án adta be, egy nappal a kérdéses vagyonátruházás előtt. E kereset a vádlottnak január 28-án, tehát már az átruházás után kézbesittetett. A követelés nem volt közvetlen tartozása a vádlottnak, hanem annak atyja ellenében áll fenn s annak megfizetésére a keresettel a vádlott örökösi minőségénél fogva hivatott fel. Tagadja s a polgári perben is tagadta a vádlott, hogy e követelésről tudomása volt. Ezek szerint ő arról, mint nem közvetlen adósságáról csak január 28-án, vagyis az átruházás után értesülvén, az átruházás eme hitelező megkárosítására irányzottnak nem tekinthető. A L. József 143 frt iránti keresete 1888 január 8-án adatván be és 15-én kézbesittetvén a vádlottnak, ő erről az átruházáskor tudomással birt. Tekintve azonban, hogy e követelés különböző címeken s legnagyobb részben nem közvetlenül a vádlottnak adott összegek, hanem helyette, illetve az ő érdekében teljesített fizetések felszámításán alapul, ennélfogva, habár az később a vádlott mint alperes védekezése ellenére a felperes javára részint feltétlenül, részint főeskütől feltételezetten megítéltetett is, mindazonáltal nem állapitható meg, hogy vádlottnak azt a kereset vételekor, illetve a tárgyalást megelőzőleg történt vagyonátruházáskor kétségtelen és lejárt tartozásául kellett ismernie. (1892. márc. 22-én, 1,006. sz.) A kir. Curia: A kir. ítélőtábla Ítélete abban a részében, a mely szerint L. Mária Teréz vádlott a H. született L. Mária sérelmére elkövetett csalás bűntettének vádja alól felmentetett, helybenhagyatik.