A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 35. szám - Bolgár igazságügy s azzal kapcsolatban levő dolgok (Vége.)

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a i Jog» 35. számához. Köztörvényi ügyekben. Az italmérési jog a nemesi ingatlannak rendszerint nem lévén elválaszthatlan tartozéka, az mint önálló vagyon is elidegeníthető és megszerezhető volt. Az italmérési jog nem képezte tárgyát a földesúr és a jobbágy közötti viszonynak. Az az elmélet, hogy földesúr és jobbágy közt elbirtoklásnak helye nem volt. csakis földesúr és jobbágy között fennállott viszonyból eredt javak és jogok birtoklására vonatkozott. A hitbizományi javak az elbirtoklás alól sem kivéve nincsenek, sem azok elbirtoklására hazai törvényeink a rendesnél hosszabb időt nem kivannak. Nem vonja maga után az elbirtoklás megakasztását sem a hitbizományi vagyon birtokosának csőd vagy gondnokság alatt létele. Az aranyos-maróthi kir. törvényszék (1894. évi október hó 19-én 3,013. sz. a.). Előbb Rüttner Emil, utóbb Raschman Tamás Ügyvéd által képviselt gróf M. Vilmos felperesnek, Imre Miklós által képviselt T. Sándor, T. János, id. S. János és S. János ellen Aranyos-Maróth községben az italmérési jog kizárólagos gyakorlása iránti rendes perében következőleg i t é 11: A kir. törvényszék a felperest abbeli leszállított keresetével, mely szerint az alpereseket az Aranyos-Maróthon 97. összeirási szám alatt fekvő házban gyakorolt italmérési jog megváltása folytán 1,S90 Írtban megállapított kártalanítási tőke után a kereset indításától a kamatszelvények kibocsátásáig számítandó 6% kamatok megtérítésére kötelezni kérte, magára a kártalanítási tőkére és kamatszelvényeire nézve pedig tulajdonjogi igényét fentartotta, elutasítja; az előbb jelzett kártalanítási tőkeösszeget stb. T. János II. r. alperes tulajdonául itéli meg, minek folytán a felperes a megjelölt kártalanítási tőkének és kamatainak a II. r. alperes részére való kiutalványozását, a jelenlegi ítélet jogerőre emelkedése után tűrni tartozik stb. Indokok: A felperes e perben, mint az aranyos-maróthi hitbizományi uradalom haszonélvezője és fentartója lépett fel és abból az alkalomból indította meg keretetét, hogy őt az illetékes közigazgatási hatóság előtt T. Sándor alperes ellen az 188 . évi ápril hó 9-én regále-csonkitás miatt folyamatba tett eljárás során a m. kir. belügyministerium jogai érvényesítése végett rendes per útjára utasította. Ezen az alapon s hivatkozva arra, miként őt volt földesúri és hitbizományi haszonélvezői jogainál fogva Aranyos-Maróthon a kizárólagos italmérés joga megilleti, hogy ezt a jogát T. János megbízásából T. Sándor az ő engedélye nélkül bitorolja, a midőn az aranyos-maróthi 97. ö. i. számú háznak előbb id. S. János és utóbb S. Adolf bírt bolti helyiségeiben italmérést folytat, a nevezett egyéneket alperesekként perbeidézve, őket kizárólagos italmérési jogának megállapítása mellett az általuk gyakorolt italmérés folytatásától rajtuk esetről-esetre megveendő 1,000 frt pénzbírság terhe alatt eltiltani s az 1855. év elejétől kezdve évenként 1,500 frt kár és jár. megfizetésére kötelezni kérte. A megnevezett alperesek, úgyszintén a per folyama alatt elhalt id. S. János alperesnek az örökség erejéig védekezett jogutódai, névszerint: S. József, S. János és S. Adolf alaki szempontból is kifogást emeltek a kereset ellen, különösen a felperes hitbizományi jogfentartási minőségét, kizárólagos regálejogosultságát és azt kifogásolva, hogy a felperes az Aranyos-Maróth község egész területére kiterjedő kizárólagos italmérési jogosultság birói elismerése iránt indított keresetét az összes érdekeltek ellenében ki nem terjesztette, az ügy érdemére nézve pedig védelmük lényege az alábbiakban összpontosul: I. Tagadják, minthogy az aranyos-maróthi uradalom törvényesen alakított hitbizományi képezne, mert a hitbizományok kiváltságos jellege, hazai törvényeink és jelesül az 1723. évi L. t.-c. szerint a koronázott király jóváhagyását feltételezi, minthogy pedig az aranyos-maróthi hitbizományra vonatkozó alapító levél II. József császár á'tal lett jóváhagyva, az 1890,91. évi XXXII. t.-c. értelmében is csak valamely koronázott király újabb megerősítése folytán bírhatna kiváltság jellegével, miután azonban ily újabb királyi megerősítés nem történt, tagadják az alperesek, hogy a per tárgyává tett italmérési jog az uradalom állítólagos hitbizományi minőségéből kifolyólag elidegenítés és általában átháramlás tekintetében bármily jogérvényes korlátozásoknak lenne alávethető. 2. Részletesen kifejtik, hogy a kérdéses italmérési jogot, illetve engedélyt id. S. János III. r. alpres a felperes jogelőde, M. Kristóf gróftól még az 1840-es években vétel útján érvényesen megszerezte és ehhez képest a 97. ö. i. sz. házban gyakorolt italmérési jogra Budapest, 1895 szeptember hó 1-én. a) szerzés cimén, b) elbirtoklás jogcímén tartanak igényt. Ez utóbbi tekintetben kiemelik, hogy az elbirtoklás tényét maga felperes is nyíltan elismeri, a midőn az 1887. évi február hó 26. napján megindított keresetét az 1855. év elejétől fogva, s igy több mint 32 éven át elvont hasznok megtérítésére is kiterjeszti; de a vitás jogot az 1847. évtől kezdve 1855-ig id. S. János, 1885-től fogva 1887-ig S. Adolf és az 1887. évi február eleje óta a S.-ék jogán T. János haszonbérlő és illetve új háztulajdonos megbízottja, T. Sándor személyében szakadatlanul és háboritás nélkül gyakorolták; tekintve pedig, hogy a felperes azon 30 éven át, a mióta ő az uradalmat kezeli, ennek a joggyakorlásnak folytonos szemlélője volt, de sőt midőn egyes regálebérlőjével szemben kikötötte, miszerint a 97. ö. i. számú ház italmérési joga elismerendő-e, abban S.-ékat és illetve jogutódaikat háborgatni nem szabad: ő a közel 40 éven át jogszerűen és folytonosan gyakorolt s ennek folytán az alperesek részéről elbirtokolt jog fentartása iránt jobb tudomása és személyes meggyőződése ellenére igényt nem támaszthat. Ennélfogva a felperest úgy a főtárgy, valamint a tüzetesen megvitatott kártérítés tekintetében keresetével elutasítani kérik és viszonkeresetet támasztanak az emiitett házban gyakorolt italmérési jog tulajdonának megítélése és a jogosultság nyilvánkönyvi feljegyzése iránt. A felperes ezzel szemben annak igazolására, hogy az aranyos-maróthi uradalom törvényes hitbizománynak el lett ismerve, a K) alatt mellékelt királyi leiratra és a hitbizománynak az 1783. évi március hó II. napján tartott megyei közgyűlésen szabályszerűen történt kihirdetésére hivatkozik; a hitbizományi uradalom kizárólagos italmérési jogosultságát annak a hivatalból beszerzett úrbéri iratok és főleg az Urbárium végrehajtására vonatkozó eljárás nyomán elvitázhatlannak jelentkező volt földesúri minőségből származtatja le; kiemeli továbbá, hogy a 97. 5. i. számú úrbéri ház eredetileg italmérési jogosultsággal nem bírhatott és hogy ő, mint a hitbizománynak a hitbizományi iratok és a nyilvánkönyvek tanúsága szerint is jogosult haszonélvezője, az uradalom jogait sértők ellen törvényes oltalmat kereshet. Tagadja az alperesileg vitatott jogszerzést; de ha id. S. János alperes, felperes elődje M. Kristóf gróftól a per tárgyát képező jogot meg is szerezte, ha most emiitett felek között létrejött jogügylet érvénynyel és hatálylyal nem birhat, mert egyrészről M. Kristóf gróf a hitbizományi vágyon alkatrészét képező italmérési jogról az illetékes hatóság jóváhagyása nélkül érvényesen nem rendelkezett, másfelől pedig mert a nevezett felperesi jogelőd a bekivánt csődiratok tanúsága szerint az 1872-ik évtől kezdve csőd alatt állván, vagyonrendelkezési képességgel nem birt. Nem ismeri el az elbirtoklás alapján érvényesített jogszerzéshez régi törvényeink szerint 100, az ausztriai polg. törvénykönyv 1,474. §-a szerint 40 évi szakadatlan birtokolás igazolandó a hitbizományokkal szemben, a melynek feltétele a jogszerűség, s mivel a hitbizományi uradalomnak, a csődiratok tanúsága szerint, az 1842. évtől az 1858. évig tartott gondnoki kezelése alatt az elbirtoklás szünetelt. A per tárgyává tett jog a bizonyitásfelvétel befejezte után, T. János alperes bejelentése folytán 1,890 frttal kártalanittatván, a felperes erre vonatkozó tulajdoni igényét és a jelen per függőségét az illetékes pénzügyi hatóságnál törvényszerűen bejelentette és az 1891. évi október hó 31. napján megtartott póttárgyalásnál olykép szállította le keresetét, hogy azt csupán tulajdoni igényeinek megállapítására és a kártalanítási tőkének a keresetindítástól a kamatszelvények kibocsátásáig számítandó 6ű'„-os kamataira tartotta fenn. Ennek következtében csupán az a kérdés volt birói eldöntés tárgyává tehető: Kit illet a vitás jogot hitelesítő kártalanítási tőke, s ebből kifolyólag: jogos igényt tarthat-e a felperes a főtárgy járulékaira, vagyis az állítólag tőle elvont hasznokat helyettesítő kamatokra? és mily tekintet alá esik az alperesek viszonkeresete? Ez a fentebbiekben összefoglaltak alapján és a bizonyítás felvétel méltatásával volt elbírálandó. A kihallgatott tanuk vallomásai pedig következőképen tüntetik fel a tényállást: M. Lipót tanú, a felperes volt uradalmi ügyésze, a ki felperes megbízásából id. S. János alperest az italmérés abbanhagyására felhívta, határozottan visszaemlékszik, hogy S. János neki ez alkalomból egy M. Kristóf gróf által az 1846. évben kiállított megerősítő, aláírásával ellátott okmányt mutatott fel, melynek valódiságáról a tanú meggyőződött és a mely szerint M. Károly gróf id. S. Jánosnak a 97. ö. i. számú ház bolti helyiségeire nézve a pálinka szabad mérésének jogát eladta; előadja a tanú, hogy erről a körülményről felperest értesítette és miután az okmánynak megfelelő íl-od példány a felperes kezelése alatt álló család-