A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 33. szám - Bolgár igazságügy s azzal kapcsolatban levő dolgok

A JOG 131 mert ezen javadalmazásának szerzödésellenes megvonása által felperes a keresőt benyújtásáig tényleg megkárosult Ellenben nem volt felperes részére a kereset beadása utáni ,dószakra eso fizetés egyenértéke ezúttal megítélhető mert felperest nem fizetés _ kiadásához, hanem kártérítéshez való ioc illetvén meg, az a kérdés, vájjon felperes a kereset beadása utáni időben fizetésének elvonása által károsodott-e, és ha icrCn mennyi ben, ezen per során el nem bírálható. Miért is felperest 1891 évi ^w!"t6! 18fVVl-deue,mber 31-éiS tei'jedíí idöre összesen 21,400 trt elvont fizetés helyett érvényesített kárkövetelésével ezúttal el kellett utasítani. De el kellett utasítani felperest végleg a szabadfogatnak használata helyett felszámított 16,0 )0 frtnyi követelésével mert a 2-/. a. okirat helyes értelmezése, de a dolog természete szerint is a 27. a. jegyzőkönyben kikötött egy fogat nem felperes javadalmazásának emelése, hanem üzleti célok teljesebb megvalósítása céljából bocsáttatott felperes rendelkezésére és így a" szolgálati kötelezettség megszűnésével öt a fogat használata, valamint e helyett a kártérítés meg nem illeti. A budapesti kir. Ítélőtábla 11893 dec. 12. 1,819. sz. a.) az elsó'biróság ítéletét, a mennyiben alperest 200 frt tökében marasztalta, ellenben felperest 20,800 frtra nézve ezúttal, 16,000 frtra nézve pedig végleg keresetével elutasította, azzal a változtatással, hogy a felperest a fenti 20,800 frtra mint végkielégítésre irányuló keresetével is végleg elutasítja, azonban alperes irányában kártérítéshez való jogát fentartja, helybenhagyja, a kereseti összegből még fenmaradó 400 frtra nézve azonban megváltoztatja, és alperest további 400 frt tőkének stb. felperes részére leendő megfizetésére kötelezni stb. Indokok: Az alperes helytelen megjelölésére alapított alperesi kifogást helyesen hagyta figyelmen kívül az elsó'biróság, mivel az a körülmény, hogy a kereset kützetére az első magyar szállítási vállalat bejegyzett részvénytársaság, a kereseti kérelemben pedig első magyar szállítási vállalat cégjegyzett társaság van alperesül megnevezve, annál kevésbé teszi kétessé alperesnek az «első magyar szállítási vállalat részvénytársasággal» való azonosságot, mivel, a mint azt az elsó'biróság is helyesen kifejtette, a kereset az utóbbinak kézbesittetett, és az a per során védekezett is; mivel továbbá a perben előadottakból kétségtelen, hogy a kereset alapjául szolgáló szerződéses viszony az utóbbival állott fenn és mert a perben védekezett részvénytársaság nem is állítja, hogy kívüle még egy másik «első magyar szállítási vállalat* bejegyzett vagy cégjegyzett részvénytársaság cég léteznék és hogy az alperes azonossága ez okból kétes lehetne. Helyesen állapította meg továbbá az elsőbiróság azt, hogy alperes részvénytársaság felperest 1890. évi január 1-től számítandó 10 évre a 27. alattiban részletezett feltételek alatt vezérigazgatónak szerződtette, még pedig az elsőbiróság által e részben felhozott indokokon felül még azért is, mert ha az A. alatti okirat, melylyel alperes a 2- . alatti igazgatósági határozatról értesíttetett, mint alperes állítja, csak ajánlat volt volna, mely csak felperes elfogadása által vált vohia szerződéssé, akkor is a szerződés létrejöttnek tekintendő az által, hogy felperes a vezérigazgatói teendőket az A., illetve 27. alattiban kitett időtől tényleg ellátta, az ajánlatot tehát eme ténye által is elfogadta, mely ténynek szerződést létesítő hatályát alperes is elfogadta az által, hogy a felperessel mint vezérigazgatóval szemben a 27. illetve A. alatti szerint elvállalt kötelezettségeket teljesítette. Ezek utána felperes által támasztott igények elbírálásánál döntő körülményt képez az, vájjon alperes jogosítva volt-e felperest a szerződéses idő letelte előtt elbocsátani? Alperes e részben öt körülményt hoz fel, melyeknél fogva szerinte jogosítva volt felperest azonnal elbocsátani, a nélkül, hogy felperes a részére biztosított járandóságokhoz vagy kártérítéshez igényt tarthatna. Az elsőbiróság azonban vonatkozó indokai alapján helyesen mondotta ki azt, hogy az alperes által felhozott körülmények nem szolgálhattak törvényes okul felperesnek elbocsátására, melyek az l»8i:XVII. t.-c. 94. §-ának egyik pontja alá sem vonhatók, a mennyiben az az egy körülmény is, hogy felperes önálló ipar folytatására iparengedélyt nyert és cégét bejegyeztette, csak úgy volna a hivatkozott törvényszakasz h) pontja alá vonható, ha alperes felperes tagadásával szemben igazolta volna, hogy felperes a tözegalom- és tőzegporgyártást tényleg folytatta, mit azonban alperes nem bizonyított; az a körülmény pedig, hogy felperes az érintett ipar céljaira mindössze évi 65 frtért bérelt helyiséget magától alperestől, egyenesen valószínűtlenné teszi azt, hogy felperes a tőzegalom gyártását tényleg folytatta volna. Ezek szerint nem forogván fenn olyan okok, melyek miatt a főnök segédjét felmondás nélkül jogosítva volna elbocsátani, más részről azonban a bizonyos időre szerződött kereskedelmi alkalmazott is jogosulatlan elbocsátás esetére csak azt a járandóságot lévén jogosítva azonnal követelni, mely őt határozatlan tartamú alkalmaztatása esetében a felmondási időre illetné, az azt meghaladó járandóságot csak kártérítés fejében követelhetvén ; tekintve, hogy a felek egybehangzó előadása szerint felperesnek évi 2,400 frtnyi fizetése volt, tekintve továbbá, hogy felperest, mint az 1884:XVII. t.-c. 92. §-ának utolsó bekezdése szerint fontosabb teendőkkel megbízott alkalmazottat, vezérigazgatót, három havi felmondás illetné, felperes három havi fizetésének megfelelő 600 frtnyi összeget feltétlenül követelheti, miért is az elsőbiróság ítéletét, a mennyiben alperest 200 frt tőkében és kamataiban marasztalta, helybenhagyni, egyúttal azonban alperest az elsó'biróság ítéletének e részbeni megváltoztatásáról további 400 frt tökének stb. megfizetésére is kötelezni kellett. A mennyiben az elsőbiróság felperest az 1891 június 1-tó'l 1899. év végéig terjedő időre eső 20,800 frt fizetésének megfelelő végkielégítés iránti keresetével elutasította, ítéletét azzal a változtatással, hogy felperes ezen a jogalapon ez összeg iránti keresetével is végleg elutasittatik, helyben kellett hagyni, mert habár kimondatott, hogy a peres felek között a szolgálati szerződés 10 évi időtartamra jött létre, tekintve, hogy a szolgálatból törvényes ok nélkül elbocsátott alkalmazott járandósága csak az elbocsátás által netán szenvedett kár megtérítése címén követelhető, felperes azonban nem kártérítés, hanem végkielégítést követel, a jogalapnak a válaszban kártérítésre való átváltoztatása pedig a pts. 68. $-a értelmében figyelembe nem vehető, az elsőbiróság a mondott összegre nézve felperest helyesen utasította el keresetével. A fogat ellenértéke fejében keresetbe vett 16,000 frtra vonatkozólag az elsőbiróság ítéletét vonatkozó indokai alapján kellett helybenhagyni stb. A m. kir. Curia (1895 ápr. 18. 503/V. sz. a.) a másodbiróság ítélete a per főtárgyára vonatkozó részében megváltoztattatik és e részben az elsőbiróság Ítélete egész terjedelmében hagyatik helyben stb. Indokok: Az alsóbbfokú bíróságok helyes indokok alapján hagyták figyelmen kivül az alperesi cég helytelen megjelölésére alapított alperesi kifogást. Helyes indokok alapján állapították meg azt is, hogy peres felek között 10 évi időtartamra szerződésileg megállapított szolgálati viszony állott fenn, valamint azt is, hogy alperes törvényes ok nélkül bocsátotta el a felperest szolgálatából, a miatt neki az alperes, mint szerződést szegő fél felelőséggel tartozik. E felelősségnek a jelen perben összegileg megállapítható mérvét helyesen állapította meg az elsőbiróság a szerződésileg kikötött 2400 évi fizetésnek a kereset beadásáig lejárt egyhavi járandóságában, mivel ez az összeg a szolgálatból a szerződési idő letelte előtt törvényes ok nélkül elbocsátott felperest az elsőbiróság ítéletében felhozott, az alább előadandó indokoknál fogva, már most feltétlenül megilleti. A kereset jogalapjául vett végkielégítés címén felperes akár a szerződés, akár törvény alapján mit sem követelhet; mert a szerződés végkielégítés iránt rendelkezést nem tartalmaz, és olyan jogszabály sem létezik, mely a meghatározott időre szerződtetett részvénytársasági igazgatónak — a mi a felperes volt — jogellenes elbocsátása esetére végkielégítésül bármi összeget biztositana. A másodbiróság ítélete indokaiban felhívott ipartörvény 92. §-ának a felmondásra vonatkozó rendelkezése sem nyerhet a jelen esetben alkalmazást; mert eltekintve attól, hogy felperes keresetét erre nem is alapította, a törvénynek ez a rendelkezése a felperesre, mint a részvénytársaság volt vezérigazgatójára egyenesen nem is vonatkozik. A mi a felperesnek a szerződés jogellenes felbontásából származtatott további igényeit illeti, e tekintetben az alsóbiróságok az általános magánjogi elveknek megfelelően helyesen mondották ki, hogy ezek csak mint kártérítés címén támasztható igények jöhetnek elbírálás alá. Kártérítés címén követelheti ugyan az elvállalt szolgálat további teljesítésére késznek nyilatkozott felperes a szerződésileg megállapított fizetést és pedig esetleg a szerződésileg meghatározott egész idő tartamára is; azonban a fizetéshez csak a szerződésileg megállapított havi időszakokban és csak addig az ideig van joga, a meddig felperes is abban a helyzetben lesz, hogy alperesnél a szolgálatot a szerződés értelmében teljesíthetné. Felperes ugyanis nem panaszkodhatik kárról az esetben, ha időközben az A. alatti szerződésnek megfelelő díjazással másutt nyer alkalmazást, mivel ily esetben az alperes részére lekötött tevékenységéért egyébként lett kárpótolva; ha pedig az alperessel kötött szerződés tartama alatt bármikor és bármi okból szolgálatképtelenné válna, a munkaképtelenség tartama alatt szintén nem követelhetne fizetést, mivel ahhoz, eltekintve a rövidebb ideig tartó akadályoztatástól, a szolgálatnak alperesnél folytatása esetében sem volna joga. Az imént előadottakból kiindulva, habár az a körülmény, hogy felperes keresetében végkielégítés címén, a per további folyamában pedig kártérítés címén követeli a részére szerződésileg biztosított fizetést, mint az alperes által jogellenesen igénybe nem vett szolgálatának egyenértékét — a pts 68. §.-ának fogalma alá eső jogalapváltoztatást nem képez — e miatt tehát felperes keresete véglegesen el nem utasítható ; mindamellett keresetének azzal a részével, mely a kereset beadásáig lejárt időn túl a követelt fizetés megítélésére irányul, részint mint időelőttivel, részint mint ez idő szerint el nem birálhatóval helyesen utasíttatott el azért, mert felperes követelésének nagy része eddig még le nem járt, az tehát feltétlenül időelőtti, a per folyamában lejárt része pedig az imént vázolt olyatén esélyek be- vagy be nem következésétől függ, a mely esélyek a jelen perben sem kiderítve, sem kellőleg megvitatva nem lettek és igy azok jogi következményei a perben alaposan el sem bírálhatók. A fogat használatának ellenértéke cimén követelt 16,000 frtra nézve az elsőbiróság ítéletében felhozott s a másodbiróság által is elfogadott indokok alapján helyesen utasíttatott el a Telperes végleg stb.