A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 29. szám - Kiadatási eljárás

114 Az eddigi szabályok szerint a zárgondnok számadása és dija iránt a kir. járásbíróságok által hozott Ítéletek ellen a felebbezés az itélet kézbesítése vagy kihirdetésétől számítandó 8 nap alatt adandó be vagy jelentendő be. Igaz, hogy a felebbezési határidőre vonatkozólag az 1881. évi LX. t.-c. 249. §-a rendelkezést nem tartalmaz és való az is, hogy az 1881: LIX. t.-c. 32. §-a 8 napi felebbezési határidőt a sommás perekben hozott ítéletekre nézve, nem pedig a peren kívüli sommás eljárásban hozott ítéletekre nézve állapítja meg; ámde ha a sommás eljárású perekben hozott ítéletek ellen a felebbezés 8 nap alatt adandó be és az 1881: LIX. t.-c. 32. §-a a 15 napi felebbezési határidőt csak a rendes perekben hozott ítéletekre nézve állapítja meg, úgy, hogy a felebbviteli határidő még a rendes perekben hozott végzésekre nézve is az 1881 :LX. t.-c. 32. §-a 3. pontjában felsorolt végzések kivételével 8 napot tesz, akkor okszerüleg következik, hogy a végrehajtás folyamában felmerülő peren kívüli sommás eljárásban, illetőleg a sommás tárgyalás alapján meghozott itélet ellen is a felebbezés határideje 8 nap. Minthogy pedig a végrehajtást szenvedő az előtte is 1895. évi január 30-án kihirdetett itélet ellen a felebbezést, melynek határideje 1895 február 7-én járt le, csak 1895 február 14-én adta be, ezt a felebbezést az 1881: LIX. t.-c. 27. §-a alapján már az első bíróság hivatalból visszautasítani volt volna köteles. Kelt Budapesten,. 1895. évi június hó 19-én. Hitelesíttetett 1895. évi június hó 19-én. A kölcsön kieszközlése alatt nemcsak az értendő, hogy az megszavaztassák, hanem az is, hogy az a kölcsönt kérő részére tényleg ki is fizettessék. Ha tehát az ügynök kölcsön kieszközléseért kötött ki magának díjazást, tígy az nem jár neki, ha a kölcsön folyóvá tétetett ugyan, de tényleg a kölcsönt kérő részére kifizetve nem lett. (M. kir. Curia 1895 május 8. 2,873. sz. a.) Ha az ügyvédi munkadij és költség iránt indított sommás perben az alperes behajtott pénz kiszolgáltatása iránt viszonkeresetet támaszt a felperes ügyvéd ellen, ez (dacára annak, hogy az ügyv. rdts. 66. §-a az ily követelések feletti határozást a kir. törvényszékek hatáskörébe utalja) a munkadij keresettel együttesen bírálandó el a kir. járásbíróság által. A pécsi kir. ítélőtábla (1893. évi dec. hó 4-én 5,496 P. sz. a.) következő Ítéletet hozott: A kir. Ítélőtábla az eljáró kir. járásbíróság Ítéletét felperes keresetének 17 frtos tőkeösszeg és járulékai erejéig való elutasítására vonatkozó nem felebbezett részében nem érinti, a viszonkeresetről rendelkező felebbezett részében pedig megváltoztatja és az eljáró kir. járásbíróságot utasítja, hogy a viszonkereset érdemére kiterjedő Ítéletet hozzon és ehhez képest a kereseti és viszonkereseti követelések esetleges és kölcsönös beszámithatása céljából az elsőbirósági ítéletet alperes marasztalására vonatkozó és szintén felebbezett részében hatályon kívül helyezi. Indokok: Alperes 56 frt tőke és a viszonkereset támasztásának idejétől számított 6°/0 kamata iránt viszonkeresettel élt felperes ellen azon az alapon, hogy felperes, mint alperesnek perbeli megbízottja részére Sch. M.-től 32 frtot, M. J.-től pedig 24 frtot, összesen tehát 55 frtot hajtván be, azt alperesnek nem szolgáltatta át. Tekintve, hogy alperesnek viszonkeresete készpénzkövetelésre irányúi, és ehhez képest semmibemü perrendi akadály sem forog fenn arra nézve, hogy a szintén készpénzkövetelés tárgyában támasztott keresettel egyidejüleges és együttes elbírálás tárgyává tétessék: ugyanazért az elsőbirósági Ítéletnek a viszonkeresetre vonatkozó rendelkezését megváltoztatni, s ugyanezt a bíróságot a viszonkereset érdemére kiterjedő itélet hozatalára utasítani kellett. Tekintettel pedig arra, hogy a viszonkereset érdemének elbírálása mellett esetleg a kereseti és viszonkereseti követelések kölcsönös beszámításának és ebből folyóan csak a kölcsönös beszámítás után fenmaradó összeg erejéig terjedő marasztalásnak leend helye, ugyanazért az elsőbirósági ítéletnek alperes marasztalására vonatkozó részét hatályon kívül helyezni kellett. A m. kir- Curia (1895. évi május hó 30-án 2,485/P. sz. a.) következő ítéletet hozott: A másodbiróság ítélete indokainál fogva helybenhagyatik. Kereskedelmi, csöd- és váltó-ügyekben. A biztosított a második díjrészletet, melyről a kereseti dijkötvény kiállíttatott, meg nem fizetvén, a biztosítási szerződés hatályát vesztette, és igy a biztosító társaság a második díjrészletet követelni jogosítva nincsen. Nem állapítja meg a biztosító társaság követelési jogát különösen az a körülmény sem, hogy a második díjrészletről dijkötvény állíttatott ki, mert a dijkötvény csak fedezetül szolgál és érvénye a biztosítási szerződés fennállásától függ. (Ker. tv. 505. és 498. A nagybecskereki kir. járásbíróság (1894 január 29. 757 sz. a.) Várady Imre ügyvéd által képviselt Schön B. József és társa cé<* mint a magyar-francia biztosító részvénytársaság nagybecskereki főügynöke felperesnek dr. Schlesinger Mór ügyvéd által képviselt P. Adolf alperes ellen 26 frt 28 kr. és jár. iránti perében következő Ítéletet hozta: Alperes végrehajtás terhe mellett fizesssen felperesnek 8 nap alatt 26 frt 28 kr. tőkét stb. Indokok: Alperes nem tagadta, hogy az A. alatti dijváltó kiállítása által kötelezte magát felperesnek biztosítási dij második részlete fejében 1893. évi március hó 21-én 26 frt 28 krt fizetni, az a kifogása pedig, hogy a biztosítási szerződés nemfizetés folytán hatályát vesztette, figyelembe vehető nem volt, mert a dijváltó kiállítója külön és feltétlen kötelezettséget vállalt a díjrészlet megfizetésére, minek folytán jelen esetben a ker. törv. 485. §. alkalmazást nem nyerhet, stb. A szegedi kir. Ítélőtábla (1894. évi március 22. 1,404. sz. a.) az elsőbiróság ítélete megváltoztattatik, felperes keresetével elutasittatik, stb. Indokok: Felperes nem vette tagadásba alperesnek azt az állítását, hogy a becsatolt dijkötvény alapján követelt biztosítási dij a dijkötvény szerint létrejött balesetre szóló biztosítási ügyletből kifolyólag második díjrészletet képez^ minthogy pedig az alperes az érintett és 1893. évi március 21-én lejárt díjrészletet ki nem fizette és minthogy a ker. törv. 505. §. 3. pontja szerint a szerződés hatályát veszti, ha a visszatérő időszakban fizetendő dij a lejárat után 30 nap alatt, vagy az a végre engedett halasztás eltelte előtt be nem fizettetik, az által tehát, hogy alperes a második díjrészletet, melyről a kereseti dijkötvény kiállíttatott, meg nem fizette, a biztosítási szerződés hatályát vesztette, és igy felperes a második díjrészletet követelni jogosítva nincsen. Nem állapithatja meg felperes követelési jogát az a körülmény, hogy a biztosítási dij második részletéről dijkötvény állíttatott ki, mert a dijkötvény csak fedezetül szolgál és érvénye a biztosítási ügylet fennállásától függ s mint a fentiek szerint a biztosítási ügylet hatályát vesztette, az ennek fedezetéül dijkötvényben vállalt kötelezettség is megszűnt. Miért is stb. A m. kir. Curia (1895 május 9.. 757. sz. a.) a másodbiróság ítélete a K. T. 505. §. 3. pontjára az ugyanazon kötvény 498. §. értelmében helyesen alapított indokainál fogva helybenhagyatik, stb. Bűnügyekben. Ha valaki az általa vásárolt árút más számlájára íratja csak azért, mert neki az eladó nem hitelezett volna, kár azonban ebből az eladóra nem háramlik, nem a 379. §., hanem csak a 384. §-ba ütköző csalásnak minősíthető. Károsodás nélkül a csalás bűntette meg nem állapitható. A budapesti kir. törvényszék (1893 nov. 28. 55,712. sz. a.) Sz. Lajos vádlott bűnösnek mondatik ki a btk. 379. §-a alá eső, a 380. és 381. §. 2. pontja szerint bűntetté minősülő, a btk. 92. §. alkalmazásával azonban fogházzal büntetendő és igy a 20. §. értelmében vétséggé lefokozott csalásban és ezért a btk. 383. §-a alapján, a 92. §. alkalmazásával, 8 napi fogházra és 10 frt pénzbüntetésre Ítéltetik; a hivatalvesztés és politikai jogok gyakorlatának felfüggesztése a btk. 54. §-a alapján mellőztetik stb. Indokok: Vádlott a végtárgyalás folyamán beismerte, hogy mint az állatorvosi intézetnél alkalmazott szolga, a tanári kar egyes tagjai megbízásából az intézet részére szükségelt üvegárukat G. Istvánnál ő rendelte meg és az egyes megrendeléseket az erre szolgáló könyvecskébe ő jegyezte be. Beismerte, hogy G. István által az intézet igazgatóságához beterjesztett számlában számos tétel fordul elő, a melynek megrendelésére ő megbízást nem nyert, azokat saját részére rendelte és vette át és azokat a jelzett könyvecskébe mint az intézet részére megrendelteket be is vezette. Beismerte, hogy a számlában felhozott értékekből csak 56 frt 12 kr. értékű áru szállíttatott az intézet részére, míg a többi 243 frt 89 krnyi értékű árut saját céljaira használta fel. A védelem részéről hivatkozás történik ugyan arra, hogy mas esetekben is, midőn az intézet igazgatósága a számla egyes tételei eüen kifogást tett és azok kifizetését megtagadta, G. István vádlott által fizettette meg a különbözetet, miután azonban ezen igen szórványos esetektől eltekintve, a szállító az intézettel és nem vádlottal állott üzleti összeköttetésben és saját kijelentése szerint, az intézetnek és nem vádlottnak akart hitelezni: kétségtelen, hogy vádlott a megrendelések eszközlésével tévedésbe ejtette a szállítót a megrendelő személye iránt és ezáltal neki saját hasznával jogtalan kárt okozott. Miután végre vádlott a btk. 461. §-a értelmében közhivatalnoknak tekintendő, az indítvány visszavonása az eljárás folytatását nem gátolta és a cselekmény, a btk. 381. §-ának 2. pontja értelmében, bűntetté volt minősítendő. Vádlott büntetlen előélete és azon körülmény, hogy a sértett tel megbüntetését nem kivánta, a btk. 92. 8-ának alkalmazását indokolták stb.