A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 28. szám - A perbeli biztosíték a praxisban - Egy anomália a büntető igazságszolgáltatás terén

A J OG A perbeli biztosíték, a praxisban. Irta : dr. SONNENSCHEIN SIMON, eperjesi ügyvéd. Az új sommás eljárás a 9. §-ban a viszonosság elvéből kiindulva megállapította, hogy felperes ha külföldi, alperes kívánatára a perköltség és az ítéleti illeték fedezéséül biztosítékot tartozik adni. A törvényhozás ezen intézkedés behozatalánál egyrészről azon szempontból indult ki, hogy a nem magyar állampolgár, ha itt perel, ugyanazon elbánásban részesüljön, mint a magyar állampolgár, ha az illető államban perel, másrészről mivel a magyar honos legtöbb esetben, ha a külföldi felperessel szemben a pert meg is nyerte, költségeit behajtani nem képes. Egy concrét esetben az I-ső bíróság alperes pergátló kifogása folytán a külföldi felperest 100 írtnyi biztosíték letételére kötelezte, s indokolta ezen végzését azzal is, hogy a bíróság előtt köztudomású, miszerint felperes, ki orosz lengyelországi illetőségű, külföldi honos. Megjegyzem, hogy a kereset beadása alkalmával felperes mindössze 3 hónap óta tartózkodott Magyarországon. Felperes a végzést felfolyamodással megtámadta s hivatkozott-egy keresetre, mely szerint alperes, ki felperest szintén perelte, a keresetben ezt idevaló lakosnak jelzi. Ezen felfolyamodás folytán az e -i törvényszék, mint felebbezési biróság az I. bir. végzés megváltoztatásával a pergátló kifogást elvetette a következő indokból: «Annak előrebocsátása mellett, hogy az ügy érdemleges tárgyalása előtt előterjesztendő pergátló kifogás elbírálásánál a kereseti előadás irányadó, alperes pergátló kifogását elvetni kellett, mert a kereset szerint felperes dobroszlavai lakosnak van jelezve, miután pedig Dobroszlava község a szvidniki kir. járásbíróság területéhez tartozik s ezzel szemben az I. biróság felperest külföldinek mondja s indokát a köztudomásra alapítja, anélkül azonban, hogy részletesen kimutatná, miből meriti a köztudomást; ezen birói kijelentése azonban ellentétben van a felfolyamodáshoz csatolt végzésével, a mennyiben eszerint felperest dobroszlavai lakosnak ismeri el; ezek alapján stb>. A felebbezési biróság ezen végzése azonban helytelen és pedig két szempontból. Mert a perbeli biztosíték szolgáltatásának kötelezettsége minden külföldit terhel, ki a magyar biróság előtt felperesként fellép. A biztosíték tehát minden nem magyar állampolgártól feltétlenül követelhető, habár a kereset megindításakor belföldön tartózkodott, vagy lakhelylyel bírt volna is, mert az ujabbi törvényhozások mindezen biztosíték szolgáltatásának kötelezettségét kizárólag az állampolgárság alaki szempontjához kötik, a lakhely kérdését pedig teljesen figyelmen kivül hagyják. Sőt még azon körülmény sem menti fel a külföldi felperest a biztosíték adása alól, ha ennek az országban ingatlanai vannak, valamint követelheti alperes a biztosítékot akkor is, ha ő maga szintén külföldi. A felebbezési biróság tehát akkor, midőn a biztosíték szolgáltatásának kötelezettségét a domicilium kérdésétől tette függővé, az 1879 :L. t.-c. rendelkezéseit magyarázta félre. De helytelen ezen végzés azon szempontból is, mert kimondja, hogy az I. biróság a köztudomásra alapított indokolását nem igazolta. Az 1893: XVIII. t.-c. 62. §. egészen világosan intézkedik, kimondván, hogy a biróság előtt ismeretes köztudomású tényeket bizonyítani nem szükséges; ugyanaz áll azokra a tényekre nézve is, a melyekről a bíróságnak hivatalos tudomása van. Valamint tehát egyrészről a köztudomású és hivatalos tudomásu tények bizonyítást nem igényelnek, másrészről azt a bíróságtól kívánni nem lehet és a biróság arra nem is köteles, hogy az előtte ismeretes köztudomású vagy hivatalos tudomásu tények ezen minőségét igazolja és indokolja, a jelen concrét esetben annál kevésbé, mert felperes felfolyamodásában nem is állítja, hogy ő magyar állampolgár volna. Egy anomália a büntető igazságszolgáltatás terén. Irta: NEUMANN LAJOS, budapesti törvényszéki joggyakornok. A «Jog» t. olvasói előtt bizonyára nem ismeretlen — habár csak a napi lapok közlései nyomán is — az internacionális cassabetörőknek a budapesti kir. törvényszék büntető osztálya előtt folyamatban levő bűnügye. A büntető vizsgálat, mely érdekes részletekben gazdag, immár vége felé közeledik és Sárkány József dr. központi vizsgálóbíró méltán lesz büszke ezen vizsgálatára, mert ennek meszsze kiterjeeő szövevényes szálait nemcsak bámulatraméltó ügyészséggel s ügybuzgalommal szedegette össze, hanem övé az érdem a tekintetben is, hogy a létező összes bizonyítékokat szorgalmasan összegyűjtvén, pótolta a rendőri előnyomozat oly hiányait is, melyeknek felderítése a legkonokabb tagadásban lévő terheltekkel szemben a főtárgyalás folyamán felette szükségesnek fog bizonyulni. Nem hiszem, hogy a budapesti törvényszék büntető bíróságát érdekesebb bűnügy foglalkoztatta volna, mint Papacosta Dimitri és társainak bűnügye. A mi azonban a jelen cikk megírására késztet, az nem a vizsgálatnak egyik vagy másik adata; e bűnpernek kiváló érdekességet kölcsönöz egy büntetojogszolgaltatási probléma, melyet bizonyos irányban megoldani kellene, mivel ellenkező esetben egy oly jogi absurdum állana elo, mely de lege lata, a törvény alapjáról tekintve a dolgot, tényleg a törvényben gyökeredzik ugyan, de beleütközik számos, a modern torvényhozások által már acceptált büntetőjogi elvbe s a humanismus szentesitette tételekbe. Az eset ugyanis az, hogy Papacosta Dimitri és társainak «működési köre» nemcsak Magyarországon, de Európának számos nagyobb fővárosára is kiterjedt. A cassabetörők «dolgoztak» Bécsben, Gráczban, Triesztben, Darmstadtban, Lembergben, Münchenben, Lipcsében, Prágában stb. helyeken. Nagyon természetes, hogy az illető hatóságok mindenütt nyomozatot folytattak, de eredménytelenül, mert — s ezt elvitatni nem lehet — a budapesti rendőrségnek képezi dicsőségét, hogy a meszsze földre elágazó, de egymással mindig élénk összeköttetésben és levelezésben állott banda tagjait — köztük az évek óta álnevek alatt rejtőzködő s a boszniai hatóságok által rablógyilkosság miatt is körözött hírhedt gonosztevőt, Ristics Istvánt is — elfognia sikerült. Mikor a külföldi hatóságok a cassabetörőknek Budapesten történt elfogatásukról értesültek, a már megszüntetett bűnvádi eljárást újra felvették, sőt a prágai vizsgálóbíró annyira ment, hogy Papacosta Dimitri, Stalio Mateo ésAffendokis Perikies ellen már a vizsgálati fogságot is elrendelte, a melyet az imént nevezettek felebbezése folytán úgy a prágai «Rathskammer», mint a prágai «Oberlandesgericht* felülvizsgálván, jogérvényesen helybenhagyott. Úgy áll tehát a dolog, hogy mihelyt Papacosta és társai büntetésüket nálunk elszenvedték — nyomban átkísértetnek Prágába, hogy tetteikért e helyütt vonassanak felelősségre — s így tovább, mert büntetőtörvénykönyvünk 9-ik §-a értelmében a külföldi — pedig Papacosta és társai valamennyien külföldiek — külföldön elkövetett bűncselekményeik miatt magyar biróság által csak azon esetben vonathatnak felelősségre, ha nemzetközi szerződéseink szerint kiadásnak helye nincs é s az igazságügyminister az illető külföldiek ellen a bűnvádi eljárásnak itt lefolytatását elrendeli. Papacostáék azonban oly államok honosai s oly államok területén követtek el bűncselekményeket, melyekkel nemzetközi szerződéseink vannak s mert ekként az idéztem 9. §-ban előirt egyik feltétel fennforog, kiadatásnak helye lévén, igazságügyministerünk a bűnvádi eljárásnak a külföldi factumokra való kiterjesztését nem rendelte el, határozatát azzal is indokolván, hogy célszerűségi okok - külföldi tanuk kihallgatása, a főtárgyaláshoz beidéztetése stb. - s az eljárásnak felette költséges volta és ezzel a kincstárnak indokolatlan megterheltetése is javallják, hogy a budapesti kir. tszék csak a Magyarországon elkövetett betörésekkel foglalkozzék. Miként tehát az eddig elmondottakból látható — a most kiemelt intézkedés a törvényen alapszik s igy — minthogy a territorialitás elvét nemcsak a mi büntetőtörvénykönyvünk, de az állami souveneritásnál fogva más államok törvénykönyvei is vallják — arra, hogy Papacostáék egyik állam területéről a másik állam területére kisértessenek át: akadály nem emelhető. De hát mi történjék a minden modern törvénykönyvben helytfoglaló, a bűnhatalmazatra vonatkozó azon intézkedéseknek gyakorlati megvalósítása tekintetében, mely összbüntetés kiszabását irja elő? Hiszen a cassabetörők felett más-más külföldi biróság Ítélkezik s igy BTK-vünk 104. §-a helyt nem foghat, a BTK. 18. §-a értelmében pedig külföldi büntető itélet, magyar biróság által végre nem hajtható! Más szóval a cassabetörők — a menynyiben elitéltetnek — successive s más-más állam birósága által reájuk kiszabott büntetést fogják elszenvedni s meg fog — mert a fennálló törvények szerint meg kell — történni azon hallatlan esetnek, hogy az elitéltek — figyelemmel a mintegy 10 elkövetési helyre, egyhuzamban s megszakítás nélkül oly magas szabadságvesztés büntetést lesznek kénytelenek kitölteni, a mily maximumot semmiféle modern büntető törvényhozás s pláne a betöréses lopásra — mert csak ilyenekről van szó — sehol nem ismer. Hogy példával illusztráljam a dolgot, tegyük fel, hogy Papacosta Dimitrit a budapesti tszék, tekintettel a BTK. 99. §-ára is - elitéli 8 esztendőre; tegyük fel továbbá, hogy a külföldi bíróságok közül tiz ezen Papacostát — ki a cassabetörők királya nevén ismeretes — csak 3—3 esztendőre ítélik el ; vagyis Papacosta összesen 38 esztendei szabadságvesztés büntetést kap: akkor ő — ki ma 29 éves, majd 67 éves korában — ha addig elél — fogja európai börtön-tourneéját befejezhetni. Hát ez szörnyű anomália, melynek mögötte ott áll a tételes törvény s rajta segíteni — legalább ma — nem lehet! A helyes igazságszolgáltatás egyik sarkalatos elve, hogy a bűnös a bűncselekményeinek megfelelő aránylagosan súlyos büntetéssel sujtassék. Ez elvnek keresztülvihetősége teljes hajótörést szenved azon körülményen, hogy különböző államok, különböző időben s súlyosságukra is különböző büntetéseket fognak az elitélteken végrehajtani. Keresztülvihetetlen, mert meg nem jelölhető s nincs is biróság, mely a jelen esetben az összbüntetés kiszabására, esetleg pedig a cumulativ alkalmazására hivatva volna. S mert ez igy van: azon másik jogi absurdum is áll elő, hogy a terheltek csak azért, mert külföldiek, sokkal súlyosabb helyzetben vannak, mint lennének akkor, ha —akár 30 betöréses lopást — bűncselekményeiket csak magyar területen követték volna el, mert ez esetben s a ma érvényben lévő büntetőtörvény hatálya alatt a