A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 26. szám - Bolgár igazságügy s azzal kapcsolatban levő dolgok

A JOG 103 november havában 88 kr. volt és ehhez képest 500 métermázsa rozsra ne/ve 415 trtot, 500 mázsára nézve 210 frtot és 500 métenná/sára nézve 440 frtot és igy összesen 1,065 frtot és nem mint az a keresetben tévesen állíttatik 12(15 frtot tesz kimindezeknél fogva mindkét alsóbirósági Ítélet részben való megváltoztatásával a rendelkező részben foglaltakhoz képest kellett határozni. Bűnügyekben. Az érvényes házassági kötelék fennállásának elhallgatása nem állapítja meg a kettős házasságnak a btkv 251. Íj ának 2. bekezdése szerint minősített esetét, a mennyiben az itt felemiitett tévedésbe ejtés erre irányzott külön tevékenységet feltételez. A kalocsai kir. törvényszék (1893 dee. 12. 5,290. sz. a.) H. Pál vádlottat a btk. 251. §. 1. pontja alá eső kettős házasság bűntettében bűnösnek kimondja és ezért egy évi börtönre itéli stb! Indokok: A vizsgálat és végtárgyalás során vádlott részéről tett beismerésével és a 14-. iratjegyzék sz. a. anyakönyvi kivonattal be van bizonyítva, hogy vádlott 1889 február 8-án Kecelen a romai kath. hitvallás szertartása szerint K. Rozália hajadonnal házasságra lépett, majd két évi együttélés után nejét Kecelen hagyván, Dunapatajon megismerkedett K. Mária hajadonnal, a kivel, mint ezt az iratokhoz 3 n. sz. a. levő anyakönyvi kivonat is igazolja, 1893 ápril. 11-én Kalocsán szintén a római hath. hitvallás szertartásai szerint házasságot kötött. Vádlott ezen beismert cselekménye által a btk. 251. £.-ának I. pontjába ütköző kettős házasság bűntettét követte el s tekintettel arra, hogy a házasságra lépés szándékának bejelentésekor a lelkészt, valamint K. Marit saját családi állapotára vonatkozólag tévedésbe ejtette, illetve ezek előtt azt a körülményt, hogy már törvényes és még eddig törvényesen felbontatlan házassági kötelékben áll, eltitkolta: vádlottat, tekintettel rovatlan előéletére, beismerésére és arra, hogy neje K. Rozália azon viselete, hogy más férfihez szegődött, azzal tiltott benső viszonyt folytatott, vádlottnak, a vád tárgyát képező cselekményének elkövetésére természetszerű befolyást gyakorolt, mint enyhitő körülményekre, az ítéletben kitett szabadságvesztés büntetéssel sújtani kellett stb. A budapesti kir. ítélőtábla (1894 márc. 28. 1,830. sz. a.) a kir. törvényszék ítéletét azzal a változtatással, hogy vádlottat a btk. 251. ^-ába ütköző s annak 2. pontja szerint minősülő kettős házasság bűntettében mondja ki bűnösnek, helybenhagyja. Indokok: Minthogy vádlott az előbbi kötelék fennállását K. Mária s a lelkész előtt eltitkolta s ez által vele házasságra lépő felet tévedésbe ejtette, vádlottnak cselekménye a btk. 251. §. 2. pontjának büntetési tétele alá esik. Egyebekben a kir. Ítélőtábla a kir. törvényszék ítéletét, — mellőzve vádlott első nejének hűtlenségébő! meríti tt enyhitő körülményt, mert ebben a hűtlenségben a második no, kinek jogait vádlott cselekménye oly érzékenyen sértette, teljesen ártatlan s annak a körülménynek, hogy a második házasságból egy gyermek származott, mint súlyosítónak kiemelése mellett, — egyébként elfogadott indokainál fogva hagyta helyben. A m. kir. Curia. d895 május 15. fi,'95. sz. a.) Az érvényes házassági kötelék fennállásának elhallgatása nem állapítja meg a btk. 251. ij.-ának 2. bekezdésében meghatározott minősített cselekményt, a mennyiben az itt felemiitett tévedésbe ejtés erre irányzott külön tevékenységet feltételez. Ez okból a fenforgó bűntett minősítésére nézve, a másodbiróság ítéletének megváltoztatásával, az elsőbiróság ítélete, egyebekben pedig felhozott és felhívott indokaiból a kir. ítélőtábla ítélete hagyatik helyben, máf azért is, mert vádlott irányában nyomatékos enyhitő körülményt képez, hogy bűncselekményét a hatóságnál önmaga jelentette fel. A közvetlen idézést elrendelő végzés ellen érvényesített jogorvoslatnak halasztó hatály nem tulaj donitható. A végtárgyalási határidőnek ilyen jogorvoslat folytán történt felfüggesztése hivatalból észlelendő semmiséget képez. A miskolci kir. törvényszék Í1892 okt. 15. 5,106. sz. a.) L. Jakab ellen a btkv 20^. §-ába ütköző rágalmazás vétsége miatt közvetlen idézés mellett végtárgyalás rendeltetik stb. Indokok: Az 1891 nov. 20-án L. Jakab n.-barczai lakostól egy arra kóborló cigánykaraván valamelyik tagja által egy libája állítólag ellopatott. Minthogy pedig ezen cigánykaravánt S. Imre és G. László csendőrök toloncolták, L. Jakab ellenük illetékes felsőbb hatóságuk, a miskolci csendőr szárnyparancsnokságnál azon feljelentést tette, hogy libájának ellopása a két csendőr tudomásával történt. A mennyiben pedig az ezen feljelentés folytán a csendőrszárnyparancsnokság által foganatosított vizsgálat feljelentés alaptalanságát derítette ki s e szerint vádlott a csendőröket büntetendő cselekmény elkövetésével valótlanul vádolta, cselekménye a btk. 260. §-ába ütköző rágalmazás vétségének tényálladékát valósítja meg, minélfogva ellene e vétség miatt közvetlen idézés mellett végtárgyalás volt elrendelendő. Á kassai kir. Ítélőtábla 11891 szeptember 18. 4,106. sz. a.) a kir. törvényszék végzését helybenhagyja az abban felhozott indokoknál fogva. A m. kir. Curia. (1895. évi május 16. 11,322. sz. a.j Tekintettel arra, hogy a közvetlen idézéssel elrendelt végtárgyalás célja az, hogy a tettenkapás vagy beismerés folytán könnyen tisztába hozható és kevésbé súlyos beszámítás alá eshető büntetendő cselekmények esetében az eljárás befejezése ne késleltessék; tekintettel arra, hogy ebből önként következik, hogy a közvetlen idézést rendelő végzés ellen érvényesített jogorvoslatnak halasztó hatály nem tulajdonitható, hanem a felebbezés a véghatározat elleni jogorvoslattal egyúttal érvényesíthető: a kassai kir. ítélőtáblának 1891. évi szeptember 18-án 4,101!. szám alatt kelt végzése, valamint a miskolci kir. törvényszéknek 1891 július 22. 4,239. szám alatt kelt az a végzése, a melylyel a végtárgyalási határidőt felfüggesztette, hivatalból megsemmisíttetik és az eljárt bíróság a közvetlen idézést rendelő határozat alapján a végtárgyalás foganatosítására utasittatik. A m. kir. pénzügyi közigazgatási biróság elvi jelentőségű határozatai. A m. kir. pénzügyi közigazgatási biróság 59. sz. döntvénye. v-Ha illetékegycnérték alá eső jogi személyek között, melyek közül a szerző nem tartozik az 1881: XXVI. t.-c. 22. §.-ának c) pontjában felsorolt jogi személyek közé, oly ingatlanra vonatkozólag köttetik adásvételi szerződés, a mely ingatlan után — a j'ennforgó tárgyi illetékegyenértékmentességnél fogva illetékegyenértéket sem az eladó nem fizetett, sem a vevő fizetni nem tartozik; — követelhetö-e a rendes vagyonátruházási illeték vagy sem r» (1894. évi 12,446 számhoz) Határozat: Ha illetékegyenérték alá eső jogi személyek között, melyek közül a szerző nem tartozik az 1881 : XXVI. t.-c. 22. §.-ának c) pontjában felsorolt jogi személyek közé, oly ingatlanra vonatkozólag köttetik adásvételi szerződés, a mely ingatlan után — a fennforgó tárgyi illetékegyenértékmentességnél fogva, illetékegyenértéket sem az eladó nem fizetett, sem a vevő fizetni nem tartozik : a rendes vagyonátruházási illeték nem követelhető. Indokok: Azok az illetékszabályok, melyek az illetékköteles magánfél és az llletékegyenérték alá eső jogi személy között létrejött vagyonátruházások eseteiben alkalmazandók, az 1887: XLV. t.-c. 6. §.-ában részletesen vannak felsorolva. Az idézett törvény 6. §.-ának 2., 3. és 4. bekezdése ugyanis a magánfél és az illetékegyenérték alá eső jogi személy között felmerült visszterhes átruházásokra, az 5. bekezdés pedig arra az esetre vonatkozik, midőn valamely ingatlan vagyon visszterhes átruházásánál érdekelt mindkét fél illetékegyenérték alá tartozik s a szerző nem sorolható az 1881: XXVI. t.-c. 22. §.-ának c) pontjában emiitett jogi személyek közé. Az 1887: XLV. t.-c. 6. §.-ának 5. bekezdése, mely a felmerült vitás elvi kérdés elbírálásánál irányadó — határozottan, feltétlenül és kötelezőleg azt rendeli, hogy oly esetben, midőn a visszterhes vagyonátruházás illetékegyenérték alá eső ily jogi személyek között jön létre, a rendes vagyonátruházási illeték mellőzendő; és miután ezen általános szabály alól a törvény semmi kivételt nem tesz és különösen az, hogy ez a rendelkezés csak akkor lenne alkalmazandó, ha a szerződésnél érdekelt jogi személyek az átruházott ingatlan után illetékegyenértéket tényleg fizettek, illetve fizetni tartoznak, az idézett törvényben kimondva nincsen, — az 1887: XLV. t.-c. 6. §.-ának ilyetén értelmezése törvényes alappal nem bir, mivel abból a körülményből, hogy a szerződő személyek, a visszteher mellett szerzett, tehát különben tör* vényszerint illetékegyenérték alá tartozó ingatlan javakra nézve, a netalán fennforgó tárgyi illetékegyenértékmentességnél fogva illetekegyenértéket nem fizetnek, illetve fizetni nem tartoznak, cgyátalában nem következik az, hogy az illetékegyenértékmentes vagyonszerzés után rendes vagyonátruházási illetéket tartoznak fizetni. • , Az illetékegyenértékmentességet szabályozó 1881: XXVI. t.-c. 24. §-ából ugyanis kétségtelenül megállapítható, hogy az illetékegyenértékmentesség kedvezmény természetével, és jellegével bir és hogy e szerint az illetékegyenérték alá eső jogi személyek az által, hogy a törvényben felsorolt egyes esetekben és javakra nézve illetékegyenértékmentességet élveznek, jogi előnyben és kedvezményben részesittetnek. Midőn a törvény valakit bizonyos jogi előnyben és kedvezményben részesít, ezt kétségtelenül azzal a célzattal teszi, hogy az illető ezt a jogi előnyt és kedvezményt tényleg élvezze is; már pedig abban az esetben, ha a törvény által nyújtott illetékegyenértékmentességben részesülő jogi személy a fennforgó illetékegyenértekmentesség dacára, sőt éppen annak következtében ugyanazon ingatlan vagyon szerzése után, melyre nézve az illetékegyenértékmentesség részére törvényszerint biztosítva van, rendes vagyonátruházási illetékkel terheltetnék, az őt törvény szerint megillető jogi előnytől nemcsak elesnék, hanem legtöbb esetben jóval súlyosabb megterheltetésnek tétetnék ki, mintha illetékegyenértékmentességet nem élvezne. Ily értelmezés tehát a törvény ,