A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 25. szám - Nyilt kérdések és feleletek. Az örökösödési eljárás körül. Mikép értelmezendők a prdts 589-590. §§-ai?

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a «Jog» 25. számához. Budapest, 1895 június hó 28-án. Köztörvényi ügyekben. Általánosan elfogadott jogszabály szerint az örökösödésből való kizárásra csak azok az okok fogadhatók el, melyeket a végrendelkező végrendeletében ilyenekül kijelöl. A kalocsai kir. törvényszék (1892. évi nov. 12. 871. sz. a.) Kuszay István ügyvéd által képviselt B. Béniné szül. P. Erzsébet felperesnek dr. Weisz Simon ügyvéd által képviselt ]\ Lajosné szül. B. Zsófia, Sz. Mózes niint hasonnevű fia törvényes képviselője és B. Béni mint kiskorú Áron fiának törvényes képviselője alpere­sek ellen P. Jánosné L. Éva után köteles rész iránt indított peré­ben következő' Ítéletet hozott: A kir. törvényszék kötelezi alpereseket, hogy felperesnek 11 frt 50 kr tökét egyetemleg megfizessenek; felperest keresete többi részével elutasítja stb. Indokok: P. Jánosné szül. Lázár Éva Csanádi volt lakos a keresethez csatolt 1,052. sz. jogerős végzés, valamint a hivatalból beszerzett hagyatéki iratok közt fekvő haláleset felvételi ív tanúsága szerint Csanádon 1888. évi március 21-én végrendelet hátrahagyása mellett elhalálozott. Örökhagyó után maradt s a per során megtartott bírói becsű szerint 1,110 frt értékű ingatlanokat, valamint 37 frt 20 krra értékelt ingóságokat a peresfelek lettek volna hivatva örökölni. Minthogy azonban örökhagyó 1888 január 18-án kelt vég­rendeletében a csanádi 106. sz. tjkvben A+t és 3. sor., vala­mint a csanádi 919. sz. tjkvben A I. +1—9. és 1—3. sorsz. a felvett ingatlanbóli jutalékait s az ingóságait unokáira, a perbeli alperesekre hagyta és felperest kitagadta; ezért indította felperes köteles rész kiadása iránt a jelen pert alperesek ellen. Minthogy pedig a per során kihallgatott P. György, Sz. Erzsébet és K. Mária tanűk egybehangzó és hit alatt tett vallo­másaikkal kétségtelenül beigazolást nyert azon körülmény, hogy felperes az édes anyját, P. Jánosnét örökhagyót meg nem becsülte, sőt seprűvel is megverte: a most nevezett örökhagyó végrendele­tében a H. K. I. R. 52. cimében emiitett «súlyos és jelentős mél­tatlanság- miatt jogosan tagadta ki felperest. Minthogy azonban a jelen esetben szigorúan a végrendel­kező akarata veendő figyelembe, mely szerint csak az ingóságok­ról és a fentebb részletezett ingatlanokböli jutalékoktól intézke­dett végrendeletében, míg a csanádi 106 sz. tjkvben A+2. sor. 4,160/a hr. sz. a felvett szőllőből őt illető fele részről nem intéz­kedett s a végrendelet 4. bekezdésében határozottan az foglal­tatik, hogy: 'leányomat P. Erzsébet férj. B. Béninét pedig e fent elősorolt javaimból végkép kizárom*, ezek szerint a végrendelet­ben a csanádi 106. sz. tjkvben A-f-2. sor. 4,160/a hr. sz. alatti jutalékról intézkedés nem tétetvén, ebből felperes kizártnak nem tekinthető. A most ériptett ingatlanbóli jutalékot a budapesti kir. ítélő­tábla hivatkozott számú végzése folytán megtartott jegyzőkönyvi tárgyaláson peres felek egybehangzólag örökhagyó hagyatékához tartozónak ismerték el, s miután alperesek ama védekezését, hogy a 4,160'a h. sz. ingatlan a csanádi 1,024. sz. tjkben A+4,202. hr. sz. a. felvett szőllővel egy jószágtestnek lenni állítják, éppen a telekkönyvi hiteles kivonat cáfolja meg; mindezeknél fogva 4,160/a hr. sz. ingatlanból öröklésre a felperes is jogosult. A most említett szőllőből örökhagyót illetett jutalék a meg­tartott bírói becsű alkalmával 50 frtra lévén becsülve, ennek felét lett volna jogosítva keresetbe venni a felperes, de miután határo­zottan csak köteles rész iránt indította keresetét és mert az ellen­beszéd beadása után a pts. 68. §-a értelmében felperes követelését felébb emelni nincs jogosítva: csakis a köteles résznek megfelelő 12 frt 50 krnyi összegben voltak alperesek marasztalhatók stb. A budapesti kir. Ítélőtábla Í1893 dcember 12. 13,858. sz. a.) az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja, néhai P. Jánosné„szül. L. Éva 1888. évi január 18. napján alkotott végrendeletének felperest az örökösödésből kizáró részét hatálytalannak nyilvánítja és köte­lezi alpereseket, hogy a felperes 234 frt 30 krban megállapított törvényes osztályrészének kiegészítéséül, még pedig Sz. Mózes 97 frt 52 krt, B. Zsófi 88 frt 84 krt, B. Áron 22 frt 94 krt, özv. P. Jánosné L. Éva után örökölt vagyon értékéből kifizessenek stb. Indokok: Néhai P. Jánosné szül. L. Éva Csanádon 1888. évi január 18-án alkotott végrendeletében leányát B. Béninét sz. P. Érzsébetet az örökösödésből kizárta, okul azt hozván fel, hogy nevezett leánya őt soha meg nem becsülte és csak rágalmakkal és szidalmakkal illette; ugyanazon végrendeletében vagyonára örö­kösül elhalt Júlia nevű leányának gyermekét Sz. Mózest és a ki­tagadottnak gyermekeit B. Zsófiát és B. Áront nevezvén. Minthogy azonban általában elfogadott jogszabály szerint az örökösödésből való kizárásra csak azok az okok fogadhatók el, a melyeket a végrendelkező végrendeletében ilyenekül kijelöl, az örökhagyónak végrendeletében általánosságban felhozott okok pedig nem olyanok, melyek a fennálló jogszabályok értelmében a kizárásra indokul szolgálhatnának, míg másrészről tanúk vallomásá­val bizonyított bántalmazást, habár azok a végrendeletben felsorol­taknál súlyosabb s a kizárásra okul szolgáló bántalmazásról tesznek bizonyságot, minthogy azokat végrendelkező végrendeletében fel nem említette, figyelembe venni nem lehetett; annálfogva az örökhagyó végrendeletének felperest az örökösödésből kizáró rendelkezését hatálytalannak kellett kimondani s az egyéb részeiben meg nem támadott végrendelet intézkedéseire való tekintettel, alperesekkel szemben felperes részére a törvényes osztályrészt megítélni (ideigl. törvényszabályok 7. t?.) kellett stb. A m. kir. Curia. (1895 május 21. 2,503. sz. a.) A másod­bíróság ítélete mcgváltoztattatik és az elsőbiróság ítélete indoko­lása alapján hagyatik helyben. Ha az eladó kijelenti, hogy az eladott épületek tűzkár ellen biztositva vannak, holott a biztosítás már lejárt, tűzkár esetén a vevőnek kártérítéssel tartozik. A kaposvári kir. járásbíróság. (1893. évi május 8. 3,033. sz. a.) Dr. Kasza Sándor ügyvéd által képviselt K. Ferencz- fel­peresnek, Csorba Ede ügyvéd által képviselt K. István alperes ellen 500 frt és jár. iránti perében következő Ítélet hozatott: Alperes köteleztetik a keresetbe vett 500 frt kártérítési tőkét felperes részére megfizetni stb. Indokok: Felperesek által hivatkozott tanuk hit alatti vallomásaival alperes tagadásával szemben beigazoltnak tekintendő azon keresetbeli állítás valósága, miként az adásvételi szerződés megkötését megelőző alkudozások alkalmával alperes kijelentette, hogy az összes épületek tűz ellen biztosítva vannak; a szerződés megkötésekor jelen volt tanuk előtt felperes kérdésére ismételve azt állította, hogy az épületek biztosítva vannak; a szerződés megkötése után felperes felhívására azt ígérte, hogy a biztosítás­ról szóló kötvényeket legközelebb át fogja felperesnek adni, legyen nyugodt, biztosítva van minden. Tanú S. Hermán vallomá­sával pedig azon körülmény, hogy alperes tudomással bírt arról, hogy a kérdéses góré épület tűzkár elleni biztosítása az eladáskor már lejárt s így beigazolt tények alapján valónak tekintendő, hogy alperes az épületeket s azok között a kérdéses góréépületet is, mint általa már tűz ellen biztosítottakat adta el felperesnek. Nem vonta tagadásba alperes, hogy a felperesnek eladott góreépület teljesen leégett, a szakértői becsüvel pedig igazolta­tott, hogy a góré leégése által felperesek 570 frt kárt szenvedtek s tekintve, miként alperes a fentebbiek alapján felperesnek kár­térítéssel tartozik, ugyanazért a beigazolt kereseti kárösszegben marasztalandó volt stb. A pécsi kir. ítélőtábla (1893 október 11. 4,242. sz. a.) az eljáró kir. járásbíróság ítéletét megváltoztatja és felperest kerese­tével elutasítja stb. Indokok: Igaz ugyan, hogy II. László, Sz. János és K. György tanuk igazolják, hogy alperes a tőle felperes által 1892. évi március 3-án megvett és ugyanazon évi március 25-én leégett górét biztosítottnak több ízben állította és egyszersmind Ígéretet tett, hogy a kérdéses görénak biztosítását tanúsító kötvényt fel­peresnek ki fogja adni; igaz továbbá, hogy alperesnek a biztosí­tásra vonatkozó állítása valótlannak bizonyult, mert kitűnt, hogy a^góré biztosítva nem volt; tekintve azonban, hogy felperesnek, midőn az 1892. évi március 3-án megvett górét tulajdonába és birtokába átvette, a tűzvész támadásáig elég ideje volt alperes állításainak valótlan­ságáról meggvőződni és ily módon kárának elhárításáról gon­doskodni; és tekintve, hogy felperes alperesnek több izbeni halogatása által egyenesen utalva lön arra, hogy a biztosítás miben állásáról tudomást szerezzen és felperes mégis ebben az irányban kiséíle­tet nem tett, nyilvánvaló, hogy a górénak birtokba vétele után 22. napon történt elégésével beállott tűzkár felperes saját mulasz­tásának is képezi következményét, minek folytán keresetével el volt utasítandó stb. A m. kir. Curia (1895. évi május 28. 3,904. sz. a.) a másod­bíróság ítéletének megváltoztatásával az elsőbiróság ítélete hagyatik helyben indokolása alapján és azért is, mert a tanuk által bizonyított azzal a ténynyel szemben, hogy alperes a leégett górét biztosítottnak kijelentette és a biz­tosítást tanúsító kötvénynek kiadását is igérte, felperes nem köve­tett el mulasztást az által, hogy a biztosítás miben állásáról tudo­mást nem szerzett oly időben, a melyben alperes határozott és

Next

/
Thumbnails
Contents