A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 23. szám - Visszaélés a sajtóval. Törvényszéki csarnok

A JOG 91 1,135 frt 30 krt teszén ki — az ö hivatalnok társai javára esett melyből vádlott előadása szerint 1 .',„ rész jutott. — S vé<?re beismerte vádlott, hogy a .nagyváradi zenekedvelők, egylete részére hozzá, mint pénztárnokhoz befolyt tagsági dijakból 30 -40 frt későbbi beismerése szerint 100 írtban felüli összeget sikkasztott A vizsgálóbíró és végtárgyaláson tett ezen beismerő vallomásán kivül az, hogy vádlott a vádba tett sikkasztásokat és csalást tényleg elkövette, kitűnik a következőkből: F. Kálmán ministeri számtiszt és H. János, kik a vádlott iltal vezetett könyvek átvizsgálásával megbízva voltak, megállapították, hogy vádlott kezéhez 1878. év óta befolyt 2,866 frt 11 kr. mely összeget vádlott teljesen elsikkasztotta, továbbá a dr. K. Kálmán volt kórházi főorvos kezéhez posta utján befolyt 2 942 frt 65 kr., mely K. Kálmán által vádlottnak elszámolás végett' átadatott, mely összeget vádlott szintén elsikkasztotta; megállapitottatott továbbá, hogy vádlott sikkasztásainak palástolása végett a K. Kálmán által a megyei pénztárba leendő beszolgáltatás végett átadott pénzeket nem azon nevek alatt könyvelte el, mely nevek alatt azok befolytak, hanem a régebben befizetett, azonban általa elsikkasztott összegek fedezetéül, mi által a későbbi fizetéseket, bár azok befolytak, akként tüntette ki, mintha azok hátrányban lennének, illetve mintha be nem folytak volna, a kezéhez befolyt •és általa elsikkasztott tételeket pedig akként, mintha azokat befizette volna. Vádlott azt, hogy tényleg 5,808 frt 76 krt tesz ki az általa elsikkasztott összeg, kétségbe vonja ugyan, de ezer forinton felüli -összeget beösmer, tekintve még F. Kálmán esküvel megerősített vallomását, azt, hogy ezer forinton felüli összeget sikasztott vádlott, kétségtelenül beigazoltnak kellett venni. Beösmerte vádlott azt is, hogy a kezéhez, mint közhivatalnokhoz a betegek által befizetett, illetve megőrzés végett átadott 13 frt 90 krt elsikkasztotta, ezen beösmerő vallomásán kivül igazolva lett M. Árpád vallomásával a cselekmény elkövetése, mert ezen elsikkasztott összeg a megyei pénztár által lett a felgyógyult "betegeknek visszafizetve. — Hogy vádlott a főétlapokat meghamisította és ez által magának jogtalan vagyoni hasznot szerzett, beösmerő vallomásán kivül igazolva lett ugyancsak a dr. K. Kálmán vallomásával is, minélfogva vádlott ellenében a csalás bűntette is, minthogy közhivatalnoki minőségben, hivatala körében követte azt el, megállapítandó volt. Végre beösmerte vádlott azt is, hogy a < nagyváradi zenekedvelők' egyletének pénztárnoka volt s ily minőségben 100 frton felüli összeget elsikkasztott, azt azonban tagadja, hogy az elsikkasztott összeg 392 frt -18 krt tenne ki. — Ezen beösmerését véve tehát alapul, terhére a sikkasztás büntette szintén megállapítandó volt. A megtartott végtárgyalás folyamán kiderült az is, hogy a közkórház felügyelő-bizottsága, illetve kórházi választmány, melyre nézve az ellenőrzés kötelezettsége hárult, kötelezettségének soha nem tett eleget, a kórházi főorvos felügyeleti jogát nem gyakorolta, a kórházi könyvek megvizsgálva nem lettek, rovancsolás, pénztárvizsgálat vádlott hivatalkodásának ideje alatt nem tartatott, ennek tudható be tehát, hogy vádlott a sikkasztások egész láncolatát követte el — és folytatta mindaddig, míg csak mód kínálkozott arra, hogy azokat palástolhassa. Ily körülmények között figyelembe véve azt, hogy vádlott önként jelentette fel magát, mit ha nem tesz, talán még ma sem jönnek nyomára sikkasztásának, tekintettel továbbá töredelmes beismerésére, őszinte bűnbánatára és büntetlen előéletére, ellenében a 92. §. alkalmazása helyén valónak látszott és az Ítélet rendelkező részében kiszabott büntetéssel kellett fenyíteni. Tekintve, hogy károsok kára teljes hitelt érdemlőleg megállapítható nem volt, ez okból voltak károsok kárkövetelésükkel a polgári perutra utasitandók, stb. A nagyváradi kir. ítélőtábla 11894. év július hó 27. napján 1,721. sz. a.) A kir. ítélőtábla a sértettektől bejelentett fellebbezést vissza utasítja, s a felterjesz.ett ügyet a vádlottnak és védőjének 5 a kir. ügyésznek felebbezésére vizsgálat alá vévén, érdemben a kir. ítélőtábla a kir. törvényszék ítéletét részben megváltoztatja; Cs. Sándor vádlottat az első fokban terhére rótt börtön helyett összbüntetéskép három (3) évi fegyház-büntetésre itéli, e fegyházbüntetésből azonban a vádlottnak 1891. évi april hó 14-től 1891. évi július hó 10-ig, továbbá 1891. évi július hó 30-tól 1891. év október hó 15-ig, ekként tehát két izben kiállott vizsgálati fogságával a btkv. 94. §-a alapján (2 hó és 15 napi kitöltöttnek vesz, egyebekben a kir. Ítélőtábla a kir. törvényszék Ítéletét a btkv. 99. §-ának felhívásával azzal a közelebbi meghatározással hagyja helyben, hogy a vádlottat a btkv. 462. §-ába ütköző, a btkv. 162. tj-ának 2-ik bekezdése alá eső s a 463. §-a szerint büntetendő és a btkv. 462. §-ába ütköző s e szerint büntetendő folytatólagosan elkövetett két rendű hivatali sikkasztás, a btkv. 879. §-ába ütköző s a 356. §-a alá eső s a btkv. 358. §-a szerint büntetendő folytatólagosan elkövetett magánsikkasztás bűntetteiben tekinti bűnösnek és elitéltnek. Indokok: A gyakorlatban fennálló eljárási szabályok értelmében a kártérítési igényével a polgári perutra utasított sértett felet a felebbezési jog meg nem illetvén; a Biharmegye, továbbá a nagyváradi zene-egylet, mint sértett felektől bejelentett felcbbezéseket hivatalból visszautasítani kellett. Érdemben: Cs. Sándor vádlott a vádhatóság által egyrészről: a Biharmegye közkórhazanál befolyt betegápolási dijak, másrészről a kórházban ápolt betegek letéti pénzének jogtalan felhasználása miatt vádoltatott hivatali sikkasztással. A vádlottal szemben nincs ugyan bizonyítva, hogy a biharmegyei közkórháznál gondnoki minőségben alkalmaztatásának ideje alatt esküt tett volna, azonban a btkv. 461. §-ában foglalt általános meghatározás szerint a vádlott mint Biharvármegye alispáni hivatala részéről kinevezett kórházi gondnok, eskütétel nélkül is közhivatalnoknak tekintendő: mert a btkv. 461. íj-a értelmében a közhivatalnoki jelleg az eskü letételétől függővé téve nincs. Ennek megállapítása után: tekintve, hogy a vádlott, mint közkórházgondnok a biharmegyei közkórház részére alkotott szabályrendelet 62. és 82., továbbá a 86. §-ok értelmében egyfelől a betegápolási dijak bevételére és kezelésére, másfelől a betegek letéti pénzének kezelésére közhivatali állásánál fogva volt hivatva és leljogositva, tekintve, hogy a vádlott ily minőségben önbeismerése szerint már 1878. év óta mindannyiszor, valahányszor megszorult, a kezelésére bizott ápolási dijakból kisebb-nagyobb összegeket rendeltetési céljától elvonva, saját céljaira fordította, a mely ekként jogtalanul elvont ápolási díjak összege az 1,000 frtot meghaladta; tekintve, hogy a vádlott önbeismerése szerint, hogy a betegápolási díjakból időnként elvont és saját céljaira fordított összegek hiányát elpalástolhassa, a beteg-létszámról saját hatáskörében vezetett tőrskönyvekbe hamis tételeket vezetett be azzal, hogy a befizetett gyógydíjakat nem az illető beteg után, hanem más betegek neve alatt tüntette ki, s ekként a befolyt pénzeket az általa előzően elköltött gyógydíjak kiegyenlítésére fordította; tekintve, hogy az elsőfokú birói ítéletben is kifejtett tényállás szerint vádlott beösmerte, hogy a cselekmény felfedezését előző évben a betegek részéről kezéhez letett s letétként őrizni kellett 43 frt 90 krt is saját céljaira fordította; tekintve, hogy a vádlott a fenntérintett bűnös eljárását, különösen a betegápolási díjakra nézve, éveken át egyfolytonosságban követte el s az ismétlések száma meg nem állapitható, mindezek alapján a vádlottnak a jelen Ítélet rendelkező része értelmében tett meghatározással két rendű folytatólagosan elkövetett hivatali sikkasztásban való bűnössége törvényszerűen bizonyítottnak volt veendő. — Helyesen állapíttatott meg az itt tett közelebbi meghatározással a vádlottat terhelő csalás bűntette is. — Mert a vádlott beismerte, hogy hivatása körében az osztály-orvosoktól szabályszerűen kiállított főétlapokra oly étel és ital adagokat írt fel, a melyek nem lettek kiszolgáltatva a betegeknek, hanem a vádlott más kórházi alkalmazottak által használtatta fel. A vádlott pedig azzal az élelmezési vállalkozó részére a hamisan összeállított főétlapok útján a kórházi alappénztárból oly összegeket utaltatott ki, mely összegek jogosan az egyes ápoltaktól behajthatók sem voltak volna, de egyrészben behajthatók rendszerint nem is voltak, a kórházi alapot kezelő megyei hatóságot ravasz fondorlattal tévedésbe tartotta s magának és másoknak ezzel egy évet meghaladó időn át folytatott eljárásával jogtalan vagyoni hasznot szerzett s egyes ápoltaknak, de végeredményben a kórházi alapot kezelt Bihar vármegyének kárt okozott. — A magánsikkasztásra vonatkozóan is, tekintettel a meg nem határozható ismételt hozzányulással elkövetett cselekményre, a tett meghatározással a vádlott bűnössége első fokban helyesen lőn megállapítva. Ellenben az elsőfokú bíróság ítéletét a büntetés nemét illetően, s a vizsgálati fogságra vonatkozó részében meg kellett változtatni, mert a vádlottat terhelő anyagi bűnhalmazatnál fogva a btkv. 98. §-a rendelkezéséhez képest a vádlottra a büntetés a btkv. 463. tj-ának alapján szabandó ki. A btkv. 463. §-ában pedig fegyház-büntetés lévén kiszabandó, eme büntetés nemétől való eltérésre a büntetés alkalmazásánál törvényes alap csak abban az esetben volna, ha a vádlottra kiszabható fegyházbüntetés legkisebb tartama is túlszigorúnak mutatkoznék. Ámde az anyagi bűnhalmazat fennállása mellett a vádlottra vonatkozóan elsőfokban felhozott túlnyomó és nyomatékos enyhítő körülmények sem igénylik a büntetésnek két éven alóli megszabását, miként az elsőfokú bíróság sem látta azt fenforgónak, mert a vádlottra három évi börtönben szabta meg a szabadságvesztés büntetés tartamát. Ily körülmények közt pedig mivel sem levén indokolható, hogy a vádlottra enyhébb büntetési nemben szabassák ki a szabadságvesztés, mint a törvényben előírva van, a vádlottnak büntetése börtön helyett a jelen ítélet rendelkező részéhez képest fegyházban volt kiszabandó. A beösmerésben levő vádlottnak nem önhibájából szár mázott és huzamosabb időt tartott vizsgálati fogságból 2 hó és 15 nap, az elsőfokú bíróság ítéletétől eltérően, a btkv. 94. §-a rendelkezéséhez képest a vádlott büntetésébe beszámítandó volt. Egyebekben a kir. ítélőtábla a kir. törvényszék ítéletét a tett kiegészítéssel az itt felhozottak s az első fokú birói itéle tből elfogadott indokok alapján hagyta helyben, stb. A magyar királyi Curia (1895. év március hó 21-én 9,955sz. a.) Mindkét alsóbb fokú bíróság ítélete részben megváltoztatik, Cs. Sándor vádlott a csalás és közönséges sikkasztás bűntettén felül a btkv. 462. §-ába ütköző, e §. második bekezdése és a 463. §. szerint minősülő és büntetendő egy rendbeli hivatalos sikkasztás bűntettében mondatik ki bűnösnek, továbbá a csalás bűntette miatt, a btkv. 385. §-a alapján mellékbüntetetésül 15 nap alatt ,különbeni végrehajtás terhe mellett, az 1892. évi XXYII. sz. cikkben meghatározott célokra fizetendő és behajthatatlanság ese-