A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 20. szám - A magyar özvegyi jog

78 A JOG állván elő: az alapperben felmerült költség, mint az alappernek folyománya, perújítás tárgyát nem képezheti; minélfogva az elsőbiróság ítéletét vonatkozó részében megváltoztatni s az alapperben hozott ítéletet a perköltségekre vonatkozólag továbbra is hatályban fentartani kellett. A kir. törvényszék Ítéletét többi részében megfelelő indokai alapján, a végrendelet érvényességét illetőleg pedig főleg azért kellett helybenhagyni, mert az 1876. évi XVII. t.-c. 6. §-ában előszabott alaki kellékek megtartása lényegileg a végrendelet szövegében bizonyítva van: ennélfogva az a körülmény, hogy a végrendeleti tanuk a 6. §-ban előirt alakszerűségek betartását nem a végrendelkező aláírását követő külön záradékban bizonyították, tekintettel a tanuknak a végrendelet valódiságát bizonyító vallomására, a végrendelet érvénytelenítésére alapul nem szolgálhat. A törvényes osztályrész a hagyaték tiszta értéke után lévén megállapítandó, ehhez képest a hagyatéknak csakis szakértők által megállapított 2,000 frtnyi értékéből levonandó a hagyatéki leltárban felvett s a hagyatéki tárgyalás alkalmával mindannyi örökös által elfogadott 176 frt 50 kr. hagyatéki teher s ekként leit a hagyaték tiszta értéke 1,823 frt 50 kr., melyből a törvényes osztályrész nem az elsőbiróság által megállapított 203 frt 87'/.. krnak, hanem 227 frt 922/s krnak felel meg, minélfogva a törvényes osztályrész összegérc nézve, az elsőbiróság Ítéletét a fenti módon helyesbíteni kellett stb. A magyar királyi Curia: (1895. évi január hó 9-én 11,702. A másodbiróság ítélete az alapperbeli perköltségekre vonatkozó nem neheztelt részében érintetlenül, a perújítás megengedésére vonatkozó rendelkezésében pedig helybenhagyatik, .egyebekben azonban mindkét alsóbiróság ítélete megváltoztatik s újító felperesek keresetükkel egészen elutasittatnak, az elsőbiróságnak az alapperben 1890. évi október hó 31-én 11, í 26. sz. a. hozott ítélete egész terjedelmében hatályában fentartatik stb. Indokok: A perújítás megengedése kérdésében a másodbiróság Ítélete, a rendelkezésének megfelelő felhívott indokaiból hagyatott helyben. A mi a per érdemét, vagyis a néhai O. György 1835. évi szeptember 30-ikán Alsó-1 )omonyán alkotott írásbeli magánvégrendeletének érvényét illeti: Az a körülmény, hogy a nevezett örökhagyó olvasni s irni nem tudott, a peres felek között nem vitás emiitett végrendeletének érvényességére tehát az 1886. évi XVI. t.-c. 6. §-a rendelkezései az irányadók. A most idézett törvényszakasz pedig a végrendelet érvényességére világosan megköveteli, hogy az a végrendelkező s a tanuk együttes jelenlétében olvastassék fel, fogadtassák el és láttassák el a végrendelkező által kézjegyével és hogy ezeknek megtörténte, magán az okiraton a tanuk állal bizonyittassék. Minthogy pedig O. György végrendeletén, sem annak szövegében, sem külön záradékban, a tanuk által kifejezetten éppen semmi sem bizonyittatik, sőt annak szövegében felemlítve sincs, hogy a végrendelet felolvasásánál, elfogadásának kijelentésénél s a végrendelkező által kézjegyével ellátásánál a tanuk jelen lettek volna; és minthogy ezek megtörténtének bizonyítása más módon, mint a végrendeletre rávezetés által, nem eszközölhető; többször megnevezett O. György emiitett végrendeletének érvényességét az alapperbeli ítélettel szemben, újító felpereseknek kimutatni nem sikerült. Ennélfogva ugyanők, a per érdemében újított keresetükkel elutasitandók stb. voltak stb. Kereskedelmi, csöd- és váltó-ügyekben A segédnek a szolgálatadó kereskedőhöz való kereseti viszonyára a ker. tv. 284. §-a, mely szerint a kereskedő, ki üzleti körében más kereskedő vagy nem-kereskedő részére ügyleteket végez vagy szolgálatokat teljesít, ezekért előleges kikötés nélkül is a helybeli szokásnak megfelelő dijat követelhet, nem alkalmazható. A kereseti kérelem a kereset történeti részében foglalt számitásnál többre irányulván, az ítélet a kereseti kérelemre terjesztendő ki, ha a történeti részben foglalt számitásnak a tárgyalás folyamán tollhibaként történt helyesbítése alperes által nem kifogásoltatott. A vág-ujhelyi kir. járásbíróság mint kereskedelmi bíróság (1893 július 12. 3,817. sz. a.i dr. Sonnenfeld Bernát ügyvéd által képviselt C. János felperesnek dr. Angyal Lajos ügyvéd által képviselt T. Gyula alperes ellen 120 frt és jár. iránti perében a következő Ítéletet hozta: Ha alperes leteszi a főesküt arra, hogy akkor, midőn felperes alperes üzletébe szegődött, a kilátásba helyezett jutalmazás pénzfizetésre nem vonatkozott, akkor felperes keresetével elutasittatik, ha azonban alperes az esküt le nem teszi, akkor köteles 35 frt tőkét felperesnek megfizetni stb. Indokok: Úgy a kihallgatott L. István és Katalin tanuk vallomása, mint a becsatolt igazolványok által begyőzöttnek tekintendő, hogy felperes akkor, midőn a kereset szerint alperes üzletébe szegődött, ezt kereskedő segédi minőségben tette; midőn azonban keresetét az e minőségben alperesnél teljesített szolgálatért járó készpénzdijazásra irányította, szemben azzal, hogy keresetében ép ugy, mint a mai tárgyalás folyamán kijelentene, hogy ily dijazásra vonatkozólag határozott szerződés a peres felek között nem létesült, hogy alperes csak megfelelő honorálást ígért, de tagadja, hogy e honorálás készpénzfizetésre vonatkoznék, pedig felperest élelemmel és a szokásos ajándékokkal ellátta volt; szemben azzal, hogy az alperesi tanuk bár bizonyítékot nem szolgáltattak, alperes védekezését valószínűsítik; ama kereseti alapot, hogy alperes köteles felperes szolgálatát készpénzzel is honorálni s hogy a köztük létesült megállapodás ily értelmű volt, erre irányult0 a felek szándéka, felperes tartozik bizonyítani, ki követelését ily értelmű szerződésre alapítja. Miután pedig felperes alperest a f. évi március 2l-én felvett tárgyalási jegyzőkönyv szerint főesküvel kínálta meg e ténykörülmény tekintetében, melyet alperes elfogadott: a per kimenetelét a főeskü le vagy le nem tételétől kellett függővé tenni. Az eskü le nem tétele esetén az alkalmazás tartamát közelebbről 7 hónapban jelölte meg s e részben keresetét elkésetten javította ki, felperes igényét a szakértői vallomásban jelzett minimális összegben kellett megállapítani, mert nincs értelme, hogy a számszerűleg ki nem kötött fizetés nagyobb összegben állapíttassák meg, mint a kereskedelmi helyi szokás szerint kialkudott minimális összeg stb. A pozsonyi kir. ítélőtábla (1893 dec. 29. 4,129. sz. a.) az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja, alperest feltétlenül kötelezi, hogy felperesnek 48 frt tőkét megfizessen stb. Indokok: L. István és Katalin tanuk vallomásával bizonyítva van, hogy midőn felperes az alperes üzletében alkalmazást nyert, már mint kereskedő segéd volt a nevezett tanuk üzletében alkalmazva teljes ellátás és havonként 10 frt készpénzfizetés mellett. Felperes tehát már előzőleg kereskedősegéd lévén, bebizonyitottnak veendő, hogy az alperes üzletében nem mint tanonc, hanem mint segéd volt alkalmazva. A k. t. 28-Í-. §. szerint a kereskedő, ki üzleti körében más kereskedő vagy nem kereskedő részére ügyleteket végez vagy szolgálatokat teljesít, ezekért előleges kikötés nélkül is a helybeli szokásnak megfelelő dijat követelhet. E törvényes rendelkezés alapján tehát felperest az időre, míg alperes üzletében mint kereskedősegéd volt alkalmazva, a helyi viszonyoknak megfelelő díjazás megilleti, ezzel szemben alperes tartozott volna bizonyítani azt, miként felperessel akként állapodott meg, hogy felperes még a helyi viszonyoknak megfelelő díjazást sem követelhet; ily megállapodás létrejöttét azonban alperes nem is vitatta, tekintve, hogy a per folyamán meghallgatott közös szakértők a kereskedősegédnek havi készpénzfizetését a helyi viszonyok szerint 5—10 frtban állapították meg; tekintve, hogy felperes felebbezésében havi készpénzfizetését csak 6 frtban kívánja megállapítani; tekintve végül, hogy felperes keresetében kifejezetten 8 havi készpénzfizetését vette követelésbe és az alperes nem tagadta felperesnek a tárgyalás folyamán telt azt az állítását, hogy üzletében 1890 okt. 1-től 1691. május 31-ig volt a felperes alkalmazásban, alperest 8 hónapra 6 írtjával számított 48 frt szolgálati dijnak megfizetésére kötelezni kellett stb. A m. kir. Curia (1893 március 28. 260. sz. a.) a másodfokú bíróság ítéletének megváltoztatásával az elsőbiróság Ítélete hagyatik helyben azzal, hogy a főeskü le nem tétele esetére az alperes részéről fizetendő marasztalási tőke 40 frtban állapittatik meg stb. Indokok: A felperes, a kinek az alpereshez való kereseti viszonyára a k. t. 284. §. nem alkalmazható, beismeri, hogy az alatt az idő alatt, a melyet az alperesnél mint segéd töltött, az alperestől teljes ellátásban részesült és igy alkalmaztatása nem maradt viszont szolgálat nélkül. Ilyen körülmények között az állító felperest terhelte annak bizonyítása, hogy az alperes az ö részére pénzbeli fizetést is kötelezett. E tekintetben a tanubizonyitás eredményre nem vezetvén, a per kimenetele az elsőbirósági Ítéletben foglalt egyéb helyes indokok szerint az alperesnek megítélt főeskütől volt függővé teendő. ' A számítás alapjául azonban nem 7, hanem 8 hónapot kellett felvenni, mert a kereseti kérelem ennyire irányult és a kereset történeti részében foglalt, ezzel ellenkező időszámításnak a tárgyalás folyamán tollhibaként történt helyesbítése az alperes részéről nem kifogásoltatott, miért is az elsőbiróság ítéletében az eskü le nem tétele esetére megállapított marasztalási összeg alatt indokolt kulcs szerint 5 frttal felemelendő volt. A cégbiztos csak a cégbejegyzésre vonatkozó határozat ellen adhat be felfolyamodást 30 nap alatt. Ha azonban az illető határozat ellen előterjesztéssel élt, úgy az erre hozott határozat ellen nem 30, hanem 8 nap alatt élhet csak tovább feífolyamodással. (Ker. és ig. min. által 1883 mái. 31-én 93. sz. a. rend. 2., 3. és 39. §-ai. \_c^ peren kívüli ügyében a kereskedelmi cégbejegyzések kihirdetésére felügyelő ministeri biztos előterjesztésére következő végzést hozott: Ezen előterjesztésnek hely nem adható, mert 1. a k. t. 11. §. 2. bekezdése szerint a kereskedő cégben oly toldással élhet, mely a személy vagy az üzlet közelebbi megjelölésére szolgál, e szavak: «Első magyar* kétségkívül az Üzletet közelebbről megjelöli, megkülönböztetvén ezt a második és további e nemű üzlettől; 2. az előterjesztő ministeri biztos azon állítását, hogy az idézett jelző a valóságnak meg nem felelne, mivel sem igazolta;