A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 20. szám - Adalék a szövetkezeti törvényjavaslat bírálatához - A csalásról

155 Rómáról pedig azt, hogy ott él a pápa. A kik őket követték, meg voltak elégedve azzal, hogy az eredeti tervet javítgatták. Megtalálták otthon a mintát, nem tekintgettek azért a messze távolba.» A büszke angol jellemzetes szavait nyugodt lélekkel magunkévá tehetjük a múltra nézve, s követnünk kell úgy a jelenben, mint a jövőben. A magyar alkotmány és közjog tételei mindenkor méltók arra, hogy megbecsültess nek s hogy a késői generatiókra átszállittassanak, mégpedig nemzetijellegök teljes megőrizésével. Olyképen mondja erre nézve Csengery Antal 1865-ben (nov. 27.) választóihoz: «Orizd meg a törvényt, és ne bontsd el a régi határt, melyet csináltak a te eleid! A törvény a magyar alkotmány, s a régi határ ama két oldalú szerződésben van kijelölve, melyet pragmatica sanctiónak neveznek.') Adalék a szövetkezeti törvényjavaslat bírálatához. Irta: KECSKEMÉTI BÁLINT kir. járásbiró Antalfalván. A miniszteri tárcák között egy tél évtized óta az igazságügyi tárcát illeti meg a pálma azért, hogy a jogbiztonság, s igy közvetve a népjólét érdekében maradandó becsű törvényeket alkotott. Elkezdve a felsőbb bíróságok decentralizatiójánál — a polgári házasságról szóló törvény hozataláig — egész láncolatát látjuk a tervszerűséggel létrehozott törvényalkotásoknak. Ujabban is tétetett közzé az igazságügyi kormány részéró'l oly törvénytervezet — a szövetkezetekről szóló, — mely a jogász közönség figyelmét és esetleg az eszmecserét is teljes mértékben megérdemli. Arról van szó, hogy az igazságügyi kormány méltatva a panaszok sokaságát, melyek a nagy számban létesült szövetkezetek intézménye ellen támadtak, törvényhozási uton oly irányban kiván a szövetkezetek közt rendet létesíteni, hogy azok a megalakulástól kezdve — egész létezésök alatt — a bíróságok közvetlen felügyelete alá vonassanak. A felügyeletnek az a formája, mely a kereskedelmi törvény értelmében ma fennáll: az életben nem mutatkozott elég garantiának arra, hogy a szövetkezetek által összegyűjtött magán vagyon minden visszaéléstől megóvassék; mert ezen törvény mellett lehető, hogy a társaság ügyeinek vezetése ne mindig a bizalomra valóban érdemesek kezeibe kerüljön, s lehető az is, hogy a bizalomra nem méltó ^rövidebben: megbizhatlan i vezetők mintegy nyakára üljenek a társaságnak, űgy hogy tőlük szabadulni igen nehéz. A keresk. törvény mellett lehetővé vált a szövetkezeti forma eltorzulása oly módon, hogy ezen társasági formát felhasználva, legtöbbször nem valódi szövetkezet, nem a kis tőkék és munkaerők egyesülete, hanem ezek hátrányára néhány nagy tőke társulása állhat elő, mely 10-ről usque 20° o-ig menő kamatszedéseivel hazudtolja meg azokat, a kik a szövetkezetek nagy számában a kis tőkék gyarapodását látják. így állott be azon szomorú válság, hogy a vidéki alacsonyabb műveltségű nép — kapván a váltóra könnyen kapható — hitelen, vagyonának jelentékeny részét elveszítette; mert azok a szövetkezetek épen jók arra, hogy a hitelre szorult kisbirtokos számára magukat könnyen hozzáférhetőkké tévén, elfeledtessék vele a körülményesebben, de a huzamosb törlesztési időnél fogva áldásosabban működő földhitelintézeteket. Egyes vidékeken valósággal vétek volt megengedni a pénzhitelezéssel foglalkozó szövetkezeteknek mód feletti elszaporodását. Például, a volt határőrvidéknek önálló gazdálkodáshoz még alig szokott népe nagyon megsinli a szövetkezeti hitel könnyüségét és drágaságát, pedig itt — sajnos — nemzetiség lakik, mely ha koldusbotra jut, ugyancsak fogja áldani a magyar törvényeket. Mindezek folyományául szerény, nézetünk szerint, a hitelezéssel foglalkozó szövetkezetek felállítását oly tételes szabályok megtartásához kellene kötni, a melyek mellett azok mód feletti elszaporodása, és a hitelezés körüli üzérkedés meggátoltassák. A törvényjavaslatnak azt az eszméjét, hogy a szövetkezetek működése a járásbíróságok ellenőrzése alá vettessék: nem ellenezzük oly mereven, mint az e tárgyban — különben igen szakavatottan értekező S z e b e r é,n y i István közjegyző ur. Sőt — a mennyiben ily ellenőrzési müvelet csak a szereplő egyéniségek ismerete mellett járhat sikerrel, — azt helyeselni tudjuk. Az való, hogy a járásbíróságok hatásköre napról-napra nő, s ezzel karöltve jár a munkatöbblet is, hanem ez a hatáskör nagyobbodás természetes fejlődése az egyes bírósági szervezetnek, s ebből csak az a tanulság, hogy az egyes bíróságok munkaerejét, úgy szám, mint egyéni rátermettség szerint fokozatosan erősbiteni kell. Itt gyorsan, mégis alaposan, kényelmet nem ismerve kell dolgozni, tehát szükséges, hogy az igazságügyi kormány a kinevezéseknél erre figyelemmel legyen. Kiemeljük azonban, hogy csakis az ellenőrzés ruházható át helyesen a bíróságokra, — mint a mely feladat — a dolog természeténél fogva részrehajlatlan közeget kiván; ellenben oly teendők, a melyek csak a bíróságok fizikai munkáját növelnék, s a birói tiszthez nem illő kezelésben állanának, más, például közigazgatási tisztviselőre lenne bízandó, a ki ezen teendők ellátása tekintetében feltétlenül a bíróságnak rendeltetnék alá. E részben elfogadható Szeberényi ur azon propositiója, hogy a könyvvezetést és pénztári kezelést az illetékes törvényhatósági számvevők vizsgálják felül; ily vizsgálat — a bíróság felügyelete mellett minden esetre üdvös lehetne. Ellenben a törvény és alapszabályok megtartására való felügyelet a bíróságnak képezné első rendű feladatát, a melynek a Szeberényi ur által ajánlott szövetkezeti biztos alig lenne képes megfelelni, és ha megfelelne is, az ellenőrzés iránti közbizalmat, az abban való köz-megnyugvást nem volna képes megteremteni. Azon ellenvetés, hogy a bíróságok kellő szakképzettséggel sem bírnak a szövetkezeti ügyek ellenőrzéséhez, nem lehet akadálya annak, hogy a javaslat szóban forgó alapelve elvettessék. Hisz a bünvizsgálatoknál, szakértői szemléknél stb. a biró ma is alkalmaz szakértőket, ily társaságok ügykezelésének megvizsgálása végett, s ezen szakvéleményekre gyakran büntető, vagy marasztaló polgári ítéletek fektettetnek: tehát a javaslat által kontemplált ellenőrzés is megállhat kellő szakértelemmel biró közegek igénybe vételével. Végül, a mi a cégjegyzékhatóság decentralisatióját illeti, ezt a javaslat szellemében szintén megvalósíthatónak hiszszük, de kívánatos, hogy a majdani törvényben egy másik nemű decentralisatio is tételes kifejezést nyerjen, t. i. az ellenőrzés decent r a 1 i s a t i ó j a. Legyen a tagoknak több joguk és alkalmuk személyesen befolyni a szövetkezetek ügyeibe mint most, s akkor az ellenőrzés teljes mértékben fog érvényesülni. A csalásról. Irta : dr. MOLNÁR MÓR ügyvéd Budapesten. A mi büntető törvényünk legmostohábban bánt el a csalással. Az életnek egész más a felfogása a csalásról, mint a törvénynek. Az a ravasz fondorlat, amit a törvény megkövetel, nagyon sokszor hiányzik a csalásból, s nagyon sok — a legtöbb csalás büntetlen marad, ami bizony az életbeni csalás, a büntető törvény szerint azonban csak hazugság, hitel, vagy rosszhiszeműség! Nem volna lehetséges csak megközelítőleg is felsorolni azon a közéletben joggal csalásnak minősített cselekedeteket — melyekért bűnvádi regressusnak helye nincs, polgári elégtétel pedig a csaló vagyontalansága miatt el sem képzelhető, mert épen az árulja el a csalást, hogy a csaló vagyontalan s eljárása jogtalan vagyonszerzésre irányult. Egész tág értelemben mondom, hogy nagy hiba, mikép az ily csalásoknak oly felette tág tere van, mert sok rosz ember elkerüli jól megérdemelt büntetését azért, mert a bűnösség kérdése egész más felfogás alá esik a közéletben, s egész más alá a jogéletben. A közéletben tehát vajmi sokszor elkövettetik oly tett, melyet minden józanul gondolkozó ember csalásnak kell hogy tekintsen; ám látszik aztán, hogy mire az a tett a törvényszék elé kerülvén és a törvényi keretben elbíráltatván, kikerül abból a retortából, a melyben ügyész, vizsgálóbíró, védő, első, második és harmadfokú bíróság mind kifejti a theoriák, joggyakorlatok, jogszokások, döntvényekkel telitett tudományát, vajmi sokszor azt a meglepetést hozza meg — évek multán a megcsalt panaszosnak, hogy bizony ő nem lett megcsalva, mert . . . s következik erre egy indokolás, mely ugyan kitünteti a vádlott ártatlanságát, büntetőjogi szempontból, de nem adja vissza a károsnak a tőle elvont vagyont s nem alkalmas arra, hogy az egyensúlyt a közélet és jogélet felfogásai között helyreállítsa. Nagyon egyszerű és találó példákkal lehet illustrálni azon különbséget, mely a közélet és a jogélet felfogása között a bűnösségi kérdésben feltűnően a csalásnál nyilvánul. Például: I. Megjelenik egy elegánsan öltözött úri ember egy üzletben s bemutatja magát valódi nevén. E név, mdlynek több viselője a társadalom legmagasabb osztályához tartozik, a kereskedő előtt azt a hatást kelti s nem alap nélkül, hogy ama nagy és híres család egyik tagja szerencséltette őt bevásárlással. A vevő vásárolt több száz forint értékű árukat s kéri azokat a számlával együtt saját házába szállítani, megjegyezvén, hogy ha otthon lesz, rögtön kifizeti, ha pedig esetleg nem lenne otthon — mert birtokára szándékozik utazni — akkor majd ha visszatért — arra menet bejön és kifizeti tartozását. Az áruk hazaszállittatnak s az inas átveszi azokat, mondván, hogy az úr a birtokra utazott. A lakás fényes berendezésű, az eladónak semmi aggálya sincs. Miután múlik az idő s már több ízben sikertelenül jelentkezett az eladó számlája kiegyenlítése végett, végre a házmestertől megtudja, hogy az a ház nem a vevőé, hanem anyjáé, kinél lakik s azé a fényes lakás is, no meg az említett birtok is. 0 a vevő' pedig a híres család egy elzüllött existentiája, kiért sem anyja, sem senkije nem fizet s kit minduntalan exequálnak, de az öreg asszony minden igényt megnyer. Az eladó, ki ezt alig hiheti, polgári uton ezeket szomorúan tapasztalja is és kétségtelen előtte és minden józanul gondolkodó fej előtt, hogy bizony vele szemben az eladó csalást követett el. A büntető bíróság azonban a panaszt félretétetni rendeli, mint a bűnvádi eljárásra alkalmatlant, s indokul oda állítja tagadhatatlanul jogászilag megindokolva a hitelt, s határozata még bő-