A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 19. szám - A sommás eljárás 222-ik §-ához 2. [r.]

148 A JOG azon kijelentést teszi, hogy a budapesti kir. Ítélőtábla álláspontját (a szöveg hibásan állapotát — mond:) tartja helyesnek. Elvem, hogy mindenkinek véleményét tisztelem. Mivel azonban ez ügygyei épen foglalkozom, bátor leszek ez irányban is szerény nézetemnek kifejezést adni: Arany collega ur érvelését egy példában concentrálja; nevezetesen: Egy 50 frtos kereskedelmi ügyben 1894. évi október 20-án hozott makacssági ítélet ellen alperes felebbezvén, a felebbezés még 1894. évi november 1-je előtt nemcsak elfogadva, hanem a kir. Ítélőtáblához felterjesztendőnek is kimondva lett. Alperes azonban 1894. évi november 4-én igazolást is adott be, s mivel a már elfogadott felebbezés még felterjesztve, illetve kiadmányozva nem volt, ezt az első bíróság legott felfüggesztette és az igazolás helytadásával az érdemben uj ítéletet hozott. «Ezen uj ítélet ellen most már nem élhetne felebbezéssel ugyanaz a peres fél, a ki ugyanebben a perben már elfogadott felebbezést jogosan adott be» — mondja cikkíró kartárs ur. Ezen kijelentésből azon aggályt olvasom ki, hogy: mivel alperes a november 1-je előtti felebbezéssel quasi biztosította magának a kir. Ítélőtábla másodfokú bíróságát, ily bíróság ez ügyben nem lehet a kir. törvényszék, mely csak mint felülvizsgálati bíróság járhat ez ügyben s eként már ez okból sem volna applicalható az uj törvény. «Ubi lex non — tehetjük hozzá: ita — distinguit, nec nos — ita — distinguamus.» Az érvényben fentartott 1881: LIX. t.-c. 67. §. szerint «Ha a meg nem jelenés folytán hozott ítélet ellen felebbezés és egyszersmind a megjelenési határnap elmulasztása miatt igazolás adatik be: első sorban az igazolás kérdése döntendő el..» A 65. § szerint pedig az igazolás «megadása esetében az ügy érdeme ujabb határnap kitűzése nélkül azonnal tárgyalandó*. Az igazolás kérdése végzésileg döntetik el, mely vagy helytadó, mely esetben a sommás ügy azonnal érdemileg tárgyalandó; vagy megtagadó, mely ellen felfolyamodásnak van helye. Az igazolás helyadása és az ügy érdemleges tárgyalása folytán alperes még teljesebben érte el azon célját, melyet az 1894. november 1-je előtt beadott felebbezéssel elérni óhajtott, mert a tárgyalás során minden kifogását teljesebben és perrendszerűbb alakban érvényesíthette, mint említett felebbezésében. Az érdemben hozott uj ítélet pedig ama felebbezéssel felebbezettnek egyáltalában nem tekinthető és annak «elfogadott» volta miatt az iratok fel nem terjeszthetők. Ekként tehát: valamint a hatályon kivül helyezett makacssági ítélet, épugy az arra irányult felebbezés is az ügyre nézve megszűnt létezni; következőleg az uj ítélettel szemben ama «emlékül az iratok közt maradt felebbezés» nem képez és nem is képezhet praerogativát arra nézve, hogy a másodfokú bíróság a kir. tábla legyen; miként ezt fentebb indokoltam is. Ama egyedüli aggálya Arany urnák, hogy alperes most már nem «felebbezéssel*, hanem csak «felülvizsgálati jogorvoslattal* élhet, nagyon pessimisticus; mert az 1893: XVIII. t.-c. 212., 213., illetve 204. § alapján a kir. törvényszék épugy érdemileg dönt, miként ezt a régi eljárás szerint a kir. ítélőtábla tette volna, sőt a 212. §. még több kedvezményt nyújt alperesnek, mint a régi eljárás, mely szerint a felebbezésben «uj tények és bizonyítékok* felhozhatók nem is voltak. Ezért mondja a törvényhozó az indokolásban, hogy az uj törvény azonnali életbelépése csak előnyöket fog nyújtani; de zavarokat okozni nem fog. Ha végül az igazolásnak hely nem fog adatni, — a mi a felvett esetben nem is történt — akkor az elsőbiróság elutasító végzést hoz. Ámde Arany ur példájában említett 1894. évi november 1-je előtt «nemcsak beadott, de felterjesztendőnek is határozott* felebbezés szintén nem lesz felterjeszthető, ha alperes a megtagadó végzés ellen nem fog jogorvoslattal élni. Csakhogy a tagadó végzés 1894. évi november 1-je után hozatott, a 222. §. 3. bekezdése és a 214. §. szerint e végzés elleni felfolyamodás fölött csakis a kir. törvényszék dönthet másodfokban. Dr. Plopu György kir. törvényszéki biró Gyulán. y íí Fenti cím alatt a «Jog» folyó évi 16-ik számában közlött cikkhez néhány sorban hozzá szólok. A budapesti kir. ítélőtáblának 1895. évi I. H. 2. sz. a. határozatát részemről helyeslem, és pedig azért, mert a sommás eljárás 222-ik §-a ugy betű szerinti értelmének, mint a törvényhozó céljának megfelel. A törvényszakasz sarkpontja az, hogy azon perekben, melyekben 1894 november 1-je előtt már első birói i t é 1 e t hozatott — a további eljárás is a korábbi törvények szerint történik. Tehát a súly az Ítéletre van fektetve. A törvény, mely tehát nem tesz semmiféle megkülönböztetést, csak azt mondja, hogy a perben ítélet legyen. Nem mondja tehát, hogy annak az ítéletnek érdemleges ítéletnek kell lennie és pedig helyesen, mert ekkor a különféle felfogásnak tág tért nyitott volna. Ehhez képest a meg nem jelenés miatti, ugy nevezett makacssági ítélet is csak itélet számba megyén a törvény szempontjából. Éppen a napokban hozott a budapesti kir. törvényszék polgári felebbezési tanácsa hasontárgyu végzést, melylyel egyik kerületi járásbíróság által felterjesztett perben a felebbezési eljárásra magát illetéktelennek mondotta ki. Az eset röviden ez. A kérdéses sommás perben a jbiróság 1892-ik évben hozott Ítéletet, de azon itélet annyiban ríem volt érdemleges, a mennyiben felperest keresetével felperesség hiányából utasította el, tehát a per érdemébe az itélet nem bocsátkozott. Felebbezésre a bpesti kir. ítélőtábla a jbiróság Ítéletét ítélettel megváltoztatta, t. i. a felperességet megállapította és az első bíróságot érdemleges itélet hozatalára utasította, ezen itélet alperes felebbezése folytán a m. kir. Curiához kerülvén, az a kir. tábla ítéletét helyben hagyta. Az elsőbiróság — november 1-je már akkor bekövetkezvén, — az érdemileg különben betárgyalt perben, a tárgyalást az uj sommás törvény értelmében ismételtette, s uj itélet másolata volt csatolandó s igy a marasztalt félnek az idéző végzések módjára kézbesítendő volt. b) A kitűzött időben a biró megjelent a helyszínén, ha ott biztonságban érezhette magát, ellenkező esetben a legközelebbi biztos helyen (1647. évi LXXVII. t.-c.) a pernyertes féllel vagy ennek megbízottjával és a szomszédok, valamint a községbeliek összehívása után az ítéletet fenszóval, nyilvánosan kihirdette, kiküldetését közhírré tette és a végrehajtást, ha senki közbe nem lépett, foganatosította. A legközelebbi biztonságot nyújtó helyről a jelképes végrehajtást csak akkor volt tanácsos foganatosítani, ha a késedelemben veszély rejlett. c) Ha a végrehajtó biró területkörében levő javak nem nyújtottak kellő fedezetet, s az adósnak máshol is voltak javai, a végrehajtást megkeresés utján kellett foganatosítani. d) Az itélet végrehajthatósága egy évre terjedt ki, ezután meg kellett azt újíttatni. e) A végrehajtás a törvényszüneti napokon is (kivéve a vasárés ünnepnapokat) foganatosítható volt, kivéve nemzeti felkelés idején, miként ezt a Hétszemélyes Tábla Vochits Ferencnek Hodosy Sámuel elleni perében 1800. évi február hó 10-én kelt határozatában kimondotta. f) A végrehajtást első sorban az adós öröktulajdonát képező javaira kellett intézni, s csak ezután került a sor zálogos jószágaira. g) A lefoglalt dolgok valódi értékükben voltak felveendők, vagyis az örökbecsű, nem pedig az úgynevezett közbecsü volt alkalmazandó. (Örökbecsű a közbecsü tizszerese. Pl. Verbőczinél egy jobbágytelek közbecsü szerint 1 márka, örökbecsű szerint 10 márka arany.) h i A foganatosítás után a biró a kiküldő bírósághoz pontos jelentést tartozott tenni, melynek az egész cselekmény leírását és az összehivottak neveit is tartalmaznia kellett; e jelentés irattárba tétetett. Említendő, hogy a végrehajtó biró jelentéstételi kötelezettsége nem alapult semmiféle jogszabályon, hanem csakis a szokáson. A birói zálog joghatálya ugyanaz volt, mint a szerződéses zálogé. Tulajdonjogot birói itélet utján csak ugy lehetett szerezni, ha valamely dolog a pernyertes félnek oda ítéltetett. Követelést az adós javainak elárverezése utján behajtani nem lehetett. A hitelező a birói itélet alapján és a végrehajtó biró közreműködése mellett az adós javait ünnepélyesen zálogba vette, a kamatok fejében ezt tényleg használta és mindaddig birtokában tartotta, mig a zálogbirtokot az adós vagy ennek jogutódai ki nem váltották. A zálog összeg a megítélt követelés volt, a becsű pedig arra szolgált, hogy a hitelező annyi értéket tartson magánál, mint a mennyi követelése. Ugyanazon dolog többszöri elzálogosításáról szó sem lehetett, mert a zálog a hitelezőnek kizárólagos birtokába jutott. Minthogy az akkori nemzetgazdasági és forgalmi viszonyoknál fogva a kölcsönzés amúgy is legtöbb esetben zálogadás mellett történt, az ilynemű végrehajtások vajmi ritkák lehettek. Annál sűrűbben találkozunk az örökösödési, osztály- és birtokperekben hozott ítéletek végrehajtásával, midőn is az itélet legtöbbször csak a jogalapot határozta meg, ellenben az osztályrészek meghatározása, megtérítendő beruházások kiszámítása stb., tehát a kötelezettségek szabatos körülírása a végrehajtás folyamán történt és a végrehajtó biró hatáskörébe tartozott, valamint a perköltségek és a gyakori bírságpénzek meghatározása is, mely utóbbiak régibb törvényeink szerint fele részben a birót, fele részben a nyertes felet illették. Ingóságokra vezetendő végrehajtások ritkán fordultak elő, mert azoknakértéke szerfelett csekély volt. Drágaságokat szokás vala zálogba adni a kiváltásig; különösen állott ez a családi ék szerekről. Bár az ingók elárverezésére vonatkozólag törvényeink nem intézkednek, a Hármaskönyv II. részének 45-ik ciméből továbbá az 1659. évi XXXI. és 1723. évi XXXII. t.-cikkből következik, hogy az ingóságok bírói elárverezése világos adósságok fejében es az u. n. auszugalis (kereskedelmi könyvkivonatokon alapuló) perekben szokásos volt.