A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 19. szám - Bűnügyi költségek

A JOG 149 íteletét már a sommás törvény életbelépte, tehát november 1 -j e után hozta meg. A peres felek tehát ugy fogva fel a dolgot, hogy érdemleges Ítéletet a járásbíróság a felső bíróságok utasítása folytán csak 1894. évi november 1-je után hozott, a kir. törvényszékhez felebbeztek, és a jbiróság is ide terjesztette fel a pert. Ez az álláspont azonban téves a konkrét esetben is, mert ha nem volna is meg az egészen világos 222. §-beli intézkedés, elvként lehet ezt a tételt felállítani, hogy a mely perben már egyszer egy felebbezési bíróság határozott, ebben a perben más felebbezési bíróság nem, hanem csak ugyanazon felebbezési hatóság járhat el továbbra is, (kivéve, ha uj szervezés folytán a régi fellebbezési bíróság megszüntetik) — mert ellenkező esetben csak zavarok támadhatnak, mint például a fenti esetben az esetre, ha tegyük fel, a sommás törvényszerinti felebbezési bíróság azt találná, hogy voltaképpen helyes volt az elsöbiróságnak azon első ítélete, melylyel felperest keresetével felperesség hiányából utasította el. És ez a feltevés nem is tréfa. Mert a kir. törvényszék mint felebbezési bíróság végérvényesen itél, sőt a revisió is korlátolva van, s igy a korábbi törvény szerint eljárt felebbezési bíróság Ítéleti utasításához kötve nem lévén, a felebbezett pert, tekintet nélkül a korábbi utasításokra, önállóan és csak az uj sommás törvény-szabta korlátok között bírálja felül. íme, ez a példa is bizonyítja, hogy a törvénykezés a 222. § azon intézkedésével, hogy ítélet és ítélet között megkülönböztetést nem tett, bölcsen és helyesen járt el. Serly Antal, budapesti kir. tvszéki biró. Bűnügyi költségek Irta: Dr. RÓNAI SÁNDOR, bpesti tszéki jegyző. A bűnügyi költségek két csoportba sorozhatok, az eljárás során és a büntetés végrehajtása körül felmerült költségek. Előbbiek közé tartoznak a szakértői, tolmácsdijak, a vádlott szállítása folytán felmerült költségek s a vidékről jövő tanuk utazási s napi dijai, utóbbiak pedig az elitéltek élelmezéséből felmerült költségek. Van bűnügy, melyben eljárási költség egyáltalában nem merül föl, de viszont némely ügyben — különösen mikor több szakértő kihallgatása válik szükségessé, vagy számos vidéki tanú idéztetik meg — néhány száz forintot tesz ki az eljárási költség. Ezen bűnügyi költségeket a kir. ügyészségek által kezelt bűnvádi átalányból előlegezik s igen tekintélyes az az összeg, mely ezen cimen évente az egész országban kifizettetik, illetve kiadatik. A törvény előírja ugyan, hogy az elitélt vádlott az összes bűnügyi költségekben marasztalandó s azok végrehajtás utján behajtandók, azonban köztudomású, hogy a vádlottak 900,'0-a teljesen vagyontalan, ezekre nézve pedig az 1890. évi 43. t.-c. 4. §-a értelmében a bűnügyi költségek egyelőre behajthatlanoknak mondatnak ki az ítéletben. Igen csekély összeg tehát az, mely a bűnvádi átalányból előlegezett pénzből a vádlottaktól behajtható, mert azoknak rendszerint nincs ingatlan, sem ingó vagyonuk. Ilyen körülmények közt az igazságügyi kormányzásnak érdeke azt követeli, hogy ezen eljárási költségek minél kisebbre rúgjanak, hogy az igazságügyi tárcát minél kisebb mértékben terheljék. Szerény nézetem szerint a nélkül, hogy az igazságszolgáltatás érdeke csorbát szenvedne, tetemes összeget lehetne évenkint a bűnvádi átalányból megtakaritni, ha az életbeléptetési törvény 39. §-a módosíttatnék. Ezen szakasz értelmében ugyanis a felségsértés, a királysértés, a hűtlenség, a lázadás és pénzhamisításra vonatkozó büntettek s vétségeik bárhol követtessenek is el, a budapesti és marosvásárhelyi kir. törvényszékek kivételes illetősége alá tartoznak. Tagadhatatlan, hogy ezek mind súlyos politikai deliktumok, de hogy ezek elbírálására bármely vidéki törvényszék tanácsa képtelen volna, azt senki sem állithatja. Ezen kivételes illetőség fentartásával az állam magának hiába való költekezést, az ügyben szereplő feleknek pedig sok munkamulasztással járó zaklatást okoz, a nélkül, hogy ez bármiféle szempontból az igazságszolgáltatásra előnyös, üdvös lenne. Ha Brassé)ban vagy az ország másik végében egy facér s részeg asztalossegéd korcsmai szóváltás közben királysértést követ el, s ezen ügyet valaki feljelenti, s vizsgálat során 8—10 odavaló tanút kihallgatnak, váljon nem tarthatná meg ezen ügyben a végtárgyalást és hozhatna ítéletet is az ottani vagy a legközelebbi törvényszék ? mi szükség van arra, hogy ezen ügy a bpesti, illetve a marosvásárhelyi bíróság által döntessék el s ez által a kincstárnak hiábavaló tetemes költség okoztassék. Régente, midőn még megyei törvényszékek voltak, ezen deliktumok elbírálása első fokon a kir. táblák hatáskörébe tartozott, tehát akkor még érthető volt, hogy ezen politikai természetű bűncselekményeket kivették a megyei bíróságok hatásköréből, de most már alig található elfogadható indok az ilyen kivételes illetőség statuálására. Egyedül a lázadási esetekben van bizonyos jogosultsága annak, hogy a bűnösök, illetve terheltek a rendes birói illetőség alól kivétessenek. Ugyanis szabály az, hogy valamely bűncselekmény elbírálására rendszerint azon hely bírósága illetékes, hol a bűncselekmény elkövettetett (fórum delicti commissi) s ez igen helyes is, s ez alól kivétel csak célszerűségi szempontból alkottatott, igy pl., hogy váltóhamisítás esetében azon bíróság jár el, melynél a váltó iránt a per megindittatott vagy csalárd bukás stb. esetekben. Hogy a lázadás szinhelyén izgatott hangulat a társadalom szélesebb rétegeinél tapasztalható, mi alól teljesen nem vonhatja ki magát az ottani biróság sem, az kétségtelen; erre a törvényhozás is gondolt, mutatja ezt világosan a törvény indokolása, mely igy hangzik: midőn a fellázított tömeg fegyveresen ellepi a tereket, ösztöneinek és ellenőrizhetlen szenvedélyeinek sugallatát a fennálló jogos hatalom ellenében erőszakkal kielégítendő; ez időben minden jog, minden személyi s vagyonbiztonság, maga a társadalmi rend is kétessé válik. A legerősebb érdekek, a polgáA végrehajtás fogalmának fentebb ecsetelt tág köre nyilvánvalóvá teszi, hogy a végtelen hosszúságú per befejezésével még korántsem ért véget a felek közötti jogvita, hanem hogy sokszor a birói döntés tárgyát képező kérdések egész sorozata a végrehajtás folyamán merült fel, sőt a vesztes fél már a perben oda törekedett, hogy mennél nehezebbé tegye a végrehajtást. Ezért nem csodálatos, hogy a végrehajtás egész önálló perré fejlődött ki, a rendes perbeli alakszerűségekkel, sőt hogy egyes esetekben, az u. n. rendes végrehajtási per (processus executionalis) megindítása nemcsak tanácsos, hanem szükséges is volt. Kezdődött pedig a per a nyertes fél által beadandó és annak rendje, módja szerint felszerelendő kereset levéllel, melyre az idézés, majd a perfelvétel következett. Ezután jöttek a perbeszédek és végül az ítélet, mely kimondta, hogy mikép kell végrehajtani az alapitéletet. Miként már erről szó volt: az Ítélet hatálya csupán egy évre szólott. Ez időn belül meg kellett kezdeni a végrehajtást, vagy meg kellett indítani a végrehajtási pert. Ha ez nem történt meg, az egy év elmultával az ítélet csak ujabb per segélyével vált ismét végrehajthatóvá, melyet az ítélet megújítására irányzott pernek (processus ad renovationem sententiae) neveztek. Némely megyékben szokásos volt egyszerű kérvénynyel végrehajtást megújító parancsot (mandátum renovatorio-executorium i kieszközölni, ez azonban nem alapult törvényes jogszabályon. Emiitettük már a végrehajtás kiigazítása iránti pert, mely azonban csak a végrehajtás folyamán történt tévedés helyrehozására szorítkozhatott, míg az alapperben elkövetett mulasztások és hibák jóvátétele a perújításra tartozott. Az itt elmondottak a régi magyar végrehajtás szabályait jóformán kimerítik. Megtanulhatjuk ezekből, hogy egy bármily bonyolult, de kimerítő szabályokkal ellátott intézmény korántsem okoz annyi nehézséget, mint az, melynek rendszere elhibázott, formái hézagosak. Sokkal nehezebb feladata volt akkor a végrehajtó birónak, mint jelenleg a per birájának, mert a legnagyobb erély mellett is, űgyszólván, tétlenül kellett néznie a nyertes félnek szemei előtt történő kijátszását. Mert a vesztes fél kezében félelmetes fegyverek voltak, minők: '1. Az eltiltás (prohibitió), mely abból állott, hogy a vesztes fél a biróság vagy annak bármely közege előtt élő szóval vagy írásban, egyszerű «prohibet» szó közbevetésével megtilthatta a táblai ítélet foganatosítását, minek következtében uj bizonyítás volt elrendelendő. 2., az ellentállás (oppositio) jogánál fogva a vesztes fél az ítélet foganatosításakor tettleg ellenszegülhetett, a mi rendesen kihúzott karddal vagy bot felemelésével történt; ily esetben a végrehajtás azonnal abbanhagyandó volt, mert ha azt erőszakkal foganatosították, az ellentálló fél a nyertest biróstól együtt egyszerűen kikergethette eme jogelvnél fogva: vim vi repellere licet (erőszakot erőszakkal elűzni szabad); az ellentálló fél ellen a nyertes fél ujabb pert tartozott indítani, melyben őt az ellentállás okának adására kényszeritette; ha a marasztalt az ellentállás törvényes okát (idézés hiánya, a végrehajtás megkísérlése oly javakon, melyekre az ítélet hatálya ki nem terjedt, — a végrehajtás megkezdése végett közbevetett felebbezés dacára, — a perben eljárt biró illetéktelensége) adta, az itélet hatályát vesztette, ellenkező esetben az ellentálló büntetés alá esett; 3. a visszaüzést (repulsio) a vesztes fél ugy gyakorolta, hogy a végrehajtó birót a község vagy puszta határán fegyveres erővel fogadta és visszakergette. Ez abban különbözött az ellentállástól, hogy csak táblai perekben volt helye és u. n. hosszú folyamatú uj pert (processus repulsionalis) vont maga után, mely ugyancsak a tábla előtt folyt le. A vesztes fél azonban e jogait nem gyakorolhatta a végtelenig, hanem csak két izben. Azután azonban sajnos rajta már semmi sem segített, s az itélet könyörtelenül végrehajtatott.